2020. július 1. szerda

júl. 1
8:39
Elszállhatnak az árak: ennyivel kerülhetnek többe a gyümölcsök (ATV)
Júniusi adat még nincs, de aggasztó jelek viszont már vannak.
júl. 1
8:41
Egy vérbeli nőcsábász árulja el a csajozási trükkjeit Szabó Győzőnek (Blikk)
Ha csütörtök, akkor Blikk + Győző! A legújabb adásban Szabó Győző egy olyan emberrel beszélget, aki rajongója a gyengébbik nemnek, sőt, rögtön az első találkozásuk során Győző feleségét, Juditot is levette a lábáról.
júl. 1
8:42
Korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv (Demokrata)
Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv – jelentette ki Novák Katalin.
júl. 1
8:51
Megrendítő szavak: kiderült, ez Bálint gazda utolsó kívánsága (ATV)
Bár a 100 éves Bálint György még nem készült a halálra, egy újságírónak elárulta, mi lenne az utolsó kívánsága.
júl. 1
8:54
Teljes a káosz: szerda éjfélig lehet ingyenesen parkolni (Ripost)
Néhány helyen már pénzt kérnek, pedig éjfélig még mindenhol ingyenesen lehet parkolni – figyelmeztetett posztjában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
júl. 1
9:03
Kaleta pedofilbotránya: a volt nagykövet mindent beismert a bíróságon (Blikk)
Csütörtök kora délelőtt kezdetét vette Kaleta Gábor volt perui nagykövet perének előkészítő ülése: a vád szerint a diplomata több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján. A volt nagykövet beismerte a bűnösségét.
júl. 1
9:03
Újraindult az egészségügy, 98 új várólista nyílt (ATV)
A Népszava szerint a betegek csak nagyon nehezen jutnak vizsgálati időponthoz azóta, hogy a járvány lecsengése nyomán újraindultak az egészségügyi ellátások: vannak szolgáltatók, amelyek napokig vagy akár több mint egy hétig elérhetetlenek.
júl. 1
9:05
most jelentik be az országos koronavírus-tesztelés eredményeit - élő (Blikk)
Ma ismertetik az országos COVID-19 szűrés eredményeit, aminek köszönhetően teljesebb képet kapunk a hazai járványhelyzet alakulásáról.
júl. 1
9:06
Négy budapesti kerületben felfüggesztették az útépítési terveket Karácsonyék (Demokrata)
Az összes útépítési tervet „lehúzták” négy budapesti kerületben, mert a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja ezeket – mondta Szatmáry Kristóf.
júl. 1
9:12
Másfél milliárd forintból újulhatnak meg konyhák a gyermekétkeztetésben (Demokrata)
Az idén is 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok a gyermekétkeztetés fejlesztésére.
júl. 1
9:15
Ekkor hívta fel utoljára Karácsony Gergely Tarlós Istvánt (ATV)
A volt főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben beszélt az új városvezetés vizsgálóbizottságáról, és odaszúrt egyet Karácsony Gergelynek. Tarlós István azt is elmondta: minden olyan, a korábbi ciklusokat érintő ügyben feljelentést tett hétfőn, amelyeket a főváros baloldali vezetése korrupciógyanúra hivatkozva vizsgálna.
júl. 1
9:21
Szatmáry Kristóf: négy kerületben felfüggesztette az útépítési terveket a Fővárosi Önkormányzat (Infostart)
Az összes útépítési tervet "lehúzták" négy budapesti kerületben, mert a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja ezeket - mondta a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa az M1-en.
júl. 1
9:24
Tovább erősíti a tudatos vásárlói magatartást az Agrárminisztérium (Demokrata)
Újabb termékkörökre terjesztette ki a származási ország egyértelmű jelölését az Agrárminisztérium.
júl. 1
9:39
Novák Katalin korszakváltásról beszélt (ATV)
Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.
júl. 1
9:41
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték gyerekpornó-birtoklásért a volt magyar diplomatát (ATV)
Beismerte bűnösségét a gyerekpornó-birtoklással vádolt Kaleta Gábor – jelentette az ATV Híradó helyszíni tudósítója a Budai Központi Kerületi Bíróságról.
júl. 1
9:48
Élőben közvetítették, ahogy egy mentőápoló megkéri mentős barátnője kezét (SzMo)
A vőlegény stílusosan mentőautóval érkezett, és pont a magyar egészségügy napján térdelt le szerelme elé, aki természetesen igent mondott. Mutatjuk a videót.
júl. 1
9:51
Miniszteri biztos: 250 ezer ember napi közlekedésének segítéséről mondott le a főváros (ATV)
Az összes útépítési tervet "lehúzták" négy budapesti kerületben, mert a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja ezeket - mondta Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa szerda reggel az M1-en.
júl. 1
9:54
Toplistás körözött rendőrkézen (Demokrata)
Több mint egy évig bujkált, mielőtt Hollandiában elfogták.
júl. 1
9:57
Itt vannak a friss adatok: ismét emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, egy beteg elhunyt (Blikk)
Mindössze 2 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4157-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, az elhunytak száma így 586-ra emelkedett, 2714-en pedig már meggyógyultak.
júl. 1
9:59
Fél a koronavírus-járvány második hullámától? (Blikk)
Lesz második hulláma járványnak? Eltérő véleményeket hallhatunk a világ virológusaitól. Minket az érdekel, hogy Ön fél-e a második hullámtól? Jelölje, mit érez!
júl. 1
10:00
Koronavírus: meghalt egy idős beteg, két új fertőzöttet találtak Magyarországon (SzMo)
857 aktív fertőzött van az országban a hivatalos adatok szerint, közülük 169-et ápolnak kórházban, 8-an vannak lélegeztetőgépen.
júl. 1
10:00
Elhunyt egy idős beteg, kettővel nőtt a fertőzöttek száma (Demokrata)
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és kettővel, 4157-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban.
júl. 1
10:03
Napokig küzdöttek a vihar utáni károk helyreállításával Debrecenben (ATV)
Az E.ON szakemberei éjszaka helyreállították az áramszolgáltatást Debrecen egész területén - közölte a cég szerdán.
júl. 1
10:09
Koronavírus: elhunyt egy idős beteg, tovább nőtt a fertőzöttek száma (ATV)
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és kettővel, 4157-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
júl. 1
10:15
Két új fertőzöttet regisztráltak, egy idős beteg meghalt Magyarországon (Infostart)
Két újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4157 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, az elhunytak száma így 586 főre emelkedett, 2714-en pedig már meggyógyultak.
júl. 1
10:21
Leállt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (ATV)
Szünetel a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mert meghibásodott a kereskedési rendszer.
júl. 1
10:27
Itt vannak a KSH adatai: ekkora volt a hiány a kormányzati szektorban (ATV)
A kormányzati szektor a GDP 1,5 százalékának megfelelő, 180 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az előző év azonos időszakához képest 309 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,6 százalékponttal romlott az egyenleg - jelentette szerdán előzetes adatok alapján a Központi Stati
júl. 1
10:30
Sneider Tamás megnevezte, szerinte kik győzhetik le Orbán Viktort (Demokrata)
Sneider Tamás hosszas ömlengésben méltatta két favoritját új közleményében.
júl. 1
10:39
Meghalt egy beteg, újabb két embernél igazolták a koronavírust (Alternatív Energia)
169 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen.
júl. 1
10:39
Fiatalokra lövöldözött egy nyugdíjas Veszprémben (ATV)
A 69 éves férfi többször is rátámadt a helyi fiatalokra.
júl. 1
10:41
Tarlós: Ne hipotetikus kommunikáció legyen, hanem tisztázzuk a helyzetet (Alternatív Energia)
„Ha már most tudják, hogy ezek az ügyek, közbeszerzések, lebonyolítások korrupciógyanúsak, feljelentést kellett volna tenniük. Én ezt hétfőn megtettem helyettük az országos rendőrfőkapitánynál” – mondta a volt főpolgármester.
júl. 1
10:42
Teljes a káosz: szerda éjfélig lehet ingyenesen parkolni (BorsOnline)
Néhány helyen már pénzt kérnek, pedig éjfélig még mindenhol ingyenesen lehet parkolni – figyelmeztetett posztjában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
júl. 1
10:42
Schmuck Erzsébet: Nagy István lépjen fel! (Demokrata)
Nagy István lépjen fel a Hajógyári-szigeten tervezett fairtásokkal szemben! – követeli közleményében Schmuck Erzsébet.
júl. 1
10:51
Szanyi Tibor élő adásban írta le, kit szeretne miniszterelnökjelöltnek (ATV)
A Jobbik és az MSZP is elvesztette korábbi identitását, ezért mondta róluk korábban, hogy fölöslegessé váltak. Erről Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója beszélt az ATV Start című műsorában.
júl. 1
10:53
Augusztusban lehet gyanúsított a Pesti úti idősotthon ügyében (ATV)
Augusztusban történhet gyanúsítás a Pesti úti Idős Otthonban történt haláleset miatt, és akár súlyosabb vád is lehet az ügyben – mondta az ATV Híradónak Futó Barnabás, a feljelentő ügyvédje.
júl. 1
11:00
Koronavírus: kiderült, milyen mértékű Magyarország átfertőzöttsége (Ripost)
Ma délelőtt ismertették az országos koronavírus-felmérés eredményét, melyből kiderült, hogy milyen mértékű a magyarok átfertőzöttsége.
júl. 1
11:03
Bajba került egy túrázó a Budai hegyekben (ATV)
A katasztrófavédelem írta meg közösségi oldalán, hogy egy bajbajutott túrázón segítettek a fővárosi tűzoltók a Budai-hegységben, közel a II. kerületi Vízmosás utcához, kedden délután.
júl. 1
11:12
Itt vannak a COVID-járvány országos felmérésének adatai (Alternatív Energia)
A reprezentatív klinikai járványügyi felmérés adatai szerint tízezer lakosra három fertőzött jut.
júl. 1
11:21
Tarlós István: meggyőződésem, hogy Karácsony Gergely nem a maga ura (Infostart)
A volt főpolgármester szerint a múlt héten kezdeményezett vizsgálóbizottság célja, hogy elterelje a figyelmet arról, a mostani városvezetés semmit sem tud felmutatni kilenc hónap alatt.
júl. 1
11:21
Hetven művész írt nyílt levelet Semjénnek és Palkovicsnak (ATV)
"A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy nem támogatunk, sőt, veszélyesnek tartunk minden olyan átalakítást, mely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot semmibe véve történik" - írják.
júl. 1
11:30
Merkely Béla: 10 575 PCR-tesztből 3 lett pozitív az országos szűrésen (Demokrata)
10 575 PCR-tesztből 3 lett pozitív a csaknem 18 ezer ember bevonásával májusban végzett országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
júl. 1
11:39
Szijjártó Péter megint utazik - egy fotóval árulta el, hová (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter szinte minden nap fotókat posztol Facebook-oldalán arról, aznap éppen hová utazik.
júl. 1
11:45
Luxusszállóban pihenik ki fáradalmaikat a Médiahatóság munkatársai (Alternatív Energia)
A következő három évben is egy superior kategóriájú hévízi szállodában üdülhetnek az NMHH dolgozói, alig 200 millió forintért.
júl. 1
11:47
Felfüggesztettet kapott az Orbán-kormány volt perui nagykövete gyerekpornó-felvételek tárolása miatt (Alternatív Energia)
Minimálisan szigorította a nagy mennyiségű gyermekpornó-felvétel tárolásával megvádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor büntetését a Budai Központi Kerületi Bíróság
júl. 1
11:51
Pénzbeli támogatást kérnek az idegenvezetők (Infostart)
Járulékkedvezményt, a jelenleg három hónapos álláskeresési járadék meghosszabbítását, és havi rendszerességű pénzügyi támogatást kérnek a kormánytól a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradt idegenvezetők megsegítésére a szakmát képviselő szervezetek - mondta az InfoRádióban Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke.
júl. 1
11:51
Koronavírus: megjöttek az országos szűrés eredményei (ATV)
Megérkeztek az első országos koronavírus-szűrővizsgálat eredményei, a négy résztvevő egyetem képviselői a Semmelweis Egyetemen mutatták be, mi derült ki a H-UNCOVER kutatásokból.
júl. 1
11:57
Újabb rendőrségi akció indult (Infostart)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Balesetmegelőzési Bizottság óriásplakátok kihelyezésével hívja fel a közlekedők figyelmét a szabályok betartására.
júl. 1
12:03
A mai emelkedés után hamarosan újabb üzemanyagár-változás jön (ATV)
Ma emelkedett, de pénteken csökken a benzin ára a hazai kutakon.
júl. 1
12:09
Mától újfajta forintérmék jönnek (ATV)
Megváltozik az érmék alapanyaga, ezáltal színük is más lesz.
júl. 1
12:30
A kormány meghálálja az egészségügyben dolgozók áldozatvállalását (Demokrata)
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a napokban, a jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít.

Keresés