Az ünnepi jogszabálydömping keretében a 2023. december 29-ei 193. számú Magyar Közlönyben megjelent a tűzvédelem szabályairól szóló, 2024. január 1-jétől hatályos új rendelet, a korábbi 30/1996. (XII.6.) BM rendeletet pedig hatályon kívül helyezték. A szabályozás részleteit cikkünkben ismertetjük.
Az MNB két pénzügyi vállalkozás hitel-és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét vonta vissza és elrendelte a társaságok végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, hogy a társaságok nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pénzügyi szolgáltatási te
A háború és a szankciók jelentős károkat okoztak a gazdaságban, továbbá a gyenge európai konjunktúra és így összességben a gyengébb kereslet negatívan járult hozzá az ipari teljesítmény alakulásához. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében éves alapon 5,8 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal mérsé
2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, míg 0,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a gl
Az iparban az automatizálás nélkülözhetetlen. Mindegy, hogy az autóiparról, a gépgyártásról, az elektronikai iparágról, a gyógyszeriparról vagy az élelmiszeriparról beszélünk – mindenhol használnak automatizált rendszereket és robotikai alkalmazásokat. Ezek segítenek a vállalatoknak versenyben maradni. De mindez csak addig működik, amíg egy rendsze
Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H-SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok, ami közel duplája egy átlagos havi költésnek. A kiugró forgalomnövekedés nagyrészét a hideg
Oroszországban tavaly 69 százalékkal, 1 millió 59 ezerre nőtt az új autók eladása. A tavalyi növekedés részben az egy évvel korábbi igen alacsony bázisnak tudható be. 2021-ben még 1,51 millió új autó kelt el - közölte az Avtostat orosz elemző intézet szerdán.
Hat helyszín újult meg a Nógrád vármegyei Pásztón a "Zöld város kialakítása" programban, amelyre 655 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán.
A légitársaságok járatai között keresgélve az az érzésünk támadhat, hogy eltűntek, vagy legalábbis igencsak megfogyatkoztak mostanság a párezer forintos fapados jegyek, és ez nem véletlen, a globális jegyáradatok azt mutatják, hogy jóval drágább most repülni, mint a járvány előtt, 2019-ben. A repülőjegyárak az általános inflációval együtt emelkedte
Pár napja hiába nyitják meg a látogatók az ATV honlapját, hogy ott élőben (némi késleltetéssel) nézhessék a csatornán látható műsorokat, erre már nincs lehetőség a felületen. A Media1 ennek okáról érdeklődött a csatornánál és az derült ki, hogy nem technikai hibáról van szó. Hogy akkor miről, kiderül a hírből.
Mariusz Kamińskit és korábbi helyettesét, Maciej Wąsik-ot, akik mindketten a Jog és Igazságosság konzervatív párt tagjai, a 2007-ben elkövetett hatalmi visszaélés miatt börtönre ítélték, ami miatt a volt lengyel belügyminiszter éhségsztrájkba kezdett.
A német vonatvezetők sztrájkja miatt szerdán reggel Németország-szerte csaknem teljesen leálltak a személyszállító vonatok, a távolsági járatok közül csak minden ötödik közlekedik.
Több magyar nyaralt Horvátországban, mint a 2019-es rekordévben. A legtöbben a magánszállásokat szeretjük, de a kempinget jóval többen választották, mint tavaly.
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.
Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.
Az év elején tapasztalt erősödés után kedden megtorpant a forint, újra a 380-as szint közelébe emelkedett az euró jegyzése, szerdán viszont folytatni tudta az erősödést. Elsősorban a nemzetközi hírekre lehet érdemes figyelni.
A cégcsoport korábbi portfólióigazgatója, Abonyi Bernadett január 1-től tölti be az új pozíciót. Abonyi Bernadett szakmai pályafutása során mindig is a digitális média területén dolgozott. Csaknem két évtizede, 2007 óta erősíti szakértelmével az Indamedia csoportot, 2018 és 2022 között az Indamedia Sales ügyvezetője volt, ezt követően portfólió i
Hollandia "elővigyázatosságból" ideiglenesen újraindítja ország északkeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, mivel az előrejelzések szerint a hét közepére mínusz hat fokig csökkenhet a hőmérséklet az országban.
Újra dinoszaurusz-csontvázakra bukkant az ELTE kutatócsoportja Romániában. Az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport 2019 óta folytat ásatásokat az erdélyi Valiora mellett.