2011. június 7. kedd

jún. 7
14:54
A zajért is fizetni fognak a nehéz gépjárművek (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azoknak az új uniós szabályoknak a bevezetését, amelyeknek köszönhetően a tagállamok a jövőben a nehéz gépjárművektől nemcsak az infrastruktúra igénybevételéért szedhetnek díjat - miként az ma is lehetséges -, hanem az okozott levegő- és zajszennyezés költségeit is megfizettethetik velük.
jún. 7
18:12
Egy szempillantással megállapítható a csonttörés kockázata (Infostart)
Egy nő arcán lévő ráncok megjósolhatják, mekkora valószínűséggel fog csonttörést elszenvedni - állítják amerikai kutatók.
jún. 7
18:30
Sok anya sem tudja, mit ehet egy kisgyerek (Infostart)
A magyar anyák fele nem tudja, hogy az egy-három évesek még nem ehetik mindig ugyanazt, amit a család többi tagja - derült ki a Magyar Gyermekorvosok Társaságának friss felméréséből.
jún. 7
19:06
Gyászmisét mondanak Shrekért (Infostart)
Elpusztult Shrek, Új-Zéland világszerte ismert báránya, amelyet évekig nem tudtak megnyírni, így bundája "túlnőtt" rajta.
jún. 7
19:24
Egyre több embert űznek el otthonukból a természeti katasztrófák (Infostart)
Világszerte mintegy 42 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására 2010-ben a természeti katasztrófák miatt, vagyis több mint kétszer annyian, mint az előző évben - hívták fel a figyelmet szakértők Oslóban, egy klímaváltozásról és az emberek helyváltoztatásáról tartott nemzetközi konferencián.
jún. 7
19:42
Életveszélyes lehet a kórházban a mobil (Infostart)
A betegek és a látogatók mobiltelefonjainak háromnegyedén kimutatható volt a Staphylococcus baktérium - idézett egy törökországi tanulmányt a Scientific American ismeretterjesztő folyóirat online kiadása.
jún. 7
20:54
Legalizálnák a válást a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Egy friss felmérés szerint a Fülöp-szigeteki lakosok fele egyetértéssel voksolna, ha népszavazást tartanának a válás legalizálásáról. A Fülöp-szigetek egyike az utolsó olyan katolikus országoknak, ahol még nem engedélyezett a házas felek elválasztása.
jún. 7
21:48
24 éves korig egy korty alkoholt sem szabadna inni (Infostart)
Egy brit tudós szerint 24 éves korra kellene emelni az alkoholfogyasztás törvényi engedélyezését, mivel a szesz gátolja az agy fejlődését.

2011. június 8. szerda

jún. 8
5:36
Szegény az, aki napi nyolcvan forintnál kevesebből él (Infostart)
Felmérés indul az indiai városokban, hogy a kormányzati szervek pontos képet kapjanak arról, hányan élnek szegénységben az urbanizált övezetekben. A kormány célja, hogy az adatok segítségével célzott, a nyomornegyedeket felszámoló programot indítson.
jún. 8
5:54
Mi köze az alvásnak a gyermeknemzéshez? (Infostart)
A rosszul alvó férfiak tesztoszteron-szintje jóval alacsonyabb, ami a nemi vágy hiányához vezethet - állapították meg amerikai kutatók. Szakértők szerint a férfihormon alacsony szintje másfajta negatív következményekkel is járhat, a libidó csökkenésén túl akár a gyereknemzéssel is gond lehet.
jún. 8
13:24
Villámáradást is okozhatnak a júniusi felhőszakadások (Infostart)
Akár villámáradást, vagyis egy-egy kis patak hirtelen áradását is okozhatják a júniusi felhőszakadások; miként az elmúlt napokban, szerdán, azaz Medárd napján is több helyről jelentettek záporokat, zivatarokat - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa.
jún. 8
13:42
Veszélyben az allergiás gyerekek - akár rohamot is okozhat a dinnye (Infostart)
Akár asztmás rohamot is okozhat a kisgyermekeknél a dinnye, a paradicsom és számos, amúgy egészséges nyári kedvenc. A szülők többsége ugyanis nem ismeri a keresztallergia veszélyeit, mint ahogy a megfelelő táplálással sincs tisztában.
jún. 8
16:24
Bankkártyával külföldön (Blikk)
Nem tudja, hogyan használhatja biztonságosan a bankkártyáját külföldön? Szeretne tisztában lenni azzal, mi a teendő, ha netán elveszíti vagy ellopják öntől a vakációja során? Összeállításunkból számos hasznos tanácsot leshet el!
jún. 8
20:18
Melyik nép a legviccesebb? (Infostart)
Az amerikaiak a legvidámabbak, a németek pedig a legkevésbé viccesek - ez derült ki egy közösségi portál nemzetközi közvélemény-kutatásából.
jún. 8
20:54
Készül a Nemzeti Diabétesz Program (Infostart)
Több mint 70 ezren vettek részt a kockázatalapú diabétesz szűrésen, amelyen kiderült: 22 ezernél több ember van fokozott rizikónak kitéve - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Diabetes Társaság elnöke. Winkler Gábor elmondta: hamarosan a kormány elé terjesztik a Nemzeti Diabétesz Programot.
jún. 8
21:48
Egyre biztonságosabbak a súlyos műtétek (Infostart)
Napjainkban a nagy veszélyt jelentő operációk után lényegesen több beteg kerül vissza élve otthonába, mint tíz évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok egészségügyi statisztikája alapján Jonathan F. Finks és munkatársainak adatait a New England of Medicine című folyóirat közölte.

2011. június 9. csütörtök

jún. 9
6:30
Egyetemi tananyag lesz a képregény (Infostart)
Tananyag lesz a képregény ősztől a skóciai Dundee-i Egyetemen, diplomát is lehet majd szerezni belőle.
jún. 9
12:12
Másoknak is erőt adhat Fehér Anna boldogsága (Infostart)
Május 28-án megszületett Fehér Anna színésznő fia, László Barnabás. Mindketten egészségesek. A színésznő az Inforádiónak adott exkluzív interjúban elmondta: az a csoda, hogy kései korban teherbe esett és egészséges kisbabát hozott a világra, másoknak is erőt,reményt és biztatást adhat.
jún. 9
12:30
Orosz sós uborka recept Mautner Zsófitól (Éva Magazin)
Mert az uborka jó, mert az uborka finom és mert miután kiderült, semmi gond az uborkákkal, - a hazairól fel se merült - itt az ideje valami különleges uborkás fogásnak. A Chili és Vanilia bloggerének orosz receptjét mi is kipróbáltuk. Eszméletlen finom!
jún. 9
13:24
Betontömbök zuhantak az útra az M1-esen - megindult a forgalom (Infostart)
smét teljes szélességében járható az M1-es országhatár felé vezető oldala Mosonmagyaróvárnál, ahol korábban egy kisebb baleset akadályozta a forgalmat - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 9
14:18
A pünkösd miatt érdemes előre megváltani az autópálya-matricát (Infostart)
A korábbi évekhez hasonlóan az idei pünkösdi hosszú hétvégén is számítani lehet a magyarországi autópályák és határátkelők forgalmának jelentős növekedésére. A benzinkutakon és egyéb értékesítő helyeken ilyenkor tapasztalható sorban állás elkerülése érdekében érdemes előre megváltani az úthasználati jogosultságot - tanácsolja a Állami Autópálya Kezelő Zrt.
jún. 9
14:36
Gyerekprogram-ajánló június 13-19. (Éva Magazin)
A nyár millió programlehetőséget rejt, csak fel kell fedezned! Ha tanácstalan vagy, segít a választásban a Kincs Gyerekprogram Magazin!
jún. 9
14:54
Mától olcsóbb: diákjegy a Vidámparkban (Infostart)
A diákok is kedvezményesen látogathatják a budapesti Vidámparkot csütörtöktől. A diákok a teljes árú jegynél 900 forinttal olcsóbban szórakozhatnak az intézményben.
jún. 9
15:12
Bírósághoz fordult 180 hörcsög miatt az Európai Bizottság (Infostart)
Franciaország elmulasztotta a szükséges intézkedéseket Elzászban a mezei hörcsög védelme érdekében - mondta ki ítéletében az Európai Bíróság. Az Európai Bizottság azért fordult a luxembourgi székhelyű taláros testülethez, mert úgy ítélte meg, hogy Franciaország - legalábbis a 2008. augusztus 5-én rögzített állapotok szerint - nem dolgozott ki olyan intézkedésprogramot, amely biztosítaná a mezei…
jún. 9
15:48
Fűszerezze meg napjait! (Blikk)
Íme, néhány nyár eleji fűszeres finomság, amelyeket otthon is egyszerűen elkészíthet!
jún. 9
17:45
Bacardi & Coke Nyereményeső! (Éva Magazin)
Nagyszabású nyereményosztással indul a Bacardi & Coke Összeolvadás Éjszakája partyk szezonja!
jún. 9
19:06
Ön megkóstolná a kabócafagylaltot? (Infostart)
Arra kérte az Egyesült Államok közegészségügyi hatóságának egyik képviselője a kabócából készült fagylaltot kínáló cukrászdát, hogy fogja vissza a rovarfinomság árusítását, noha úgy tűnik, a vásárlók nem tudnak betelni az édességgel.
jún. 9
19:24
Kell egy kis türelem a farkaskölykök megleséséhez (Infostart)
Öt fehér kanadai fehérfarkas kölyök született a Nyíregyházi Állatparkban; a most hathetes kicsiket anyjuk eddig mindenki elől rejtegette, de a szerencsésebb látogatók már megpillanthatják őket kifutójukban.
jún. 9
20:00
Idén már huszan megfulladtak a Dunán (Infostart)
Már húszan fulladtak vízbe az idén a Dunán; egy évben átlagosan negyven-ötven ember hal meg a folyóban - mondta el az InfoRádiónak Tóth Zoltán, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
jún. 9
20:18
Kijárási tilalom - macskáknak (Infostart)
Sötétedéstől pirkadatig tartó kijárási tilalommal készülnek sújtani a macskákat az ausztráliai Sydney külvárosaiban, hogy az éjszaka portyázó cirmosok ne tizedeljék tovább az őshonos vadállatokat.
jún. 9
20:54
Rómában is háttérbe szorul a kereszténység (Infostart)
Zuhanásszerűen csökkent a keresztelők és az egyházi esküvők száma a kereszténység központjának számító Róma városában - állapította meg az Il Messaggero felmérése. Az olasz főváros napilapja szerint Róma vallási válságba jutott.
jún. 9
21:30
Óriásharcsát fogtak a Balatonban (Infostart)
Egyórás fárasztás után rekordméretű és súlyú, 93 kilogrammos harcsát fogott ki a Balatonból egy horgász a balatonboglári hajókikötőben - adta hírül a sonline.hu internetes portál.
jún. 9
22:24
Hány életet lehetne megmenteni védőoltással? (Infostart)
Gyermekéletek millióit lehetne megmenteni, és több milliárd dollárt lehetne megtakarítani azzal, ha a világ 72 legszegényebb országában szélesebb körben hozzáférhetővé tennék a védőoltásokat - derül ki egy csütörtökön közzétett kutatás eredményéből.

2011. június 10. péntek

jún. 10
5:54
Mi köze az infarktusnak a vakbélműtéthez? (Infostart)
A kiszámíthatatlan, veszélyes gyulladás megelőzése érdekében sok szülő gyakran megoperáltatja panaszmentes gyermekének vakbelét vagy manduláját, ám egy új vizsgálat arra utal, hogy ennek korai felnőttkorban megjelenő infarktus lehet a következménye.
jún. 10
8:54
Idén újra megdől a melegrekord? (Infostart)
A washingtoni Reagan Nemzeti Repülőtéren csütörtökön a hőség hajszál híján elérte a 39 fokot, amihez foghatót eddig csak 1874-ben mértek. A washingtoni régióban tavaly 67 napon keresztül mértek 32 foknál magasabb hőmérsékletet, amivel utolérték az 1980-ban mért rekordot, de elképzelhető, hogy idén meg is fogják dönteni azt.
jún. 10
11:36
Ki mosogat? (Éva Magazin)
Apa olvas, anya főz. Az olvasókönyvben, amelyből olvasni tanultam, legalábbis így volt. Akkor még sok osztálytársam ellenőrzőjében szerepelt, hogy az anya foglalkozása: htb, vagyis háztartásbeli.
jún. 10
12:39
A szivárvány minden színében (Éva Magazin)
Júniusban arról írtunk, milyen útja-módja van ma Magyarországon az örökbefogadásnak. Most ugyanezt megnézzük néhány külföldi országban.
jún. 10
12:41
Ez vár rád júniusban – 3. felvonás (Éva Magazin)
Bár az idő picit barátságtalan, azért ne csüggedjünk. Kalandokban dúskál ez a hét!
jún. 10
12:43
Zöld holnap (Éva Magazin)
Padló, mely árammá alakítja lépteink energiáját, hátizsákban hordozható miniatűr szélerőmű – már ma is létező fantasztikus találmányok, melyek zöldebbé tehetik a jövőt.
jún. 10
14:00
Baleset miatt torlódás az M1-esen (Infostart)
Baleset miatt kilométeres kocsisor torlódott fel az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán péntek délután Mosonmagyaróvár közelében - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 10
14:45
Egy súlyos nyári dilemma: légkondi (Éva Magazin)
Egyre kevésbé nélkülözhető, miközben nagyon is káros a környezetre.
jún. 10
14:47
Te tudtad? (Éva Magazin)
Miért múlik a szerelem? Hogyan keletkezik a villám? Miért vonultak vissza a tatárok Bécs alól?
jún. 10
14:49
Kicsi, de veszélyes: a kullancs (Éva Magazin)
Egyre több kullanccsal találkozunk erdőn-mezőn, sőt, már a parkokban is. Védőoltás csak az általuk terjesztett agyvelőgyulladás ellen létezik.
jún. 10
14:51
A Nagy Pelenkavita (Éva Magazin)
Készen áll a kiságy, a pelenkázó, a fiókban gyűlnek az apró rugdalózók. Az ajándékok között megjelenik az első néhány csomag pelenka, hiszen „abból úgyis rengeteg kell”.
jún. 10
17:54
Netes társkeresés (Éva Magazin)
Csak neten ne ismerkedj – ismerős a tanács? Pedig szerzőnk és bloggerünk, Lustanyu éppen ezt tette. És most megosztja velünk a részleteket.
jún. 10
19:06
Családi programok a Magyar Nemzeti Galériában (Infostart)
Szombaton 11 és 14 óra között családi programon vehetnek részt az érdeklődők a "Markó Károly és köre - Mítosztól a képig" című kiállításban.
jún. 10
19:24
Megfőzték a világ legnagyobb szappanát (Infostart)
A világ legnagyobb szappanát főzték az ukrajnai Szevasztopolban, a szappanfőzők fesztiváljának első napján: az egyetlen darab szappan 53 kilogrammot nyom, 2 méter hosszú, és 84 centiméter széles.
jún. 10
19:42
Amire harminc éve nem volt példa Ugandában (Infostart)
Szélesszájú rinocéroszborjú született Uganda egyetlen orrszarvúmenhelyén, 30 éve először. A mintegy 50 kilós borjú június elején jött a világra a Ziwa orrszarvúmenhelyen, ahol az 1980-as években megfogyatkozott ugandai rinocéroszpopuláció számának növelését tűzték ki célul.
jún. 10
20:36
Ingyenes programok a hétvégén az Óbudai-szigeten (Infostart)
Temérdek ingyenes program várja a családokat szombaton és vasárnap az Óbudai-sziget Nagyrétjén, a Telekom Gyerek Szigeten. Ott a helye mindenkinek, aki Gryllus Vilmos koncerten vagy akár gyermek táncházban akar táncolni, zsonglőrködni akar, vagy lovag szeretne lenni, de azok is jól fognak szórakozni, akik mozogni, állatot simogatni, kézműveskedni akarnak, vagy csak újabb és újabb dolgokat…

2011. június 11. szombat

jún. 11
8:54
Mi köze a válásnak a gyerek matektudásához? (Infostart)
Egy 3500 amerikai általános iskolást bevonó vizsgálatban az elvált szülők gyermekei rosszabbul teljesítettek a matematikai feladatokban, mint teljes családban élő társaik. A válóper lezajlását követően teljesítményük azonban újra megközelíti utóbbiakét.

Keresés