2010. december 22. szerda

dec. 22
9:08
Elhalasztják az ukrán állami távközlési cég privatizációját (ProfitLine)
Elhalasztják az ukrán állami távközlési cég, az UkrTelecom 92,79 százalékos tulajdonrészének a magánosítását, miután csupán egyetlen ajánlat érkezett - közölte az ukrán vagyonügynökség kedden.
dec. 22
9:10
Jelentősen emelkedtek az import árak Németországban (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek novemberben az import árak Németországban a szövetségi statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján.
dec. 22
9:15
Kevesebbet vásárolunk, kevesebbet tankolunk (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2010 októberében lényegében nem változott, így összességében az első tíz hónap eladásai 2,7%-os csökkenést mutatnak egy év alatt
dec. 22
9:17
A bankok már beletörődtek a válságadóba (Privátbankár)
A magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabil, a működését rövidtávon, alapvetően fenyegető veszély nem látható; hosszabb távon, a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos lenne, hogy a bankadó tervezhető legyen - nyilatkozta a PSZÁF elnöke
dec. 22
9:18
Alig bővült idén Ferihegy forgalma (Portfolio)
Kismértékű, 1-1,5 százalékos utasszám növekedéssel zárhatja az idei évet a Ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport, viszont eközben a le-és felszállások száma csökkent. Jövőre 2-3 százalékos...
dec. 22
9:18
Schmitt Pál még nem írta alá a nyugdíjtörvényt (Pénzcentrum)
A nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvényt Schmitt Pál köztársasági elnök még mindig nem látta el kézjegyével, pedig ez a szűk határidők miatt ez nagyon sürgős lenne....
dec. 22
9:20
Idő előtt cserélné a jegybank elnökét az ukrán államfő (Portfolio)
Viktor Janukovicsnak sikerült az, ami politikai ellenfelének, Julija Tyimosenkonak nem, megbízatásának lejárta előtt lemondott Volodimir Sztelmak jegybankelnök, az államfő a jegybankelnöki posztra...
dec. 22
9:36
Idő előtt cseréli a jegybank elnökét az ukrán államfő (Portfolio)
Viktor Janukovicsnak sikerült az, ami politikai ellenfelének, Julija Tyimosenkonak nem, megbízatásának lejárta előtt lemondott Volodimir Sztelmak jegybankelnök, az államfő a jegybankelnöki posztra...
dec. 22
9:36
Beszerzési ár alatt árult a multi - nem maradt el a bírság (Pénzcentrum)
A Penny Market Kft.-t 109, míg a Lidl Magyarország bt.-t 155 millió forintos pénzbírságra ítélte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó jogszabály értelmében....
dec. 22
9:38
Újra csökkent a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon (Portfolio)
A szeptemberi 0,3%-os növekedést októberben 0,7%-os csökkenés követte a magyarországi kiskereskedelmi forgalomban a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - tette közzé ma a...
dec. 22
9:39
Spórolnak a jutalmakon és a fizetésen a cégek (HR Portál)
Az idei, még mindig nem szárnyaló év és a bizonytalan kilátások miatt alig emelkednek a jövő évi fizetések és a bónuszok az USA-ban és Nyugat-Európában. Jól érzékelhető az a tendencia, hogy a bónuszokat a teljesítményhez kapcsolják, és rugalmas - visszavonható - konstrukciók keretében alkalmazzák. Van, ahol arról vitáznak, szükség van-e rájuk egyáltalán.
dec. 22
9:39
Októberben is stagnált a kiskereskedelmi értékesítés (ProfitLine)
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010 októberében lényegében nem változott, így összességében az első tíz hónap eladásai 2,7 százalékos csökkenést mutatnak az előző év azonos időszakához képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az októberi értékesítés volumene az előző hónaphoz hasonló volt - olvasható a KSH…
dec. 22
9:40
Korrigáljuk a tegnapi botlást (Portfolio)
Bár tegnap zárásra beadták a magyar piacot, ma ismét az emelkedéssel próbálkozik a BUX, a hazai benchmark 1,2%-kal került feljebb a nyitást követően. A blue chipek mindegyike drágult, a legjobban ma...
dec. 22
9:41
Vegyes tőzsdezárás Ázsiában (ProfitLine)
Szerdán vegyesen zártak a főbb ázsiai tőzsdék, a tokiói tőzsdeindex szerdán nap közben ugyan 7 havi csúcsot állított be, ám zárásra a miniszterelnök által a gazdasági növekedés kilátásairól tett nem túl bizakodó kijelentések hatására profitkivételnek esett áldozatul.
dec. 22
9:42
Fellegi Tamás: Januárban létrejöhet a megállapodás Moszkvával a Malévról (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter szerint januárban létrejöhet a megállapodás Moszkvával a Malévról. Fellegi Tamás a Napi Gazdaságnak adott interjúban azt mondta: a magyar légitársaság iránt két komoly érdeklődő is van; a megegyezés után pedig nem lesz orosz tulajdon a Malévban.
dec. 22
9:43
Tegnap is jó napot zártak a piacok, kivéve nálunk (ProfitLine)
Jó napot tudhatnak maguk mögött a vezető részvényindexek, gyakorlatilag az összes fontosabb mutató új éves csúcson tudott zárni. A Dow Jones IA átlépte a 11500-as szintet, míg az S&P 500 1250 felett tudott zárni. A DAX is stabilan visszakerült a 7000-es szint fölé. (Solar Capital)
dec. 22
9:45
Tovább ereszkedett az EURUSD árfolyam (ProfitLine)
Amíg a részvénypiacokon mérsékeltebb mozgást lehet tapasztalni, addig a devizapiacon zajlanak az események. Az euró megítélése továbbra is negatív, ezt tükrözi az is, hogy a nap végére már 1.31 alatt kereskedtek a devizapárban. Most rövid távon újra lefelé mutat az irány, mely során a célszint a novemberi mélypont lehet, kicsivel 1.30 alatt. Az erősebb támaszszóna 1.2972 és 1.2920 között…
dec. 22
9:47
Továbbra is kritikus szinten a Richter (ProfitLine)
Újra a kritikus 42 000-es szint közelében zárt a Richter részvények árfolyama. A napokban ez már a sokadik alkalom, hogy a támaszszint közvetlen közelében fejezi be a kereskedést. Ha ez a 42 000 - 41 900-as támassz elesik, úgy első körben legalább 1300 forintos mozgás következhet lefelé. A forgalom nagyon alacsonynak számít, de ha az esetleges letörés nagyobb volumen mellett alakul ki, úgy az…
dec. 22
9:49
Nincs mozgás az európai piacokon (ProfitLine)
Szerdán szerény mértékű, vegyes index-mozgással nyitottak a főbb európai tőzsdék, követve az ázsiai piacok fakó teljesítményét. A kereskedők a karácsonyi szünet előtt már nem erőltetik az újabb pozíciók felvételét.
dec. 22
9:51
Kevesebbet vásárolunk és tankolunk (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom volumene októberben lényegében nem változott, így összességében az első tíz hónap eladásai 2,7%-os csökkenést mutatnak egy év alatt
dec. 22
9:53
Papírforma: Schmitt aláírta nyugdíjreform-törvényt (Privátbankár)
A köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet decembe...
dec. 22
9:54
Szász Károly: legyen tervezhető a bankadó! (Portfolio)
A magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabil, a működését rövidtávon, alapvetően fenyegető veszély nem látható; hosszabb távon, a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos...
dec. 22
10:09
Csak az öngondoskodás menthet meg minket az összeomlástól (Privátbankár)
2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya a mostani 4:1-ről 2:1-re módosulhat, ami rendkívüli módon megnöveli a lakosság öngondoskodásának jelentőségét
dec. 22
10:12
Finom, élénkít és profitot hoz. Mi az? (ProfitLine)
Az erősödő dollár ellenére nagyot ugrott az arabica kávé határidős árfolyama az amerikai tőzsdén.
dec. 22
10:12
Csődközelben a Vegyépszer (Portfolio)
Csődközelben van az 1998-2002-es időszakban az autópályákat közbeszerzés nélkül építő Vegyépszer utódcége. A Vegyépszer Zrt. jogutódjaként megalakult Nemzetközi Vegyépszer Zrt. három útépítésen...
dec. 22
10:12
Orbán megszólalt nyugdíjügyben: fontos lépések jönnek (Pénzcentrum)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában értékelte a kormány eddigi munkáját. Mint mondta, fontos döntések várhatóak még nyugdíjügyben....
dec. 22
10:14
Bukarest le akarja nyomni a prágai tőzsdét (Portfolio)
A likviditás növelése elsődleges célja a bukaresti tőzsdét üzemeltető cég menedzsmentjének, e tekintetben 2 éven belül ugyanis le akarják nyomni a cseh tőzsdét - adta hírül a Ziarul Financiar nevű...
dec. 22
10:18
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene (Infostart)
Októberben 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján éves összevetésben és az előző hónaphoz viszonyítva is.
dec. 22
10:27
Száguld a svájci frank: 220 felett ragadt az árfolyam (Privátbankár)
Szerda délelőttre a forint árfolyama alig változott, a hét elején elszenvedett veszteségek utáni szinten stagnál. Az eurót szerdán délelőtt háromnegyed tízkor 276,35 forinton jegyezték a kedd délutáni...
dec. 22
10:30
Egyedül maradt Matolcsy György (Portfolio)
Mától már csak a nemzetgazdasági miniszter, vagyis Matolcsy György áll a - közös európai fizetőeszköz, az euró gyakorlati bevezetésével kapcsolatos felkészülésért felelős - Nemzeti Euró Koordinációs...
dec. 22
10:39
Schmitt Pál aláírta a nyugdíjtörvényt (Adózóna)
A köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet december 13-án fogadott el az Országgyűlés.
dec. 22
10:45
Haza és Haladás: új alapítványt hozott létre Bajnai (Privátbankár)
Várhatóan a jövő év második negyedévében kezdi meg  tevékenységét az az alapítvány, amelyet Haza és Haladás elnevezéssel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök hozott létre azzal a céllal, hogy támoga...
dec. 22
10:45
220 forint felett stabilizálódott a svájci frank árfolyama (ProfitLine)
Szerda délelőttre a forint árfolyama alig változott, a hét elején elszenvedett veszteségek utáni szinten stagnál.
dec. 22
10:47
A nagy játékosok már nem akarnak esést az idén (ProfitLine)
Míg a Dow Jones index tegnap újabb éves csúcsra emelkedett és ezzel összhangban emelkedett a határidős termék is.
dec. 22
10:48
Nem találja az irányt Európa (Portfolio)
Elfogyott a lelkesedés az európai piacokon, bár a kereskedést még pozitív tartományban kezdték, mostanra már a vezető tőzsdék csökkenést mutatnak. A vezető indexek közül a FTSE és a francia CAC-40 0...
dec. 22
10:48
Kiderült: ennyien nem fizetnek SZJA-t jövőre (Pénzcentrum)
A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint az egygyermekes szülők 58 százalékától, a két gyermeket nevelők 68 százalékától, míg a háromgyermekesek 98 százalékától egy fillér személyi jövedelemadót sem kér jövőre az állam....
dec. 22
10:50
Megállíthatatlanul száguld a réz - Új csúcson az árfolyam (Portfolio)
Rekordmagasságba emelkedett a tegnapi kereskedésben a réz tőzsdei jegyzésára, miután a világ egyik legnagyobb rézbányája, a chilei Collahuasi egy baleset következtében felfüggesztette a réz-exportot...
dec. 22
11:03
Tarlós: négy fővárosi cég lehet csődközelben (Privátbankár)
A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben: a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Tem...
dec. 22
11:06
A Bloomberg perli az EKB-t a görög swapok miatt (Portfolio)
A Bloomberg hírügynökség pert indított az Európai Központi Bank ellen, hogy hozzák nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, miként bújtatta el derivatív eszközökkel Görögország...
dec. 22
11:06
Alapkamat feletti akciós betétek! Hova tegyem a pénzem? (Pénzcentrum)
Két lépcsőben összesen 50 bázisponttal emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), melynek következtében növekedésnek indulhatnak a lakossági által elérhető akciós lekötött betéti kamatok is. Ezzel párhuzamosan drágulhatnak a forinthitelek, ráadásul az elemzők többsége 2011-ben további kamatemelésekre számít....
dec. 22
11:18
Indokolt a nyugdíjrendszer átalakítása a PSZÁF elnöke szerint (HR Portál)
A nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint, írja az MTI alapján a Világgazdaság.
dec. 22
11:18
A tavalyinál kevesebbet költünk karácsonykor (ProfitLine)
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 53 százaléka a tavalyinál kevesebbet költ az idén karácsonyi bevásárlásra, és mindössze 7 százalékuk fordít jelentősen több pénzt a felkészülésre.
dec. 22
11:20
Nézőpont Intézet - a kormány nem tudott csodát tenni a gazdasággal (ProfitLine)
Az Orbán-kormány az előző időszakban elfogadott 2010-es költségvetés és a nemzetközi elvárások határain belül nem tudott csodát tenni a gazdasággal - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
dec. 22
11:22
Decizapiaci körkép: svájci frank és a többiek... (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok főbb mozgatórugóit tekintjük át. (Commerzbank)
dec. 22
11:24
"Nem tesszük a fa alá, amit Svájctól kapunk" (Portfolio)
Nem tesszük a fa alá, amit Svájctól kapunk az év vége felé. Az EURCHF már az 1,25-t vette célba és nem úgy tűnik, hogy az "ámokfutást" megállítaná az Unió még csak körvonalazódó...
dec. 22
11:30
Minél nagyobb az autó tankja, annál jobb! (Infostart)
Keresettek Észak-Magyarországon a nagy üzemanyagtartállyal rendelkező régi autómodellek - tudta meg a pénzcentrum.hu, mivel ezekben hoznak át üzemanyagot a szomszédos Ukrajnából, ahol 200 forint körül lehet a benzin literjét tankolni - mondta a portál szerkesztője.
dec. 22
11:42
Hárommilliárdot követel az Emfesz (Portfolio)
Mintegy 3 milliárd forinttal tartozik az Emfesz Kft.-nek Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. - közölte az Emfesz Kft....
dec. 22
11:42
Eldőlt: Schmitt Pál aláírta a nyugdíjtörvényt (Pénzcentrum)
A köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet december 13-án fogadott el az Országgyűlés....
dec. 22
11:44
Európa a tél fogságában, de ki nyerhet rajta? (Portfolio)
Az idei tél több országban olyan havazással és faggyal köszöntött be, amelyre már évek óta nem volt példa, a híradások hóban ragadt autósokról, és kényszerűségből repülőtereken karácsonyozó utasokról...
dec. 22
11:51
Átadták a Pannon-Work támogatását (HR Portál)
A Pannon-Work munkatársai november 27-én Győrött rendezett jótékonysági labdarúgótornán összegyűlt támogatást a napokban adták át Veszprémben a vörösiszap-katasztrófa során károsult diákoknak, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Keresés