2022. január 21. péntek

jan. 21
16:24
A növekedéshez segíteni kell a magyar cégek külföldi terjeszkedését (Demokrata)
Segíteni kell a Magyarországon sikeres hazai vállalatok kijutását a nemzetközi piacokra – jelentette ki Szijjártó Péter a Videoton vezetőivel tartott találkozón.
jan. 21
16:24
A növényvédelem hozzáadott érték (Magyar Mezőgazdaság)
Megújuló, lendületes, jól szervezett közösség a növényvédősöké, mondta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter Keszthelyen, a 31. Növényvédelmi Fórumon. Ez viszi előre az ágazatot, amelynek új károsítókkal és társadalmi kihívásokkal kell megküzdenie.
jan. 21
16:30
Elképesztő új generációs harci drónok – már a mesterséges intelligencia dönt (Privátbankár)
Az új generációs drón a mesterséges intelligenciának köszönhetően képes a pilóták által vezetett vadászgépekkel kötelékben repülni, valamint önálló missziókra is bevethető. A RAND szerint viszont az autonóm fegyverrendszerek lecsökkentik a stratégiai stabilitást, mindezt egy olyan időszakban, amikor kimondottan feszültté vált a nagyhatalmak közötti
jan. 21
16:36
Hasít a magyar divatipar? (Menedzsment Fórum)
Nemzetközi szereplések és kiemelt értékesítés-ösztönzés jellemezte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2021-es programjait.
jan. 21
16:36
Gyeynge nyitás az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Mérsékelt gyengüléssel indítottak az értéktőzsdék New Yorkban pénteken.
jan. 21
16:36
Gyengén kezdett a New York-i tőzsde (vg.hu)
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,35 százalékos mínuszban nyitotta a hét utolsó kereskedési napját.
jan. 21
16:38
Nehéz idők járnak Baldwinra, elesett tengerészgyalogos családja perli (vg.hu)
Huszonöt millió dollárt kellene fizetnie a bajba keveredett színésznek.
jan. 21
16:42
A Takarékbank lefelé módosította a tavalyi és az idei növekedési előrejelzését (ProfitLine)
A Takarékbank és a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról, alapvetően az alkatrészhiányok miatt - közölte a pénzintézet pénteken online sajtótájékoztatón.
jan. 21
16:54
Óriási kárt okozott a magyar gazdaságnak a chiphiány (Menedzsment Fórum)
A Takarékbank korábban rendre a legoptimistább gazdasági várakozást tette közzé, most azonban a szakértők a növekedés lassulását várják. A háttérben elsősorban a chiphiány áll, ami óriási károkat okozott az ipar számára.
jan. 21
16:54
Tovább gyarapodott a Pallas Athéné Alapítvány vagyona (Privátbankár)
Sikeres évet tudhat maga mögött a Pallas Athéné Alapítvány.
jan. 21
16:54
Gyarapodott az MNB Alapítvány vagyona (Portfolio)
A Pallas Athéné Alapítvány - MNB Alapítvány - 2021 negyedik negyedévét is eredményesen zárta. Az Optima Befektetési Zrt. mint az alapítványi vagyon kezelője, 325 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a negyedik negyedév végén összesen 280,6 milliárd forintot tett ki.
jan. 21
17:00
Át kell vizsgálni a Papp László arénát (Infostart)
Budapest egyik legnagyobb fedett sportlétesítménye lassan húsz éves lesz.
jan. 21
17:00
Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók (Tiszta Jövő)
A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek.
jan. 21
17:12
Sikeres évet zárt a Pallas Athéné Alapítvány (Menedzsment Fórum)
Vagyonának értéke az elmúlt év végén már 280 milliárd forint fölé ment.
jan. 21
17:12
Csúcsra jártak a közbeszerzések (Infostart)
Intenzív a verseny a hatóság szerint, az építési beruházások adták a közbeszerzési eljárások nagy részét.
jan. 21
17:12
Új korszakba lépünk: több éves csúcsok dőlnek a legnagyobb kötvénypiacokon (Portfolio)
Tavaly év végén emelkedésnek indultak, az idén is töretlenül növekednek az amerikai állampapírok hozamai, jókora pofont adva ezzel a tengerentúli részvénypiacoknak. Az ok a magas infláció és az ennek következében egyre szigorúbb monetáris politikai kilátások. Nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is érdekes dolgok történnek a kötvénypiacon,
jan. 21
17:12
Veszteséges kezdés várható az európai tőzsdéken (hirado.hu)
A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető európai indexek egy százalék körüli, vagy azt meghaladó gyengüléssel kezdhetik a pénteki kereskedést.
jan. 21
17:18
Új megoldást találtak lengyel kutatók a szmog ellen (ProfitLine)
A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek.
jan. 21
17:18
Megvan az omikron miatt elhalasztott Világgazdasági Fórum új időpontja (Portfolio)
A davosi Világgazdasági Fórumot május 22-26. között tartják meg a meghívottak személyes jelenléte mellett - jelentették be pénteken a szervezők.
jan. 21
17:18
Elképesztően szaporodnak ezek az autók Magyarországon: a házakban is kötelező lesz változtatni miattuk (Pénzcentrum)
Robbanásszerűen terjednek az elektromos autók egész Európában, és Magyarországon is sorra dőlnek meg az e-gépjárművek számaival kapcsolatos rekordok. Így nem csoda, hogy 2022. január 1-jétől már jogszabályi előírás kötelezi a töltők kiépítését az új épületekben.
jan. 21
17:24
Soha nem zártak be még annyi bankfiókot az Egyesült Államokban, mint tavaly (Portfolio)
Rekordszámú fiókot zártak be tavaly az Egyesült Államokban. A legtöbb bezárás a Wells Fargóhoz volt köthető.
jan. 21
17:24
Csirkehúshiányra kell felkészülni? Drámai a helyzet a baromfipiacon (Agroinform)
A baromfitartók felélték a tartalékaikat. Akkor kellene emelni az átadási árakat, amikor a kereskedelmi árrést csökkenti az élelmiszerárstop.
jan. 21
17:24
Ezért a kutyák a legnépszerűbb társállatok (Magyar Mezőgazdaság)
Korózs András a Meoesz elnöke több megközelítésből is bemutatta, mi lehet az oka, hogy a társállatok között is a legnépszerűbbek, és egyre népszerűbbek a kutyák, míg a kishaszonállatok tartása iránti érdeklődés csökken. annak ellenére, hogy a nevükben is benne van, azok még hasznot is hoznának a hobbifaktor mellett.
jan. 21
17:42
Nagy mínuszban zárt az OTP, de a BUX szépített a nap végére (Portfolio)
Miközben az európai tőzsdéken kitartanak a jelentős mínuszok, a BUX index szépíteni tudott a nap végére, csak kismértékű, 0,3 százalékos csökkenéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját, a Mol és a Richter emelkedésének köszönhetően.
jan. 21
17:42
Sanszos, hogy nem egyhamar lesz olcsóbb a kávé (Agroinform)
2022-ben közel 17 százalékkal több kávét takaríthatnak be a brazil farmerek a tavalyihoz képest. A szakértők mégsem elégedettek.
jan. 21
17:42
Varga Mihály a svájci pénzügyminiszterrel tárgyalt (Demokrata)
A svájci cégek több mint harmincezer embernek adnak munkát Magyarországon – közölte a pénzügyminiszter.
jan. 21
17:54
Börtönt kaptak Nicolas Sarkozy volt munkatársai (Privátbankár)
Börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi büntetőbíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012) volt közvetlen munkatársait, köztük Claude Guéant-t, az elnöki hivatal volt vezetőjét az Elysée-palota által túlszámlázott közvélemény-kutatások miatt.
jan. 21
17:54
Elárulta a Tesla: ekkor nyithat meg az új Supercharger Magyarországon (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy mikor nyithat meg a legújabb Tesla Supercharger Magyarországon. Azt ugyanakkor a cég a Pénzcentrum megkeresésére nem árulta el, hogy pontosan hol lesz az új töltőállomás - de a hazai márkacsoportokban már terjed az információ.
jan. 21
17:54
A kínai fokhagyma új lendülettel támadja az európai piacot (Agroinform)
Csökkentek a szállítási költségek, ismét élesedik az árverseny.
jan. 21
17:54
A húsvét nagyobb üzlet, mint a karácsony (Mezőhír)
A tavaszi ünnep egyre inkább felértékelődik a mezőgazdasági termékek piacán.
jan. 21
17:56
Időjárás: Havazás bárhol lehet – mutatjuk, hol lesz a legvastagabb a friss hótakaró (Agroinform)
A frissen hullott hó néhány helyen az 5 cm-t is meghaladhatja.
jan. 21
18:00
Elhunyt Dr. Csíbor István, az Agrofórum alapítója (Agrofórum)
Mély megrendüléssel tudatjuk olvasóinkkal és mindazokkal, akik ismerték, hogy Dr. Csíbor István, az Agrofórum lapalapítója 2022. január 18-án, hosszantartó betegség után, 78. életévében elhunyt.
jan. 21
18:12
Felajánlást tett Karikó Katalin (Portfolio)
A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója - közölte az egyetem a honlapján pénteken.
jan. 21
18:18
Erdély egy stadion árából épít gyógyszergyárat (Menedzsment Fórum)
Erdélyben új gyógyszergyár épül annyi pénzből, amennyiből nálunk futballstadiont építenek.
jan. 21
18:24
Rengeteg magyar élelmezése múlik ezen: ezért rendkívül fontos ez az iparág (Pénzcentrum)
Az élelmiszeripar a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, az ágazat szereplői egyre több célzott forrást igényelhetnek a technológiai fejlesztéseikre és az újításokra - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Széchenyi István Egyetemen, Mosonmagyaróváron pénteken.
jan. 21
18:30
Túlélte a koronavírus-fertőzést és ez volt az első dolga az oltatlan magyar betegnek (Portfolio)
A járványhullámok során látott sok kórházi drámai esetről és tapasztalatairól beszélt a legújabb kormányzati tájékoztató videóban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
jan. 21
18:42
Sikeres kötvényaukciót tartott a Vöröskő Kft. (ProfitLine)
Sikeres kötvényaukciót tartott a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pénteken; az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető társaság 7 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
jan. 21
18:48
Ez az oka, hogy Karikó Katalin segíti a Debreceni Egyetemet (Menedzsment Fórum)
A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.
jan. 21
18:48
Barnaszénből hidrogén: elindult a világ első hidrogénhajója (hirado.hu)
Bár a hidrogénre mint a zöldátállás lehetséges opciójára tekintenek, Ausztráliában 160 tonna barnaszenet égetnek el három tonna hidrogén előállításához.
jan. 21
18:54
Lech Walesa három oltás után kapta el a koronavírust (Privátbankár)
Elkapta a koronavírust Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője - jelentette be maga az érintett pénteken a Facebook-oldalán.
jan. 21
18:54
Magyar kórházigazgató mondta be a koronavírus-járvány végét (Portfolio)
A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
jan. 21
18:54
Mivel koccintsunk jeles alkalmakkor? (KKV Magazin)
Természetesen pezsgővel! De azért ne dőljenek hátra nyugodtan, ha tudták a választ. A kérdés ugyanis inkább az, hogy milyen pezsgővel? Amit a hazai polcokat ilyenkor eluraló pezsgődömping miatt nem is olyan egyszerű megválaszolni. Szigorúan szubjektív tippek köve tkeznek, de ezt tőlem megszokhatták.
jan. 21
18:54
Öt étel, amivel gyorsabban leküzdhető a megfázás (Magyar Mezőgazdaság)
Kutatások szerint az alábbi öt élelmiszer segíthet abban, hogy rövidebb idő alatt jobban érezzük magunkat megfázás esetén.
jan. 21
19:24
Legyen palackba zárt kerted! (Agroinform)
A florárium otthonod dísze lehet, ráadásul gondozása sem túl bonyolult.
jan. 21
19:54
Lejjebb vitte Kazahsztán felső besorolási korlátait a Moody's (ProfitLine)
Lejjebb vitte egy-egy fokozattal a Kazahsztánban honos kereskedelmi adósok helyi valutában és devizában fennálló kötelezettségeinek besorolási országplafonjait pénteken a Moody's Investors Service.
jan. 21
19:54
Csalók élnek vissza a NAV nevével: nehogy ezen az oldalon adjon meg bárki adatot, csúnyán ráfázhat (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott "csaló portál" jelent meg az interneten - figyelmeztetett pénteki közleményében a hivatal.
jan. 21
19:54
Van ahol már 2 millió forintnál is többe kerül egy négyzetméter (KKV Magazin)
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest majdnem kétszer több új lakás kivitelezése kezdődött el 2021 utolsó negyedévében a fővárosban, derült ki az Otthon Centrum ingatlanpiaci elemzéséből, amely az éves áremelkedési szintre is kitért. Tavaly 14,5 százalékkal nőttek az árak, a legdrágább városrészben már 2,2 millió forintos átlagárat kérnek a fejlesz
jan. 21
20:12
Megjött a legújabb zöldkötvény-kibocsátás (Portfolio)
Sikeres kötvényaukciót tartott a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pénteken; az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető társaság 7 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
jan. 21
20:24
Gyengült a forint péntek estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben péntek este a bankközi piacon reggelhez képest.
jan. 21
21:12
Távmunkát rendelt el a szövetségi kormányapparátusnál az orosz miniszterelnök (ProfitLine)
A távmunkára való, lehető legnagyobb mértékű átállást rendelte el a szövetségi kormányapparátusnál és területi alárendelt szerveinél pénteken a koronavírus okozta Covid-19-járvány gyors terjedése miatt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök, miközben az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma abszolút rekordot döntött és megközelítette az 50 ezret

Keresés