Az utóbbi napokban megint megfagyott a forint árfolyama, a 378 körüli tartományból alig tud kimozdulni. Ezzel párhuzamosan a dollár sem mozdul az euróval szemben, továbbra is 1,10 közelében van a jegyzés. Közben a török líra árfolyama történelmi mélypontra esett.
Péntek reggel publikálja a KSH a decemberi inflációs adatot, amiből egyben a 2023-as éves átlagos inflációt is ki lehet majd számítani. A Portfolionak nyilatkozó elemzők 6 százalék körüli adatot várnak, januárban pedig jöhet az újabb lélektani határ áttörése, a szakértők szerint 5 százalék alá süllyedhet az áremelkedés üteme. Az igazi kérdés majd a
Érdekes képet mutat Budapest betörési hőtérképe. Kiderült, hogy mindössze 2 hónap alatt kirívó mennyiségű eset történt a fővárosban, azon belül is leginkább a belvárosban, azaz az V. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés. A szakértő szerint a lakástulajok azzal mutatnak zöld utat a betörőknek, ha nem fordítanak kellő figyelmet a bejárati ajtó b
Az Európai Unió egy 450 millió eurós számlát kell, hogy megfizessen a brexit közvetett következményeként: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) továbbra is fizetheti londoni irodája bérleti díját, és állhatja a kötbért, valamint a költözés további költségeit is. A WeWorktől bérelt helyiségek esetében fizetési problémák merültek fel, így az EU-nak éve
A Veolia csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. idén is fogadja a Pécs környékén utcára dobott karácsonyfákat, és biomasszaként hasznosítja újra a város erőművében - közölte az MTI-vel a cég pénteken.
A zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem nagy presztízsű elismerése a Fruit Logistica innovációs díja. Az idén nem kérdés, hogy újfent valamilyen ehető újdonság nyeri-e, mert mostantól külön kategóriában versenyeznek a technológiai innovációk.
„Amikor megtudtam, miszerint az a megtiszteltetés ér, hogy engem választottak ökológiai gazdálkodás kategóriában az Év Agráremberének rendkívüli büszkeséggel töltött el. Úgy éreztem, hogy az a fajta mentalitás, mely alapján családommal együtt elhivatottan dolgozunk, elismerése kerül” – emlékezett vissza Szólláth Tibor, aki 2015-ben vehette át az
Az Spi International – amely a Canal+ csoport tagja – az évek során komoly tapasztalatokat szerzett a különböző platformok – beleértve a fizetős és szabadon fogható, valamint digitális csatornákat – csatornamenedzsmentjében, továbbhasznosítja eddigi szakértelmét a csoport mainstream csatornakínálatának bővítése érdekében. Az Spi International nemze
A rendszerváltás előtt a Zetor az Mtz mellett a leggyakoribb traktormárka volt Magyarországon, de alighanem az egész keleti blokkban. Ki gondolta volna, hogy egy nyugati állam mezőgazdaságát is sikerült felforgatniuk a gépeikkel?
A Tron nemrégiben jelentette be, hogy új partnerséget köt a Blockchain.com-mal. Ez a partnerség hosszú távú előnyökkel járhat a Tron (TRX) számára, elérhetőbbé teheti az altcoint, miközben elősegíti a méretezését. Eközben egy új altcoin kiemelkedő valós alkalmazással szárnyal az előértékesítése során. Az Everlodge értéke már 190%-kal emelkedett, és
A legforgalmasabb nap a Számlázz.hu életében tavasszal volt, egy nappal a munka ünnepe után, május másodikán nagyon sokan gondolták úgy, hogy ideje számlázni. Ezen az egyetlen napon nem kevesebb, mint 451 478 darab számlát állítottak ki.
Az élelmiszerárak a Covid-járvány és az orosz-ukrán háború hatására jelentősen, az indokoltnál nagyobb mértékben növekedtek külföldön és hazánkban egyaránt. Az utóbbi időben csökkenés volt tapasztalható a hazai piacon, ami várhatóan folytatódik, ez azonban, az EU-átlagához képest magasabb infláció és a nagyobb élelmiszerár-növekedés miatt, hazánkba
A 31 éves Marlene Engelhorn a BASF vegyipari óriáscéghez kötődő családjától örökölt 25 millió eurót, vagyis 9 és fél milliárd forintnyi vagyont, melyet most szétosztana.
December 11-én indult a gyors és egyszerű azonnali online értékpapírszámla-nyitás a Magyar Államkincstárban. Az így megnyitott számlák száma csütörtökre meghaladta a 10 ezret, állampapír állománya megközelíti a 9 milliárd forintot - jelentette be legfrisseb Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével – többek között ezekre is rávilágít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzése, amelyben a nemzeti versenyhatóság vizsgálói a zöld állításokat és rek
Folytatódhat az emelkedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat is pozitív - írta az MTI-nek küldött prognózisában az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Hollandia "elővigyázatosságból" ideiglenesen újraindítja ország északkeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, mivel az előrejelzések szerint a hét közepére mínusz hat fokig csökkenhet a hőmérséklet az országban.
Ezzel a címmel szervez online szakmai beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya 2024. január 17-én, szerdán 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
Debrecenben próbálhatják ki először az utasok azt a Solaris hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban, amely a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében közlekedik. A jármű négy hétig több útvonalon is részt vesz a forgalomban, majd fél év múlva újabb nég
A GKI vezérigazgatója szerint a gőzerővel épülő akkumulátorgyárak csak papíron javítják majd a magyar gazdaság helyzetét. Molnár László a szeretlekmagyarorszag.hu-nak elmondta, ha azt az 1000 milliárdot, amit jellemzően az autóipar kapott mondjuk a felsőoktatásra, a közoktatásra fordította volna az állam, javította volna a humánerőforrás minőségét,
Újabb biztosító ugrotta meg a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás követelményeit - így szinte a teljes piac megszerezte a minősítést, remek alkalom közeleg mindenkinek a váltásra.
Sokszor nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos jelentésével - egyebek mellett ez derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzéséből, amelyben a nemzeti versenyhatóság a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezte.
Az utóbbi napokban megint megfagyott a forint árfolyama, a 378 körüli tartományból alig tud kimozdulni. Ezzel párhuzamosan a dollár sem mozdul az euróval szemben, továbbra is 1,10 közelében van a jegyzés. Közben a török líra árfolyama történelmi mélypontra esett.
Az önkormányzatoknak küldött körkérdésünkből, miszerint a törvénymódosítás ellenére tovább viszik-e a munkaalkalmassági vizsgálatot, az derült ki, hogy 23 kerületből 14 biztosan.
Egy, az alkalmazottaknak küldött belső levélből kiderült, hogy az Amazon több száz dolgozóját fogja elbocsátani streaming és stúdió részlegéből, miután az elmúlt két évben végrehajtott elbocsátást meghosszabították - számolt be a Reuters.
Magyarországon mindössze ötezer hektáron alkalmazzák egyelőre a talajmegújító gazdálkodást, miközben a tanulmányok szerint a nagyobb odafigyelés sokkal jobb eredményt is hozhat.
A probléma ismerős: miután elfogyasztottuk a megrendelt ebédet a kukánk meg is telik azzal a sok dobozzal, amiben például egy családi ebéd érkezett. Sokan a napi ebéd menüjüket is így kapják meg, amivel évente kb. 500 dobozzal – azaz 20 kg szeméttel - terhelik a Földünket.