A kormány még a héten benyújtja a Btk. módosítására vonatkozó javaslatát az Országgyűlésnek, amellyel ismét bevezetnék az uzsora-bűncselekmény fogalmát - közölte Draskovics Tibor igazságügyi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Drámai mértékben romlottak a pénzügyi válság hatására az emberek gazdasági kilátásai, a politika nézetek viszont alig változtak - derül ki a Medián új felméréséből. Karácsony Gergely kutatási igazgató elmondta: sokat javult Varga Mihály megítélése.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Varju Lászlót kérte fel a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárának, a szocialista képviselő elvállalta a felkérést - mondta Budai Bernadett csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatóján.
A magyar élelmiszerek védelmében szerveznek demonstrációt péntektől az állattenyésztők két áruházlánc Pest megyei raktára előtt. A tüntetők tízpontos petíciót adtak ki.
A gyermekek esélyegyenlősége romlik a jövő évi költségvetés miatt, mivel csökkennek a normatívák, a szakemberek pedig elvándorolhatnak - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője csütörtökön, a gyermekek jogainak világnapján Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ötven fős nyomozócsoport vizsgálja a kizárólag romák sérelmére elkövetett idei mintegy másfél tucatnyi támadást, de eddig értékelhető, konkrét adat és gyanúsított nincs az ügyben - mondta Házi István, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten.
Köthessünk-e házasságot hirtelen felindulásból? Azaz el kell-e törölni azt a kitételt, hogy az anyakönyvvezető csak a házasulási szándék bejelentése után 30 nappal adhatja össze a párokat? A többi mellett erről is folyik még a vita az új polgári törvénykönyv javaslata kapcsán, amelynek ugyan már elkezdődött a parlamenti tárgyalása, az igazságügyi tárca azonban felélesztette a szakmai és társadalmi…
A közeljövőben négy reformra van szükség Magyarországon - mondta a rá várakozó újságíróknak Orbán Viktor, miután csütörtökön egy budapesti étteremben együtt ebédelt az uniós országok hazánkba akkreditált nagyköveteivel.
A közeljövőben négy reformra van szükség Magyarországon - mondta a rá várakozó újságíróknak Orbán Viktor, miután csütörtökön egy budapesti étteremben együtt ebédelt az uniós országok hazánkba akkreditált nagyköveteivel.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közvetlenül játszott szerepet az egri kórház privatizációjában, eladásában - mondta Nagy Kálmán (KDNP) a Pesti Imrével (Fidesz) közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A Heves megyei közgyűlés szocialista elnöke közölte: a vagyonkezelés átadásáról a fenntartó megyegyűlés döntött, ebbe a kormánynak nem volt és nem is lehetett beleszólása
A népegészségügyi programok sikeréért szemléletváltásra, a minisztériumok jobb együttműködésére és az egyéni felelősség hatékonyabb tudatosítására van szükség - derült ki a Parlamentben csütörtökön rendezett nyílt napon.
Több politikus is érintett a 18 millió forintos terézvárosi vesztegetési botrányban - állítja az esetet kirobbantó Berecz Károly vállalkozó, a Műart-Press Kft. ügyvezető igazgatója, aki csütörtökön bejelentette: korrupcióellenes alapítványt hoz létre.
Vesztegetés gyanúja miatt nyomozást indított a katonai ügyészség az Állami Egészségügyi Központ orvosai ellen. Az eljárás azért indult, mert a szülésznők pénzért adtak epidurális érzéstelenítést vajúdó nőknek.
A Fidesz elnöke szerint mielőbb rendezni kell a magyar-szlovák viszonyt, ugyanis ez később gátolhatja Magyarország közép-európai lehetőségeit. Orbán Viktor a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével való találkozóját követően arról is beszélt, hogy északi szomszédunktól elvárható lenne az a hangnem, amelyben mi is beszélünk velük.
Szemléletváltást szorgalmaz a tisztességes bírói kar védelme érdekében Havasiné Orbán Mária, akit az államfő jelölt a Legfelsőbb Bíróság élére. A Győri Ítélőtábla elnöke úgy fogalmazott: a nem odavaló bírákat el akarja távolítani a vezetésből. A köztársasági elnök délelőtt mutatta be jelöltjét a parlamenti pártok képviselőinek.
Rendezni kell a szlovák-magyar viszonyt, amelynek kulcskérdése az európai mérce alkalmazása, vagyis az, hogy Európa minden polgárát megillessék azok a közösségi és egyéni jogok, amelyekben Nyugat- és Észak-Európa kisebbségei részesülnek. Ezt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondta, miután Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) elnökével tárgyalt csütörtökön, a délvidéki magyarok…
A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szerint nem gyanúsították meg a napokban letartóztatott tűzszerészt azzal, hogy az újpesti MSZP iroda előtt csőbombát helyezett el. Korábban erről szóltak az értesülések. Azt nem árulták el a nyomozók, hogy a katonatisztet mivel gyanúsítják.
Január 12-re sztrájkot hirdet az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, ha a november 29-re tervezett demonstráció és a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre - közölte Varga László. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában ismertette a sztrájkbizottság esti ülésén résztvevők erről szóló határozatát.
A globális pénzügyi válság legfontosabb tanulsága Magyarország szempontjából, hogy nem szabad sebezhető helyzetbe hozni az országot - jelentette ki Szapáry György csütörtökön Szegeden.
A Vasutasok Szakszervezete Cargo Szakmai Képviselet (VSZ Cargo SZK)felszólította a MÁV Cargo menedzsmentjét, hogy a privatizáció lezárultával kezdje meg a tárgyalásokat egy átfogó középtávú munkaügyi megállapodás megkötéséről.
Bencze József országos rendőrfőkapitány csütörtökön meghatározta, hogy a nagycsécsi és pécsi támadásokon kívül - ahol 10-10 millió forintos díjat tűztek ki a nyomravezetőnek - abban a tizennégy, romák elleni támadás esetében is 1-1 millió forintot ajánljon fel az illetékes rendőr-főkapitányság, ahol nem történt személyi sérülés, csak kimondottan támadás.
A kormány nem támogatja az áfa emelését, kizárólag szavazástechnikai okai vannak annak, hogy a támogatott sorban szerepel ez a javaslat a 2009-es adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok között - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtök este.
Somogyért Egyesület nem fogadja el Gelencsér Attila (Fidesz) közgyűlési elnök válaszát, amellyel elutasította a frakció alelnöki posztra történt jelölési szándékára adott válaszát.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter javaslata szerint a nemzeti parkok területén lévő erdők kezelői jogát a profitorientált erdőgazdaságoktól át kell adni a nemzeti parkoknak. A javaslat megosztja a szakembereket, érthető módon az érintett erdőgazdaságok egyet nem értését váltotta ki a bejelentés, míg a természetvédők szerint a folyamatos erdőborítás érdekében érdemes meghozni a…
Magyarország minél előbb be kíván lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 árfolyamrendszerbe, erről a tárgyalások 2009-ben meg is kezdődhetnek. Ha belépésünket Brüsszel jóváhagyja, akkor legalább két esztendeig várakoznunk kell az európai közös pénz hazai bevezetésére. Ha minden a magyar kormány elképzelései szerint alakul, leghamarabb valamikor 2010 után csatlakozhatunk az eurózónához. Intő példa…
Sereghajtó hazánk az életkilátások terén: a várható élettartam hat évvel elmarad az uniós átlagtól. Többek között ez derült ki az ötéves népegészségügyi program alkalmából rendezett tegnapi konferencián. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa úgy fogalmazott, a megelőzés a politika egyetlen területe, ahol konszenzus van a mindenkori kormányzat és az ellenzék között.
Egyik frakció sem nyilatkozik egyelőre arról, hogy támogatják-e a két és fél hét múlva esedékes parlamenti szavazáson a Legfelsőbb Bíróság (LB) élére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását. Az új jelölt tegnapi bemutatkozásán paradigmaváltást ígért. A választási folyamatot továbbra is kérdések és találgatások kísérik. A jelölt megdöbbent azokon a híreken, amelyek szerint a jobboldal embere…
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke európai útnak nevezte, hogy a válság ellen pénzt pumpálnak a gazdaságba egyes országok és adót csökkentenek. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az adók mérséklését az államháztartási hiány és az államadósság magas finanszírozási igénye miatt ma igen kockázatos lenne megtenni.
Komoly mértékben csökkent a közúti balesetek száma az év első kilenc hónapjában az előző év adataihoz képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal legújabb összesítésében. Az országos rendőrfőkapitány szerint több változtatás fejtette ki együttesen a hatását, míg egy másik szakértő arról beszélt: van magyarázat arra, miért szaporodtak a vasúti–közúti járművek közötti balesetek.
A magyar lakosság hetvenöt százaléka anyanyelvén kívül más nyelven nem tud megszólalni. A középgeneráció a legkevésbé jártas a nyelvek világában, a fiatalok már tisztában vannak a nyelvtudás fontosságával. A kormányzat az Új Tudás Program keretében nyelvoktatásra 2009-ben 750 millió, 2010-ben 1,5 milliárd forintot kíván fordítani. Mivel két évtizede a kelet-európai régióban először itt kezdődött…
Több százmilliárd forintos kiadáscsökkentés, illetve egy több formában kommunikált 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomag Magyarországon, célzott, vállalkozásokat segítő, adócsökkentő programok már nemcsak a nyugat-, hanem más kelet-európai államokban is. Nálunk ez utóbbira egyelőre nem lát lehetőséget a kormányzópárt.
Pár órás munkalátogatást tesz pénteken Belgrádban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök tárgyal Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel, s fogadja őt Boris Tadic államfő.
Összességében a közszolgálati rendszerből több száz dolgozó hiányzik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga László. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint ezért alakul ki mindenhol teljesítményhiány. Kijelentette: miközben folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, január 12-re sztrájkot hirdetnek.
"Örülnék ha kiderülne, hogy etnikai támadások érték a közelmúltban a romákat. Ezáltal a társadalom, és a politika is jobban odafigyelne erre a problémára" - mondta el Teleki László miniszterelnöki megbízott.
A pénzügyi válság közepén felmelegítettek a szakemberek egy régebbi ötletet: a magáncsőd intézményét - olvasható a Népszabadságban. Először 2001-ben készült erről törvénytervezet, az akkori jóléti viszonyok közepette végül is nem volt politikai igény a bevezetésre.
Rákos daganatként dolgozik mindenkiben az a tudat, hogy létezik tökéletes társadalmi rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtök este rendezett Nemzeti blogcsúcson. Hozzátette: különbséget kell tenni kételkedés és "fikázás" közt. A Jobbklikk szerzője mellett a Reakció és a Konzervatórium munkatársai vettek részt a fiatal konzervatív gondolkodók egyik első…
"A rendőrség képes megvédeni a magyar állampolgárokat, ezért nem hiszem, hogy szükség lenne egyfajta szerveződésre a romák részéről" - mondta el Bencze József országos rendőrfőkapitány a Nap-kelte reggeli műsorában.
Az idén az első háromnegyed évben az utasforgalmi szolgáltatások egyenlege 262 milliárd forint volt, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Magyarország jövő év novemberére biztonságosan teljesíteni tudja az ERM II. árfolyamrendszerbe történő belépés hiánykritériumát, ami az euró pár éven belüli bevezetésének egyik első feltétele - mondta Veres János pénzügyminiszter a közszolgálati televízió reggeli műsorában pénteken.
Elfogyott az állam által ingyenesen biztosított 1,3 millió influenza elleni védőoltás, ezért az ÁNTSZ a tartalékkészletekhez nyúl. Az InfoRádió úgy tudja: mostantól a jogosultaknak csak egy szűk köre kaphatja meg térítésmentesen a vakcinát. Az oltóanyagot gyártó cég szóvivője az InfoRádiónak kijelentette: több tízezer adagot akár azonnal rendelkezésre tudnak bocsátani, ha szükséges.
Alsónémediben, a Penny Market raktáránál reggel hét óra óta mintegy nyolcvan tejtermelő tiltakozik az áruházláncok szerintük diszkriminatív kereskedelempolitikája ellen - mondta az InfoRádiónak a demonstráció helyszíni vezetője. Németh István közölte: ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor később nem a raktárak, hanem az áruházak elé vonulnak járműveikkel.
Eltérően ítéli meg a kedd esti pécsi kézigránátos támadás lehetséges indokait a rendőrség, a kisebbségi ombudsman és a romaügyi hivatal államtitkára. Tizennégy fegyveres és Molotov-koktélos, valamint két kézigránátos támadás történt az országban romák ellen ebben az évben. Az eseteket ötvenfős nyomozócsoport vizsgálja. Korábbi hírek szerint több támadás hátterében uzsoraügyletek álltak. Draskovics…
A válság magyarországi hatásait elemzi a Figyelő is, de immáron gazdasági értelemben. A lap írása szerint néhány hazai gazdasági ágazatot a globális pénzügyi válság és a nyomában kialakult recesszió, a vállalati hitelpiac kiszáradása, a megmaradó hitelek drágulása és a kereslet visszaesése miatt különösen hátrányosan érinthet, míg másokat kevésbé legyint majd meg a tornádó szele.
A közoktatásban a kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtésére, a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének javítására összesen mintegy 17,5 milliárd forintos uniós pályázati keret nyílik meg december elsejétől - mondta az oktatási tárca államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy csökkentsék az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak létszámát és javadalmazását - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Már az esti órákban is lehetnek hózáporok - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Csonka Tamás szerint a jövő héten további havazásra lehet számítani az ország középső területein is.
A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati intézkedés nem kizárólag a jövő évre vonatkozik - közölte Budai Bernadett a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.