Partnerséget kínál a kormány a helyben működő kis- és közepes vállalkozásoknak a gazdaságfejlesztő programok végrehajtásában - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán.
Elvi állásfoglalást hozott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága arról, hogy nem lehet a testület tagja az a képviselő, akinek átvilágításakor nemzetbiztonsági kockázatot tártak fel. A testület a jobbikos Staudt Gábor bizottsági jelölésének érvényessége ügyében viszont nem hozott határozatot.
A leghíresebb megtévesztő robot talán Hal a 2001: Űrodüsszeiából. Mintha egyenesen Stanley Kubrick filmjének a képsorai elevenednének meg szemünk előtt.
Rendben folyik a felkészülés a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségre a parlamentben, az Országgyűlés ugyanis már korábban megteremtette ennek nemzeti és nemzetközi kereteit - mondta Sárdi Péter, a Külügyi Hivatal vezetője a külügyi bizottság ülésén kedden.
A nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának fideszes elnöke szerint a testület keddi meghallgatásán megerősödött a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György pártpolitikai célokra használta a titkosszolgálatot.
A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Meghallgatta Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tényfeltáró albizottsága. A testület elnöke, Demeter Ervin sajtótájékoztatóján azt mondta: megerősödött a gyanú, hogy Szilvásy György pártpolitikai célokra használta a titkosszolgálatokat. Szilvásy György hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter Ervin…
Toborzó játékot indított a kormány a Facebook közösségi portálon. A ReGeneráció programhoz csatlakozók között kisorsolandó fődíj: a nyertes egy napot tölthet el Nagy Anna kormányszóvivővel.
A világ legnagyobb autógyártó cégei egymással versenyeznek, hogy melyikük tud egy benzin-, vagy diesel meghajtású jármű teljesítményének megfelelő ökoautót kifejleszteni.
Vádemelési javaslat követi a BRFK-nak a MÁV Cargo Zrt. privatizációja kapcsán legalább egymilliárd forint értékű hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozását – írta keddi számában a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva.
Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal. Papcsák Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a törvénysértő ügyekben jövő héten várhatók…
Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal. Papcsák Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a törvénysértő ügyekben jövő héten várhatók…
Hagyó Miklós "jól számolt, és jól tudott alkukat kötni", de mégis jobb lett volna tőle már az első hibánál megszabadulni – mondta a Hírszerzőnek adott, kedden megjelent interjújában Demszky Gábor leköszönő főpolgármester.
Katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a Magyar Honvédség hősi halottját, Kolozsvári György posztumusz hadnagyot kedden Tatán, a Kocsi úti temetőben.
A Cozma-ügy negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti Pál Gábor nem tagadta meg a vallomást a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalásán, szemben az első-, másod- és harmadrendű vádlottal; vallomása szerint azt a megjegyzést hallotta Raffael Sándortól vasárnap a lakásán - s ezt hallotta Raffael élettársa, a hatodrendű vádlott Gergely Péterné (Zsanett) is -, hogy "te jó isten, mit tettem, gyilkos…
A 4-es metró beruházási folyamatának vizsgálatakor több szabálytalanságot is feltárt az Állami Számvevőszék, ezért feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.
Már régóta tudomásuk van az egészségügyi hatóságoknak arról, hogy számos étrend-kiegészítő illegálisan előállított gyógyszerhatóanyagot tartalmaz, mégsem tettek olyan intézkedést, amely megakadályozta volna, hogy ezeket a termékeket továbbra is a fogyasztókat megtévesztve, akár életüket is veszélyeztetve árusítsák - írta a Magyar Nemzet.
Szilvásy György hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter Ervinnek, a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának ülése után tett nyilatkozatának több elemét.
Demeter Ervin (Fidesz) szerint a nemzetbiztonsági bizottság ellenőrzési albizottságának keddi meghallgatásán megerősödött a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány idején Szilvásy György pártpolitikai célokra használta a titkosszolgálatot. Szilvásy szerint ez hazugság.
Még az idén hatályba léphetnek azok a jogszabályi változások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő csomagját tartalmazzák. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a párt gazdasági kabinetvezetője azt követően jelentette ezt be, hogy kedden találkozott a hitelfelvevők érdekképviseleti szerveivel. Utóbbiak képviselője az egyeztetést követő…
Feljelentést tett az Állami Számvevőszék, mert a 4-es metró beruházási folyamatának vizsgálatakor több szabálytalanságot is feltárt. A főpolgármesteri iroda vezetője szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Összehívták az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). Az ATV Jam című műsorában erről beszélgetett Kuncze Gábor a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökével, Pataky Péterrel.
Még az idén hatályba léphetnek azok a jogszabályi változások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő csomagját tartalmazzák. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a párt gazdasági kabinetvezetője azt követően jelentette ezt be, hogy kedden találkozott a hitelfelvevők érdekképviseleti szerveivel.
A Bajnai-kormány által vállalt, a BKV-nak nyújtandó támogatást járatritkításhoz és tarifaemeléshez kötötték - emlékeztetett az InfoRádió kérdésére Tarlós István. A Fidesz főpolgármester-jelöltje hozzátette: a kormány azonban ennél átfogóbb és nagyobb volumenű segítséget nyújtana a BKV-nak.
Katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a Magyar Honvédség hősi halottját, Kolozsvári György posztumusz hadnagyot kedden Tatán, a Kocsi úti temetőben. Sírjáig az Afganisztánban szolgáló tartományi újjáépítési csoport (PRT) 8. váltásának tagjai álltak sorfalat.