Dömötör Csaba nem tud olyan kezdeményezésről, hogy az EU-csúcson a hétéves költségvetésről és a Next Generation EU újjáépítési alapról született brüsszeli megállapodás miatt össze kellene hívni az parlamentet. Erre szerinte nem is lesz szükség - mondta az ATV kérdésére az államtitkár.
Egy maratoni tárgyalás után döntés született az EU-csúcson, erre vonatkozik a nap kérdése is. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 17:55-től az ATV A nap híre című műsorában.
A koronavírus-járvány az élet minden területét átalakította: sok egyéb mellett a szabadság és nyaralás is teljesen más lesz idén, mint eddig bármikor. A magyar munkavállalók 82 százaléka fog még idén szabadságra menni, nyaralást
Régebben ugyan jóval nagyobb támogatásokhoz jutott a miniszterelnök egykori jó barátja, de 2015 februárja óta így is ez az első összeg, amit az államtól kapott.
A kormányoldallal ellentétben nem sikerként értékelik az ellenzéki pártok az uniós költségvetésről és a helyreállítási csomagról kötött megállapodást, úgy látják, hogy a miniszterelnöknek nem sikerült elérnie azt, amire parlamenti felhatalmazást is kapott.
Kiugrott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kecskeméti épületének ötödik emeletéről egy ötvenéves férfi - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
„Mindig az volt, hogy na majd most a doktornéni leveszi a vért, megtalálja a hibát és meggyógyít. És akkor mindig pofára esés lett a vége” – meséli az anyuka, aki már gyakorlott volt, mert Kíra egyik nővérével is ugyanez történt.
Az EU-csúcson született megállapodás a magyarok számára pénzügyi és erkölcsi siker, Magyarország több pénzzel és emelt fővel zárhatja az EU-csúcsot - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - közölte
Bár az Európai Unió a jövőben demokratikus normákhoz kötheti az uniós pénzek kifizetését, erősen kérdéses, hogy ennek érvényt lehet-e szerezni a gyakorlatban. Az eredeti javaslatot ugyanis jelentősen felvizezték, amit a magyar kormány akár sikernek is tekinthet. A reálpolitika, a gazdasági vészhelyzet és a megegyezés kényszere a jelek szerint elhal
Már kotorják a Balaton nyugati medencéjét, ahol olyan mértékű az algásodás, hogy az a strandolókat is zavarja, ha olyan a széljárás. Több mint tizenöt éve végeztek ilyen munkát a térségben, és két éve ismét tervezték. Tavaly nyár végén már látszott, hogy az algák elszaporodtak, idén pedig a folyamat nem állt le. Szakameberek szerint a meder iszapjá
A 3-as metró alagútjának felújítását végző céggel folyamatban lévő tárgyalások, a sajtóban tévesen megjelent hírekkel ellentétben, nem érintik és nem veszélyeztetik a metróvonal akadálymentesítését - közölte a BKV kedden az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/21/1157/
Annyi büntetőpontot gyűjtött össze a sofőr az I. kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között, amiért ötször is elvehetnék a jogosítványát. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei 2020. július
Hat és 12 év közötti, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a Debreceni Törvényszék kedden négy fiatalt, aki édességért, cigarettáért és pár ezer forintért agyonvert egy hajdúhadházi idős férfit. A büntetőügy három további vádlottját javítóintézeti nevelésre ítélték.
Hatalmas hitelfelvételre készül az EU a tagállamok megsegítésére, miközben még mindig nincs hatékony eszköze a közösségi támogatások megcsapolása ellen.
Az egyik szemünk sír, a másik nevet – így értékelte a kedd hajnalban befejeződött EU-csúcson történteket Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Népszavazást kezdeményez Tatán az Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda építésével kapcsolatban a Stop Avalon Tata nevű Facebook-csoport. Az Öreg-tónál a beruházó egy százhúsz szobás szállodát szeretne építeni, és az ATV Híradónak a cég ügyvezetője azt mondta egy hangos kisebbség, aki ellenzi a beruházásukat, hozzátette: számunkra a legfontosabb
Amit Orbán mond, abból egy szó nem igaz. Volt egy hatalmas meccs, amit Orbán a 72. sorból nézett végig, mivel senki nem vette komolyan. Így értékelte Molnár Csaba DK-s EP-képviselő a brüsszeli uniós csúcson történteket az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint pedig Orbán Viktor politikája miatt súlyos pénzeke
Gara Kálmán Magyarország legnagyobb, a közösségi közlekedési társaságok által használt, egymástól különböző nyakkendő-gyűjteményének a rekordját állította fel.
Még tíz napig, július 31-ig lehet átváltani a régi, 2017-ben bevont 2000 és 5000 forintos bankjegyeket használatban lévő, azonos címletű bankjegyekre a bank- és postafiókokban - figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.