Eddig 3 millió forint pénzadomány gyűlt össze az árvízkárosultak megsegítésére létrehozott 1749-es hívószámon - közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság. A telefonszámot továbbra is lehet tárcsázni, amellyel hívásonként 200 forint támogatás érkezik a számlára.
A kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek - erről döntött a település képviselő-testülete. A határozat szerint az igénylőket a község önkormányzata Kossuth Lajos szülőházába jelenti be.
A Himnusz hangjaira a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség.
Az egység nem egyformaság, hanem közös cél - mondta Surján László európai parlamenti képviselő pénteken Veszprémben, a Szent István és Boldog Gizella szobránál, a várban rendezett ünnepségen.
Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén.
A közutakon az elmúlt 24 órában összesen 181 közúti közlekedési baleset történt. Ebből egy baleset 1 halálos áldozatot követelt, 23 súlyos, 46 pedig könnyű sérüléssel járt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája péntek reggel az MTI-vel.
Hende Csaba honvédelmi miniszter rendelkezése értelmében az új tisztek kardjukkal tisztelegtek az augusztus 20-i avatáson, ahol a Szent Korona másolata előtt tettek esküt új hallgatói díszöltözetükben. Az 1945 előtti Ludovika Akadémia hagyományaihoz visszanyúló gyakorlat részét képezte „a hazáért mindhalálig” felkiáltás is. A HETEK cikke arra keresi a választ, hogy mindezzel milyen történelmi…
Meghirdettük a honvédség újjáépítését, visszatérünk a helyes irányba - mondta Hende Csaba az augusztus 20-i ünnepélyes katonai tisztavatáson elhangzott köszöntő beszédében
Újabb baleset történt az M7-es autópályán a Balaton felé, ami ismét több kilométeres torlódás okoz, most az érdi tetőnél - közölte az Állami Autópályakezelő Zrt. diszpécsere pénteken az MTI-vel.
Jobban van az a két biztonsági őr, akiket csütörtök este lőttek meg a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban - közölte a cég kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.
Magyarország területének nagy részén napos idő várható pénteken, a napsütést csak néhol zavarják meg fátyolfelhők - mondta el Polyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese pénteken. Az előrejelzések szerint az esti tűzijáték idejére gyenge, mérsékelt légmozgást várnak Budapest térségére.
Az egység nem egyformaság, hanem közös cél - mondta Surján László, európai parlamenti (EP) képviselő pénteken Veszprémben, a Szent István és Boldog Gizella szobránál, a várban rendezett ünnepségen.
Csak az lehetett Magyarország királya, akit a magyar Szent Koronával koronáztak meg. Attól a pillanattól kezdve vált az uralkodó jogerősen királlyá, hogy a Szent Korona érintette a fejét - mondta az InfoRádiónak Pap Gábor. A művészettörténész beszélt arról is, hogy viselhette-e Szent István a Szent Koronát, kik lopatták el azt, és miért ferdült el a kereszt a tetején.
Az esztergomi önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy Alkotmánybíróság működésének tényleges helye - ahogy a hatályos törvények most is elrendelik - Esztergom legyen. Kérik továbbá, hogy a kormány az Alkotmánybíróság székhelyét megyei jogú városi címmel ismerje el.
Már zavartalan a forgalom az M7-esen közölte az Állami Autópályakezelő Zrt. diszpécsere. Keczer Emília tájékoztatása szerint közepes a forgalom, és már sehol nincs torlódás.
Az esztergomi önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy az Alkotmánybíróság működésének tényleges helye - ahogy a hatályos törvények most is elrendelik - Esztergom legyen. Kérik továbbá, hogy a kormány az Alkotmánybíróság székhelyét megyei jogú városi címmel ismerje el. Az erről szóló határozatokat pénteken, ünnepi ülésén fogadta el a város képviselő-testülete.
Csak zaklatás nélkül gyűjthetnek ajánlószelvényeket az októberi önkormányzati választáson induló pártok, illetve jelöltek, nem kérhetik a cédulákat munkahelyeken, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, valamint a közösségi közlekedés járművein.
Újrakeresztelték a Lajta nevű, több mint 100 éves hadihajót pénteken a Dunán, a Parlament előtt; az ünnepélyes újrakeresztelésen jelen volt többek között Hende Csaba honvédelmi miniszter is.
Elvitték a rendőrök Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát a Jobbik augusztus 20-i ünnepi rendezvényéről - közölte az ellenzéki politikai erő pártigazgatója.
Elvitték a rendőrök Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát a Jobbik augusztus 20-ai ünnepi rendezvényéről - közölte a Jobbik pártigazgatója.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az emberi és társadalmi igazságosság fontosságát emelte ki Szent István napi ünnepi beszédében Budapesten.
Megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen.
Egyedi, karizmatikus, innovatív - és erős, 235 kW-os (320 lóerős) motorral: 6,2 másodperces gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra Védőpajzs (Safety Shield) technológia, a világon elsőként holttérfigyelő rendszerrel (Blind Spot Intervention™) Az Infiniti M37 már mozgás közben is megtekinthető a www.infiniti.eu oldalon Két további erőforrás érkezése várható: a dízel M30d októberben, a hibrid M35h 2011…
Továbbra is jó hangulatban, békésen telik az augusztus 20-ai nemzeti ünnep, a szervezők tájékoztatása szerint az állami rendezvény programjain több tízezren vettek részt. Estére több százezer embert várnak a budapesti rakpartokra.
Megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán az Erzsébet-ligetben rendezett Szent István-napi ünnepségen.
Több tízezer ember gyűlt össze a fővárosi Erzsébet híd és Margit híd között a Duna-parton, hogy megnézze az idei, az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal szerényebbre tervezett ünnepi tűzijátékot; a rakétákat idén csak a folyón lévő uszályokról lövik fel.