2007. december 7. péntek

dec. 7
10:00
Másodszor nősült a japán medve (Kripto Akadémia)
Depressziós lett Cujosi, a sunani Tokujama állatkert kedvenc medvéje, mivel elveszítette a feleségét. A megözvegyült japán mackónak semmihez nem volt kedve, még a fejét is elfelejtette vakargatni, pedig ez az a híres mozdulat, amiért ezrek zarándokolnak el az állatkertbe.
dec. 7
10:02
Nő lehet a következő Dalai Láma? (Kripto Akadémia)
Olaszországi látogatása egyik állomásán, Milánóban a Dalai Láma azt nyilatkozta, hogy az utóda akár nő is lehet, s ez talán hasznosabb is lenne. Buddha szerint a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogaik vannak, tette hozzá Tenzin Gyatso. A 72 éves vallási vezető az utóbbi időben többször jelezte, elképzelhető, hogy a szokásokkal ellentétben maga jelöli ki utódát.
dec. 7
10:37
Huszonöt embert ölt meg egy öngyilkos merénylőnő Irakban (Kripto Akadémia)
Huszonöt embert, köztük nőket és gyermekeket ölt meg egy öngyilkos merénylőnő pénteken Irakban.
dec. 7
11:25
Összekötözött végtagokkal lebegett a bankár teteme az úszómedencében (Infostart)
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában. A bankár keze és lába meg volt kötözve, így találtak rá a medence vizében.
dec. 7
13:24
Szlovákia megijedt a koszovói példától (Infostart)
Szlovákia nem fogja elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét - jelentette ki a szlovák parlamentben Robert Fico miniszterelnök.
dec. 7
14:33
"Aggresszív kihallgatást" rögzítő szalagokat semmisített meg a CIA (Infostart)
Az amerikai Központi Hírszerzési Hivatal két évvel ezelőtt megsemmisített két olyan felvételt, amelyen feltételezett al-Kaida tagok kihallgatását rögzítették. A New York Times pénteki cikke szerint a gyanúsítottakat úgymond "kemény kihallgatási technikákkal" vallatták, ami felveti a kínzás gyanúját. A CIA vezetése szerint azonban az ügynökség jogszerűen járt a felvételek megsemmisítésével.
dec. 7
14:50
Szlovákia és Görögország nincs oda Koszovó függetlenségéért (Infostart)
A NATO a függetlenség egyoldalú kikiáltása után is a jelenlegi szinten tartja majd Koszovóba vezényelt erőit - erről állapodtak meg a szövetség Brüsszelben tanácskozó külügyminiszterei. A tagállamoknak ugyanakkor eltér a véleményük arról, hogyan is reagáljanak majd, amikor az albán többség kinyilvánítja a tartomány Szerbiától való függetlenségét.
dec. 7
14:57
Nem lesz gáz, mert lesz gáz! Jön a Déli Áramlat (Kripto Akadémia)
Az orosz miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az épülő Déli Áramlat gázvezeték eléri Magyarországot, annak észak felé vezető ága az országon keresztül mehet át - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken, a magyar-orosz kormányközi konzultációt követő sajtóértekezleten. Magyarországot jelenleg egy szállító és egy vezeték látja el gázzal, ami kockázatot rejt magában, ezért keresi az…
dec. 7
15:14
Tőkés László nem mondott le püspöki tisztségéről (Kripto Akadémia)
Tőkés László továbbra is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke marad - erről döntött pénteken a KREK közgyűlése, amely azt követően foglalkozott a kérdéssel, hogy november 25-én az egyházfő európai parlamenti képviselői mandátumot nyert.
dec. 7
16:39
Tőkés László nem mondott le püspöki tisztségéről (Infostart)
Tőkés László továbbra is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke marad - erről döntött pénteken a KREK közgyűlése, amely azt követően foglalkozott a kérdéssel, hogy november 25-én az egyházfő európai parlamenti képviselői mandátumot nyert.
dec. 7
18:55
Kadhafi kártérítést követel a gyarmatosításért az EU-Afrika-csúcs előtt (Infostart)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető követelte egy pénteki lisszaboni előadásában, hogy a volt gyarmattartó hatalmak fizessenek kártérítést a kolonizáció időszakáért, és kijelentette, hogy szerinte ez a kompenzáció lehetne az egyik fő témája az Európai Unió és Afrika országai közötti hét végi csúcstalálkozónak a portugál fővárosban.
dec. 7
19:08
Törökország hajlandó eltörölni egy sokat bírált törvényét (Kripto Akadémia)
Törökország hajlandó eltörölni büntető törvénykönyve hírhedt 301. cikkelyét, amely büntethetővé teszi a "török nép megsértését", ám ezért cserébe engedményekre számít az Európai Uniótól az akadozó csatlakozási tárgyalásokon.
dec. 7
19:45
Huszonhat ember halt meg öngyilkos merényletekben Irakban (Infostart)
Tizenhat ember, köztük nők és gyermekek haltak meg egy öngyilkos merénylőnő támadásában, tíz másik embert pedig egy autós öngyilkos merénylő ölt meg pénteken az iraki Dijála tartományban.
dec. 7
20:39
Hiába ad reményt a nőknek, el akarják tiltani a munkájától (Infostart)
Hiába a legsikeresebb Mohamed Taranissi termékenységi klinikája, az ilyen központokat felügyelő szervezet eltiltaná az orvost annak vezetésétől. A londoni Assisted Reproduction and Gynaecology Centre-ben kezelt, 35 év alatti nők kétharmadának sikerült gyermeket szülnie.
dec. 7
20:54
Terv készült a koszovói etnikai zavargások megfékezésére (Kripto Akadémia)
Közös tervet készített az esetlegesen felújuló etnikai erőszak megfékezésére a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) és a tartományi rendőrség, bár egyöntetűen kielégítőnek tartják a jelenlegi biztonsági helyzetet. Alekszandr Ivanyko UNMIK-szóvivő és Veton Eljsani rendőrségi szóvivő közösen jelentette be, hogy elkészült a cselekvési terv. Eljsani leszögezte: mindent megtesznek azért, hogy ne…
dec. 7
21:52
Hadat üzennek a benzinzabáló monstrumoknak (Infostart)
Történelminek nevezett döntést hozott az amerikai képviselőház: több mint három évtizede először, a környezetvédelem jegyében jelentősen megszigorították az autók üzemanyag-fogyasztási normáit.
dec. 7
22:23
Megerősítették az amerikai üzletközpontok biztonságát (Kripto Akadémia)
Az omahai mészárlás után az Egyesült Államok üzletközpontjaiban megerősítették a biztonságot, szakértők ugyanakkor kételkednek abban, hogy a hasonló tragédiák megelőzhetők.
dec. 7
22:49
Gyurcsány Ferenc vasárnap és hétfőn Ostravában tárgyal (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc vasárnap és hétfőn kétnapos tanácskozáson vesz részt a csehországi Ostravában, ahol a visegrádi országok miniszterelnökeivel és a szlovén kormányfővel találkozik - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Budai Bernadett kormányszóvivő.

2007. december 8. szombat

dec. 8
8:12
"Ez az első olyan választás, ahol a kártyák nincsenek előre leosztva" (Infostart)
Szombaton dől el, hogy ki lép Frunda György helyébe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kisparlamentjének az élén. A tisztségre azonos eséllyel pályázik Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.
dec. 8
9:10
Azt sem közlik az elítéltekkel, mikor végzik ki őket (Infostart)
Nem tudhatják a Japánban halálra ítélt rabok, hogy mikor végeznek velük, és rokonaikat is csak akkor értesítik, amikor már megvolt az akasztás. Az emberi jogi szervezetek szerint túl kegyetlen ez a gyakorlat.
dec. 8
9:58
Magyarország az elsők között csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz (Kripto Akadémia)
Magyarország az elsők között csatlakozhat majd az amerikai vízummentességi programhoz, az előkészítés során ugyanúgy kezelik, mint a vízumelutasítási küszöböt már elért országokat - mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet. A diplomata azután nyilatkozott, hogy a szokásos év végi amerikai magyar képviseletvezetői értekezleten tájékoztatta a Washingtonba érkezett főkonzulokat, konzulokat és…
dec. 8
10:41
Izrael 300 lakást épít Kelet-Jeruzsálem határában (Kripto Akadémia)
Izrael a washingtoni bírálatok dacára ragaszkodik hozzá, hogy felépítsen háromszáz új lakást a palesztinok által leendő államuk fővárosának tekintett Kelet-Jeruzsálem határán - derült ki Avigdor Liberman stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszter pénteki nyilatkozatából.
dec. 8
10:51
Foley: "Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti a vízumelutasítási küszöböt" (Infostart)
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) év végi Mikulás ünnepi vacsoráján.
dec. 8
11:08
Manipulálták a Malina Hedvig kihallgatásáról készült videó felvételeket (Infostart)
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt.
dec. 8
11:29
Nem lesz alagút a Stonehenge alatt (Kripto Akadémia)
Nem épül meg a Stonehenge alá tervezett alagút - jelentette be a brit kormány, ám ez a döntés sokakban azt az aggodalmat kelti, hogy az ősi világörökségi építmény kárt szenved a közeli két autóút hatalmas forgalma miatt. Hosszú évek vitái után, hogy miképpen lehetne csökkenteni a forgalmat a Stonehenge körül, a kormány végül elvetette az alagútépítés tervét, arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül.
dec. 8
12:34
Adagolják a Malina Hedvig kihallgatásáról készült videót (Kripto Akadémia)
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt. Miután Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a napokban megkapta a védence kihallgatásáról készült videófelvételek egy részét, a szlovák rendőrség pénteken további részt is kész volt kiadni neki. Kvasnica…
dec. 8
12:39
Foley: Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti a vízumelutasítási küszöböt (Kripto Akadémia)
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken este Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) év végi Mikulás ünnepi vacsoráján. April Foley jelezte, hogy Magyarország nagyon közel van a fenti célhoz. A tendencia…
dec. 8
13:12
Elérte Dél-Korea partjait a tartályhajóból kifolyt olaj (Infostart)
Dél-Koreában szombaton elérte a partot az az olajfolt, amely egy tartályhajó tengeri balesetét követően keletkezett, a szennyeződés egy közeli természetvédelmi területet és számos élőlényt pusztulással fenyeget.
dec. 8
14:00
Megkezdődött az "egyenlők" csúcsértekezlete (Infostart)
Az emberi jogok védelmére szóló felhívással vette kezdetés szombaton a portugál fővárosban az Európai Unió és az afrikai földrész vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete.
dec. 8
14:17
Bush januárban a Közel-Keletre utazik (Infostart)
George Bush amerikai elnök január 9. és 11. között felkeresi Izraelt és a palesztin területeket - közölte szombaton egy palesztin tisztviselő.
dec. 8
15:03
Öngyilkos merénylet: 7 halott, 35 sebesült, 15 romba dőlt ház (Kripto Akadémia)
Egy észak-iraki lakónegyedben követett el autóba rejtett pokolgéppel öngyilkos merényletett egy támadó szombaton, kórházi források szerint legalább heten meghaltak, harmincöten megsebesültek.
dec. 8
16:15
Bush januárban a Közel-Keletre utazik (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök január 9. és 11. között felkeresi Izraelt és a palesztin területeket - közölte szombaton egy palesztin tisztviselő. Száeb Erakat palesztin főtárgyaló a Palesztina Hangja rádióállomásnak szombaton kijelentette: Bush útjára január 9-11. között kerül sor azt követően, hogy december 19-én a térségbe látogat Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
dec. 8
16:39
Elszámoltatná a Fideszt az RMDSZ Tőkés támogatásáért (Infostart)
Biró Rozáliát, Nagyvárad alpolgármesterét választotta elnökévé Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjeként emlegetett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülésen a legnagyobb indulatokat az európai parlamenti választás értékelése váltotta ki.
dec. 8
16:42
Megkezdődött az EU-Afrika csúcsértekezlet (Kripto Akadémia)
Az emberi jogok védelmére szóló felhívással vette kezdetét szombaton a portugál fővárosban az Európai Unió és az afrikai földrész vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete.
dec. 8
19:24
Viccből vittek bombát a repülőgépre (Infostart)
Két román újságíró sajátos módon tesztelte az egyik, katonai célokra is használatos bukaresti repülőtér biztonságát: az "Al-Kaida Airlines" egyenruhájába bújtak, és gond nélkül felvitték a "bombákat" az egyik repülőgépre.
dec. 8
19:46
Sikeres orosz kísérlet a Topol rakétával (Kripto Akadémia)
Oroszország sikeres kísérletet hajtott végre szombaton olyan haditechnikai eszközökkel, amelyek képesek áthatolni rakétavédelmi pajzsokon. A hadsereg illetékes szóvivőjének tájékoztatása szerint a kísérlet során RS-12M Topol (Nyárfa) típusú interkontinentális ballisztikus rakétát és más eszközöket indítottak a dél-oroszországi Kapusztyin Jarban lévő támaszpontról. A kísérlet célja olyan fegyverek…
dec. 8
20:02
Göncz Kinga: komoly fejlődés történt sok afrikai országban (Kripto Akadémia)
Az első, 2000. évi európai-afrikai csúcstalálkozó óta eltelt időszakban komoly fejlődés történt sok afrikai országban, amelyek egyre inkább igényt tartanak egy olyanfajta együttműködésre, partnerségre, amely kölcsönös gazdasági előnyöket és a valóban globális kérdések ügyében való közös gondolkodást jelent - mondta el szombaton Göncz Kinga külügyminiszter, aki részt vesz az Európai Unió és az…
dec. 8
21:44
Miért nem adja ki Németország a volt nácit? (Infostart)
Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke a közeljövőben kérdőre vonja a német igazságügyi minisztert, hogy Németország miért nem hajlandó kiadni egy háborús bűnökkel vádolt egykori SS-tagot.
dec. 8
22:07
A pápa a fogyasztás-szemléletű nevelést ostorozza (Kripto Akadémia)
Egyre fiatalabb korú gyermekeket csábít a felnőttek hamis példája a fogyasztás zsákutcájába - figyelmeztetett szombati ünnepi áldásában a katolikus egyház feje.
dec. 8
22:18
"Kapcsold ki!" akció Berlinben (Kripto Akadémia)
Másfél ezer ember vonult végig szombaton a német főváros szívének utcáin a világ számos országában tartott környezetvédelmi akciónapon. A tömeget a Brandenburgi kapu előtti téren szónoklatok és zenés műsor várta. Innen a sötétség beálltával lampionos menetben indultak útnak a néhány száz méterre fekvő kancellári hivatal felé.
dec. 8
22:50
A dán miniszterelnök "lebanditázta" Robert Mugabét (Kripto Akadémia)
Felszólalásában bírálta, a sajtó előtt pedig banditának nevezte Robert Mugabe zimbabwei elnököt Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök szombaton Lisszabonban, az európai-afrikai csúcstalálkozón. "Fontos, hogy mi európaiak demonstráljuk, hogy Mugabe bírálatában egységesek vagyunk" - mondta Rasmussen, eltérve beszédének előre elkészített szövegétől.

2007. december 9. vasárnap

dec. 9
7:43
Öt hónapot kapott a kormányfő, aztán mennie kell (Infostart)
Csak öt hónapot kapott rátermettségének bizonyítására Gordon Brown a Tony Blairhez hű munkáspárti politikusoktól, akik a határidő leteltével megpróbálják majd megbuktatni a kormányfőt. Az első vizsga a pártvezető-kormányfő számára a jövő tavaszi helyhatósági választás lesz.
dec. 9
8:17
Budapesten tartják a rakétapajzsról folyó konzultációk következő fordulóját (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok és Oroszország jövő héten csütörtökön Budapesten tartja a Közép-Európába tervezett amerikai rakétapajzsról folyó konzultációk következő fordulóját - közölte szombaton az amerikai külügyminisztérium.
dec. 9
8:29
Bajkonurból Proton rakétát indítottak orosz katonai műholddal a fedélzetén (Kripto Akadémia)
Proton-M rakétát indítottak orosz katonai műholddal a fedélzetén a kazahsztáni űrrepülőtérről vasárnapra virradóra - közölték az orosz űrügyi hatóságok. A műholdat a tervek szerint vasárnap délelőtt közép-európai idő szerint negyed tizenegy után állítják földkörüli pályára - közölte Alekszej Zolotuhin, az orosz űrerők szóvivője.
dec. 9
8:40
Diktátorok találkozója (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnök a fehéroroszországi kőolajszükségletek kielégítését ígérte kollégájának, Aljakszandr Lukasenkának helyi idő szerint szombaton. A fehérorosz elnök első caracasi látogatása alatt a két államfő katonai együttműködési megállapodást is aláírt.
dec. 9
8:46
Van remény, hogy megmenekül a Föld? (Infostart)
Húsz százalékkal kevesebb amazonasi esőerdőt irtottak ki 2006 augusztusa és 2007 júliusa között, mint egy évvel korábban. Az esőerdők pusztítása már harmadik éve folyamatosan csökken - jelentette be a brazil kormány.
dec. 9
8:52
Az egyház egy része továbbra sem tűri a homoszexualitást (Kripto Akadémia)
Kivált a kaliforniai episzkopális egyházból szombaton a hat egyházmegye egyike, mivel nem értett egyet az amerikai anglicizmus eme ágának liberális nézeteivel, különös tekintettel a homoszexuálisok jogaira.
dec. 9
9:20
Solana nem számít erőszakra Koszovóban december 10. után (Kripto Akadémia)
Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem számít erőszakra azután, hogy hétfőn lejár a Szerbia és Koszovó között nemzetközi közvetítéssel folyó státustárgyalásokra megszabott határidő. A Welt am Sonntag című német lapnak adott, a vasárnapi számban ismertetett nyilatkozatában Solana közölte: az várja, hogy a szerbek és a koszovói albánok óvatosak lesznek, és nem…
dec. 9
9:26
Folyamatosan emelkedő rasszizmus (Kripto Akadémia)
A Polgárjogok Izraeli Szövetsége éves jelentésében aggodalmát fejezte ki szombaton az Izrael arab állampolgárai elleni rasszizmus fokozódása miatt.
dec. 9
9:38
Öt napot töltöttek a mélyben az aranybányászok (Infostart)
Kínában tizenegy bányászt mentettek ki egy öt nappal ezelőtt történt bányaomlás után.

Keresés