2007. december 23. vasárnap

dec. 23
17:48
Ezúttal a betegek személyes adatait veszítették el Nagy-Britanniában (Infostart)
Újabb adatvesztési botrány borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium közlése a közegészségügyi szolgálat (NHS) kilenc szövetkezete ismerte be, hogy elvesztek pácienseik személyi adatai.
dec. 23
17:48
A romák Athénba mennek (HírExtra)
Rómából Athénba tették át székhelyüket a romániai koldusok. A román hírügynökségek szerint az utóbbi hetekben elárasztották Athén utcáit a román kéregetők, ami annak tulajdonítható, hogy a szinte diplomáciai konfliktusig fajult novemberi rablógyilkosságot követően az olasz hatóságok szigorúbban léptek fel ellenük.
dec. 23
18:12
Újabb adatvesztési botrány Nagy-Britanniában (Kripto Akadémia)
Újabb adatvesztési botrány borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium közlése a közegészségügyi szolgálat (NHS) kilenc szövetkezete ismerte be, hogy elvesztek pácienseik személyi adatai. Az idén ez már harmadik ilyen adatvesztési ügy a szigetországban valamelyik kormányhivatalnál. A mostani ügy több százezer felnőttet és gyermeket érinthet. A tárca ugyanakkor igyekezett…
dec. 23
18:17
Köd nehezíti a repülést Angliában (HírExtra)
Több ezer karácsonyi utazó rekedt vasárnap a brit reptereken a köd miatt. Miután a látótávolság Dél-Angliában több helyen 50 méter alá csökkent, ezen a rendkivül forgalmas napon Heathrow-n kora délutánig 23 járatot töröltek.
dec. 23
18:34
Videoblogol a lengyel exelnök (HírExtra)
Videoblogot nyitott szombaton Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, aki nem éppen a modern technológiák megszállottjaként ismert. "Ez jó alkalom a találkozásokra. Rendszeresen használni fogom. Havonta háromszor: kommunikálni, hogy átadhassak az embereknek valami fontosat, érdekeset, valamilyen aktualitást, ami méltó a kommentálásra" - jelentette ki Kaczynski.
dec. 23
18:46
Nem lesz önálló iraki hadsereg a szunnita milíciákból (Kripto Akadémia)
Az iraki védelmi miniszter elutasította, hogy önálló hadsereget alakítsanak ki az amerikaiak által támogatott szunnita milíciákból. A mintegy 70 ezer főt kitevő, "Ébredés Tanácsok" néven ismert, gyakran korábbi lázadókból alakított fegyveres csoportokat a megszálló amerikai hadsereg próbálja felhasználni az erőszak megfékezésére és ebben jelentős sikereket is értek el, köztük az egyik legfőbb…
dec. 23
19:08
Trópusi vihar után Banglades (HírExtra)
Több mint egymillió ember szorul szükségszállásra Bangladesben öt héttel a Szidr trópusi vihar elvonulása után, amely több mint 3300 ember életét követelte - közölte a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság. November 15-én a ciklon több mint 1,5 millió házat rombolt le.
dec. 23
19:20
Videoblogot nyitott Kaczynski lengyel ex-kormányfő (Kripto Akadémia)
Videoblogot nyitott szombaton Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, aki nem éppen a modern technológiák megszállottjaként ismert. "Ez jó alkalom a találkozásokra. Rendszeresen használni fogom. Havonta háromszor: kommunikálni, hogy átadhassak az embereknek valami fontosat, érdekeset, valamilyen aktualitást, ami méltó a kommentálásra" - jelentette ki Kaczynski internetes naplójában. Az…
dec. 23
19:49
Tízezrek letartóztatását tervezte az FBI (Infostart)
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) elnöke, J. Edgar Hoover 12 ezer amerikai letartóztatását tervezte az 1950-es években, mert az volt a meggyőződése, hogy valamennyien a nemzetbiztonságot fenyegetik - derült ki azokból az iratokból, amelyeknek a titkosítását most oldották fel.
dec. 23
19:55
Újabb török légitámadás Észak-Irakban (Kripto Akadémia)
Török harci gépek bombázták vasárnap a lázadó törökországi kurdok állásait Észak-Irakban - közölte Dzsabbar Javar, az iraki kurd biztonsági erők (pesmergák) szóvivője az Anatolia félhivatalos hírügynökséggel. A török gépek először felderítő repülést végeztek az iráni-török határon fekvő Kandil-hegység felett, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak főhadiszállása van, ezután több állást is…
dec. 23
20:11
Kína is belépett a nagysebességű vonatok gyártóinak sorába (Infostart)
Kínában is megkezdődött a 300 kilométer/óra végsebesség feletti vonatok gyártása, ezzel Japán, Franciaország és Németország után az ázsiai ország a negyedik világon, amely ilyen járműveket képes gyártani.
dec. 23
20:17
Újabb harcok Kurdisztánban (HírExtra)
Török harci gépek bombázták a lázadó törökországi kurdok állásait Észak-Irakban. Az iraki kurd biztonsági erők szóvivője elmondta: a török gépek először felderítő repülést végeztek az iráni-török határon fekvő Kandil-hegység felett, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt lázadóinak főhadiszállása van, ezután több állást is lőttek.
dec. 23
20:23
Kilenc embert ölt meg a merénylő (HírExtra)
Kilenc embert ölt meg egy öngyilkos merénylő északnyugat-pakisztánban. A merényletet egy katonai konvoj ellen követték el Mingora közelében. A támadásban négy katona és öt civil vesztette életét. Az elmúlt hónapokban több mint 400 ember halt meg Pakisztánban öngyilkos merényletekben.
dec. 23
20:29
Az FBI a világ legnagyobb biometrikus személyi adatbázisát hozza létre (Kripto Akadémia)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a világ legnagyobb biometrikus személyi adatbázisát készül létrehozni egymilliárd dollárból. Az FBI tíz év alatt tervezi kiépíteni az egyedülálló számítógépes adatállományt. A cél az, hogy minden korábbinál nagyobb pontossággal meg tudják állapítani az emberek személyazonosságát az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt - írta a The Washington Post. A…
dec. 23
20:45
Biometrikus adatbázis (HírExtra)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a világ legnagyobb biometrikus személyi adatbázisát készül létrehozni egymilliárd dollárból. Az FBI tíz év alatt tervezi kiépíteni az egyedülálló számítógépes adatállományt.
dec. 23
20:57
Kilenc embert megölt egy öngyilkos merénylő Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Kilenc embert ölt meg vasárnap egy öngyilkos merénylő az északnyugat-pakisztáni Szvat-völgyben - közölte a helyi rendőrség. A támadást egy katonai konvoj ellen követte el egy autós öngyilkos merénylő a völgy legnagyobb városa, Mingora közelében. A merényletben négy katona és öt civil vesztette életét.
dec. 23
21:31
Juhéj, van fahéj! (HírExtra)
Lila lepelbe burkolt elefánt körül jártak hagyományos táncot a Srí Lanka-i fahéjtermesztők a hét végén, hogy hálát adjanak az isteneknek a 2004-es szökőár óta tapasztalható fellendülésnek.
dec. 23
21:43
12 ezer amerikai letartóztatását tervezte az FBI egykori vezetője (Kripto Akadémia)
J. Edgar Hoover, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori igazgatója egykor 12 ezer amerikai letartóztatását tervezte, akik szerinte veszélyt jelentettek a nemzetbiztonságra nézve - írta a The New York Times amerikai napilap vasárnapi internetes kiadásában titkosítás alól feloldott dokumentumokra hivatkozva. Hoover 1950-ben, nem sokkal a koreai háború kezdete után küldte el javaslatát a Fehér…
dec. 23
22:12
Kétmillió karácsonyi ajándékot veszített el a posta (Infostart)
Felháborodott emberek tömegei bombázták telefonhívásokkal a brit postát, amely több mint kétmillió csomagot és levelet veszített el, vagy kézbesített megkésve. Sokan ajándék nélkül maradnak, a brit postások ugyanis nem tudnak megbirkózni a rengeteg csomaggal, amelyet interneten keresztül rendeltek meg az ünnepekre.
dec. 23
22:17
Sarkozy Egyiptomban; kísérője Carla Bruni? (Kripto Akadémia)
Néhány nappal hivatalos egyiptomi látogatása előtt, a karácsonyi ünnepek idejére magánlátogatásra a Nílus partjára utazik Nicolas Sarkozy francia államfő. A francia elnöki hivatal vasárnap szűkszavúan csak annyit közölt, hogy az államfőnek az úton "lesz egy női kísérője".
dec. 23
22:35
Bizalmat kapott a belga ideiglenes kormány (Kripto Akadémia)
Bizalmat szavazott vasárnap a belga parlament Guy Verhofstadt flamand liberális politikus ideiglenes kormányának, amely a tervek szerint három hónapig marad hivatalban. A kormány pénteken tette le a hivatali esküt II. Albert király előtt. Verhofstadt még aznap előterjesztette a kormány programját, amelyet a törvényhozás vasárnap rendkívüli ülésen megvitatott és 97 igennel, 46 ellenszavazattal, egy…
dec. 23
22:46
Marad a régi elnök az üzbégeknél (HírExtra)
Elnökválasztást tartottak Üzbegisztánban. A hatóságok által szigorúan ellenőrzött voksolás eredményeként várhatóan újabb elnöki megbízatást kap Iszlam Karimov, aki tizennyolc éve tartó országlása során börtönbe vetette vagy száműzte politikai vetélytársait, és széles körben bírálatok érték az emberi jogok súlyos megsértése miatt.
dec. 23
23:30
Utasok tízezrei rekedtek London környéki ködben (Kripto Akadémia)
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén fekvő repülőtereken vasárnap, miután a sűrű köd miatt több mint száz légi járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban.
dec. 23
23:32
Palesztin ellenőrzés alá vonják Betlehemet (Kripto Akadémia)
Újabb ötszáz fős palesztin biztonsági erő vonult be vasárnap Betlehembe azon erőfeszítések részeként, amelyek révén a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hűséges erők át kívánják venni a ciszjordániai városok feletti ellenőrzést. Az újabb ötszáz fővel a már Betlehemben állomásozó mintegy ezer fős palesztin rendfenntartó erőt kívánják megerősíteni - közölték palesztin biztonsági forrásból.

2007. december 24. hétfő

dec. 24
5:37
Az összes jegy elkelt a pápai szentmisékre (Kripto Akadémia)
XVI. Benedekre nehéz napok várnak, hiszen a karácsonyi liturgia az egyik legmegerőltetőbb az évben. Ilyenkor milliók tódulnak az örök városba. Igaz, idén valamivel kevesebb látogatóra számítanak, de több szállodára már napokkal ezelőtt kiaggatták a megtelt táblát. A Vatikánban azonban semmiféle visszaesésre sem számítanak. Sok hívő ezúttal is a pápa közvetlen közelében akarja ünnepelni Krisztus…
dec. 24
6:27
Már 11 ember meghalt a tomboló hóviharban az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államokban már 11 halálos áldozatot követelt az ország középső részén tomboló hóvihar.
dec. 24
6:44
Londonban megbénült a légtér (HírExtra)
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén fekvő repülőtereken vasárnap, miután a sűrű köd miatt több mint száz légi járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban. A világ legnagyobb repülőterének számító londoni Heathrow légikikötőben csaknem kilencven járatot töröltek.
dec. 24
6:55
Győzelmi jelentés Srí Lankáról (Kripto Akadémia)
41 tamil lázadó esett el a Srí Lanka-i kormányhadsereggel az ázsiai szigetország északi részén a hét végén vívott összecsapásokban, a harcokban három katona is életét vesztette - jelentette be hétfőn a hadsereg.
dec. 24
7:51
Egy iskola, ahol a karácsony elmaradt (Infostart)
A hamburgi Altendorf Gimnáziumban nem ünneplik a karácsonyt. Noha az iskolai szünetet ők is megtartják december 21. és január 7. között, mindenki csak téli vakációt emleget.
dec. 24
8:14
Hírek a thai választásról (HírExtra)
Az alig több mint egy éve katonai puccsal megbuktatott miniszterelnök pártja vezet a thailföldi parlamenti választásokon. A vasárnapi voksolás szavazatainak csaknem felét számolták eddig össze.
dec. 24
8:36
A király beszólt: "Miért nem dugulsz el?" - az év internetes nyertesei II. (Infostart)
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Első választottunk János Károly, az eddig sem népszerűtlen spanyol király, aki pillanatok alatt legendássá vált mondattal szólt be Hugo Chavez venezuelai elnöknek.
dec. 24
8:53
Csusszanás a halálba (HírExtra)
Tragikus véget ért egy hegyvidéki kirándulás vasárnap Ausztriában az ország nyugati részén, Salzburg mellett. Két holland család gyerekei a Lichtenstein-szurdok közelében szánkóztak, de kicsúsztak a pályáról, és belerohantak a szakadék szélén lévő bokros-fás részbe.
dec. 24
9:04
Gallföldön sincs pöfékelés? (HírExtra)
Franciaországban január elsejétől betiltják a dohányzást kávéházakban, éttermekben, bisztrókban és bárokban annak ellenére, hogy vannak, akik a francia életstílus elleni támadásnak tartják a szigorítást. A franciáknál februárban már megtiltották a füstölést a munkahelyeken, iskolákban, kórházakban és üzletekben. Franciaországban 13 és fél millió dohányos él.
dec. 24
10:00
London karácsonykor sem pihen (Infostart)
Angliában a karácsonyi színházi és hangversenykínálatban nemcsak a keresztény hívők és a vakációzó gyerekek találják meg a kedvükre valót: mindenkinek van alkalma a kikapcsolódásra.
dec. 24
10:00
Betlehem palesztin felügyelet alatt (HírExtra)
Újabb ötszáz fős palesztin biztonsági erő vonult be vasárnap Betlehembe azon erőfeszítések részeként, amelyek révén a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hűséges erők át kívánják venni a ciszjordániai városok feletti ellenőrzést.
dec. 24
10:06
A hó 11 embert ölt (HírExtra)
Már tizenegy halálos áldozatot követelt az Egyesült Államok középső részén tomboló hóvihar, amely miatt lakóházak és irodák ezrei maradtak áram nélkül a dermesztő hidegben. A sűrű hóesés és a heves szél miatt pedig kockázatossá vált az autópályák használata az ünnepek idején utazni vágyóknak.
dec. 24
10:40
Thaiföld: győzelem a számüzetésből (Kripto Akadémia)
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
dec. 24
10:57
Nem szereztek abszolút többséget a bukott kormányfő szövetségesei (Infostart)
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
dec. 24
11:14
Gyereket és idős nőt ért a bombarobbanás (HírExtra)
Két bomba robbant Korzikán - a detonációban egy gyerek és egy idős nő könnyebben megsérült. A vasárnapi merényleteket egy rendőrőrs és egy kormányhivatal ellen követték el. A francia belügyminiszter elítélte a robbantásokat. Michele Alliot-Marie hozzátette: "ez egy gyáva tett volt, amely semmibe veszi a köztársaság értékeit, amelyekhez a korzikaiak többsége ragaszkodik".
dec. 24
11:26
Törölték a London-Budapest járatot (Kripto Akadémia)
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
dec. 24
11:37
Továbbra is akadozik a brit légi forgalom (Infostart)
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
dec. 24
11:39
Szigorúan ellenőrzött választások (Infostart)
Nem felelt meg a demokratikus normáknak az Üzbegisztánban tartott tegnapi elnökválasztás - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.
dec. 24
11:54
A briteknek elegük van kormányból (HírExtra)
A britek csaknem fele inkább az ellenzéki, konzervatívok vezetőjét látná szívesebben a kormányfői poszton, mint a jelenlegi Munkáspárti miniszterelnököt - adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség egy vasárnap közzé tett brit felmérésre hivatkozva.
dec. 24
12:16
Szerbiában két karácsonyt ünnepelnek (Infostart)
A vajdasági iskolákban december 24-én, Szerbia más vidékein viszont csak december 31-e után kezdődik a téli szünet. Vajdaságban ez a karácsony miatt van így, tekintettel arra, hogy az ortodox pravoszláv karácsony január 7-én, az úgynevezett szerb újév pedig január 13-án lesz. A pravoszláv vallású diákok a Vajdaságban a katolikus karácsonyt is megünneplik.
dec. 24
12:18
Az ország, ahol mindenki adós (Infostart)
Szerbiában mindenki vásárol és mindenki adós. A tervezett 6,5 százalék helyett az infláció 10 százalékos lesz, ami a legkevésbé sem zavarja a karácsonyra és szilveszterre vásárlókat. A délszláv országban meglepően magasak az árak, az ott lakók ezért gyakran Szegedre jártak át vásárolni, a schengeni rendszer bevezetése után ez azonban nehezebbé válik majd.
dec. 24
12:33
A britek bizony nem spórolnak semmin (Infostart)
A britek idén decemberben alaposan kiköltekezték magukat. A kereskedelmi forgalom a hó végére eléri a 33 milliárd fontot, s ennek egy harmadát karácsonyi ajándékokra költötte a szigetország 60 millió főnyi lakossága.
dec. 24
12:45
Bomba az asszony ruhája alatt (HírExtra)
Az afganisztáni Dzsalalabadban a rendőrség letartóztatott egy nőt hétfőn, mert burkája alatt robbanószerrel tömött mellényt találtak. Ilyen típusú bombát a tálibok szoktak használni öngyilkos merényleteikhez. Az 55 éves nőt szülőfalujától kezdve követték a rendőrök azután, hogy tippet kaptak egy informátoruktól.
dec. 24
12:50
A pozsonyi hajléktalanoknak nem kell az utcán tölteniük a karácsonyt (Infostart)
A pozsonyi hajléktalanoknak az idei ünnepek alatt nem kell az utcán fagyoskodniuk. A város vezetése lényegesen bővítette a szükségszálláshelyek számát.
dec. 24
13:13
Gazdagabb idén a szlovák karácsony (Infostart)
Az idei karácsony a legtöbb szlovákiai családban gazdagabb lesz, mint a tavalyi volt. A kedvező gazdasági fejlődés éreztette hatását a lakosság keresetére is.
dec. 24
13:18
Karácsonyi egyezség: 60 éves részletfizetés (Kripto Akadémia)
Hat évtized alatt várhatóan mintegy 267 milliárd koronát kapnak az egyházak Csehországban kárpótlásként a volt szocialista rendszer alatt államosított vagyonukért - jelentették be hétfőn Prágában.

Keresés