Levélben szólította fel Bajnai Gordon miniszterelnök az államigazgatási hatóságokat, hogy a kisebb súlyú, első alkalommal történt szabályszegésekkor méltányosan járjanak el, ne szabjanak ki bírságot. Erről Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter számolt be a kormány szerdai ülése után. Elmondta: a kormány szerdán bírságbejelentő honlapot indított.
A 2010-2011-es tanévben, ahogy ezt megelőzően is, 56 ezer hallgató felsőfokú tanulmányait támogatja az állam - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.
A Fidesz határozottan kéri a kormányt, hogy ne az ingatlanvagyon, a gépészet és a mozdonypark eladásával orvosolja a vasút problémáit - mondta Fónagy János, a párt szakpolitikusa szerdán Budapesten Lendvai Ildikó MSZP-elnök nyilatkozatára reagálva.
A kormány és a pénzügyi tárca arra törekszik, hogy gyorsítsa a jövő évi költségvetés elkészítésének menetét, ezért a 2010. évi büdzsé tervezetét már szeptember 8-án szeretné benyújtani a kormány a parlamentnek - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője szerdán.
A sukorói beruházással kapcsolatban még folyik az a pénzügyminisztériumi vizsgálat, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök június elején kért Oszkó Pétertől - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán.
Könnyű testi sértés miatt jár el a Dunakeszi bíróság, miután Fót város szocialista alpolgármestere feljelentést tett a kedd esti testületi ülésen a fideszes polgármesterrel történt veszekedés során elszenvedett sérülés miatt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Az idegenellenesség mértéke 2007 óta lényegében változatlan; leginkább az iskolázatlanok, a legkevésbé pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők idegenellenesek - olvasható ki a Tárki Omnibusz kutatás júniusi eredményeiből, amelyet az MTI-hez is eljuttattak szerdán.
Egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek akkor is joga van kérdezni egy minisztertől, akár egy-egy rendőri akció jogszerűségének ügyében is, ha tudják, egy MSZP-s politikusnak ez szokatlan - közölte a Fidesz helyettes szóvivője szerdán.
A román-magyar jószomszédi kapcsolatok fenntartása mindkét félnek fontos, ez közös magyar nemzeti érdek is, de csak akkor biztosítható, ha a két országban élő nemzeti kisebbségek biztonságban érzik magukat és képesek megőrizni identitásukat - mondta szerdán Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár.
Meghibásodott a fékszárnya, ezért a felszállás után tíz perccel visszafordult a Malév 488-as, Ljubljanába tartó járata szerda este - közölte Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs vezetője az MTI-vel.
A VII. kerületben megvertek egy zsidó fiatalembert - a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet, és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon - mondta el Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek, s egyben felszólította az illetékes rendőrfőkapitányt, hogy tegyen meg mindent az eset tisztázására és az ilyen…
Schmitt Pált jelölte az Európai Parlament egyik alelnöki tisztségére az Európai Néppárt Képviselőcsoportja. Olaszországban megkezdődött a G8-csoport csúcstalálkozója. Bírságbejelentő honlapot indított a kormány. Botrányosnak tartja a Hospinvest tevékenységét a Fidesz. A nap hírösszefoglalója.