Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken vegyesen, viszonylag szilárdan nyitnak, de a nap folyamán további visszaesés várható az amerikai gazdaság iránti bizalomveszté...
Közel 52 milliárd forint adótartozás behajtására tavaly 32 ezer 230 végrehajtási eljárást indított az APEH az észak-alföldi régióhoz tartozó három, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta pénteki számában a Kelet-Magyarország.
Az elmúlt évben 2,8 millió hektáron 9,6 millió tonna gabona termett: a terület 5 százalékkal, a termés 41 százalékkal volt kisebb mint 2006-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Tavaly 41 százalékkal termett kevesebb gabona az országban, mint 2006-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A termőterület egy év alatt 5 százalékkal csökkent.
A tavalyi után az idei év sem a vállalkozások éve lesz – mondta rádiónknak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke. Vadász György úgy látja, az ország versenyképessége gyenge, a külföldi tőke számára már nem vonzó, és a gazdasági növekedés is jelentősen elmarad a környező országokétól. A vállalkozókat leginkább sújtó élőmunka terhelését szeretnék ezért csökkenteni, és az így…
A világgazdasági kilátások az idén minden korábbinál bizonytalanabbak - mondta a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója. Inotai András szerint a kockázatok egy része idén elsősorban politikai jellegű, hiszen az Egyesült Államokban és Oroszországban elnökválasztást tartanak. A bizonytalansághoz az is hozzájárul, hogy a fejlett piacokon erőteljes gazdasági lassulás jelei látszanak. Ezt azonban…
A Raiffeisen elemzője szerint az OTP főleg külföldi akvizíciókat finanszírozhat abból a nagyjából 500 millió euróból, ami az OTP Garancia eladásából befolyik. A pénzintézet még december végén hirdette meg a leányvállalat értékesítését, a 100 százalékos részvénycsomag megvásárlásával kapcsolatban öt biztosító neve merült fel eddig. Herczenik Ákos szerint az összes jelentkező rendelkezik az OTP…
Ben Bernanke Fed-elnök kijelentésének hatására New Yorkban rekord szintre emelkedett az azonnali aranyár, 27 éves csúcsra nőtt az azonnali ezüst ára és 1,48 dollárra erősödött az euró.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,34 pontos emelkedéssel, 25.396,65 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,04 százalékos emelkedés.
Drasztikusan visszaesett a gabonatermesztés hazánkban idén. Az elmúlt évben 2,8 millió hektáron 9,6 millió tonna gabona termett: a terület 5 százalékkal, a termés 41 százalékkal volt kisebb mint 2006-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Romániában decemberben átlagosan 0,64 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 6,57 százalékkal voltak magasabbak, mint 2006. decemberben - jelentették a román statisztikai hivatalban. Novemberben...
Pályázatot hirdet a GKM a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatására, a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 500 millió forint - közölte a tárca.
Pénteken 253-255/euró között várható a forint, az irányzat bizonyára az euró/dollár arányt követi a csütörtöki javulás után, írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség péntek reggel.
Sem a cseh, sem a lengyel kormánynak nincs hivatalos céldátuma az euró bevezetésére, és az euróövezetben nem is látnák szívesen egyhamar az új EU-tagországok többségét.
Közel 52 milliárd forint adótartozás behajtására tavaly 32 ezer 230 végrehajtási eljárást indított az APEH az észak-alföldi régióhoz tartozó három, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta pénteki számában a Kelet-Magyarország.
Európa vezető luxusvilla-kiadó társasága kijelölte a szolgáltatási szektor ez évi fejlődési irányát azzal, hogy egy sor új kiváló nyaralót kínál ügyfeleinek, megújította internetes oldalát, és a világon elsőként garanciát vállal arra, hogy kliensei elégedettek lesznek szolgáltatásaival.
Horn Gábor szerint az SZDSZ-nek körülbelül 50-100 millió forint közötti összeg áll a rendelkezésére a népszavazási kampány lebonyolításához, de pontos összeget egyelőre nem tudott mondani a liberáliso...
A kezdő vállalkozások számára összesen mintegy 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásra hirdet pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az anyagokat február 1-jétől február 29-ig lehet benyújtani.
Pályázatot hirdet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatására, a vissza nem térítendő támogatás keretösszege 500 millió forint - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Vissza nem térítendő támogatás szerezhető a gazdasági tárcától vállalkozóvá válás, a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésére, oktatásra, tanácsadásra.
2008-ban a világgazdaság növekedési tartalékai elsősorban Kínában találhatóak, az iparilag fejlett országok lassulással számolhatnak. A magas olaj- és élelmiszerárak hatására az inflációs folyamatokban is felfelé mutató kockázatok vannak jelen.
Állandó a terrorizmus elleni riadókészültség Franciaországban - jelentette ki pénteken Bernard Kouchner francia külügyminiszter egy rádióinterjúban, miután az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kö...
Csehországnak nem kell rohannia az euróövezetbe, mert az ország pénzügyei nincsenek rendben, valutája nem szilárd, és az euróövezeti csatlakozás erőltetése felgyorsítaná az inflációt, írta a Cseh Nemzeti Bank pénzügypolitikai bizottságának egyik tagja, Robert Holman a Hospodarské Noviny című gazdasági lap pénteki számában.
A következo két évben a kormány a GDP arányában 4,5 százalékkal tervezi csökkenteni az átlagos adóterhelést – idézi a Reuters az Euromoney magazinban megjelent Gyurcsány-interjút.
Az XXXLutz vállalatcsoport teljes kelet-európai tevékenységéért felelős ERK Möbelhandels GmbH veszi át 2008. április elsejével a magyarországi Sconto Bútor Kft.-t. Két áruház alakul át Möbelix diszkonttá
Szlovákiában egyéves csúcsra emelkedett az infláció decemberben. A fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek novemberhez, és 3,4 százalékkal 2006 decemberéhez képest.
A Magyar Villamos Művek Zrt. veszi meg a német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Budapesti Elektromos Művek Nyrt. 10,54 százaléknyi részvényét darabonként 30 ezer forintért
A füstölt-főtt-kötözött sonkának gyakran csak a fele hús, a többi víz, só, cukor, antioxidáns, tartósító, stabilizátor - állapította meg a Kosár fogyasztóvédelmi magazin. A reklámmentes magazin tesztelői 17 terméket vettek górcső alá, de mindössze három gyártó árulta el a fogyasztóvédőknek, hogy mennyi húst tartalmaz a sonkája.
Egyéves csúcsra emelkedett az infláció Szlovákiában decemberben, az erősen növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt, közölték pénteken a szlovák statisztikai hivatalban.
Továbbra is érdemes beadni az energia-támogatási kérelmeket. Akik januárban adják be igényüket, a következő hónapban, vagyis februártól kaphatják meg a támogatást. A támogatás visszamenőleg nem jár. A...
A vadásztársaságok bekapcsolódhatnak a térségükben működő LEADER akciócsoportok munkájába annak érdekében, hogy a vadászturizmus fejlesztéséhez forrásokhoz jussanak; ezt válaszolta a Földművelési és V...
A "négy évszakos turizmus" megteremtése érdekében, 8 millió forintos ráfordítással sípályát alakított ki a helyi önkormányzat Szilvásváradon - tájékoztatott a Heves megyei község polgármestere.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken. A Mezőkövesd határában, az M3-as autópál...
A Budapest Airport által kiszolgált utasok száma 4 százalékkal bővült Ferihegyen tavaly, a hagyományos légitársaságok utasszáma jelentősebben, a diszkontoké csak kismértékben nőtt
Az osztrák XXXLutz vállalatcsoport kelet-európai tevékenységéért felelős Möbelix veszi át 2008 áprilisától a magyarországi Sconto Bútor Kft-t. Turi András, a Sconto Kft. ügyvezetője elmondta: a XXXLutz a német Möbelwalter AG-tól veszi meg a magyar leányvállalatot, a vételár nem publikus.
Továbbra is érdemes beadni az energia-támogatási kérelmeket. Akik januárban adják be igényüket, a következő hónapban, vagyis februártól kaphatják meg a támogatást. A támogatás visszamenőleg nem jár.
12 millió forint mulasztási bírság, 23 üzletbezárás, ez az APEH mérlege a Csillagszóró hadműveletről az észak-magyarországi régióban - foglalta össze az akciót Tompa Krisztián, az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Operatív Ellenőrzési Főosztályának vezetője miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
Az év felére-háromnegyedére kiterjedő negatív amerikai gazdasági növekedést jósol a Goldman Sachs. Arról folyik a vita, hogy Európa mekorrát bukhat az amerikai recesszió miatt
A 12 tagú monetáris tanácsban 11 fő az irányadó ráta 7,5 százalékon tartására, míg Bánfi Tamás annak 25 bázisponttal, azaz negyed százalékponttal történő csökkentésére szavazott - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által most kiadott, december 17-i ülésről készült jegyzőkönyvből.
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják.
A Budapest Airport (BA) által kiszolgált utasok száma 4 százalékkal bővült Ferihegyen tavaly az egy évvel korábbihoz képest, a hagyományos légitársaságok utasszáma jelentősebben, a diszkontoké csak kismértékben nőtt; a BA a forgalom növelése érdekében új tarifarendszert vezetett be január elsején.