„Szomorúan hallgattam az Egyenes Beszédben elmondott véleményedet is, amelyben azzal vádoltad meg az ellenzéki pártokat, hogy összefogtak a Fidesszel” – üzente közösségi oldalán Rónai Sándor Fekete-Győr Andrásnak.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Francois-Xavier Bellamy-t, a francia Republikánusok EP-képviselőcsoportjának vezetőjét; a politikus vezeti majd a Polgári Magyarországért Alapítvány szerdai "Európa cenzúrázatlanul" című webkonferenciáját, melyen Orbán Viktoron kívül Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlov
Sok alapvető élelmiszerre, főtt ételre igaz, hogyha mi magunk készítjük el otthon, az kevésbé terheli a pénztárcánkat, mint ha készen vesszük a boltban. Azonban idén, a viszontagságos időjárás és a járvány együttes hatásainak
Mindannak, ami az elmúlt időszakban az országban és Budapesten épült, legszebb szimbóluma a Ludovika Campus, „itt látszanak erényeink hibáink nélkül” – mondta Gulyás Gergely.
Cseri Ferenc szerint a felületes „C” típusú ellenőrzésnek semmi értelme nincs. A nemzetbiztonsági szakértő úgy véli: nem csak morális és bűnügyi vetületei vannak Kaleta Gábor ügyének.
A XIII. kerületi Szabolcs utca és Vágány utca között, több mint egy hektáros területen kialakított Bókay-kert tesztüzem keretében már várja a látogatókat.
Heves esőzések miatt 1,3 millió embert evakuálnak a Japán déli részén található Kjúsú szigetén, miközben már 50 halottja van a felhőszakadások okozta földcsuszamlásoknak és áradásoknak. A Kyodo japán hírügynökség szerint 12 prefektúrában összesen 71 földcsuszamlásra került sor. A szigetország délnyugati részét sújtotta leginkább az ítéletidő, orszá
Horváth Bálint szóvivő a Népszava mai számában megjelent, a DK ellenőrzéséről szóló cikkére közleményben reagálva elmondta: az Állami Számvevőszék nem rendelt el semmilyen "soron kívüli újabb vizsgálatot" a DK-nál, hanem esélyt adott arra, hogy a Demokratikus Koalíció törvényesen működjön.
Májusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,4 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 85,9 százalékkal esett vissza az előző év
Közép-Európának jó esélye van rá, hogy a koronavírus-világjárvány nyomán létrejövő új világrend nyertesei közé tartozzon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dél-lengyelországi Wadowicében, Szent II. János Pál pápa szülővárosában kedden.
Visszavonásig csak forralás után fogyasztható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében, mert Pseudomonas aeruginosa baktériumot találtak benne egy vizsgálaton - közölte Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
A reakciók meglepő módon arra utalnak, hogy az Szdsz szellemi örökségének kritikája még ma is tabunak számít – mondta a demokrata.hu-nak ifj. Lomnici Zoltán.
Az MSZP továbbra is a gáz, az áram és a távhő árának csökkentését követeli, a piaci folyamatok ugyanis szerintük nem indokolják a magas rezsiköltségeket - mondta keddi online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan pártelnök, frakcióvezető.
A Mi Hazánk Mozgalom a Dohány utcai zsinagógához hasonlóan, állandó rendőri védelmet kér a Szabadság téri Hazatérés templomának, illetve a templom előterében álló Horthy Miklóst ábrázoló szobornak - jelentette ki a párt elnöke kedden Budapesten.
Beindult a kommentelők ötletelése is, volt aki szerint Mekk Elek járt arra, és volt aki sajnálta, hogy újrafestették, mert remek turistacsalogató lehetett volna.
Továbbra is indokolt a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendelkezések betartása, így a maszkviselés az üzletekben, gyógyszertárakban és a tömegközlekedés használatakor - hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően. A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és