Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt fejlődés az informatikai oktatás területén az elmúlt években. A Microsoft elnöke mindezt Berlinben, azon a nemzetközi tanácskozáson emelte ki,...
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter január 22-i hatállyal Radó Györgyöt nevezte ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kabinetfőnökévé - közölte a szaktárca. A GKM közleménye sze...
A közeljövőben az olaj iránti kereslet, és így az árak csökkenését várják a szakértők, vagyis a jövő héten akár újabb árcsökkenés is bekövetkezhet idehaza a benzinkutakon. Ám tartani kell attól, hogy a forint hektikus árfolyam-ingadozása ezt lehetetlenné teszi.
Az olajárak csökkenése miatt a jövő héten akár újabb árcsökkenés is bekövetkezhet idehaza a benzinkutakon. Ám félő, hogy a forint hektikus árfolyam-ingadozása ezt lehetetlenné teszi.
Folytatni kell a következetes szigort a költségvetésben, és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón. Bejelentette azt is, hogy szeptembertől emelkedik a diákhitel összege.
A földfelszíni digitális televíziózás és rádiózás akár már az ősszel elindulhat, amennyiben a műsorszórók márciusban kezdődő pályáztatása ideálisan alakul - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési ...
Tavaly közel egymillió embernél találtak valamilyen problémát a társadalombiztosítása körül. Az Este című műsor információi szerint azonban azok sem lehetnek biztosak abban, hogy a tb-jogviszonyuk rendezett, akik valamilyen nagy cégnél dolgoznak.
A Fidesz elnöke örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás dátumát; Orbán Viktor ezt az MTI-nek nyilatkozta. A legnagyobb ellenzéki erő vezetője a m...
A személyi jövedelemadó mindössze vékony szelet a magyar adórendszerben, az ezen a címen befizetett összeg a teljes adóbevétel ötödét sem éri el. Mégis állandó témája közéletünknek, sorozatos viták zajlanak a mértékéről, progressziójáról, avagy éppenséggel lineárissá változtatásáról. Sokszor a vitázók nem, vagy alig ismerik azokat a tényeket, adatokat, amelyek nélkül jó néhány megállapítást nem is…
Új szabályok szerint alkalmazható január 1-jétől a társasági adó 10 százalékos kedvezményes kulcsa - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,48 pontos gyengüléssel 23.080,65 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,59 százalékos csökkenés. A vezető részvé...
A bankközi devizapiac minden hírre gyorsan és hevesen reagált szerdán, jelentős üzletkötések jöttek létre, és összességében mérsékelten gyengült a forint. Reggel úgy tűnt, hogy stabilizálódott a f...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 650 millió nyugta- és számlabizonylat előállítására alkalmas sorszámot adott ki több mint 250 nyomdának - mondta el az adóhatóság szerdai sajtóbeszélgetésén Mohai Károly, APEH szakmai tanácsadója.
A londoni FTSE index sem úszta meg az elmúlt napokat, hétfőn 7 éve nem látott mélypontra esett. A briteket azonban sokkal jobban izgatják azok a hírek, amelyek a zsebükbe vágnak, hiszen Nagy-Britannia Amerikát követve egyre mélyebbre süllyed a lakás- és hitelpiaci krízisben. Borbély Péter londoni tudósítása
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Az új ukrán kormányfő újra akarja tárgyalni az orosz gáz tranzitdíját: Julia Timosenko szerint, miközben a gáz ára közel megháromszorozódott, a tranzitdíj gyakorlatilag változatlan maradt. Timosenko s...
Az új ukrán kormányfő újra akarja tárgyalni az orosz gáz tranzitdíját: Julia Timosenko szerint, miközben a gáz ára közel megháromszorozódott, a tranzitdíj gyakorlatilag változatlan maradt.
A Mol kedden újabb 73 ezer darab sajátrészvényt vett. Az olajtársaság azt is bejelentette, hogy a CEZ-zel kötött stratégiai megállapodás pénzügyi zárása megtörtént. Eszerint a Mol 7%-nyi sajátrészvényt értékesített a cseh energiavállalatnak, darabonként 30 ezer forinton. A két tranzakció nyomán a Molnál lévő sajátrészvény állomány 1,3%-ra csökkent. A Raiffeisen Bank elemzője arra számít, hogy a…
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 650 millió nyugta- és számlabizonylat előállítására alkalmas sorszámot adott ki több mint 250 nyomdának - mondta el az adóhatóság szerdai sajtóbeszélgetésén Mohai Károly.
Az üzletemberek csapata nyerte a HGS által szervezett Újévi TOP Kupa társasági kispályás labdarúgó tornát, nagy küzdelemben felülmúlva a kormány és a médiavezetők válogatottját.
Az elmúlt 60 év legsúlyosabb piaci válsága zajlik Soros György szerint. A magyar származású pénzember úgy látja, hogy a világgazdaság korszakhatár előtt áll: a gazdasági lassulás a fejlett országokban elkerülhetetlen, miközben az ázsiai feltörekvő piacok egyre élénkülő ütemben bővülnek. Ennek ellenére, az ázsiai tőzsdeindexek a hét elején jelentősen estek, csak a Fed rendkívüli kamatvágása után…
Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, miközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb - derül ki a Medián elemzéséből.
Folytatni kell a következetes szigort a költségvetésben és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a szerdai a kormányszóvivői tájékoztatón, azt követően, hogy az európai bizottság értékelte az aktualizált konvergencia-programot.
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten. A kártékony programok fertőzés után csendben pihennek, míg valaki aktiválja őket: akkor gyakorlatilag átveszik az irányítást a gép felett, és egy "zombihálózat" részévé teszik.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy az 1 és 2 forintosok márciusi bevonását követően milyenek legyenek a kerekítési szabályok. Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kerekítés csak a számla végösszegét érinti, az egyes termékek árait nem.
A Development Service Consulting Kft.-t (korábban: Norbi.hu Kft.) kétmillió forintra, a Norbi Update Worldwide Zrt.-t pedig egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a társ...
Elképzelhető, hogy Cate Blanchett nem csak az elmúlt időszakban nyújtott kiváló alakításai miatt kapott két jelölést is az Oscar díjra: talán van tudományos magyarázat is
A holland Philips kiszáll a lapos képernyők gyártásból: várhatóan még az idén csaknem teljes egészében eladja részesedését a dél-koreai LG Electronics céggel létrehozott vegyesvállalatból. A japán...
Egyre több cukorkát adnak el a kiskereskedelemben, 2006 decembere és 2007 novembere között a termékféle bolti forgalma meghaladta a 12 ezer tonnát, ami 5 százalékos növekedés az előző év azonos idősza...
Ellenőrzésre visszahívják azt a megközelítőleg hétezer beteget, akiket abban az öt észak-franciaországi radiológiai központban kezeltek, amelyeket decemberben higiéniai okok miatt záratott be a helyi ...
Nagy Bandó András a Magyar Közút Kht-hez fordult azzal a kéréssel, hogy az által kiválasztott Bagela Kft. Orfű közelében burkolati munkálatokat végezhessen. Az író-humorista másfél köbméter aszfalt felhasználásával saját költségén több kátyút kívánt betömni az adott útszakaszon így demonstrálva a szerinte lehetetlen útállapotok, illetve a Magyar Közút Kht. tehetetlensége ellen.
Az osztrák ingatlanpiac mérföldekre van a válságtól, legalább is a 2007-es év eredményei alapján - kommentálta az irodapiaci mutatókat dr. Andreas Ridder, a CB Richard Ellis osztrák irodájának ügyveze...
Lezárult az első magyarországi AVOP Leader+ program négy Közép-Tisza menti települést, Kengyelt, Rákóczifalvát, Szajolt és Tiszapüspökit átfogó helyi pályázási szakasza, miután az év elején az utolsó támogatási szerződést is megkötötték a Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Akciócsoport pályázóival - közölte Szolovjov Rita, az akciócsoport projektirodájának vezetője.
A budapesti irodapiacon 20 százalékos növekedéssel 300 ezer négyzetméterre emelkedett a tranzakciók nagysága 2007-ben, és hasonló növekedés várható idén is - közölte a Cushman&Wakefield (C&W) tanácsad...
Minden együtt van egy bérlakásprogramhoz: a cégek építenének, a polgárok bérelnének, az unió támogatna, hitel is akadna. Az eddigi próbálkozások mégsem hoztak átütő sikert
Csalódást ugyan nem okozott, hogy 2008 sem lesz az adóreformok éve, némi hiányérzetet azonban kelthetett, annak ellenére, hogy már 2007 tavaszán világossá tette a kormányzat: reformjellegű lépésekre az adózás terén legkorábban 2009-től lehet számítani. Végül is az, hogy minimális változtatásokra került csak sor, még mindig jobb, mint amikor valódi koncepció nélkül zúdulnak ránk az újabb adóterhek,…
Orbán Viktor Fidesz-elnök arra készül, hogy a népszavazási kampány végén tévévitára hívja ki Gyurcsány Ferenc MSZP-elnök kormányfőt – írta a mai Népszava
Eredményes évet zártak a haszonjármű-kereskedők - írja a Világgazdaság. A cikk szerint mind a kishaszonjármű-, mind a teherautó-szegmens 10 százalékot meghaladó forgalombővülést könyvelhetett el, a ka...
Magyarország számára az amerikai vízummentesség a jövő év folyamán valósulhat meg - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI-nek szerdán Washingtonban, ahol a szoci...
Gál J. Zoltán és Szetey Gábor után Gyurcsány Ferenc újabb bizalmi embere távozhat a kormányból - írta a mai Magyar Nemzet a Hír Televízió információi alapján. A lap értesülése szerint Draskovics T...
Megérkezett Kínából az első konténervonat a MÁV záhonyi átrakókörzetébe; a szerelvény tesztjelleggel közlekedik, ezt követően februárban elindulhat az ázsiai ország és az Európai Unió közötti vasúti ...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön több mint 2 százalékkal javult; már a második napja tart a ralli, amelynek révén a Nikkei index a 13 ezres szint fölé emelkedett. Az amerikai kormány kötvé...
Alfred Ötsch, az Austrian Vezérigazgatója az alábbiak szerint nyilatkozott az éves eredményekről: "A 2007-es évben az Austrian Airlines Csoport által szállított 10.8 millió utas és a 2006-os évhez kép...
Csütörtökön a forintot a 257-262 /euró sávban jegyzik majd egy erősen ingatag piacon - írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség. Tegnap a forint is gyengült, követve a több...