Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.
A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft a német szoftvercég globális iránymutatásaihoz igazodva.
A mesterséges intelligencia alapvetően alakítja az autógyártás és járműtervezés területét is. Több gyártó számolt be arról, hogy alkalmazzák a technológiát vagy tervezik annak bevezetését. A Toyota évek óta aktívan használja a mesterséges intelligenciát folyamatainak optimalizálásában. A generatív Ai technológia elősegíti a nagyobb adathalmazok, va
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott.
A Körmendi Agrár Zrt. átadta új fejőistállóját, ahol komplex DeLaval istállótechnológia növeli a termelékenységet-, valamint a tehenek- és az alkalmazottak kényelmét.
Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint "a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. jan
Satoshi Nakamoto Bitcoinja eddig ellenállt a szabályozói beavatkozásnak, egy kiskapu azonban gátat szabhat az eszközben rejlő lehetőségeknek. A Bitcoin rejtélyes
A CSOK Plusz kamata jóval kedvezőbb a piaci kamatszintnél, ezért nagy az érdeklődés iránta - de van egy buktató, ami könnyen megakaszthatja az igénylés folyamatát.
Magyarországon 2022 elejéhez képest megduplázódott a zöld rendszámos járművek száma - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának keddi bejegyzésében.
Összességében sikeres volt az uniós csatlakozásunk 20 éve, de Magyarország számos külső és belső piacot is feladott, és néhány területen még most is jelentős fejlesztésekre van szükség. Az agrár-kükereskedelem egyértelműen sikeres évet zár - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai fórumán, ahol az EU-csatlakozás mérlegét vonták meg.
Az izraeli hadsereg (IDF) feltárt több mint háromszáz, és megsemmisített több mint száz, az iszlamista Hamász terrorszervezet építette alagutat a Gázai övezetben - közölte a katonai szóvivő csütörtökön.
Idén is élőben láthatják a nézők az Emmy-díjátadó gálát az AMC tévécsatornán, mely immáron a 75. alkalommal díjazza a legjobb amerikai főműsoridős televíziós alkotásokat. A csatorna bejelentette a részleteket.
A 2023-as év volt a második legmelegebb Európában és az eddigi legmelegebb a világon a feljegyzések kezdete óta, a globális átlaghőmérséklet 1,48 Celsius-fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot - közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus kedden.
A Posta Biztosító is megkapta a fogyasztóbarát otthonbiztosítás minősítést, a biztosító termékével tizenháromra bővült a fogyasztóbarát otthonbiztosítást kínáló biztosítók köre, ami majdnem teljes piaci lefedettséget jelent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az enyhe időjárás, a rezsicsökkentési rendszer átalakítása és a reálbér-csökkenés együtt kilencéves mélypontra, 3 milliárd köbméterre süllyesztette a magyar lakossági gázfogyasztást 2023-ban – derült ki az előzetes 2023-as adatokból. Eközben a nem-lakossági gázfogyasztás az elmúlt évtized egyik legmagasabb szintjére, 5,5 milliárd köbméterre ugrott,
Csaknem huszonötezer doboz, mintegy hatvanmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a pénzügyőrök az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei községben – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
A PwC globális hálózata 2023 márciusában jelentette be a Harvey-val történő együttműködést és a PwC tagvállalatai a helyi üzletágakban már megkezdték az eszköz alkalmazását. A PwC és a Harvey között létrejött globális stratégiai szövetség jól illeszkedik a PwC "A siker új képlete" globális stratégiájához, melynek lényege az emberi irányítással és f
A háború és a szankciók jelentős károkat okoztak a gazdaságban, továbbá a gyenge európai konjunktúra és így összességben a gyengébb kereslet negatívan járult hozzá az ipari teljesítmény alakulásához. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében éves alapon 5,8 százalékkal, míg az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal mérsé
A húszi támadások miatt az afrikai elkerülőút a Mexikói-öböl és a Közel-Kelet közötti szállítási költségek 15 százalékos emelkedésével jár - olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet elemzésében.
Hazánkban 25 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavalyi harmadik negyedévben, mindez elsősorban a külföldön dolgozó magyaroknak köszönhető: az átmenetileg külföldön dolgozók száma ugyanis beleszámítanak a statisztikába. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint a foglalkoztatotti létszám növekedésének legnagyobb részét a külföl
Idén januártól a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) keretében már Magyarországon is visszaválthatók és újrahasznosíthatók a műanyag palackok. A rendszer Norvégiában már 1902 óta létezik, a jövőben pedig elképzelhető, hogy akár otthon is bescannelhetjük majd a visszaváltható palackok vonalkódját, mielőtt az okos hulladékgyűjtőbe dobnánk őket. De
Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől. A JóSzaki több mint 700 mester és szakmunkás válaszai alapján állította össze az egyes szakmák és régiók jellemző szakiárai
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott.
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság - közölte újságírókkal Adila Hassim dél-afrikai ügyvéd.
Az infláció idén 5% körül alakulhat, ami a nominális béremelkedés várható mértéke mellett azt jelenti, hogy a reálkeresetek növekedése is elérheti az 5%-ot a Kopint-Tárki előrejelzése szerint. A kutatóintézet legfrissebb konjunktúrajelentésének bemutatóján Palócz Éva vezérigazgató elmondta: várakozásuk szerint a magyar gazdaság 2024-ben 2,7%-kal bő
A Wi-Fi Alliance bejelentette, hogy a Wi-Fi 7 szabvány fejlesztése gyakorlatilag befejeződött, és ezzel egyidejűleg elindította a Wi-Fi 7 Certified programot. Ennek célja, hogy az új szabványnak megfelelő eszközök hitelesítést szerezzenek, amely igazolja a kompatibilitásukat. Ez a tanúsítvány garantálja, hogy az eszközök zökkenőmentesen működnek eg
A korábbi nagy sikerű streaminges premier után a tévénézők is láthatják néhány nap múlva A híd (The Bridge) című magyar gyártású reality-t, amelyben a szereplőknek egy hidat kell felépíteniük.
A Miskolci Egyetem (ME) és a United Call Centers Kft. (UCC) stratégiai keretmegállapodást írt alá a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó együttműködésről. A közös projekt kiemelt célja, hogy a Miskolci Egyetem MI-hoz kapcsolódó képzéseit, egy a területen már sikeresen működő vállalat gyakorlati tudásával gazdagítsa, ezzel hozzásegítve a hal
Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől. Elindult a vidéki szakik munkadíjának felzárkózása, keresetük gyorsabban nő, mint a pestieké.
Óvatosan optimisták a tőzsdék, a BUX is kissé tovább emelkedik a kulcsfontosságú inflációs adatok előtt. Itthon akár hat százalék alatt is lehet a pénzromlás, de most jön a neheze, a további mérséklődés akadályokba ütközhet. Sok év után végre engedélyezték a bitcoin ETF-et, erre inkább az ether ára ment fel.
Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomottak mellett. Február 3-án az Akvárium Klubban a Ladá
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán.