Egymilliárd forintot költene az állam arra, hogy a közmunkaprogramban ápolókat képezzen és foglalkoztasson - értesült az InfoRádió. Körülbelül ezren vehetnének részt egy általános felkészítésben, amelynek eredményes elvégzése után kórházban dolgozhatnának igaz, a tervek szerint egyelőre felügyelet mellett.
A kormány a központi költségvetés általános tartaléka terhére biztosította a paralimpián eredményesen szereplő sportolók jutalmának kifizetéséhez szükséges összeget - jelentette be a kabinet múlt heti döntését Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján.
Szerényebb körülmények között, rövidebb ideig és kevesebb pénzből, de az idén is megrendezi a Miniszterelnöki Hivatal az Ország Karácsonya - Mikulásváros nevű rendezvényt a Kossuth téren - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján. Az idei rendezvény költsége 45,3 milliárd forint, kétharmada a tavalyinak.
Az Országgyűlés hétfőn nem vette napirendre a Fidesz javaslatát, amely a 2002-es szintre állítaná vissza az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Az indítvány napirendre vétele mellett szavazott a Fidesz, a KDNP és az MDF, nemmel voksolt az MSZP és az SZDSZ. A Fidesz szerint a szocialisták és a liberálisok ezzel beismerték, hogy csak a kiszolgáltatott emberektől vesznek el a…
Az MSZP képviselőcsoportja nem támogatta a házszabálytól eltérést a Fidesz által kezdeményezett, az állami vagyonról szóló törvényt módosításánál. Így a javaslatról napirendre vételéről nem is szavaz a Ház - derült ki a házbizottság hétfői rendkívüli ülése után.
A szocialista kisebbségi kormány úgy számol, hogy testületileg egyetlen ellenzéki frakció támogatására sincs szükség a 2009-es költségvetés elfogadásához - értesült az MTI kormányzati forrásból.
Az MDF megszavazza az adócsomagot, de nemmel voksol költségvetés fő számaira - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Mivel az MDF által a jövő évi adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok közül a kormány által támogatott sorba került az örökösödési illetékről szóló javaslat, várható volt, hogy a frakció támogatja majd a csomagot a keddi voksoláson.
Orbán Viktor rendkívül veszélyesnek tartja a jövő évi költségvetést, amely szerinte a szociális katasztrófa kockázatát is magában rejti; a Fidesz elnöke erről hétfőn beszélt, miután európai politikusokkal találkozott.
Sokak szerint igazságos döntés a 13. havi nyugdíj részleges eltörlése, másoknak éppen az igazságérzetét sérti a kormány által tervezett intézkedés, amelyről egyelőre azt sem tudni pontosan, meddig sújtja a nyugdíjasokat.
Orbán Viktor rendkívül veszélyesnek tartja a jövő évi költségvetést, amely szerinte a szociális katasztrófa kockázatát is magában rejti; a Fidesz elnöke erről hétfőn beszélt, újságírói kérdésre válaszolva.
Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakcióülése közben hétfőn Budapesten. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak és nem a kormánynak szól.
Jövőre 300 ezer nyugdíjas nem kap 13. havi juttatást, további közel egymilliónak pedig csökken a pluszjárandósága - egyebek mellett ez derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataiból. Az InfoRádiónak küldött tájékoztatás szerint a megszorításokkal 30 milliárd forintot spórol az állam jövőre.
A havazás és a csúszós úttest miatt 15-20 autó koccant egymásnak vagy a járdaszegélynek a fővárosban, a II. kerületi Kuruclesi úton. Pest megyében, Telki és Budakeszi között mintegy 60 autó akadt el a hóban, személyi sérülés nem történt.
50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. Elemzők a kamat szinten tartását várták. A testület arról is határozott, hogy 5-ről 2 százalékra csökken a decemberi tartalékteljesítési periódustól hatályos kötelező tartalékráta mértéke.
Az idén már 112-en haltak meg családtagjuk bántalmazása miatt, a családon belüli erőszak Magyarországon legalább egymillió nőt és gyermeket érint. Ma indul az a 16 akciónap, mellyel a civil szervezetek azt követelik, a magyar állam teremtse meg az áldozatok hatékony védelméhez szükséges jogszabályi kereteket. Közben készül az új távoltartási törvény, ami a jelenleginél szélesebb hatáskört adna a…
Választási siker, legalább nyolc évnyi kormányzás, revans - dióhéjban ez Orbán Viktor elképzelése a jövőről. A Fidesz elnöke a Professzorok Batthyány Körében arról is beszélt, hogy hosszú távon öntudatos, egységes, büszke közösséget akar a magyarokból kovácsolni, ehhez azonban egyetlen ciklus kevés. Elemzők szerint a pártvezető egyelőre csak saját "ideológia-gyárosai" előtt kampányol; elsősorban…
Bár a turistákat szívesen látjuk vendégül, a magyar társadalom mégis ellenségesnek mondható a bevándorlókkal szemben - állítja az ELTE tanszékvezető professzora. Örkény Antal az InfoRádiónak elmondta: az irreális munkahelyféltés mellett ennek oka lehet az is, hogy a belső félelmeinket a bevándorlókra vetítjük ki.
Nem kerültek napirendre tegnap a parlamentben azok a fideszes javaslatok, amelyek csökkentenék a kormánytagok fizetését, valamint szűkítenék az állami cégek felügyelőbizottságait és igazgatótanácsait. A népszerű, könnyen eladható javaslatok napirend előtt is előkerültek, miközben az ülésteremben többször lehetett hallani a „populista vagy” szófordulatot. A kormányfő blogjában az ellenzékre utalva…
Nincs hóhelyzet, az országban nincs elzárt település, a hétfő délután óta tartó havazás az ország keleti részére tevődött át, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. A fővárosban 17 centiméter hó esett, de reggel minden BKV-járat el tudott indulni.
Szabó Zoltán (MSZP) szerint egyetlen felsőoktatási intézménynek sincs esélye a megmaradásra, csak ha olyan oktatást folytat, hogy hallgatók jelentkeznek, mivel jobb munkaerőpiaci és életesélyt szeretnének.
Délutántól kedden hajnalig tizenhét centiméter hó esett Budapesten, az észak-budai, illetve az észak-pesti területeken, míg a város déli részein ennél valamivel kevesebb. Az utak járhatóak Borsod-Abaúj-Zemplénben, viszont az M3-as Nyíregyháza és Tiszavasvári közötti szakaszát lezárták.
Nincs hóhelyzet, az országban nincs elzárt település, a hétfő délután óta tartó havazás az ország keleti részére tevődött át, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden kora reggel.
Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé - közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletese.
"Nem személyeket, vagy szerepeket nézünk, hanem az ország érdekeit. A számokkal egyetértünk, ezért úgy gondolom, hogy az SZDSZ egységesen meg fogja szavazni a költségvetést" - mondta Demszky Gábor főpolgármester a Nap-kelte reggeli műsorában.
A rendelkezésre álló források ésszerűbb felhasználására lenne szükség a debreceni hajléktalan ellátásban - mondta az InfoRádiónak a debreceni utcai gondozó szolgálat vezetője. Hosszú Zoltán hozzátette: mivel Debrecenben megszűntek a munkásszállók, akár 8-10 évig is tartózkodhat valaki hajléktalan szállón anélkül, hogy valóban rászorult lenne. Az InfoRádió által megkérdezett gondozó szolgálatok…
Ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány: a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el - olvasható a Magyar Nemzetben. Közben egyre többen csatlakoznak a sztrájkbizottság szombatra, a Kossuth térre meghirdetett demonstrációjához, illetve mozgósítanak arra.
Vannak olyan dokumentumok, amelyeket nyilvánosságra lehetett volna hozni a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződéssel összefüggésben - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az egyszeri nagy mértékű emelés után több lépésben csökkenti az irányadó kamatot a monetáris tanács.
"Bizonytalan a jövő és ez a költségvetés nem alkalmas arra, hogy szilárd alapokra terelje az országot a válság után" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Jelen állás szerint nem kell a gáz árát emelni, néhány napon belül meglesz a végleges döntés - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk című napilapnak adott, kedden megjelent interjúban.
Egy tűzoltóautó és a Volánbusz egyik járata ütközött a Moszkva téren, a Szilágy Erzsébet fasornál - erősítette meg az InfoRádió értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A helyszínelés 11 órára fejeződött be.
Ismeretlenek feltehetően támadást akartak intézni a Borsod megyei Sajóhidvég romák lakta utcájában lévő házakra, de a cigánytelep környékén a romák járőrszolgálata értesítette a rendőrséget, így azok megfutamodtak, ám néhány órával később visszatértek, de újra menekülőre kellet fogniuk - adja hírül a romnet.hu internetes portál.
Három kábítószer-terjesztő csoportot buktatott le a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer elleni bűnözés szolgálata - mondta az InfoRádiónak az osztály vezetője. Ródler Norbert hozzátette: az a probléma, hogy az ilyen hálózatok, illetve azok vezető emberei néhány hét alatt újratermelődnek.
Egy, a havazástól csúszós útról árokba került tartálykocsi műszaki mentése miatt lezárják az M3-as autópálya Nyíregyháza és Tiszavasvári közötti szakaszát a főváros felé kedd délelőtt tíz órától - közölte a rendőrség.
"Jövőre négy és fél százalékos családipótlék emelést tervezünk" - mondta el Veres János pénzügyminiszter napirend előtti felszólalásában a Parlamentben.
Név szerinti szavazással elfogadta az Országgyűlés a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximálását, valamint a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló indítványt. A képviselők elfogadták az adótörvényekhez benyújtott, kormány által támogatott módosító indítványokat is, az áfa-emelés kivételével.
A Fidesz szerint nem kellene 13. havi nyugdíjat elvenni az idősektől, ha a kormány támogatná az ellenzéki párt javaslatait - mondta Szijjártó Péter (Fidesz) kedden napirend előtt az Országgyűlésben; Veres János pénzügyminiszter szerint a Fidesz elképzeléseivel nagyságrendekkel kevesebb megtakarítást lehetne elérni, mint amekkorára szükség van.
A kormány nem tervez elbocsátásokat a közszférában 2009-ben; ennek megfelelően készült el a stabilizációs program, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet jelenleg a parlament tárgyal - közölte a Pénzügyminisztérium.
Borsod-Abaúj-Zemplén 357 települése közül mintegy 200 tartozik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések közé, tavaszra pedig akár a százat is elérheti a csődbe-, csődközeli helyzetbe jutó önkormányzatok száma - írta keddi számában az Észak-Magyarország.
A kormány nem tervez elbocsátásokat a közszférában 2009-ben; ennek megfelelően készült el a stabilizációs program, és ezt tartalmazza a jövő évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet jelenleg a parlament tárgyal - közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Alkotmányellenesek a bűnügyi nyilvántartás egyes rendelkezései több jogszabályban, ezért azokat megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatával.
A lakosságot, a kisfogyasztókat és a közintézményeket ellátó egyetemes szolgáltatók éves szinten várhatóan legfeljebb 10 százalékkal emelik az áram árát 2009-ben - mondta Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
Az örökösödési illeték eltörlését az MDF kezdeményezte. A fizetési kötelezettség ugyan megmarad, de méltányosabb lesz a rendszer. Az MDF javaslata alapján az Országgyűlés költségvetési bizottsága nyújtotta be a módosító indítványt, amelyet megszavazott a Parlament.
A Fidesz szerint a szocialisták hazudtak, hiszen korábbi ígéreteik ellenére a nyugdíjasok egy jelentős részétől elvették a 13. havi nyugdíjat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón, miután kedden az Országgyűlés elfogadta a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximálását.