A hét végétől pár héten keresztül összesen Velencei-tónyi mennyiségű többletvíz érkezik a Kis-Balatonba a Zala folyón keresztül, ezért a Balaton vízszintje tovább emelkedve, pár héten keresztül meghaladhatja a nyári 125 centiméteres csúcsot.
A milliárdokat felemésztő védekezés és kárelhárítás helyett gondos megelőző munkára van szükség a vízgazdálkodásban - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán egy hódmezővásárhelyi belvízvédelmi beruházás átadásán.
A Fidesz és a kormány stratégiai partnere a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ezért nem találkozik Kövér László házelnök pozsonyi útja során a Híd párt képviselőivel - mondta Virág András, Kövér László személyi titkára az MTI megkeresésére szerdán.
Az MSZP XIII. kerületi szervezete szánalmas politikai műbalhénak tartja, hogy a helyi Fidesz a Kassák Lajos tagiskola ügyét a választási kampányban használja fel.
A KDNP kész visszavonni a médiatörvényhez benyújtott módosító indítványait annak érdekében, hogy azt követően közösen adjanak be javaslatokat a Fidesszel - közölte Pálffy István országgyűlési képviselő, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán Békéscsabán.
Ha saját hatalmának bebetonozásáról van szó, akkor gyors, határozott és kíméletlen a Fidesz, de ha az emberek problémáinak megoldásáról, akkor hónapokat és türelmet kér - mondta szerdán, pártja soproni kampányzáróján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A Volkswagen 2010 tavaszától támogatja Ákos kiadványait és koncertjeit. Az együttműködés keretén belül Ákos szeptember 27-én Kovács Andrástól, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatójától vette át azt a Volkswagen Multivan Highline 2.0 BiTDI DSG 4MOTION típusú járművet, amely mostantól a népes család szállítására szolgál majd.
A KDNP kész visszavonni a médiatörvényhez benyújtott módosító indítványait annak érdekében, hogy azt követően közösen adjanak be javaslatokat a Fidesszel - közölte Pálffy István országgyűlési képviselő, a párt frakcióvezető-helyettese
Úgy módosítanák az egyházakról szóló törvényt, hogy megakadályozzák a nem hiteles hitéletet folytató, csak az adóforintok megszerzését célzó egyházak alapítását. Erről Szászfalvi László egyházakért is felelős államtitkár beszélt az MTV Ma reggel című műsorában. Csak a történelmi vagy a legalább 10 ezer tagot számláló egyházakat jegyeznék be.
Mindent tud a bíróság arról, kivel mit beszélt Keleti Györgyi az utóbbi időben. A modell gyanútlan volt, nem sejtette, hogy telefonját lehallgatták. Ebből szemezgettek a tegnapi tárgyaláson - írja a Bors.
Az egyes tárcák és a különböző állami szervek munkájának minél jobb összehangolásáról volt szó többi között a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság első munkacsoportülésén szerdán a fővárosban.
Péntektől 360 forinttal olcsóbban, 1170 forintért vásárolhatják meg a négynapos sztrádamatricát a személyautósok - mondta az InfoRádiónak az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. A díjszabás szezonális változásait minisztériumi rendelet szabályozza.
Egymilliárd forintra növelné 400 millióról az iskolatej programra szánt összeget a kormány. Kedvezőbb helyzetbe hozná Tarlós István a magyar vállalkozókat. Péntektől olcsóbb lesz a négynapos autópálya matrica. Összeállítás a nap legfontosabb híreiből.
Október végére befejeződhet a Közraktárak bálnájának, illetve CET-nek elnevezett üvegpalota építése a Duna-parton. Jelenleg üvegezik Budapest új építészeti látványosságát.
Ma vagy legkésőbb holnap dönt a Legfelsőbb Bíróság (LB) a közmédiumok felülvizsgálati kéreleméről, így végleg eldől, leadható-e a Jobbik hirdetése a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban.
Nem vadászhatók le a szocialisták - jelentette ki Újbuda MSZP-s polgármesterének meggyanúsítására reagálva Mesterházy Attila pártelnök. Szanyi Tibor kampányfőnök aljas hajszának, már-már politikai agressziónak nevezte a kormánypártoknak a győzelemre esélyes szocialista politikusokat ellehetetlenítő akcióit.
A szakmával való egyeztetési kötelezettséget kijátszva, egyéni képviselői indítványként vinné a Ház elé a Fidesz az ügyészség kormány alá rendelésére vonatkozó törvényjavaslatot, és információink szerint ugyanígy kerülne a parlament elé a bírósági rendszer irányításának átalakítására vonatkozó javaslat is.
Miért veszi tudomásul a közvélemény némán, hallható kritika nélkül, hogy az Orbán-kormány az országgyűlési választások előtt tett ígéretei egy részét nem tartja be, vagy legalábbis halogatja ezek betartását, miközben az előző szocialista kormányoktól folyamatosan számon kérték ígéreteiket?
A korrupció az egyik legnagyobb probléma a fővárosban, ennek visszaszorításához pedig morális váltásra van szükség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt Gábor a főváros működtetésének olcsóbbá, hatékonyabbá és korrupciómentessé tételét ígérte. A politikus szerint szociális munkások és rabok alkalmazására lenne szükség az építkezéseken.
A Népszabadság információi szerint holnaptól biztosan nem, sőt, január elsejétől sem várható gázáremelés. Ugyanakkor a tarifákat illetően továbbra is folynak a tárgyalások a kormány és az érintett gázcégek között.
Ügyeletet tartanak a fővárosi okmányirodák szombaton és a választás napján, vasárnap is, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újat kérhessenek a választópolgárok, ez ne lehessen akadálya a szavazásnak. A vidéki okmányirodák helyben döntenek arról, nyitva tartanak-e a hét végén.
A jelek szerint kimerült Fábry Sándor tizenegy éve tartó műsora, a nézők egyre kevésbé vevők a mind halkabban pukkanó humorbombákra – olvasható a Borsban.
1990 októbere óta ül a főpolgármesteri székben Demszky Gábor, aki a vasárnapi önkormányzati választáson már nem indul. A húsz év alatt ötször választották meg Budapest első emberévé, vagyis öt kampányban fogalmazta meg elképzeléseit és ígéreteit, amelyek közül a leglátványosabbak és a legfontosabbak máig a megvalósításra vagy a befejezésre várnak. Cikkünkben a Demszky-korszak két évtizedének…
A Város Mindenkié csoport kedden sajtótájékoztató keretében fejtette ki véleményét öt párt programjának hajléktalanságról és lakhatásról szóló részeiről. A rövid összefoglalókat követően az iskolai osztályozáshoz hasonlóan ötfokú skálán értékelték a leírtakat. A csoport szerint a Fidesz és az MSZP kétarcú politikát folytat a kérdésben, az LMP-nek számít, hogy mit gondolnak az érintettek, az MDF és…
Megsérült a Fővárosi Állatkert egy alkalmazottja, miután a Franciaországból származó új elefántot csütörtök virradóra beemelték új otthonába - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az alkoholtartalmú italok magasabb jövedéki adóval sújtása, azaz egyfajta állami "áremelés" rendkívül hatékony a közegészségügy állapotának javításában - állítják kutatók egy most megjelent tanulmányban.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal mobiltelefonjáról küldött SMS üzenetekkel is kampányolt Budakeszi Jobbik által is támogatott polgármesterjelöltje, Menczinger Tibor. A jelölt kormánytisztviselő felesége lapunknak elismerte, hogy ő küldött "toborzó" üzeneteket férje rendezvényére.
A Figyelő az orosz-magyar tárgyalási erőviszonyokról közöl írást, a Heti Válasz az Állami Számvevőszék önkormányzatok gazdálkodásáról szóló jelentését elemzi.