2010. december 23. csütörtök

dec. 23
12:54
Felgyorsulnak a bírósági eljárások (Infostart)
Az Országgyűlés a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását célzó törvénymódosításokat fogadott el, így a jövőben egyebek mellett lehetővé válik a bíróságok szükséges létszámának évenkénti meghatározása, továbbá a bírák folyamatos képzése, illetve egyes szabályok egyszerűsítése.
dec. 23
12:55
„Mi lesz velem?” Nincs 25 milliója a magyar zenésznek (ATV)
"Nemhogy huszonöt, de még egymillióm sincs bírságokra."
dec. 23
12:56
Meghozták a törvényt a Bethlen Gábor Alapról (Infostart)
A Szülőföld Alap általános jogutódjaként egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert a jövőben a Bethlen Gábor Alap - az erről szóló törvényjavaslatot csütörtökön fogadták el a képviselők.
dec. 23
12:58
Indoklás nélkül lehet majd elbocsátani a munkavállalókat a közigazgatásban (Infostart)
Nemcsak az államigazgatásban, hanem a közigazgatásban is lehetőség lesz jövő évtől arra, hogy a munkáltató indoklás nélkül bocsássa el a munkavállalót; egyebek mellett ezt a rendelkezést is tartalmazza az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott törvény módosítása. A felmentési idő két hónap lesz.
dec. 23
13:00
Újra három év lesz a gyermekgondozási segély (Infostart)
Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását.
dec. 23
13:12
Lázár: Az ellenzék is vegyen részt az alkotmányozási folyamatban (Infostart)
A fideszes Lázár János ismét elismerte, hogy nem volt tökéletes az elmúlt fél év, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás az elszámoltatást sürgette, az LMP-s Ertsey Katalin pedig a ház méltóságát féltette napirend előtti felszólalásában.
dec. 23
13:12
Fideszes fogadóórákra járnának az MSZP-sek + videó (ATV)
Ha másképp nem megy, így ellenőriznék a kormánypárti polgármestereket.
dec. 23
13:14
Hamarabb kerülhet jelzálog a lakásra közös költség tartozás miatt (Infostart)
Az eddigi hat hónap helyett már három hónapnyi közös tartozás esetén jelzálogot lehet majd bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal.
dec. 23
13:15
Lázár visszacsalogatná az ellenzéket az alkotmányozáshoz (Alternatív Energia)
Ma tartják a záróvitát és a zárószavazást a jövő évi költségvetésről a parlamentben. Döntenek a képviselők egyes szociális törvények módosításáról is, egyebek közt arról, hogy a gyes nem járna a nyolc órában foglalkoztatott nőknek. Szavaznak a sztrájktörvényről és arról is, hogy a közalkalmazottak is elbocsáthatók indoklás nélkül.
dec. 23
13:16
A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról (Infostart)
Januárban az olimpiai mozgalom támogatására vonatkozó indítvány megtétele mellett a Magyar Olimpiai Bizottság tesz javaslatot az állami sporttámogatás elosztási arányaira, illetve dönt az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásáról és folyósítja azt.
dec. 23
13:18
Törvény tiltja az energetikai különadó áthárítását (Infostart)
Megtiltja a törvény az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra, meghosszabbítják a távhővel termelt áram kötelező átvételét és a kőolaj világpiaci árának emelkedésével nő a bányajáradék egy csütörtökön elfogadott törvényjavaslat szerint.
dec. 23
13:20
Feltételhez kötik a sztrájkot a közszolgáltatást végző cégeknél (Infostart)
Csak az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában az arról döntő munkaügyi bíróság határozatának megszületése után sztrájkolhatnak azon cégek munkavállalói, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek.
dec. 23
13:30
Vizsgálják Földesi-Szabó László szökését (Infostart)
Napirenden lesz az Országos Igazságszolgáltatási Tanács következő, januári ülésén Földesi-Szabó László ügye. Erről a testület szóvivője beszélt az InfoRádióban, miután az Egymásért Alapítvány volt elnöke szerdán az ítélethirdetés közben elhagyta a Fővárosi Bíróság épületét, és azóta is szökésben van.
dec. 23
13:30
Nem eszik forrón a nukleáris kását az oroszok (ATV)
Washington 8 év elteltével ratifikált, de Oroszország még átnyálazná a megállapodást.
dec. 23
13:48
Szalay Péter válthatja Tarlós Istvánt (Infostart)
A Fidesz a Tarlós István főpolgármester lemondása miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyre Szalay Pétert, korábbi XIII. kerületi képviselőjelöltet delegálja - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
dec. 23
14:06
Elfogadta a parlament a költségvetést (Infostart)
Jövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. Az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott költségvetési törvény rögzíti azt is: jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács, helyett új, háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal, titkárság nélkül. Matolcsy György a költségvetési expozéban elmondta: a büdzsé három alapfeltételezésre épül: jövőre 3…
dec. 23
14:06
Orbán: tíz dolog, amire a leginkább büszkék lehetünk (ATV)
Tíz olyan intézkedést sorol fel a Facebook közösségi portálon csütörtökön közzétett videoüzenetében Orbán Viktor, amelyre szerinte "mindannyian, közösen és együtt a leginkább büszkék lehetünk".
dec. 23
14:08
Polt: Az ügyészségen nincsenek politikai ügyek - hetilapszemle (Infostart)
Nem élveznek prioritást azok az ügyek, amelyek a Fidesze elszámoltatási csomagjában szerepelnek - mondta a Figyelőnek adott interjúban Polt Péter legfőbb ügyész.
dec. 23
14:08
Elfogadta a parlament a 2011-es költségvetést (ATV)
Jövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz.
dec. 23
14:09
Kinevezték a kormányhivatalok vezetőit (Alternatív Energia)
A miniszterelnök csütörtökön átadta a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalok vezetőinek megbízólevelét. Orbán Viktor ünnepi beszédében precíz, pontos és barátságos államigazgatás kialakítását kérte az új vezetőktől.
dec. 23
14:24
Szalagkorlátnak pattant egy autó az M3-ason: torlódás várható (ATV)
Egy személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött.
dec. 23
14:27
Várpalotán és Székesfehérváron még mindig kritikus a porkoncentráció (Alternatív Energia)
A levegőben lévő szálló por koncentrációja több helyen veszélyezteti az emberek egészségét a Közép-dunántúli régióban. Székesfehérváron és Várpalotán van szmogriadó, Várpalotán a legkritikusabb a helyzet, a por csaknem háromszorosa az egészségügyi határértéknek. A régióban csak Ajka térsége nem szennyezett. Szombattól várható javulás.
dec. 23
14:42
Molnár: Még a Fideszes szavazók sem akarnak fideszes alkotmányt + videó (ATV)
Ezért azt szeretné elérni, hogy népszavazás legyen róla.
dec. 23
14:45
Állatkarácsony a pécsi és a nyíregyházi állatkertben (Alternatív Energia)
Sütőtökkel, naranccsal, csirkével és mézeskaláccsal díszített karácsonyfákkal ünnepeltek a pécsi és a nyíregyházi állatkert lakói. A tűlevelekkel többeknek meggyűlt ugyan a bajuk, de az ehető díszeket nem hagyták a fát. Ők nem díszítették, hanem bontották a fákat, sőt még azt sem bánták, ha azok felborultak, és lepotyogtak róluk a díszek.
dec. 23
14:47
Szalay Péter veszi át Tarlós István helyét a parlamentben (Alternatív Energia)
Szalay Pétert, a budapesti XIII. kerület korábbi országgyűlési képviselő-jelöltjét delegálja a Fidesz a Tarlós István főpolgármester lemondása miatt megüresedett képviselői helyre - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön.
dec. 23
14:49
Módosították a sztrájktörvényt és a köztisztviselők jogállásáról szóló jogszabályt (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján egyebek mellett döntött egyes szociális törvények módosításáról, így például arról, hogy a gyes nem fog járni a nyolc órában foglalkoztatott nőknek.
dec. 23
15:01
Lieberman : a feszültség nem zsidók és arabok között van (ATV)
A közel-keleti konfliktus „helyes megközelítési módja” nem „a terület békéje” hanem a „terület és lakosság cseréje” nyilatkozta Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter a Newsweeknek adott interjúban. Lieberman azt is mondta a lapnak, hogy véleménye szerint a jobb szárny, beleértve a Likudot, és talán a Munkapárt nagy része is támogatja kezdeményezését.
dec. 23
15:03
Erőteljes központosítás a közmédiában (Alternatív Energia)
Az angol közmédium, a BBC mintájára alakítják át a magyar közmédiumokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közreműködésével - állítják a vezetők
dec. 23
15:05
Megváltozik a közmédiumok műsortartalma (Alternatív Energia)
A Magyar Televízió M1-es csatornája legfőbb közmédiumként állandó időpontban jelentkező hírekkel, híradóval, politikai és közéleti háttér- és vitaműsorokkal, filmekkel, közérdekű szolgáltató, illetve szórakoztató műsorokkal látja el a nézőket. Az M2-es csatorna viszont hiánypótló magyar gyermektévé lesz, amely a 3-17 éves korosztályt szolgálja ki.
dec. 23
15:18
Fodor: nincs szükség új alkotmányra + videó (ATV)
Az SZDSZ volt elnöke úgy véli, hogy a rendszerváltás alkotmányára büszkék lehetünk
dec. 23
15:21
Előzetesben marad Budaházy (Alternatív Energia)
Lökdösték és leköpték Budaházy György szimpatizánsai a tárgyalóteremből távozó ügyészt, miután a bíróság elutasította a vádlott óvadék ellenében való szabadlábra helyezését.
dec. 23
15:36
Szmogriadó Salgótarjánban (Infostart)
A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Salgótarjánban Székyné Sztrémi Melinda polgármester. A polgármesteri hivatal közleménye szerint a légszennyező anyagok, elsősorban a szállópor átlagkoncentrációja két, egymást követő napon meghaladta a riasztási küszöbértéket.
dec. 23
15:36
„A kisfiam lesz a főnök” Így tervezgeti a jövőt a magyar színésznő (ATV)
A szülés után néhány hónappal újra dolgozna.
dec. 23
15:38
Sikeres volt a cipősdoboz-akció (Infostart)
Vidéken kevesebb, a fővárosban több ajándékokkal teli cipősdoboz gyűlt össze idén a Magyar Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi akciójában, mint tavaly - közölte az InfoRádióval a karitatív szervezet szóvivője.
dec. 23
15:40
Feloldották az útzárat a 8-as főúton Devecsernél (Infostart)
Ideiglenesen feloldották az útzárat a 8-as főút Devecser és Ajka-Bakonygyepes között, mert a szennyező anyagok szállítása az érintett szakaszon szünetel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
dec. 23
15:42
Fazekas Csaba: még tartanak a tárgyalások a közmédia elhelyezéséről (Infostart)
Még tartanak a tárgyalások a közmédia elhelyezéséről - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 23
15:44
Vasárnap kezdődik a család éve (Infostart)
Vasárnap kezdődik a család éve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre az alkalomra írt körlevelét országszerte felolvassák a templomokban - közölte az MKPK sajtóirodája.
dec. 23
15:46
Karácsony környékén értékesítik a haltermés 25-30 százalékát (Infostart)
Az évi 30 ezer tonnányi magyarországi haltermés 25-30 százalékát az év utolsó heteiben, elsősorban karácsony környékén lehet értékesíteni - mondta el Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke
dec. 23
15:48
Csehország: nyitva marad az euróövezeti csatlakozás céldátuma (Infostart)
A cseh kormány úgy döntött, hogy továbbra sem határoz meg céldátumot az euróövezeti belépésre, így jövőre az ERM II. árfolyammechanizmusba sem kéri felvételét - közölte a cseh kormányfő.
dec. 23
15:54
Beszólta a Fitch a kormánynak, a Fidesz szerint az újabb leminősítés a szocik hibája (ATV)
Londoni elemzők szerint a leminősítés azt jelenti, hogy mintegy 4 százalékkal lett kockázatosabb a magyar pénzügyi helyzet.
dec. 23
15:57
Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik (Alternatív Energia)
A Jobbik Alkotmánybírósághoz fordul a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény és a sztrájktörvény módosítása miatt - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Az jobbikos politikus szerint mind a munkabeszüntetéshez való jog korlátozása, mind a közszférában dolgozók indoklás nélküli elbocsátásának lehetősége ellentétes az…
dec. 23
16:12
Így üzent az országnak Orbán Viktor a Facebookon - nézze meg videón! (Infostart)
Tíz pontban foglalta össze Orbán Viktor miniszterelnök kormánya eddigi eredményeit a Facebookon megjelent videoüzenetében, amelyben a közösségi portál látogatóinak kérdéseire válaszol.
dec. 23
16:12
Nem akart a "pornéppel" együtt pihenni a TV2 műsorvezetője (ATV)
Mindenkit ki akart dobatni.
dec. 23
16:14
Személyi változások a Magyar Távirati Irodánál (Infostart)
A Magyar Távirati Iroda előtt álló új feladatokra való tekintettel Belénessy Csaba, a hírügynökség vezérigazgatója 2011. január 1-jei hatállyal személyi intézkedéseket hozott, amelyek a cég Hírszerkesztési Központjának, valamint szerkesztőségeinek vezetésére is kiterjednek.
dec. 23
16:14
Robbantások Rómában: két sérült (ATV)
Két helyszínen is robbantottak csütörtök délután az olasz fővárosban: a célpontok nagykövetségek voltak.
dec. 23
16:30
„Orbánban focista beidegződés dominál” + videó (ATV)
Ezért akar legyőzni mindenkit – mondta Kovács László.
dec. 23
16:48
Ezekről döntött idei utolsó napján az Országgyűlés (Infostart)
Újra három évre jár a gyes, a jövő évtől indoklás nélkül lehet elbocsátani a munkavállalókat a közigazgatásban, feltételhez kötik a sztrájkot a közszolgáltatást végző cégeknél, az energetikai cégek nem háríthatják át a különadót a fogyasztókra. Ezekről döntött idei utolsó ülésén az Országgyűlés a költségvetés megszavazásán kívül.
dec. 23
16:50
Tudja meg, melyek idén a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok! (Infostart)
A tévékészülék, az érintőképernyős mobiltelefon és a notebook az idei év legnépszerűbb ajándéktárgya, emellett kedvelt ajándék a digitális képkeret és a kávéfőző is - mondta az InfoRádiónak az Árukereső.hu Kft. marketing igazgatója. Rácz István kiemelte: rövidebb volt a szezon, de többet költöttek az emberek, mint tavaly.
dec. 23
17:06
330 millióból korszerűsítik a Mentőszolgálatot + videó (ATV)
Még idén 20 új mentőautót, jövőre pedig további kétszáz esetkocsival bővülhet a mentőszolgálat járműparkja.
dec. 23
17:08
Elkészült Kolontáron az új védőgát (ATV)
Így vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonsága garantált.

Keresés