2008. november 18. kedd

nov. 18
11:18
Ismerje meg a világ tíz leggyengébb valutáját! (Infostart)
Miközben a dollár egyre gyengült az euróhoz, a fonthoz és az összes jelentős valutához képest, az amerikaiaknak vigaszt nyújthat, hogy van legalább tíz olyan ország a világon, ahol egyetlen dollár beváltásával gazdagnak érezhetik magukat - legalábbis, ha csak a bankjegyen szereplő nullák számát nézi az ember. A Fox.News.com összeállította a világ tíz legértéktelenebb valutájának listáját.
nov. 18
11:36
"Gyurcsány kettős csapdába került" (Infostart)
A szlovák sajtó szerint eredménytelen volt a Fico-Gyurcsány megbeszélés. A kormányfők révkomáromi találkozója óta Szlovákiában a hétfői munkaszüneti nap miatt csak kedden jelentek meg a lapok, így a kommentárok is.
nov. 18
11:38
Decemberig minden hatodik járatot törölnek az Alitaliánál (Infostart)
Decemberig minden hatodik járatot töröl az Alitalia, így a napi mintegy 600 járatból száz esik ki - közölte az olasz légiközlekedési vállalat csődgondnoka a tartósnak bizonyuló sztrájkkal kapcsolatban. Kedden is számos járatot törölni kellett a sztrájk miatt, amelyet főként a pilóták és utaskísérők egyes szakszervezetei folytatnak a tervezett új munkaszerződések miatt.
nov. 18
12:12
A fogyasztókon vasalják be a kalózok okozta károkat? (Infostart)
Ebben az évben eddig több mint harminc hajót foglaltak el szomáliai kalózok, a zsákmány közül a hétvégén elrabolt szaúdi tankhajó, a Sirius Star a legnagyobb. A kalózok egyre bátrabbá és jobban felfegyverzettebbé válnak, és akcióik az olaj árának emelkedését eredményezik. Ha a szállítók és az olajat megvásárló társaságok biztonságosabbá kívánják tenni a hajók útját, az plusz költséggel jár, amit…
nov. 18
12:30
Fékez a Renault (Infostart)
Az autóipart sújtó recesszió miatt a francia Renault gépkocsigyártó 25 százalékkal csökkenti termelését az utolsó negyedévben, munkásait pedig több hetes kényszerszabadságra küldi. A cég első embere jövőre Európában a gépkocsieladások 20 százalékos visszaesésére, a fejlődő országokban a növekedés teljes leállására számít.
nov. 18
12:30
SMS-villamosjegy Pozsonyban (Metropol)
Elkerülhető a sorban állás a jegyeladóknál. Egy üres SMS küldésével megváltható a városi közösségi közlekedési eszközökre szóló jegy Pozsonyban - írja a Felvidék Ma hírportál.
nov. 18
13:06
Halálos fenyegetés a bányarobbanásról szóló nyilatkozat miatt (Kripto Akadémia)
Halálos fenyegetést kapott telefonon Marian Holban, a Zsil-völgyi Bányász Szakszervezetek Ligájának alelnöke, miután az egyik román hírtelevízióban a hétvégi bányaszerencsétlenséggel összefüggésben korruptnak nevezett egyes szakszervezeti vezetőket.
nov. 18
13:08
Nem építenek autópályát a szlovákok? (Kripto Akadémia)
A szlovák kormányfő attól tart, hogy a pénzügyi válság miatt nem lesz biztosítható a szükséges összeg olyan autópálya-szakaszok kiépítéséhez, amelyeket magántőke bevonásával, vagyis úgynevezett PPP-projektek révén építenének meg - jelentette a szlovák hírügynökség.
nov. 18
14:00
Párizs nem veszi komolyan a terrorfenyegetést (Infostart)
Nem igazán veszik komolyan Franciaországban a tálibok fenyegetőzéseit. Az afganisztáni lázadók egy videóüzeneten keresztül azzal fenyegetnek, hogy a jövőben Párizsban fognak merényleteket elkövetni, ha a francia katonák nem távoznak az országból.
nov. 18
14:00
Neonáci randalírozásról cikkezik a cseh sajtó (Metropol)
Neonáci randalírozásnak és erőszaknak minősítette kedden a prágai sajtó a jobboldali szélsőségesek és a rendőrség között előző nap az észak-csehországi Litvínovban kitört utcai összecsapásokat.
nov. 18
14:00
Obama erősítené a kapcsolatot a NATO-beli szövetségesekkel (Kripto Akadémia)
Barack Obama elszánta magát arra, hogy megerősíti az Egyesült Államok kapcsolatait NATO-beli szövetségeseivel - derül ki a megválasztott amerikai elnök üzenetéből, melyet a NATO parlamenti közgyűlésének valenciai tanácskozásán ismertettek kedden.
nov. 18
14:18
Uniós fellépés szükséges az autóipar megmentéséhez (Infostart)
A jövőre esedékes német parlamenti választás előkészítése érezteti hatását a válságba jutott autógyártás megsegítését célzó állami erőfeszítéseken is. A kereszténypárti kancellár az Opel európai és németországi menedzsereivel, míg a szociáldemokrata külügyminiszter az autógyárak alkalmazottainak érdekvédelmi megbízottaival tanácskozott mentőcsomag kidolgozásáról.
nov. 18
14:18
Izrael lezárta a gázai határátkelőket (Kripto Akadémia)
Zárva maradnak kedden az Izrael és a Gázai övezet közötti határátkelők a palesztinok folytatódó rakétatámadásai miatt - közölte az izraeli védelmi minisztérium.
nov. 18
15:30
Több mint 50 ezer embert küld el a bank (Infostart)
Zuhanással reagáltak az ázsiai tőzsdék az újabb tömeges elbocsátásokról szóló hírekre. A befektetőket aggodalommal tölti el, hogy a pénzügyi szektorban újabb áldozatokat szed a válság. A Citibankot irányító Citigroup például több, mint 50 ezer dolgozójától válik meg.
nov. 18
15:48
Aki lelőtte McCain gépét (Metropol)
John McCain korábban, mint szenátor, a közelmúltban pedig mint a Repblikánus Párt elnökjelöltje azzal is vivott ki magának tiszteletet az amerikai választók körében, hogy az Egyesült Államok vietnami háborújában pilótaként harcolt, majd miután gépét lelőtték, öt és fél évet húzott le a gúnyosan Hanoi Hiltonként emlegetett rettegett hadifogolytáborban.
nov. 18
15:48
Lemondott mindkét országos romániai magyar napilap főszerkesztője (Kripto Akadémia)
Távozott posztjáról hétfőn a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) főszerkesztője, Salamon Márton László is, miután a múlt héten Fall Sándor, a kolozsvári Krónika című napilap megbízott szerkesztője lemondott amiatt, hogy a feje fölött hoztak meg döntést leépítésekről a tulajdonosok.
nov. 18
16:06
Sarkozy G20 utókonferenciát javasol (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő januárra máris utókonferenciát szeretne összehívni a hétvégi G20 csúcs után, amelyen a világ országainak vezetői és szakértők vennének részt, megoldást keresve a globális pénzügyi válságra.
nov. 18
16:42
Bizonyosan Hillary Clinton lesz a külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Bizonyosnak tűnik, hogy Hillary Clinton New York-i szenátor lesz az új amerikai külügyminiszter - írta kedden a The Washington Times.
nov. 18
17:18
Bill Clinton maga hátráltatja felesége karrierjét? (Infostart)
Az amerikai és nemzetközi sajtó egy része már kész tényként kezeli, hogy Barack Obama megválasztott elnök egykori riválisát, Hillary Clintont választja külügyminiszterének. Világossá vált azonban, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha Bill Clinton volt elnök üzleti érdekeltségei miatt nem merül fel összeférhetetlenség.
nov. 18
17:18
Ismét lecsaptak a kalózok (Kripto Akadémia)
Újabb, ezúttal kínai teherhajót foglaltak el kalózok kedden az Ádeni-öbölben.
nov. 18
17:36
Sztrájk - Németországban minden harmadik kórház eladósodott (Kripto Akadémia)
A kórházak helyzete, mindenekelőtt súlyos pénzügyi nehézségei miatt két hónapon belül immár második országos sztrájkjukat tartották kedden a német egészségügyi alkalmazottak.
nov. 18
18:12
Az orosz védelmi miniszter aggódik (Kripto Akadémia)
Grúzia azon munkálkodik, hogy megerősítse haderejét, ami még az augusztusinál is súlyosabb válságot idézhet elő a térségben - figyelmeztetett az orosz védelmi miniszter kedden Ankarában.
nov. 18
18:30
Találkozó a szlovák államfővel: eddig nem feleltek meg az időpontok (Kripto Akadémia)
Sólyom László köztársasági elnök november 29-ére javasolt informális találkozót Ivan Gasparovic szlovák államfőnek - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-t.
nov. 18
19:06
Medvegyev: Oroszország nem lesz parlamenti köztársaság (Kripto Akadémia)
Az orosz alkotmány módosításai nem változtatják Oroszországot parlamenti köztársasággá, de nem is szabad, hogy ez megtörténjen, mert ez az ország halálát jelentené - mondta Dmitrij Medvegyev Izsevszkben, helyi újságírók kérdéseire válaszolva kedden.
nov. 18
19:24
"A Fidesz nagyobb nacionalista, mint Slota pártja" (Kripto Akadémia)
Elégedett lehet a Fico-Gyurcsány találkozó "csendes rendezője", a Magyar Koalíció Pártja (MKP), mert a szlovák kormányfő szinte mindent megígért, ezzel szemben Gyurcsány ezt nem tudta viszonozni - írja kedden a pozsonyi Pravda, amely szerint a Fidesz nacionalizmusa felülmúlja Ján Slota pártjáét.
nov. 18
19:26
Méltó bérezést a nőknek is! (Kripto Akadémia)
Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak - véli az Európai Parlament jelentése, amelyet a strasbourgi plenáris ülésen, kedden fogadtak el.
nov. 18
19:42
Dunaszerdahelyi botrány: nincs is bizonyíték! (Kripto Akadémia)
Az Új Szó pozsonyi napilap szerint nincs is bizonyíték a dunaszerdahelyi eseményekről.
nov. 18
20:36
Nem várt ellenfelet kapott Hugo Chávez (Infostart)
Nem várt ellenfelet kapott az egyre népszerűtlenebb venezuelai elnök, Hugo Chávez a regionális választási kampányban. Az egyik városban a kormányzó szocialistákkal szemben, az ellenzék polgármesterjelöltjeként indul volt felesége, Marisabel Rodriguez, aki 2007-ben vált el tőle. A korábban újságíróként dolgozó asszony szerint Chávez már nem az, aki tíz évvel ezelőtt volt.
nov. 18
20:54
Cigánytelepre rontottak a szélsőjobbos tüntetők (Kripto Akadémia)
Cigányellenes tüntetők tartottak egy cigánytelep felé a csehországi Litvinovban, amikor a rendőrök közbeavatkoztak-adta hírül a Hír TV.
nov. 18
21:27
Eltiltotta a pereskedéstől a bíróság a mozgássérültet (Infostart)
Nem tud több pert indítani a fogyatékosok jogait biztosító törvény megsértése miatt Jarek Molski, aki húsz éve kényszerült kerekesszékbe. A férfi fél Kaliforniát beperelte, mire a szövetségi bíróság kimondta a végső szót, és a korábbi ítéletekhez hasonlóan elutasította, hogy újratárgyalja az egyik Molski által indított pert.
nov. 18
22:06
Megkezdte a munkát az Endeavour űrrepülőgép két asztronautája (Kripto Akadémia)
Megkezdte első szerelési munkáját kedden az Endeavour amerikai űrrepülőgép legénységének két tagja - számolt be róla a NASA amerikai űrhivatal televíziós kommentátora.

2008. november 19. szerda

nov. 19
4:24
A NATO nem törődik az orosz ellenkezéssel (Kripto Akadémia)
A NATO – Oroszország ellenkezése dacára – továbbra is támogatni fogja a szövetséghez csatlakozni kívánó volt szovjet köztársaságokat – jelentette ki kedden, az észak-atlanti szövetség parlamenti közgyűlésén a szövetség főtitkára. „Nem eresztettük le a sorompót, és nem is fogjuk” – mondta Jaap de Hoop Scheffer a tegnap zárult ülésszakon.
nov. 19
5:54
Ukrajnában aktualitásukat vesztették az előrehozott választások (Kripto Akadémia)
Olybá tűnik, hogy Ukrajnában a gazdasági válság felülírta Viktor Juscsenko eredeti tervét, így az ország elnöke már nem ragaszkodik mindenáron az előrehozott választásokhoz, s kész elfogadni egy új koalíciót akár a jelenlegi parlamentben is. Ez derül ki Viktor Baloga, az elnöki titkárság befolyásos vezetőjének az Inter televízió egyik hírháttérműsorá­nak adott interjújából.
nov. 19
6:48
Bíróság elé áll Dominique de Villepin volt francia kormányfő (Kripto Akadémia)
Bíróság elé kell állnia Dominique de Villepin volt francia kormányfőnek, akit azzal vádolnak, hogy bűnrészese volt egy rágalmazási ügynek, amelynek egyik sértettje Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó bírósági illetékes.
nov. 19
8:54
Az amerikai alelnök ellen emelnének vádat (Kripto Akadémia)
Dick Cheney amerikai alelnök és Alberto Gonzales volt főügyész elleni vádemelési indítványt hagyott jóvá egy texasi esküdtszék - vált ismertté helyi idő szerint kedden.
nov. 19
9:09
Jó módszer-e az adócsökkentés a válság kezelésére? (Infostart)
Nagy-Britanniában éles vita bontakozott ki arról, hogy jó módszer-e az adócsökkentés a gazdasági válságból való kilábalásra. Az egyik oldalon azok az érvek állnak, hogy az államkassza költekezésével kell kimászni a gödörből, a másik oldalon pedig az, hogy a mostani lépések a jövőben okozhatnak magasabb adókat.
nov. 19
9:12
Fogolykínzások miatt emelnek vádat Dick Cheney ellen (Metropol)
Dick Cheney amerikai alelnök és Alberto Gonzales volt főügyész elleni vádemelési indítványt hagyott jóvá egy texasi esküdtszék.
nov. 19
10:21
Tényleg "fekete"-e Obama? Vannak, akik szerint nem (Infostart)
Barack Obama nem is fekete, mivel édesanyja fehér, és nem rabszolgák voltak az ősei - vélekednek egyesek az Egyesült Államokban. Szerintük a következő amerikai elnök "kevert származású". Csakhogy a Harvard Egyetem hasonló gyökerű professzora szerint a társadalomban sosem létezett ez a kategória, valakit vagy fehérként vagy feketeként határoznak meg. Most akkor Obama lesz az Amerikai Egyesült…
nov. 19
11:00
Drogkartelleknek súgott az Interpol (Kripto Akadémia)
Előzetes letartóztatásba helyezték az Interpol mexikói irodájának igazgatóját, aki feltehetően bizalmas információkat szivárogtatott ki drogkartelleknek.
nov. 19
11:15
Tízmillió dollárt kérnek az elrabolt tankerért a kalózok (Infostart)
Sajtójelentések szerint tízmillió dollárt követelnek a Sirius Star nevű szaúd-arábiai tankhajóért a szomáliai kalózok. A tengeri rablók a tanker hétvégi elrablása óta sem nyugszanak: kedden este megtámadták az indiai haditengerészet egyik hajóját, és sikerült kézre keríteniük egy Hongkongból Iránba tartó kereskedelmi hajót és egy Kiribati-szigeteken bejegyzett halászhajót. Hogyan lehet…
nov. 19
11:18
Az interneten a brit szélsőjobb vezető erejének tagnévsora (Metropol)
A Brit Nemzeti Pártnak tagjainak listáján jelentős számban szerepelnek olyanok is, akiknek foglalkozásuk miatt tilos lett volna belépniük e pártba. A tagnévsorban lelkészek, orvosok, tanárok, ismert tudósok, volt és jelenleg is szolgáló katonák, rendőrtisztek nevei is szerepelnek.
nov. 19
11:51
Indulnak a sífelvonók a Tátrában (Infostart)
A szlovákiai Magas Tátrában már a téli idénynyitóra készülnek. Ha marad a hideg idő, akkor több központban már a hétvégén elindítják a sífelvonókat.
nov. 19
12:09
Ma este valóra válik Milosevics álma (Infostart)
Ugyanazon a napon játssza első és egyúttal utolsó mérkőzését is a válogatottban egy 35 éves szerb futballista, Szavo Milosevics. A labdarúgó, eddig három ország válogatottjában szerepelt anélkül, hogy állampolgárságot változtatott volna.
nov. 19
12:12
Az IMF Kazahsztánt dicséri a pénzügyi válság hatékony kezeléséért (Kripto Akadémia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kazahsztáni képviselője szerdán méltatta Kazahsztánt, amiért - a pénzügyi válság egyik korai áldozataként - hatékonyan úrrá lett az ebből fakadó nehézségeken. A kazah kormány jó intézkedésekkel minimalizálta a nemzetközi válság hatásait, így egyebek között azzal, hogy állami alapokból fektetett a vezető kazahsztáni bankokba, és enyhített a pénzügypolitikán.
nov. 19
12:27
Halálosak a rendőrség sokkolói? (Infostart)
Szigorítaná a sokkolók használatát Új-Dél-Wales ausztrál tartományának ombudsmanja. Szerinte a fegyver igenis okozhat halált, kiváltképp, ha szívbeteg ellen vetik be.
nov. 19
13:03
A szentgotthárdi gyárat is érintik az Opelnél tervezett megszorítások (Infostart)
A német kancellár ígéretet tett arra, hogy karácsonyig kidolgozzák az Opel autógyár számára készülő mentőcsomagot. A kormányon lévő kereszténypárt több vezetője azonban máris bírálta a tervet, ami ellen a gazdasági miniszter is kifogást emelt. Időközben az Opel Műveknél is intézkedéseket hoztak a súlyos helyzet leküzdésére.
nov. 19
13:39
Elektromos kiskocsit bérelhet, aki nem akar gyalogolni (Infostart)
Közösségi használatra szánják azt az elektromos kiskocsit, amelyet a városi közlekedésről szóló nemzetközi konferencia keretében mutattak be kedden a kelet-franciaországi Belfort városkában.
nov. 19
15:09
Fico gyorsabban építené az új Duna-hidat, mint a magyarok (Infostart)
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán, kabinetje kihelyezett révkomáromi ülését követő sajtótájékoztatóján bejelentette: kormánya kész Magyarországgal közösen felépíteni az új Duna-hidat, amely a magyarországi Komáromot és a szlovákiai Révkomáromot köti majd össze.
nov. 19
15:27
Erős földrengés rázta meg Panamát (Infostart)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Panamát, a Costa Rica-i partok közelében.
nov. 19
15:45
Tovább éleződik a szlovák-magyar konfliktus (Infostart)
Megtagadta egy polgári társulás bejegyzését a szlovák belügyminisztérium arra hivatkozva, hogy annak alapszabályában a Kárpát-medence földrajzi név szerepel.

Keresés