2020. március 11. szerda

márc. 11
7:30
Nem bízta a véletlenre a család, padlásra zárta az Olaszországból hazatért férfit (Infostart)
Vendégmunkásként dolgozott, maga indult haza a nagykörtvélyesi fiatalember, de arra, ami otthon történt vele, biztosan nem számított.
márc. 11
7:30
Magyar nő a tizenharmadik koronavírusos beteg (ATV)
A Debrecenben élő brit férfi egy kontakjánál, egy magyar nőnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. A nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve.
márc. 11
7:36
Fertőzésgócot találtak egy dél-koreai call centerben (USAracing)
Eddig 90 fertőzöttet találtak a hatóságok egy szöuli call centerhez köthetően – közölte szerdán Pak Von Szun, a dél-koreai főváros polgármestere, súlyos aggodalmat keltve abban a tekintetben, hogy tömeges fertőzési góc keletkezhet Szöulban.
márc. 11
7:48
Joe Biden hatalmasat lépett a Trump-meccs felé (Infostart)
Elnyerte a michiganiek bizalmát Barack Obama egykori alelnöke, egyre nagyobb a fölénye.
márc. 11
8:03
Rengeteg román vendégmunkás tart haza Olaszországból Magyarországon át, karantén vár rájuk (SzMo)
Sokan útközben a magyar benzinkutakon is megállnak, más autósok ezért aggódnak, hogy őket is megfertőzhetik.
márc. 11
8:06
Rendőri fellépés a karantén ellen tiltakozó román állampolgárokkal szemben (888.hu)
A karantén ellen tiltakozó, Olaszországból hazatérő román állampolgárok miatt mozgósítani kellett a román rendőrséget és csendőrséget a magyar-román határ több átkelőjén.
márc. 11
8:06
Koronavírus: hiába az esetek drasztikus emelkedése, Párizs nem szigorít jobban (Képmás)
Zártkapus lesz a közeljövőben több száz franciaországi sportesemény, az önkormányzati választások első fordulóját nem fújták le.
márc. 11
8:12
Amerikai előválasztás – Biden nyert Michiganben, jelentősen növelve előnyét pártbeli riválisával szemben (GazdaságPortál)
Joe Biden nyerte meg kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Barack Obama egykori alelnöke előzőleg megnyerte az előválasztást Mississippi és Missouri államban is. Biden óriási fölénnyel győzött három tagállamban, a
márc. 11
8:18
Több, mint ezer beteg az Egyesült Államokban (USAracing)
Meghaladta az ezret az azonosított fertőzöttek száma az Egyesült Államokban – közölte a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem, amely az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (Cdc) mellett rendszeresen közli az új típusú koronavírus-járványra (Covid-19) vonatkozó adatokat és fejleményeket.
márc. 11
8:27
Putyin nem alszik jól, pedig a nyolcvanas éveiben kell csak lelépnie a cári trónról (Kripto Akadémia)
Az elnököt csak a lakosság egyharmada támogatja, de egy kvázi-diktatúrában ez nem számít.
márc. 11
8:29
Biden már Trumpra feni a fogát (Kripto Akadémia)
A mérsékelt szárny gyakorlatilag megnyerte a Demokrata Párton belüli küzdelmet, kezdődhet a nyolc hónapos sárdobálás.
márc. 11
8:30
Kevés az egészségügyi szakember és telítettek a kórházak Olaszországban (HírTV)
Olaszországban az autósokat katonák és a rendőrök ellenőrzik. Azt nézik, jogosultak-e az utazásra.
márc. 11
8:30
Joe Biden nyert Michiganben, és ezzel nagy lépést tett az elnökjelöltség felé (ATV)
Joe Biden nyerte kedden a michigani előválasztást, és ezzel kommentátorok szerint jelentős lépést tett afelé, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a 2020-as elnökválasztáson.
márc. 11
8:30
A koronavírus-járvány felboríthatja Romániában a teljes választási évet (USAracing)
Klaus Iohannis államfő letett az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról, de még az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani – írta szerdai számában a kormánypárthoz közel álló Adevarul.
márc. 11
8:36
Soros György spekulációjára figyelmeztet Salvini (HírTV)
Az amerikai tőzsdespekulánsról rossz emlékei lehetnek az olaszoknak, hiszen 1992-ben komoly támadást intézett a líra ellen.
márc. 11
8:36
A járvány „áldozata” lehet a romániai választás is (Képmás)
Lapértesülések szerint a koronavírusra tekintettel fog így dönteni Iohannis.
márc. 11
9:00
Súlyos döntést hozott a brit jegybank, a font azonnal beszakadt a hírre (ATV)
Ma reggel magyar idő szerint 8 órakor 50 bázipsontos kamatvágásról döntött a Bank of England a koronavírus járvány gazdasági és pénzügyi hatásainak enyhítésére. A font azonnal esett a bejelentésre.
márc. 11
9:07
Rendkívüli kamatvágásról döntött a brit jegybank (444.hu)
A koronavírus okozta negatív gazdasági hatások enyhítésének reményében.
márc. 11
9:15
Egy nap alatt majdnem 400-zal nőtt a fertőzöttek száma Franciaországban (ATV)
Franciaországban az elmúlt 24 órában az eddigi legnagyobb mértékben, 372-vel nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma, de egyelőre nem várhatók olyan drasztikus intézkedések, mint Olaszországban vagy Kínában.
márc. 11
9:18
Könyörgőre fogták az olasz hatóságok a fiataloknál (Infostart)
A teszteredmények szerint az új típusú koronavírus-fertőzöttek közel felénél „minimális vagy semmilyen” tünet nem jelentkezik. Közben a hatóságok figyelmeztették a fiatalokat: tartsák be az előírásokat, és ne gyülekezzenek!
márc. 11
9:27
Török miniszter: Európa gazdasága összeomlik a migrációs nyomás alatt (Ripost)
A török belügyminiszter egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy az Európai Unió határát átlépő migránsok száma hamar eléri az egymilliót. A tárcavezető azt jósolja, hogy migrációs nyomásba európai kormányok fognak belebukni, a gazdaság megroppan, a tőzsdék pedig bezuhannak.
márc. 11
9:45
Járványveszéllyel fenyeget az Olaszországból hazatérő románok armadája (Képmás)
Forró pillanatok adódtak a román-magyar határon, de egyes településeken is a hazatérők és a hatóságok között – számolt be a Főtér.
márc. 11
10:03
Jelentősen emelkedett a betegek száma Csehországban (USAracing)
A járvány terjedésének megakadályozása céljából szerdától meghatározatlan ideig szünetel a tanítás az összes iskolában, és kedd estétől tilosak a százfősnél nagyobb nyilvános rendezvények.
márc. 11
10:09
Nagyon látványos térképeken a koronavírus terjedése (Képmás)
Német kutatók újfajta megközelítésben mutatják be, miért tudott ilyen hirtelen elterjedni az új koronavírus.
márc. 11
10:12
Német szakminiszter: a határzár semmit nem ér, az emberek eszére kell hatni (Infostart)
Jens Spahn szerint egy alapvető módja van a koronavírus-járvány megállításának.
márc. 11
10:18
Csehországban 64-re emelkedett a betegek száma (888.hu)
Csehországban szerda reggelig 64 személynél diagnosztizálták az új koronavírusos fertőzést, ami huszonhattal több, mint kedd reggel – közölte az egészségügyi minisztérium.
márc. 11
10:21
Csehországban nagyon megemelkedett az esetek száma (Képmás)
Szerdától rendkívüli oktatási szünet van.
márc. 11
10:30
Befektetési alapot hoztak létre a koronavírus okozta károk enyhítésére (HírTV)
Európa világjárványra készül. Az Európai Unió 25 milliárd euró értékű befektetési alap hoz létre a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.
márc. 11
10:39
Kiemelkedő szempont lesz a jövőben a külső határvédelem (USAracing)
Előrelépés, hogy az unió komolyabban fogja venni a külső határok megvédését és az nagyobb kötelezettség lesz a tagállamok számára is.
márc. 11
10:39
Brit és francia politikusok is megfertőződtek (Bank360 blog)
Csendőrséget kellett bevetni a magyar-román határon - Sokan próbálják kijátszani a karantént - Franciaországban és Csehországban nőtt a fertőzöttek száma - Lengyelországban felfüggesztik az iskolai oktatást
márc. 11
10:45
Kínai szakértő: legalább júniusig tarthat a koronavírus-járvány terjedése (Képmás)
Legalább júniusig tarthat az új típusú koronavírus-járvány terjedése világszerte Kína vezető légzőszervi betegségekkel foglalkozó szakértője szerint, adta hírül a South China Morning Post (Scmp) című hongkongi lap internetes oldalán hétfőn.
márc. 11
10:51
Zaklatási botrány: a Los Angeles-i operaház szerint hitelesek a Plácido Domingo elleni vádak (ATV)
Az operaház vizsgálata szerint az énekes több mint három évtizeden át viselkedett "helytelenül" sok nővel szemben az intézményben, amelyben vezető tisztséget is betöltött.
márc. 11
10:51
Észak-Koreában természetesen Nincs koronavírus (Képmás)
Phenjan hivatalos közlései szerint nulla fertőzött van az országban.
márc. 11
10:54
Kettős mérce: Görögországot támogatja, Magyarországot büntetné az Európai Unió (HírTV)
A görög-török határszakaszon február vége óta naponta összecsapnak az Unióba igyekvő migránsok a hellén állam egyenruhásaival.
márc. 11
10:54
Már osztrák kommandósok is őrzik a görög határt (888.hu)
Az osztrák Cobra különleges egység tizenhárom tisztje két pilótával már hétfőtől részt vesz a görög határ védelmében, továbbá két drónt, egy páncélozott járművet, illetve éjjellátó készülékeket, hőkamerákat is Görögország rendelkezésére bocsát Ausztria – jelentette be Sebastian Kurz kancellár.
márc. 11
10:57
Erdogan a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket, akik fellépnek a Törökországból az Európai Unióba igyekvő illegális migránsokkal szemben.
márc. 11
11:00
Erdogan a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket (HírTV)
Erdogan leszögezte, hogy mindaddig nyitva maradnak a határok, ameddig az Eu nem teljesíti vállalásait.
márc. 11
11:03
Erdogan a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket (Képmás)
Semmi különbség aközött, amit a nácik csináltak és a görög határon készült képsorok között – jelentette ki a török elnök.
márc. 11
11:09
Koronavírus: újra működni kezdenek egyes cégek Vuhanban (ATV)
Egyes vállalatok ismét megkezdhetik a tevékenységüket a közép-kínai Vuhanban, amelyet január 23-án helyeztek vesztegzár alá az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére.
márc. 11
11:09
Pár cég ismét megkezdheti a tevékenységét a kínai Vuhanban (USAracing)
Egyes vállalatok ismét megkezdhetik a tevékenységüket a közép-kínai Vuhanban, amelyet január 23-án helyeztek vesztegzár alá az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére.
márc. 11
11:09
Britek vitték vissza a koronavírust Vietnámba (Képmás)
Thaiföldről, Indonéziából, Izraelből és további megbetegedéseket jelentettek, miközben meghalt egy belgiumi beteg.
márc. 11
11:11
Újra megjelent a járvány Vietnamban, első halott Belgiumban (USAracing)
Ismét felütötte a fejét a koronavírus-járvány Vietnamban, szerdán az ország egészségügyi minisztériuma 35 fertőzöttről adott hírt, a vírust vélhetően egy az Egyesült Királyságból érkezett repülőgép utasai hurcolták be. Belgiumban meghalt az első, újfajta koronavírussal fertőzött beteg, több ország pedig utazási korlátozásokat vezetett be.
márc. 11
11:15
Itt az ázsiai Texit, menekül a Tesco Thaiföldről és Malajziából (Képmás)
Eladja thaiföldi és malajziai érdekeltségét a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a Londoni Értéktőzsdén (Lse) hétfőn bejelentett tranzakció indoklásában kiemelte, hogy a továbbiakban a nagy-britanniai, az írországi és a közép-európai tevékenységére kíván nagyobb hangsúlyt helyezni.
márc. 11
11:21
Lengyelországban is bezárnak az iskolák (USAracing)
A Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként Lengyelországban felfüggesztik az iskolai oktatást – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozása után.
márc. 11
11:23
Megállt az élet Olaszországban (USAracing)
Forrásunk elmondta, az olasz fővárosban továbbra is viszonylag nyugodt a helyzet, az intézkedések ugyanakkor lehetetlenné teszik, hogy az emberek éljék a megszokott életüket.
márc. 11
11:27
A török elnök lenácizta a görögöket (USAracing)
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket, akik fellépnek a Törökországból az Európai Unióba igyekvő illegális migránsokkal szemben.
márc. 11
11:27
Lengyelországban is felfüggesztik az iskolai oktatást (Képmás)
Mateusz Morawiecki azt kérte, hogy az óvodás és iskolás gyerekek lehetőleg már csütörtökön maradjanak otthon.
márc. 11
11:27
Akár 1-2 évvel is elhalaszthatják a tokiói olimpiát a járványveszély miatt (SzMo)
A japán olimpiai bizottság egyik tagja szerint még nem vitatták meg a koronavírus hatását, de sor kerülhet a halasztásra is.
márc. 11
11:33
Alkoholmérgezésben meghalt 36 iráni, mert azt hitték, hogy alkohol véd a koronavírustól (Ripost)
Az életükbe került, hogy bedőltek a bugyuta álhíreknek.
márc. 11
11:33
Olaszország a koronavírus európai központja (Bank360 blog)
Az ország élete megváltozott az elmúlt hetekben a kormány, illetve az egészségügyi hatóságok által hozott intézkedéseknek köszönhetően +Galéria

Keresés