Indonéziában megkezdődött a Jemaah Islamiyah terrorista hálózat legfőbb vezetőjének pere. A férfit összeesküvéssel, szökevények bújtatásával és illegális fegyvertartással vádolják.
Közel kétmillió muzulmán kezdte meg hétfőn az iszlám hívők hagyományos éves zarándoklatát a szaúd-arábiai Mekkában. A háddzs első napján a fehér ruhát viselő zarándokok a Mekkától öt kilométerre lévő Mína-völgybe utaznak, és a nap hátralevő részét és az éjszakát imádkozással és meditációval töltik.
A koszovói helyzet egy ellenőrizhetetlen válság kialakulásával fenyeget - hangoztatta hétfőn kiadott nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium, ismét arra szólítva a feleket, hogy folytassák a dél-szerbiai tartomány státusáról szóló párbeszédet.
Legkevesebb két ember meghalt az Egyesült Államok északkeleti és Kanada keleti részén tomboló hóviharban. Torontóban, Ottawában és Montreálban pillanatok alatt mintegy 40 centiméter hó hullott, megbénítva a légi- és a földi közlekedést egyaránt. A meteorológusok szerint még távolról sincs vége.
Az al-Kaida második embere szerint az iraki lázadók erősebbek, mint valaha. Ezt bizonyítja, hogy a britek "menekülnek" az országból. Ajman al-Zavahiri vasárnap egy internetes oldalon tette közzé videóját, angol felirattal. A brit napilapok hétfői számai is visszavonulásnak ítélték, hogy az iraki erők vasárnap hivatalosan átvették a felügyeletet a britektől a déli Bászra tartományban.
Csaknem 40 centiméter hó esett Kanada keleti részén vasárnap. A torontói és montreali repülőtereken 100 járatot töröltek a rossz időjárás miatt. A közúti és vasúti közlekedést is akadályozta a vihar: Torontóban vasárnap 600 autóbalesetet okozott az időjárás. Az erős széllel kísért havazás és a jég miatt több autó lecsúszott az utakról.
Több fontos változást is hoz az új év az osztrák utakon - írja a Vas Népe. Téli időjárási viszonyok között kötelező lesz a téligumi-használat november 1-jétől április 15-ig. Téli gumi helyett elfogadják a hóláncot is.
A szlovákiai hegyekben fokozódik a lavinaveszély. A Tátrában két sportolót temetett be a hó. A Magas- és a Nyugati-Tátrában fokozott lavinaveszély van, ezért elrendelték az ötös nemzetközi skála szerinti harmadfokú vészjelzést.
Az orosz Atomsztrojekszport vállalat hétfőn bejelentette, hogy elindította első nukleáris fűtőanyag szállítmányát az iráni Buser városban lévő atomerőműbe. Az erőmű várhatóan fél évvel a fűtőanyag megérkezése után kezdhet elektromos áramot termelni.
Iraknak még 10 évig szüksége van külföldi haderőre, hogy megvédjék az országot, ugyanakkor nem akarja, hogy területén "meghatározatlan ideig" legyenek amerikai katonai bázisok - jelentette ki hétfőn a bagdadi kormány szóvivője.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök nemzetközi haderő létrehozását javasolta a palesztin biztonsági szervek támogatására a párizsi donor-konferenciának megnyitóján.
Kisiklott a Budapest-Bukarest között közlekedő szerelvény hétfő hajnalban Arad közelében. A vonat egy, a sínpáron átkelő kamionnal ütközött, ezt követően szaladt le a vágányról. A balesetben mindössze a kamion sofőrje szenvedett könnyebb sérüléseket.
Nem zavarná a cseh külügyminisztert, ha a Csehországban felépítendő amerikai radarállomás Oroszország területét is figyelné. "Engem ez nem zavarna, de úgy néz ki, hogy az oroszokat igen" - jelentette ki Karel Schwarzenberg abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap közölt hétfői kiadásában.
Száztíz éves korában meghalt a világ legidősebb katolikus papja Kínában. A trappista szerzetest álmában érte a halál Hongkongban. Nicolas atya, kínai nevén Kao Si-csien (Kao Shi Qian) egy hónap múlva ünnepelte volna 111. születésnapját.
Carla Bruni énekesnő Nicolas Sarkozy új barátnője; az olasz származású egykori francia topmodellről és a francia államfőről a párizsi Disneylandben készült közös (megrendelt) fotóval a címlapján jelent meg hétfőn több francia országos napilap.
Őrizetbe vették Igor Krugljakovot, a Régióközi Fejlesztési Bank igazgatótanácsának tagját a 43 millió dollár költségvetési pénz eltulajdonítására tett kísérlettel vádolt Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes ügyében.
Saját rendőrkapitányságára tört be egy rendőrkapitány Walesben, hogy ellenőrizze a biztonságot. Betörésével elégedett lehetett, a biztonsággal nem. Az 53 éves rendőrfőnök megvárva a sötétedést, felmászott a falon egy magasföldszinti ablakig, és azon keresztül jutott be munkahelyére. A tesztelést azért is csinálta, hogy megtudja, a teljes felújítás után is kellően biztonságos-e az épület.
Eladná a szaúd-arábiai uralkodótól kapott ékszereket az ecuadori elnök és szociális programokra költené a bevételt. A nagyértékű ajándékot Rafael Correra elnök felesége, Anne Malherbe kapta Abdullah királytól novemberben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rijadi ülésén, abból az alkalomból, hogy a dél-amerikai ország 15 év után visszatért az olajkartell tagjai közé.
Több mint 180 afrikai menekült halt meg a Vörös-tengeren az utóbbi pár nap alatt - közölte a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán hétfőn. A menekültek Jemenbe próbáltak eljutni, de két hajó is felborult a partok közelében.
Elraboltak egy Afganisztánban élő német állampolgárt vasárnap este az északnyugat-afganisztáni Herát tartományban - közölte a helyi rendőrfőnök. A 42 éves férfi gépkocsiján afgán feleségével és sógorával éppen hazafelé tartott az apósánál tett látogatásáról, amikor négy ismeretlen fegyveres túszul ejtette. Feleségét és sógorát nem hurcolták magukkal. Az elrabolt férfit a Süddeutsche Zeitung…
Magyarország 200 ezer eurót ajánl fel 2008-ra a palesztinoknak - mondta az MTI-nek a párizsi adományozói konferencián Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára.
Ismét elnapolta hétfőn a libanoni parlament az új elnök megválasztását, immár kilencedik alkalommal. Nabih Berri házelnök a parlamenti frakciókkal folytatott megbeszélése után jelentette be, hogy jövő szombatra halasztják az elnökválasztást.
Magyarország 200 ezer eurót ajánl fel 2008-ra a palesztinoknak - mondta hétfőn a párizsi adományozói konferencián Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. A Szalám Fajjád palesztin kormányfő által ismertetett, 2008-2010-es újjáépítési és reformprogram megvalósítására Magyarország a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) nevű program keretéből az egészségügyi program…
Oroszország hétfőn megkezdte a hasadóanyag szállítást az iráni Buser-reaktorhoz. Orosz illetékesek szerint ez azt jelenti, hogy az erőmű fél éven belül megkezdheti az áramtermelést. Moszkva ugyanakkor megismételte, nem hiszi, hogy Iránnak nukleáris fegyverprogramja lenne.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn közölte, hogy kész a kormány élére állni, amennyiben Dmitrij Medvegyevet megválasztják államfővé. Putyin az őt támogató Egységes Oroszország nevű párt kongresszusán azt is hangoztatta, hogy szerinte Medvegyev lenne a legjobb választás, és biztos benne, hogy a 42 éves politikus meg tud birkózni a legmagasabb színtű állami feladatokkal. Egyben jelezte: nem óhajt…
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn közölte, hogy kész a kormány élére állni, amennyiben Dmitrij Medvegyevet megválasztják államfővé. Putyin az őt támogató Egységes Oroszország nevű párt kongresszusán azt is hangoztatta, hogy szerinte Medvegyev lenne a legjobb választás.
Elraboltak egy Afganisztánban élő német állampolgárt vasárnap este az északnyugat-afganisztáni Herát tartományban - közölte a helyi rendőrfőnök. A 42 éves férfi gépkocsiján afgán feleségével és sógorával éppen hazafelé tartott, amikor négy ismeretlen fegyveres túszul ejtette.
Guy Verhofstadt flamand liberális politikus, jelenlegi ügyvezető miniszterelnök hétfőn hivatalosan is megbízást kapott II. Albert belga királytól ideiglenes kormány megalakítására. Verhofstadt a megbízást elfogadta.
Nyikolaj Szolovcov vezérezredes, az orosz stratégiai rakétaerők parancsnoka szerint nem zárható ki, hogy az amerikai rakétapajzs Kelet-Európában telepítendő elemeire orosz stratégiai rakéták irányulnak. "Meg kell tennünk azokat a válaszlépéseket, amelyek kizárják az orosz nukleáris elrettentés hatékonyságának csökkenését, s ha erre kísérlet történik, nem zárható ki, hogy az ország legfőbb katonai-…
Az idén rekordszámú, hozzávetőleg félezer természeti katasztrófa történt a világban, legalábbis a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaság (IFRC) még nem végleges összesítése szerint.
A szlovákok többsége szívesen gondol vissza az egykori Csehszlovákiára, és egy részük támogatná is a 15 éve önálló cseh és szlovák állam újraegyesítését. Az SME szlovák napilap adatai szerint a megkérdezettek 42 százaléka örömmel venné, ha tárgyalások kezdődnének az újraegyesítésről.
Hárommillió brit adatai - nevek, címek, telefonszámok - "vesztek el" még májusban az Egyesült Államokban, olyanoké, akik 2004 szeptembere és 2007 áprilisa között töltötték ki a KRESZ-tesztet.
Hat hónap börtönre és 200 korbácsütésre ítélték, de most megkegyelmeztek annak a fiatal szaúdi lánynak, akit korábban többen megerőszakoltak. A nyugati szemmel érthetetlen ügy - az áldozat megbüntetése - hatalmas felháborodást váltott ki külföldön.
Lassan drámai méreteket ölt a fiatalkorúak által elkövetett, súlyos sérüléssel járó bűncselekmények száma Németországban. Az egyre terjedő erőszak ügye fontos helyen szerepelt a tartományi belügyminiszterek értekezletén is.
Minden eddiginél több, 110 újságíró vesztette életét munka közben az elmúlt egy év alatt - jelentette be hétfőn a Press Emblem Campaign (PEC) nevű médiafigyelő szervezet.
Tizenöt évvel a volt Csehszlovákia békés szétválása után a szlovákok többsége még mindig visszasirja az egykori közös államot - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az orosz nukleáris töltetek potenciális célpontjává válhat Csehország és Lengyelország, ha az Egyesült Államok nem veszi figyelembe Moszkva szempontjait a tervezett rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban - jelentette ki hétfőn Nyikolaj Szolovcov tábornok, az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka.
Legkevesebb 26 magyar természetvédőt tartóztattak le Brüsszelben, mert egy közel kétszáz fős csoport tagjaiként befalazták az Európai Tanács egyik bejáratát hétfőn.- jelentette be a Greenpeace szervezet magyar irodája. Az aktivisták az Unió halászati politikája ellen tiltakoztak.
A szlovák környezetvédelmi tárca véleménye szerint a szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett széntüzelésű erőmű ellen szüntelenül tiltakozó magyar fél semmilyen érvvel nem tudja alátámasztani, hogy a létesítmény kedvezőtlen környezetvédelmi hatással lenne a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidékre, miközben mellőzi azt a körülményt, hogy Magyarország területén a széles térséget szennyező ipari…
Az Abba egykori énekesnőjével, Anni-Frid Lyngstaddal hozta össze a brit sajtó a kormány új terrorellenes vezetőjét. A miniszter azonban tagad, mint mondta, csak barátok.
Generációnk legnagyobb felelőssége, hogy megnyerje a terrorizmus elleni háborút. E cél elérése érdekében az Egyesült Államoknak offenzívában kell maradnia, a gyengeség ugyanis bátorítja az agresszorokat - így foglalta össze védelmi politikáját Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, aki a republikánusok színeiben indul az elnökjelöltségért.
George Bush amerikai elnök hétfőn kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a kongresszus "némi gazdasági bizonytalanság" miatt adóemelést tervezzen, egy ilyen döntést megvétózna. Az elnök a virginiai Fredericksburgben arról igyekezett megnyugtatni az ország közvéleményét, hogy az amerikai gazdaság alapvetően egészséges állapotban van. Elismerte ugyanakkor: az ingatlanpiaci zavarok után időre lesz…
Cáfolja a tekintélyes Bertelsmann Alapítvány most közétett tanulmánya azt a feltételezést, hogy a vallás visszaszorulóban van Németországban. Még a 18 és 29 év közötti fiatalok többsége is hisz Istenben, 14 százalékuk pedig rendszeresen jár templomba.
Koszovó jövőbeli alkotmányát szinte teljes egészében kidolgozták. Ezt hétfőn jelentette be Koszovóban Arsim Bajrami, az alkotmánytervezeten dolgozó csoport tagja, továbbította a szerbiai Tanjug hírügynökség. Bajrami a szövegtervezetről kijelentette: Martthi Ahtisaari, az ENSZ Koszovó-felelősének ajánlását vették alapul a szövegtervezet kidolgozásakor.
Magyarország történelmi teljesítményének nevezte a lisszaboni szerződés elfogadását és a schengeni csatlakozást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő a lisszaboni szerződés ratifikációjáról szóló vitában azt mondta: a Közép-Európai régió történelmének tapasztalatai azt mutatják, hogy történelmi sérelmekre csak "új történelmi meg- és kiegyezés lehet a válasz".
Több mint hárommillió ember személyes adatait tartalmazó számítógépes merevlemeznek veszett nyoma Nagy-Britanniában, majd az Egyesült Államokban egy alvállalkozónál bukkant elő - közölte hétfőn a brit kormány. Ruth Kelly közlekedési miniszter bocsánatot kért az érintett személyektől a kellemetlenségekért a parlament alsóházába eljutatott közleményében. A lemez gépjármű-vezetési vizsga elméleti…