2020. július 7. kedd

júl. 7
15:17
Július 14-én temetik Bálint Györgyöt (Alternatív Energia)
Budapesten, a Fiumei úti sírkertben vesznek búcsút Bálint gazdától.
júl. 7
15:19
Szabályszegések sorozata, vagy egy véletlen lövés (Alternatív Energia)
Ismét súlyos vadászbalesetről érkezett hír vasárnap, májusban azonnali halált okozott egy eltévedt golyó. Mi állhat a balesetek mögött, miközben a fegyverhasználatra szigorú szabályok vonatkoznak?
júl. 7
15:21
Teljesen átrendeződhet a lakáspiac, ha életbe lépnek a szigorúbb szabályok (ATV)
A százhúsz napos nyitva tartás azt jelentené, hogy a megadott napok hetven százalékába érkeznének turisták az Airbnb-s lakásokba. A Magyar ApartmanKiadók Egyesületének elnöke szerint ezzel a lépéssel azonnal megölnék a piacot.
júl. 7
15:27
Fontos változás jön a személyi igazolványoknál (ATV)
A Magyar Közlöny legújabb számában megjelent belügyminisztériumi rendelet módosítja az igazolvány tároló elemén elhelyezett szolgáltatásazonosító felhasználásával ellenőrizhető jogosultságok köréről szóló korábbi jogszabályt, szúrta ki a Napi.hu.
júl. 7
15:27
Jelentős fejlesztések készültek el Sajóbábonyban (Demokrata)
A Magyar falu programban több mint 42 millió forintos kormányzati támogatásban részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábony.
júl. 7
15:39
Így érkezett meg a viharos szél a Balatonhoz: több embert is ki kellett menteni (ATV)
A II. fokú viharjelzés ideje alatt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 6-án hat esetben összesen tíz személynek segítettek partra jutni.
júl. 7
15:45
A járvány megállította az erdélyi turizmus növekedését (Demokrata)
Novembere és március között az Erdélybe érkező vendégek és a vendégéjszakák száma is csökkent.
júl. 7
15:48
Mindenki vár a Lánchíd felújítására, Pálinkás József sem gyűjti még a felajánlásokat (Alternatív Energia)
A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke szerint egyelőre még az e célra létrehozott alapítvány bejegyzését sem indították el, mert nem látni, hogy mik a tervek, a kormány és a főváros jut-e valamire.
júl. 7
15:51
Megvan Bálint gazda temetésének időpontja (ATV)
A járványveszély miatt a gyászolóknak be kell majd tartaniuk néhány szabályt.
júl. 7
15:57
Koronavírus: 21 fertőzött van, lezártak egy mezőkövesdi általános iskolát (SzMo)
Egy tanártól indult a fertőzés, aki egy értekezleten kaphatta el a vírust, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Intézet RTL Híradónak adott válaszából.
júl. 7
16:09
Palkovics: sikeres volt a járvány idején a kutatók munkája (ATV)
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni. Sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása - mondta Palkovics László innovációs és
júl. 7
16:09
Horvátországi nyaralás: idén nem közlekedik az Adria expressz, de van olcsó alternatívája (Pénzcentrum)
Júliustól ismét átszállás nélkül lehet utazni Magyarországról a horvát tengerpartra menetrend szerinti távolsági busszal: idén 11 nyaralóhelyre kínálnak közvetlen összeköttetést. Magyarországról július 9-től a hét négy
júl. 7
16:15
Az NNK elárulta, miért ugrott meg a borsodi koronavírus-fertőzöttek száma (ATV)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében azt írja, a fertőzöttek egy oktatási intézményhez köthetők. Az NNK folyamatosan végzi a kontaktkutatást, eddig 21 pozitív esetet találtak a kontaktok körében.
júl. 7
16:15
Négyszázmillió forintos pályázat nemzetiségi beruházásokra (Demokrata)
Pályázattal segíti a nemzetiségek egy- és kétmillió forint közötti beruházásait a kormányzat – mondta Soltész Miklós.
júl. 7
16:21
Baktériumot találtak a csapvízben egy siófoki városrészben (Alternatív Energia)
A vízellátás helyreállításáért a szakemberek fertőtlenítik a rendszert.
júl. 7
16:21
21 ember fertőződött meg koronavírussal Mezőkövesden: járványgóc alakult ki (Pénzcentrum)
Müller Cecília megerősítette, egy oktatási intézményben robbant be a járvány. Mezőkövesden 21 ember fertőződött meg egy oktatási intézményben koronavírussal - számolt be a Ripost. Az értesülést Müller Cecília országos
júl. 7
16:23
Az Indexért és a szabad médiáért aggódik az Európai Bizottság alelnöke (Alternatív Energia)
Vera Jourova szerint az újságírók feladata a polgárok tájékoztatása, a tények ellenőrzése és a kormányok elszámoltatása.
júl. 7
16:27
Orbán Viktor születésnapi ajándékot küldött - nézze, kinek! (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök is felköszöntötte a 80. születésnapját ünneplő Tolnai Ottót, a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját - adta hírül kedden a szabadkai magyar sajtó.
júl. 7
16:27
Orbán Viktor köszöntötte 80. születésnapján Tolnai Ottót (Demokrata)
Tolnai Ottó műveivel megidézi Vajdaság sokszínű világát – mondta a miniszterelnök.
júl. 7
16:39
Fontos bejelentést tett Varga Mihály (ATV)
A magyar kormány 50 milliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
júl. 7
16:45
Müller Cecília: egy mezőkövesdi iskolában ugrott meg a fertőzöttek száma (ATV)
Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést kedd reggelre, közülük 12-en Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek. Ennek kapcsán Müller Cecília országos tiszti főorvos a Ripostnak erősítette meg: Borsodban, Mezőkövesden terjed a vírus.
júl. 7
16:51
Tűzoltó esküvőt tartottak Ajkán, vízsugárkapuval és feldíszített tűzoltóautóval lepték meg az ifjú párt (SzMo)
Megnősült az ajkai hivatásos tűzoltók parancsnoka, a kollégák pedig több meglepetéssel is készültek a nagy napra. Mutatjuk a képeket.
júl. 7
16:57
Hódít az új trend: így spórolják meg idén az élelmes magyarok a szállásköltséget (Pénzcentrum)
A járványidőszakot átvészelve sok magyar vágyna a kikapcsolódásra, azonban még mindig nagy a bizonytalanság. Rengetegen inkább lemondanak a nyaralásról, mert nem érzik biztonságosnak, hogy szállodába menjenek, vagy nyaralót béreljenek
júl. 7
16:57
Már szinte kész az új Millenáris Park, megmutatjuk (SzMo)
Drónvideónkon a magasból nézve is láthatjátok a megújult, modern közösségi teret.
júl. 7
17:03
Kásler minisztert még most sem értik az orvosok - Friss hírek 2020. július 07. 16:56 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/07/1014/
júl. 7
17:15
Merkely Béla: Nem valószínű, hogy lesz új gyógyszer a koronavírus ellen (ATV)
A Semmelweis Egyetem rektora szerint új gyógyszer nagyon valószínűtlen, hogy legyen. Ha valami lesz, akkor más fertőzések ellen használt gyógyszerek esetleges klinikai kipróbálása révén mutatnak bizonyos hatékonyságot az új típusú koronavírus esetében.
júl. 7
17:15
Megérkeztek a Volánbuszhoz az új Volvo autóbuszok (Demokrata)
Megérkezett a Volánbuszhoz tizenöt új, Volvo 8900 típusú autóbusz.
júl. 7
17:21
Fidesz: a baloldal az adócsökkentésre is nemet mondott (Demokrata)
A Fidesz–KDNP szerint a baloldal most sem volt képes a magyar emberek és vállalkozások javára dönteni.
júl. 7
17:27
Karácsony: Továbbra sem dőlhetünk hátra (Alternatív Energia)
„A koronavírus addig velünk lesz, hol járványként, hol járványveszélyként, amíg nem lesz rá hatékony védőoltás” – figyelmeztetett a főpolgármester.
júl. 7
17:27
Rendőrökre támadtak Debrecenben (ATV)
Újabb, rendőrökre támadó férfiak őrizetét rendelték el a Debreceni Regionális Ügyészség készenlétes ügyészei, ezúttal három férfi ellen kellett intézkedniük - közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
júl. 7
17:29
Egy iskolai értekezleten köhögő tanár húsz mezőkövesdi embert fertőzhetett meg koronavírussal (Alternatív Energia)
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: az egészségügyi hatóság tulajdonképpen a „második” beteggel találkozott először.
júl. 7
17:33
Ide menekülnének a magyarok a koronavírus-járvány második hulláma elől (Pénzcentrum)
Erős a kereslet a nyaralók iránt, a Balatonon, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. A Veszprém megyében lévő eladó nyaralók iránt júniusban 47 százalékkal többen érdeklődtek, mint egy évvel korábban. Kilőtt a balatoni
júl. 7
17:33
A gyöngyöspatai volt az első és utolsó ilyen pénzszerző akció (Demokrata)
Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy „pénzszerző akciót” a szegregáció ürügyén – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott.
júl. 7
17:39
Felhők jönnek-mennek: ez vár ránk éjszaka (ATV)
Ilyen időre számíthatunk ma éjjel és holnap.
júl. 7
17:39
Tisztújítást tartott az LMP, mindenki maradt a helyén (Demokrata)
Tisztújítást tartott az országgyűlési ciklus felénél az LMP képviselőcsoportja.
júl. 7
17:57
Nyári egyetemet tart Gyurcsány Ferenc (ATV)
A 3 napos képzésre olyan 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak az ország összes pontjáról, akik érdeklődnek a politika világa iránt, esetleg többet szeretnének megtudni annak működéséről a volt miniszterelnöktől interaktív feladatok keretében.
júl. 7
18:15
A BKK elárulta, mikorra készül el a 3-as metró déli szakasza, és meg is mutatták, milyen lesz (ATV)
Október második felére a déli vonalszakaszon elkészül felújítás, egyúttal véget ér a metrópótlás - írja a BKK közösségi oldalán.
júl. 7
18:21
Szabad a pálya a magyar sörfőzdék előtt (Demokrata)
Reméljük, hogy július 3. piros betűs ünnepként vonul be a szektor történetébe – mondta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke.
júl. 7
18:27
A passió-karamell fantázianevű finomság lett idén az év fagylaltja (SzMo)
A Füredi Fagyizó cukrásza, Dobó Norbert készítette el a győztes fagyit, de ő vitte el az ezüstérmet is a törökmézes vanília fagylaltjával.
júl. 7
18:33
Banki ügyfél-hitelesítő adatok is rákerülhetnek a személyinkre (Alternatív Energia)
A bankok javasolják, hogy rendszereiket kössék össze az olyan állami rendszerekkel is, mint az Ügyfélkapu, a NAV vagy a földhivatalok adatbázisai.
júl. 7
18:35
Napsütéses időt hoz a szerda, de néhol megélénkülhet a szél (Alternatív Energia)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.
júl. 7
18:39
A kormány fizeti ki a gyöngyöspatai diákoknak megítélt kártérítést (ATV)
"Az iskolaperben megítélt 100 millió forintot az önkormányzat nem tudja kifizetni, hiszen csődbe menne. Igazságtalan döntés született, de a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani, ezért a kormány augusztus végéig biztosítani fogja Gyöngyöspata számára az összeget" – jelentette be közösségi oldalán Horváth László, a térség fideszes országgyűlé
júl. 7
18:39
Neked sem szoktak visszajelezni az állásinterjú után? Na ezért! (Pénzcentrum)
A közelmúltban felmérés készült a visszajelzés magyarországi kultúrájáról. A kutatásból kiderült: itthon még bőven gyerekcipőben jár a visszajelzés. A kutatásra válaszul született meg egy új, "visszajelző applikáció". A
júl. 7
18:51
Döntött a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, korlátozzák az airbnb-s lakáskiadást (ATV)
A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs elfogadta a rövid távú lakáskiadás korlátozására vonatkozó javaslatot, amit várhatóan a kormány elé terjesztenek, értesült a Portfolio.
júl. 7
19:03
Kaleta-ügy: a Fidesz-KDNP egyelőre nem zárja ki a Btk. módosítását (ATV)
"Amint lehetőség lesz rá, a Fidesz-KDNP megvitatja a Btk. szigorításának lehetőségét" - ezt mondta a kereszténydemokrata Nacsa Lőrinc a Kaleta üggyel kapcsolatban. A Demokratikus Koalíció ugyanakkor a legfőbb ügyészhez fordult, hogy megtudják, miképpen kaphatott ilyen enyhe büntetést a pedofília miatt elítélt volt perui nagykövet. A momentumos Feke
júl. 7
19:09
MTA - Freund Tamás az új elnök (ATV)
A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választották meg.
júl. 7
19:21
Szinte rajzanak a szúnyogok a XVIII. kerületben - ki hibázott? (ATV)
Egymásra mutogat a szúnyoginvázió miatt a 18. kerület és a Katasztrófavédelem. Idén országszerte súlyosabb a helyzet, mint a megelőző években. A Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke szerint szúnyoggyérítés terén Magyarország sereghajtó Európában.
júl. 7
19:21
A magyar kormány az elsők között adta vissza a felhatalmazást (Demokrata)
Indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák – mondta Kövér László, az Inforádiónak adott interjújában.
júl. 7
19:33
Ügyészségi vizsgálat indult a fővárosi kormányhivatal több dolgozójával szemben (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedésfelügyeleti Főosztályának több dolgozójával szemben a Mozaik utcai vizsgaállomást érintő visszaélések gyanúja miatt - írja közleményében a fővárosi kormányhivatal.
júl. 7
19:39
Száznál is több ötletet szült a koronavírus (Alternatív Energia)
Palkovics László elmondta: az első pályázatokról még gyorsított, a későbbiekben normál eljárással döntettek a támogathatóságáról.

Keresés