Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről - állítja Budai Gyula, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ellenőrző Bizottságának tagja.
Hankiss Elemér szociológus a Népszava és az ECOSTAT közös konferenciáján tartott előadásának egyik kulcsszava a naivitás volt. Hankiss szerint például utópisztikus naivitásban éltunk az elmúlt évtizedekben.
Január elsejétől egy szlovák cég végzi Tatán a távfűtést, a vágsellyei MENERT SPOL. S.R.O. 20 évre nyerte el a szolgáltatás koncessziós jogát - tájékoztatta a város polgármestere csütörtökön az MTI-t.
Pénteken újabb megmozdulást tart az állattartók demonstrációs bizottsága. A testület közleménye szerint az áruházláncok tovább folytatják a törvénytelen, árletörő politikájukat.
Szükségtelen kiszervezés, felesleges kommunikációs költségek és átpolitizált vezetés - Sárközy Tamás jogászprofesszor szerint ez jellemzi jelenleg a minisztériumokat. A szakember, aki korábban a közigazgatási reformért felelt, hiányolja a tárcák vezetői közül a közigazgatási államtitkárokat, akik korábban adminisztratív vezetői voltak a minisztériumoknak, és elfogadhatatlannak tartja, hogy minden…
Szolidaritását fejezi ki, és teljes támogatásáról biztosítja a közszférában dolgozók bérharcát és november 29-i demonstrációját a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmában Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) - közölte a VDSZ az MTI-vel csütörtökön.
Magyarország felzárkózása az európai integráció lényegi eleme - jelentette ki Halmai Péter. A Szent István Egyetem intézeti igazgatója a Népszava és az ECOSTAT közös konferenciáján elmondta, hogy a gazdasági növekedés legfőbb ténezői közé tartozik a kereslet-kínálat egyensúlya, de szerepet játszik még a földrajzi elhelyezkedés is.
Csalódást keltő Robert Kalinák szlovák belügyminiszter válaszlevele, mert nem tartalmazza azokat a bizonyítékokat vagy annak magyarázatát, hogy miért került sor a durva rendőri fellépésre a dunaszerdahelyi stadionban - mondta csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter.
Összesen több mint 50 milliárd forint értékű támogatást nyerhetnek közös, magyar-szlovák partnerségben megvalósuló projektekre, a magyar-szlovák határ menti hét megye és Budapest, valamint öt szlovákiai kerület pályázói - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel csütörtökön.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés a szmogrendeletet. A szigorítás eredményeképp évente ötször, hatszor lehet riasztásra számítani, amely már forgalomkorlátozással jár. A képviselők ezt úgy képzelik el, hogy páros napokon a páros számra végződő, páratlan napokon pedig a páratlan számra végződő rendszámú autók közlekedhetnek majd - tájékoztatta az InfoRádiót az Index.hu budapesti tudósítója.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak távközlési ügyekért felelős miniszterei abban, hogy felső korlátot szabnak az országok közti SMS-küldés és a mobiltelefonos külföldi internethasználat díjainak.
Egy jelentés szerint a közeljövőben megszűnik az egypolusú világ, az USA elveszti vezető szerepét, helyét pedig Kína veheti át - mondta el Belyó Pál, az ECOSTAT vezetője cége és a Népszavával által közösen rendezett konferencián.
Gyurcsány Ferenc blogján a kisebbségi kormány sikeréről ír, úgy véli a költségvetés fő számainak elfogadása azt bizonyítja, hogy a kormány cselekvőképes.
A magyar kormánynak csalódást okozott Robert Kalinák szlovák belügyminiszter válaszlevele, mert nem tartalmazza azokat a bizonyítékokat vagy annak magyarázatát, hogy mi indokolta a durva rendőri fellépést a dunaszerdahelyi stadionban - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter.
A BKV gazdasági helyzetének rendezéséért, a finanszírozási kérdések megoldásáért tüntettek a cég dolgozói csütörtökön Budapesten. A petíciót Demszky Gábor főpolgármester vette át, aki azt mondta: a jelentős állami elvonás miatt a főváros nem tud nagyobb működési támogatást adni a BKV-nak.
A chicagói Jeanne és Karen Carroll és a holland Livin' Blues Xperience mellett a magyar blues élet kiválóságai is fellépnek a XI. Bluespatika Jamboree-n, amelyet idén a Gödör Klubban rendeznek meg november 28-án.
A BKV gazdasági helyzetének rendezéséért demonstráltak a cég dolgozói Budapesten. A tüntetésen főként a buszágazatot képviselő BKV-szakszervezetek vettek részt.
Nem változik a lakossági és közüzemi földgáz ára január elsején - közölte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca élére jelölt Molnár Csaba. A politikus a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Magyar Energia Hivatal javaslata 10 százalékos áremelésre vonatkozott. Közölte: a döntésnél a földgáz világpiaci ára és a forint-dollár árfolyam változása mellett…
Egyhangúlag meghozott döntéssel fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szmogriadó-rendeletet, amelynek alapján a jövőben a szmogriadó elrendelésekor szigorúan korlátozzák egyebek közt a gépjárművek közlekedését és a károsanyag-kibocsátó ipari létesítmények teljesítményét.
Beperelte a pécsi önkormányzatot a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program volt főigazgatója: Mészáros András ügyvédje útján juttatta el keresetét a Baranya Megyei Bírósághoz csütörtökön.
Felfüggesztette párttagságát az SZDSZ VII. kerületi frakcióvezetője, Gál György - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön Molnár István, a párt kerületi elnöke. Gál Györgyöt különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű programját, amelyet csütörtökön Debrecenben nyitott meg Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Kamerarendszert építenének ki az önkormányzat és a Zala Volán közös finanszírozásával a zalaegerszegi buszpályaudvaron, ahol erőszakos tizenévesek zaklatnak és bántalmaznak fiatalokat - mondta javaslatát ismertetve a város oktatási és ifjúsági bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek.
A szakma szabályai szerint járt el az az orvos, aki elsőként érkezett a szerdai fővárosi buszbaleset helyszínére - mondta az InfoRádiónak az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál kiemelte: a helyszínre elsőnek kiérkező mentőorvos az élettelen gyermeket megvizsgálta, és mivel légzést, vérkeringést nem észlelt, a másik, kritikus állapotú kisgyermek ellátását, valamint a többi, akkor még…
Felfüggesztette párttagságát az SZDSZ különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított VII. kerületi frakcióvezetője. A párt kerületi elnöke közölte: Gál György ügyvédjén keresztül azt is közölte, hogy az önkormányzat gazdasági bizottságának vezetését is átadja, de mandátumáról nem mond le.
Megküldte a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perbe beavatkozni kívánó felek fellebbezéseinek iratait a Fővárosi Bíróság a Fővárosi Ítélőtáblának több hónapos várakozás után.
A Fidesz felszólítja a kormányt, ne engedje, hogy a MÁV-Start Zrt. december 1-jétől szüneteltesse az 55 év feletti nők és a 60 év feletti férfiak 20 százalékos utazási kedvezményét; erről Iván László, az ellenzéki párti országgyűlési képviselője mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a MÁV Zrt. fővárosi székháza előtt. A MÁV-Start szerint az EU jogszabályainak megfelelve alakítják át a…
Az éghajlatváltozás összetett hidrológiai következményeinek feltárása mellett komoly szemléletváltásra is szükség van a vízgazdálkodásban - mondta Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön a Vízgazdálkodás és kormányzati politika elnevezésű konferencián Budapesten.
Több hónap után megkezdődött a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perbe beavatkozni kívánó, ám elutasított felek fellebbezéseinek felterjesztése a Fővárosi Ítélőtáblára – értesült lapunk. Információnkat az ítélőtábla is megerősítette: az iratok megérkeztek hozzájuk, ám ennél többet csak egy-két hét múlva tudnak mondani az ügyről. Akkorra az ítélőtáblának is döntenie kellene a…
Eltűnhet a külképviseleti szavazás a választási rendszerből, ha a jövő év végéig nem fogad el új szabályt a parlament. A T. Ház ebben az ügyben heteken belül mulasztásos alkotmánysértésbe kerül, de egyelőre sem tervek, sem egyeztetések nincsenek a pártok között. Úgy tudjuk, a Fidesz az elektronikus szavazás lehetőségével továbbra sem ért egyet, ragaszkodik a személyes voksoláshoz. Így viszont az…
Magyarország felemelkedésének, "révbe jutásának" kulcsa az egyszeri nagy váltás helyett a mindennapi "változás képessége" - mondta az Ecostat és a Népszava közös konferenciáján Kiss Péter A Lehetséges felzárkózási pályák Magyarországon - Stratégiai forgatókönyvek - 2008-2020 című rendezvényen a kancelláriaminiszter úgy vélte, a pénzügyi válság megújulási esélyt jelenthet az ország számára. Kovács…
Akár 30 százalékkal is nőhet a feketemunkások száma, ha a minimálbér összegét befagyasztják. A minimálbéreseket érintő inflálódás elérheti azt a kritikus határt, amikor az alacsony keresetűeket már nem érdeklik a szabályok. Az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) ma folytatódnak a bértárgyalások, a munkaadók a múlt heti egyeztetésen - a korábbi merev álláspontjuktól eltérően - már nem zárkóztak…
Mára kiderült, hogy az a közmegegyezés, amelynek a Kádár-rendszer tagadása volt az alapja, elmúlt, és az eliten belül elemi kérdésekről sincs megállapodás - állítja Tamás Pál. Így nincs megegyezés arról, hogy milyen legyen az ország, merre menjen, milyenek legyenek az elosztás kérdései, milyen legyen a viszonyuk a szomszédainkhoz, Európához. A szociológus szerint Magyarországnak a 90-es évek…
Jövőre megszűnhet a túl magas államháztartási hiány miatt Magyarország ellen indított uniós deficiteljárás - véli az Állami Számvevőszék elnöke. Kovács Árpád egy konferencián azt mondta: hamarosan egy sor olyan intézkedésre kerül sor, amely közelebb visz minket az euróhoz.
Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő szerint tragédia lett volna, ha az idei költségvetés ment volna tovább jövőre, amennyiben nem szavazták volna meg a 2009-es büdzsé fő számait. Az ellenzéki politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: most összefogásra volt szükség.
Döbbenetesen magas összegű, 1 579 milliárd forintnyi köztartozást halmoztak fel a magánszemélyek és a gazdasági élet szereplői együttvéve. Ennek a kintlévőségnek kétharmada gyakorlatilag behajthatatlan: 1 046 milliárd forint várhatóan nem folyik majd be az államkasszába.
"Egyre több olyan haláleset történik, amely elkerülhetőek lettek volna, ha a páciens időben kapott volna ellátást" - mondta el Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában.
A Coen fivérek Égető bizonyíték című fekete komédiáját és Ridley Scott Hazugságok hálója című thrillerét is november 27-től játsszák a budapesti mozik. Mindkét film sajátos stílusú kémtörténet, a főszerepekben olyan sztárokkal, mint George Clooney, Brad Pitt, John Malkovich, Leonardo DiCaprio vagy Russel Crowe.
"A segélyt ne munkához, hanem az oktatáshoz kellene kötni. Ezzel új lehetőségek tárulnának a mélyszegénységben élők elé" - mondta el Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában.
Nincs hosszú távon magyar gondolkodás nemzetpolitikai kérdésekben - mondták határon túli civil szervezetek képviselői a köztársasági elnöknek egy oktatásról szóló konferencián. Sólyom László beszélt a határon túli magyar nyelvű iskolák minőségbiztosításának fontosságáról is.
Bár a szocialistáknak sikerül elfogadtatniuk a parlamenttel a jövő évi adó- és költségvetési törvényeket, Lendvai Ildikó szerint az MSZP nem dőlhet hátra. A párt frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte, a reform már nem számít szitokszónak.
Fokozatosan javul annak az ötéves kisfiúnak az állapota, akit szerdán életveszélyes állapotban vittek a Heim Pál gyermekkórházba egy XI. kerületi baleset helyszínéről - közölte a kórház tudományos igazgatója. Czinner Antal hozzátette: a kisfiú továbbra is lélegeztető gépen van.
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman vizsgálatot indít a szegedi Cserepes sor ügyében. A biztos a delmagyar.hu-nak elmondta: a mentor-programból ki kell szűrni az alkalmatlan pedagógusokat.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője elképzelhetőnek tart egy adóátrendezést, de nagy nettó adóteher-csökkentést nem. Lendvai Ildikó szerint most olyan javaslatokra van szükség, amelyek a fogyasztási és a vagyoni típusú adók növelésével teremtenek fedezetet a foglalkoztatást terhelő adók csökkentésére.
A Gyurcsány-kormány szembemegy Európával, ahol kamat- és adócsökkentés a válasz a gazdasági válságra - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Elengedi a pótdíjtartozások 20 százalékát a főváros közlekedési vállalata annak az adósnak, aki egy összegben, december 23-ig rendezi tartozását - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön az erzsébetvárosi SZDSZ frakcióvezetőjét, a gazdasági bizottság elnökét. Az ügyészség Gál Györgyöt különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítja. Az ügyben 2006-ben Hoffmann László ügyvéd tett feljelentést, miután a Király utca lakói megkeresték az ingatlan eladása miatt. Az ügyvéd az InfoRádiónak azt mondta: Gál…
A Somogy megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint Gyenesei István "továbbra sem Somogyért, hanem rokonaiért és üzletfeleiért tesz-vesz". Ezt Csorba Ottó pénteken közölte az MTI-vel.
A kormány "brutális" megszorításokra készül 2009-ben; az önkormányzatok normatív támogatása 150 milliárd forinttal lesz kevesebb, mint az idén, ami Kaposvár esetében 716 millió forint mínuszt jelent - közölte Szita Károly, Kaposvár polgármestere pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón.