Ítéletnapi forgatókönyvet vázolt szerdán Soros György amerikai befektető a "Hatvan éve a legrosszabb válság" című cikkében, amelyet a Financial Times közölt szerdán. "A mostani válság több mint hatvan...
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán vegyesen, többnyire szerény nyereségekkel nyitnak. Az ázsiai részvénypiacok szerdai föllendülése nem ad elég ösztönzést, miután...
Akár biztosítási alkuszon, akár közvetlenül a biztosító munkatársánál kötött szerződést az autós, a rendelet szerint az ő felelőssége, hogy az első díjat időben befizesse. A biztosítási alkuszok tapasztalatai szerint sok ügyfél a mai napig nem kapott számlát vagy csekket az első díj befizetéséhez. Erre pedig legkésőbb január 30-ig van lehetőség.
A kínai hatóságok 44 ezer internetes oldalt zártak be, és 868 személyt tartóztattak le tavaly a pornográfia ellen folytatott hadjáratukban - közölte szerdán a hivatalos Új Kína hírügynökség. A kampány...
Sok más sorstársamhoz hasonlóan az egyik közösségi portálon át kaptam üzenetet - három példányban - egy bizonyos Nikitől. Nem a film volt döbbenetes, hanem a reakciók - jegyzet
Várhatóan erősödéssel indul a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, de törékeny lehet az emelkedés. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a kereskedés elején emelkedhet a piac, de ...
A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.
A hazai uniós nagyprojektek nincsenek kellően előkészítve – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A tárca emiatt a bürokratikus akadályok lebontásával és egyszemélyi felelősök kijelölésével segítené a hatékonyabb végrehajtást. A riporter Komáromi Balázs.
Rendkívüli ülésén váratlanul 75 bázisponttal, 3,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a globális tőzsde zuhanás miatt. A döntés azonnal heves vásárlói nyomást okozott az európai tőzsdéken és a tengerentúli határidős indexek is sokat ledolgoztak a nap eleji csökkenésből. Rövid távon a dollár erősödését hozhatja a mérséklés, hosszabb távon azonban a…
A kultúra fejlesztésére 2,4 milliárd forintot fordít idén az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Hiller István a Magyar Kultúra Napján. Emellett egy új törvényjavaslat készül, amely szerint minden állami beruházás 1%-át a kortárs képzőművészet támogatására kell fordítani. A miniszter az ünnepen kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeumban amatőr művészeknek és a könyvtár,…
Eltúlzottak a befektetők reakciói- véli az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa, aki szerint Európában nem indokolt a recessziós félelem. A szervezet legfrissebb növekedési előrejelzésében a tavalyi hazai másfél százalékos GDP emelkedés idén 2,5%-osra gyorsul. Oszlay Andrással Tóth Kata beszélgetett.
A hitelválság és a világgazdaság várható lassulása is terítéken lesz a holnap / ma / kezdődő 38. davosi Világgazdasági Fórumon. A svájci üdülőhelyen minden évben összeülnek a világ vezető gazdasági és politikai döntéshozói, idén várhatóan egyebek mellett az olaj árának alakulásáról, a genetikailag módosított élelmiszerekről, a nyugati világ és az iszlám kapcsolatáról is tárgyalnak majd a…
A jelenlegi adórendszer szerkezetének átalakítását javasolja az ICEG Európai Központja. A szervezet idei gazdasági előrejelzésében egyebek mellett az áfa, a jövedéki adó és a környezetvédelmi hozzájárulások emelését javasolja ugyanakkor a foglalkoztatás terheinek csökkentését sürgeti. Kutas Gábor munkatárssal Tóth Kata beszélgetett.
Szélerőműparkot tervez a baranyai Lánycsók és Székelyszabar között egy Magyarországon bejegyzett vállalkozás - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. Az előkészületek két éve folynak, a cég a környezetha...
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerdán ismét értésre adta, hogy az EKB-tól nem lehet kamatcsökkentésre számítani: a mostani bonyodalmak közepette a központi bankoknak az a ...
Stabilizálódott a forint helyzete szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 257,05/25 forinton jegyezték, kissé gyengébben a kedd késő délutáni 257,40/50 forintnál. Az euró árfolyama a reggeli ...
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten. A kártékony programok fertőzés után csendben pihennek, míg valaki aktiválja őket: akkor gyakorlatilag átveszik az irányítást a gép felett, és egy „zombihálózat” részévé teszik
Saját hitelvizsgáló céget alapított Magyarországon az Atradius Hitelbiztosító. A hazai piac egyik legnagyobb portfoliójával rendelkező AIS a vállalatok fizetőképességének megállapításával és kockázati...
Orosz kézre kerül a Szerbiai Kőolaj-feldolgozó Ipar. A tulajdonjog 51 százalékának megvásárlásáról szóló szerződést várhatóan még a héten aláírják Moszkvában. Az általános vélemény szerint Szerbia ezzel megalapozta energetikai jövőjét és biztonságát, valamint vezető szerepét a Balkánon. A szakértők úgy vélik, ez lényeges kihatással lesz a horvát és a magyar kőolajipari vállalatok helyzetére is.
Írországba utazott a keszthelyi önkormányzat delegációja, hogy új testvérvárosi kapcsolatokat alakítsanak ki Sligo városával - új befektetésekről is szó lesz.
Jövő év végére megvalósulhat a Közraktárak területén tervezett milliárdos nagyságrendű ingatlanfejlesztés - rögzíti a Fővárosi bizottságának beszámolója, amelyet nem tudtak elfogadni
Még ebben a hónapban, és az első negyedév későbbi szakaszában is további, példátlanul agresszív kamatcsökkentést várnak az amerikai jegybanktól londoni befektetési házak.
Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a papírboltokban január első napjaiban - írta a Népszabadság.
Folyamatosan ellenőrzik a gázártámogatásra beadott igényléseket, azaz várhatóan csaknem minden kérelmet ellenőrizni fognak az illetékes hivatalok. Eddig mintegy 1,6 millió igénylés érkezett.
Erre még a nyomdák sem számítottak: a Pátria Nyomda összes arra alkalmas gépe az új típusú, APEH-sorszámmal ellátott, számlatömböket gyártja, akkora roham indult a boltokban
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Részletek... ...
Kiegyensúlyozottnak és tarthatónak minősítette a magyar konvergencia programot és az idei deficitcélt az Európai Bizottság, de a költségvetési szigor folytatására szólította fel a kormányt.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, az üdülési csekk kibocsátója 2007-ben mintegy 30 milliárd forint értékben, 1,7 millió személy pihenéséhez járult hozzá
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Az idén négyszázmillió forintot költ a szakminisztérium a turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények, programsorozatok, fesztiválok támogatására.
Az óvatosságáról és szigoráról híres brit központi banktól sem várható rendkívüli kamatcsökkentés, de érik a következő enyhítés, amely a legtöbb elemző szerint a Bank of England következő menetrends...
Az esetleges amerikai recesszió és a világgazdasági növekedés lassulása sem lesz különösebb hatással a gabonapiacra, mert világszerte erőteljesen növekszik a kereslet az élelmiszerek iránt
A londoni FTSE index sem úszta meg az elmúlt napokat, azonban a briteket sokkal jobban izgatják azok a hírek, amelyek a zsebükbe vágnak... Borbély Péter londoni tudósítása
Az amerikai - és így globális - recesszió miatti félelmek szolgáltatták az egyik legfontosabb témát a ma megnyílt Davosi Világgazdasági Fórumon. A korábbi találkozók idején általában erőteljes volt a gazdasági növekedés, és az összegyűlt gazdasági és politikai elit megengedhette magának, hogy nagy társadalmi és technológiai kérdésekkel is foglalkozzon.
Az élelmiszerárak megugrása lehetőséget ad az Európai Unió agrártámogatási rendszerének felülvizsgálatára és átalakítására - mondta Gyurcsány Ferenc Davosban.
Az Európai Bizottság részletes környezetvédelmi tervet hagyott jóvá a 2020-ig tartó időszakra vonatkozóan. Az ipar attól tart, hogy az intézkedések nyomán emelkednek az energiaköltségek.
Az Európai Unió 34,2 millió eurós büntetéssel sújtotta a Bayer AG vegyipari céget és a Zeon Corp. japán vállalatot, amiért többféle gumiipari termék árát egyeztették. Az Európai Bizottság szerint ...
Hiába emeli meg a megújuló energiák részarányára vonatkozó elvárásokat az unió, nem biztos, hogy a tagállamok hajlandóak lépni az ügyben - mondta az InfoRádiónak az energiainfo.hu felelős szerkesztője. Bakonyi Attila szerint a megújulók közül a napenergia lehet a sláger.
Alaposan megtépázta a finn Nokia népszerűségét Németországban a bochumi gyára tervezett bezárása: a Forsa közvélemény-kutató felmérése szerint a németek 56 százaléka már nem venne Nokia készüléket. A ...
Drámai mértékben fog emelkedni Európa földgázszükséglete a következő évtizedekben, és bár a meglévő készletek elegendők, jelentős beruházásokat, építkezéseket (vezetékek, LNG-terminálok) kell megvalós...
A Schobert Norbert érdekeltségébe tartozó Development Service Consulting Kft.-t (amelynek neve korábban Norbi.hu Kft. volt) 2 millió, míg a Norbi Update Worldwide Zrt.-t 1 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal. A táraságok a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsítottak.
Az amerikai határidős indexek szerdán is estek, mert továbbra is erős a félelem a recesszió kialakulásától; az irányzatot - különösen a Nasdaq piacon - erősíti, hogy halvány profitkilátásokat közölt a...
Országos sztrájkot hirdetett január 30-án üzemkezdettől 8 óráig a Közúti Közlekedési Szakszervezete (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a L...