Több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vajnai Attila eddigi elnökhelyettest választotta a parlamenten kívüli tömörülés vezetőjévé a Magyarországi Munkáspárt 2006 - áll a szervezet hétfői közleményében.
A köztisztviselőkre és a közigazgatási eljárásra vonatkozó törvényi rendelkezések ellentmondása miatt sérült a gyermek és a szülő kapcsolattartáshoz fűződő joga - tudatta az ombudsman hétfőn.
Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (Macika) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium roma oktatási alapjának utalnak át - jelentette ki Vajda László, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.
Az InfoRádió által hívott 20 budapesti patikának többségében nincs új influenza elleni védőoltása. A fővárosi patikák begyűjtik a recepteket, névre szólóan garantálják a vakcinát, ugyanakkor így nem rendelnek feleslegesen. Nem ez a helyzet a vidéki gyógyszertárakkal, ott az eddig enyhe érdeklődés miatt nem fogytak el a készletek. Általános hiánycikk ugyanakkor az egész országban a Magyarországon…
Az MSZP szerint a Szijjártó Péter társadalmi elnökletével működő győri kosárlabdaklubnak hárommillió forintos tartozása van, miközben 125 millió forint önkormányzati támogatást kapott - hangzott el Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint nem kapott kielégítő választ az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatójától az új vírus elleni magyar vakcinával kapcsolatban, ezért felkérte az ombudsmant, hogy ő forduljon hivatalból az OEK-hoz. Cser Ágnes, az érdekképviselet vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette:…
A Margit híd rekonstrukciója az eredeti terveknek megfelelően halad, sőt a fővárosi önkormányzat reményei szerint az unió több pénzt is adhat a munkálatokra - olvasható az önkormányzati közleményben, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Szerdán tematikus frakcióülésen egyeztet az MSZP és a kormány a MÁV hároméves átalakítási tervéről - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Az MSZP-frakció hétfőn leszavazta Hónig Péter közlekedési miniszter egy belső interpellációra adott válaszát, amelyet egy, a tárca kezelésében lévő egészségügyi intézmény vezetői kinevezése kapcsán adott.
Szijjártó Péter a sorozatos valótlan állítások miatt jogi lépéseket tesz - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke arra reagálva, hogy az MSZP szerint a Szijjártó Péter társadalmi elnökletével működő győri kosárlabdaklubnak hárommillió forintos tartozása van, miközben 125 millió forint önkormányzati támogatást kapott.
A sukorói ingatlancsere ügyében nem sikerült megállapodnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) Joav Blum befektetővel, így az MNV vizsgálja, hogy milyen további törvényes lépéseket tehet az eredeti állapot helyreállítása érdekében - közölte az MNV hétfőn.
A munkavállalók felénél a vállalathoz vagy az intézményhez való lojalitást felülírná, ha máshonnan 20 százalékkal jobb anyagi ajánlatot kapnának - ez az egyik fontos megállapítása annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az Ipsos végzett ez év október végén.
Az októberi nyugdíjfolyósítási adatokból kiderül, hogy az elmúlt hónapban átlagosan 79 699 forintos ellátásban részesültek a jogosultak. A szeptember számokhoz képest ez átlagosan 30 forintos csökkenésnek felel meg. Az ellátások kifizetése ebben a hónapban 237,7 milliárd forinttal terhelte meg az ország költségvetését.
Robbanás történt a VIII. kerületi, Balassa utcai Neurológiai és Urológiai Klinikán egy veszélyes anyag tárolóban hétfőn délután - közölte az InfoRádióval a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Beperelte a Magyar Televízió (MTV) Zrt.-t a szerződésbontás miatt a Nap-keltét gyártó cég - közölte az ügyben az St. Plusz Kft.-t képviselő Bánáti János ügyvéd hétfőn az MTI-vel. Annak kimondását kérik, hogy a 2010 végéig szóló szerződés érvényes és fennáll, valamint azt kezdeményezik, hogy a bíróság kötelezze a műsorok átvételére az MTV-t.
Elhunyt József Farkas akadémikus, irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség tagja; a tudóst hétfőn, 88 éves korában érte a halál - közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz-frakció azzal, hogy hétfőn nemet mondott a parlament létszámának csökkentésére, leszavazta a saját elnökét. Az Országgyűlés többsége hétfőn napirendre vette az SZDSZ és az MDF által még márciusban benyújtott kisebb parlamenti alternatíváit felvázoló javaslatot.
Dávid Ibolya továbbra is azt várja, hogy Bajnai Gordon kormányfő elmondja az ügyben szakmai véleményét és iránymutatást adjon egy tisztességes piaci verseny döntéseihez.
Az új típusú influenza vírus nem veszélyesebb a szezonális influenzánál sem lefolyását sem pedig szövődményeit tekintve - mondta az InfoRádiónak Berencsi György virológus. A szakember szerint a súlyos szövődményekhez a legyengült immunrendszer vezethet, de előfordulhat, hogy a túl erős védekezés okoz problémát.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter vezeti az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei listáját a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson - közölte a párt megyei pártigazgatója hétfőn.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényt, amelynek célja többek között a magyar jelnyelv nyelvi státuszának elismerése.
Az MSZP szerint a Fidesz nem programmal, hanem listákkal készül a hatalomra. Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn ezt annak kapcsán közölte, hogy a fideszes Lázár János a parlamentben arról kérdezett, hogy mekkora összeget kaptak a krízisalapból a hódmezővásárhelyi igénylők.
Az Országgyűlés 181 igen, 19 nem szavazattal, és 151 tartózkodással elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok munkavállalóinak személyi alapbére, valamint vezető tisztségviselőinek havi díjazása legfeljebb kétmillió forint lehet 2010. január 1-től.
Több mint másfélszerese lesz a jelenleginek a hiteles tulajdoni lap másolat díja januártól, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.
Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból - idézte Helmut Kohl volt kancellár híressé vált kijelentését hétfőn a német fővárosban Bajnai Gordon.
A miniszterelnök bízik abban, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság - mint független és felelős szervezet - az álláspontját gondos és alapos mérlegelés után, a törvényes határidők betartásával fogja kialakítani - közölte a kormányszóvivő Dávid Ibolya MDF-elnök szavaira reagálva.
A továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen kapott ki a Pick Szeged a vendég spanyol Valladolidtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában.