2010. december 16. csütörtök

dec. 16
6:44
Visszalépett Márta István (Spa Trend Online)
Márta István szerint nincsenek meg a feltételek, hogy elvállalja a Budapesti Fesztiválközpont vezetést, ezért visszalépett a jelöléstől. A Fővárosi Közgyűlés tegnap döntött arról, hogy pályázatot ír ki a Centrál Színház igazgatói pozíciójára. Összevonják a Petőfi Csarnokot és a Trafót, illetve a Budapesti Történeti Múzeumba olvad a Budapest Galéria.
dec. 16
7:00
Két koncertet adnak az X-Faktor döntősei (Spa Trend Online)
Az óriási érdeklődésnek köszönhetően nemcsak december 22-én, hanem másnap este is várják a közönséget az X-Faktor döntősei a Papp László Budapest Sportarénában tartandó koncertjükön.
dec. 16
7:02
Fenyő Ünnep a Syma Csarnokban (Spa Trend Online)
Évtizedek óta elmaradhatatlan eseménye az ünnepi kulturális rendezvényeknek Fenyő Miklós karácsonyi koncertje, amelyet a Syma Csarnokban rendeznek meg december 27-én 20 órától. A neves énekes, dalszerző, a hazai rock and roll műfajának egyik megalapítója ma is az egyik legaktívabb muzsikusunk.
dec. 16
9:06
Visszatérnek Passauból a Mátyás-templom áthangolt harangjai (Spa Trend Online)
Új társaikkal együtt visszatérnek Budapestre a Mátyás-templom harangjai csütörtök délután. A két harangot november végén emelték ki a toronyból és szállították Passauba, hogy áthangolják őket. Most négy újabb darab is érkezik velük. A harangok egy hónapig még nem kerülnek vissza a helyükre, az érdeklődök a Mátyás-templom előtt tekinthetik meg azokat.
dec. 16
11:30
Dzsungel a szívben (Spa Trend Online)
Megjelent kortárs irodalmunk egyetlen női antológia sorozatának két új kötete, a Forgács Zsuzsa Bruria (író http://dzsungelaszivben.blog.hu) által szerkesztett Dzsungel a szívben és A szív kutyája, mely a lányok és anyák, lányok és apák kapcsolatát mutatja be női perspektívából. A könyvbemutató: Pilvax kávéház (Pilvax köz. 3.) December 16-án (csütörtök) 19 órai kezdettel.
dec. 16
12:15
Kiss Tibor: Az új Quimby-albumon nincs nagy sláger (Infostart)
A Kicsi ország című új Quimby-albumot szeretni fogja az is, aki a régi dalokat kedveli, de az is, aki az újakat - mondta az InfoRádiónak Kiss Tibor, a zenekar énekes-gitárosa, aki szerint az új lemez átfogó, kísérletező, izgalmas. Elárulta azt is, hogy a zenekar milyen hagyományt tör meg, és milyen egyedi dologhoz adta a nevét.
dec. 16
14:03
Mi lesz a Budapest 92,9 MHz-es frekvencia sorsa? (Infostart)
A Médiatanács 2010. december 15-ei ülésén eredménytelenné nyilvánította és lezárta a Budapest 92,9-es frekvenciára kiírt és lassan már két éve húzódó pályázati eljárást. Vagy a jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvencián, vagy a jogerősen elnyert 92,9 MHz-es hullámhosszon a Klubrádió folytatni fogja a műsorszolgáltatást - reagált közleményében a rádió.

2010. december 17. péntek

dec. 17
6:18
Csukás István: Mindig a gyerek fejével kell gondolkodni (Infostart)
Mirr-Murr nyomoz Budapesten címmel gyermekeknek szánt fővárosi útikönyvet tervez Csukás István, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folytatni szeretné a Nagy Ho-ho-ho Horgász sorozatot, sőt, egy játékfilmnek is megírta a forgatókönyvét.
dec. 17
6:39
Jegy nélkül (Spa Trend Online)
Persze, hogy az utolsó pillanatban esek be hétfő este a Katona József Színházba, jegyem sincs, ráadásul az előadás - Fekete Ernő jóhírű Weöres Sándor estje - telt házas már régóta. Esélyeim csekélyek, de mint mondják, innen szép nyerni. Már készítem is a visszautasíthatatlan mosolyt, de nem én vagyok az egyetlen problémás néző: az előttem álló idős hölgy otthon hagyta a jegyét Kőbányán, zavartan…
dec. 17
6:57
Folytatódó filmes háború (Spa Trend Online)
Lemondásra szólította fel a Magyar Filmművészek Szövetsége Játékfilmszakosztályának vezetősége Kőrösi Zoltánt, a Magyar Mozgókép Közalapítvány jelenlegi elnökét. Kőrösi jogilag és szakmailag értelmezhetetlennek ítélte a felszólítást. Több szakosztály elhatárolódik a felszólítástól.
dec. 17
6:59
"Kortörténet az ORFI esete" (Spa Trend Online)
Hogyan kapta vissza az Istenes Szent János Betegápoló Rend azt a kórházat, amelyben korábban az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) működött - ezt a szövevényes történet írta meg Pünkösti Árpád A kereszt gombja című, új kötetében.
dec. 17
7:01
Amadinda és Presser ismét Szilveszterkor (Spa Trend Online)
Tizedik alkalommal köszönti az újévet kivételes szilveszteri koncertjével az Amadinda együttes és Presser Gábor. A Művészetek Palotájában idén is december 31-én, 22 óra 45 perckor találkoznak a közönséggel, s mint minden évben már a kezdetek óta, most is egy sor meglepetésre készülnek.
dec. 17
9:57
Remekművek a sopronbánfalvai kolostorban (Spa Trend Online)
Spiritualitás a 20. századi magyar képzőművészetben címmel tíz jelentős magyar művész csaknem két tucat remekműve látható a KOGART pénteken megnyílt kiállításán. A tárlatot a frissen felújított sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostorban lehet megnézni- tájékoztatták a szervezők a Független Hírügynökséget.
dec. 17
11:24
Nem marad el a Magyar Filmszemle (Infostart)
A variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyre módosult időpontban, külföldi vendégek meghívása nélkül kerül sor - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
dec. 17
12:21
Valóság és álom (Spa Trend Online)
Egy valóságos road-movie látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában vasárnapig. Frenák Pál legújabb koreográfiája a k.Rush, a színpadon álló cadillac segítségével a huszas évektől a hetvenes évekig röpíti a nézőt. A koreográfus szerint a darab üzenete, hogy képesek vagyunk egymás mellett élni. Frenák Pál arról is beszélt, hogy saját megmaradásunk érdekében le kell győzni a szélsőséges, kirekesztő…
dec. 17
13:15
Fotókiállítás és meseolvasás az Olvassunk Együtt! újabb programján (Spa Trend Online)
Fotókiállítással és meseolvasással várják az érdeklődőket december 18-án, szombaton a budapesti Aréna Plázában. Az Olvassunk együtt! mozgalom újabb programja délelőtt 11 órakor kezdődik majd, Kéry Kitti, Marék Veronika, Mészáros Antónia, Nyári Oszkár és Nyári Szilvia is ott lesz, mesékkel, könyvekkel kedveskednek majd a családoknak, gyerekeknek- tájékoztatták a Független Hírügynökséget a…
dec. 17
13:33
Összegyűlt a pénz, a Louvre megveheti a Három gráciát (Spa Trend Online)
Összegyűlt egymillió eurónyi adomány, így a párizsi Louvre megveheti id. Lucas Cranach "Három grácia" című festményét - közölte pénteken az AFP.
dec. 17
14:45
Szipál Márton, a sztárok fotósa (Spa Trend Online)
Megjelent Szipál Márton fotóművész életmunkáját bemutató kötete, amely azért jelentős, mert a benne sorakozó másfélszáz fotográfia valóban átfogó képet ad a fotós mesterségéről és művészetéről.
dec. 17
17:24
Tarthatatlan a helyzet Kaposváron Rátóti Zoltán szerint (Infostart)
Új rendezőkkel, dramaturggal, művészeti munkatárssal frissülve, ám az eredeti tervektől eltérően továbbra is a már-már halaszthatatlanul felújításra szoruló épületben tartja meg a jövő évadban is az előadásokat a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - mondta el Rátóti Zoltán, a színház igazgatója pénteken a társulati ülést követő sajtótájékoztatón.

2010. december 18. szombat

dec. 18
6:39
Nem lesz jövőre filmszemle? (Spa Trend Online)
2011-ben nem rendezik meg a Magyar Filmszemlét, amit minden év februárjában tartanak meg Budapesten - írja az amerikai Variety filmmagazin. Az újság szerint a magyar filmek nemzetközi népszerűsítéséért felelős Magyar Filmunió vezetője, Vezér Éva e-mailben tájékoztatta erről a külföldi partnereket, sajnálatát fejezve ki a program törlése miatt.
dec. 18
6:57
Arány és mérték (Spa Trend Online)
Megéri az utazás fáradalmait a pécsi Kodály Központ új, valóban impozáns épülete. A csütörtök esti nyitókoncerten nem én voltam egyedül, aki több száz kilométert autózott az élményért és bizonyára nem én szemléltem egyedül jólesően a csaknem hét milliárdos beruházás végeredményét: európai építészeti színvonal, otthonos, jó akusztikájú koncertterem.
dec. 18
13:12
Ladánybene 27 karácsonyra (Infostart)
Karácsonyi koncerttel zárja le jubileumi évét a hazai reggae színtér rangidős csapata, a Ladánybene 27; a negyedszázados fennállását idén ünneplő zenekar december 25-én a Gödör klubban lép fel.
dec. 18
15:36
Kocsis Zoltán furcsa karácsonyi meglepetése (Infostart)
A Nemzeti Filharmonikusok csütörtöki hangversenyére a főzeneigazgató meglepetéssel készül a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: Kocsis Zoltán Egy egészen icipici karácsony címmel a közismert Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalocskára építi új kompozícióját.
dec. 18
18:36
Erdő Péter: az utóbbi 10-12 évben sokat javult a papság helyzete (Infostart)
Az utóbbi 10-12 évben sokat javult a papság helyzete a fizetések vagy a lakásviszonyok terén - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten a Naplójegyzetek a papság évében című könyve bemutatóján.

2010. december 19. vasárnap

dec. 19
9:21
Izgalmas program december 19-ére (Spa Trend Online)
Hatvan józsefvárosi rászoruló karácsonyát teszi szebbé a Bárka Színház és a Mindenki Nyaraljon Tábor Egyesület, azaz a MINYATA. A teátrum épületében kézműves-foglalkozásokkal, fenyődíszítéssel és számos programmal várják a gyerekeket december 19-én. Meglepetésekkel, ajándékokkal is készülnek - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
dec. 19
9:39
A fővárosi Angyalok Erdejébe látogat Placido Domingo (Spa Trend Online)
A világhírű tenor, Placido Domingo is ott lesz az Angyalok Erdejében a fővárosban vasárnap. Európa első jótékony karácsonyfa-kiállítása december 6-án nyitott és január 6-ig látogatható az 56-osok terén.
dec. 19
10:30
Miért várakoznak a Mátyás-templom új harangjai a bejárat előtt? (Infostart)
Négy új harang érkezett a budavári Mátyás-templomba a németországi Passauból, ahol az elmúlt három hétben áthangolták és megtisztították a templom két régi harangját is. A hat harangról Gál Ildikó kérdezte Mátéffy Balázst, a Mátyás-templom múzeumának igazgatóját.
dec. 19
14:42
Átadták Gödöllőn a felújított Művészetek Házát (Infostart)
Befejeződött Gödöllőn a Művészetek Háza korszerűsítése; a magyar EU-s elnökség idején a szomszédos Királyi kastélyban zajló diplomáciai eseményeknek ez az intézmény lesz a sajtóközpontja.
dec. 19
16:30
A Los Angeles-i Operaház bemutatja a Bánk bánt (Infostart)
Plácido Domingo vezénylésével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten.
dec. 19
18:03
Los Angelesben jövőre bemutatják a Bánk bánt Domingo vezényletével (Spa Trend Online)
A világhírű operaénekes Placido Domingo vezényletével jövőre bemutatják Erkel Ferenc Bánk bánját a los angelesi operaházban (LA Opera)- jelentették be a fővárosban vasárnap azon a tájékoztatón, amelyen részt vett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és maga a "mester" is. Az operát a magyar kormány támogatásával magyar nyelven adják elő kétszer a 2011/2012-es évadban, egyelőre nem tudni, hogy…
dec. 19
20:09
Szőcs Géza: "Miért nem keresik meg, hogy hova lettek az eltűnt milliárdok?!" (Spa Trend Online)
"Ha a filmeseknek olyan fontos, akkor miért nem keresik meg, hogy hova lettek az eltűnt milliárdok?!" - reagált Szőcs Géza a Független Hírügynökségnek arra a kérdésére, mit válaszol a magyar filmesek nyílt levelére, amelyben a többi között azt írják, a jövőre tervezett csökkentett támogatáből nem lehet új alkotásokat létrehozni.

2010. december 20. hétfő

dec. 20
6:00
Csukás István: "Ennél híresebb már nem akarok lenni" (Infostart)
Mirr-Murr nyomoz Budapesten címmel gyermekeknek szánt fővárosi útikönyvet tervez Csukás István, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folytatni szeretné a Nagy Ho-ho-ho Horgász sorozatot, sőt, egy játékfilmnek is megírta a forgatókönyvét. A maga módján próbál harcolni az ellen, hogy a gyermekirodalomnak nincs valódi kultusza Magyarországon. "Nekem talán elhiszik, hogy nem a…
dec. 20
6:39
Magyar mentére vetett tóga (Spa Trend Online)
A Magyar Nemzeti Galériában látható Nemzet és művészet című kiállítás a nemzettudat kérdéseit feszegeti. A Király Erzsébet, Róka Enikő és Veszprémi Nóra kurátor által létrehozott kiállítás bemutatja hogyan jöttek létre a 19 században, európai minták alapján azok a toposzok, szimbólumok, és az a formakincs, melyek ma is érzelmeket váltanak ki belőlünk: a nemzeti érzést.
dec. 20
6:41
Rudolf királyfi és a pártállam végnapjai (Spa Trend Online)
Ami a dramatikus feldolgozásokat illeti - reneszánszát éljük a Habsburg-ház ügyes bajos dolgairól szóló műveknek.
dec. 20
6:43
A National Geographic-kal Londonban (Spa Trend Online)
Nem nagyon találunk megbízhatóbb útitársat, ha külföldre utazunk, mint a National Geographic útikönyvei.
dec. 20
6:45
Remekművek a Kieselbachnál (Spa Trend Online)
A Kieselbach Galéria a téli műkereskedelmi szezon legjelentősebb festményeit mutatja be a napokban nyílt, értékesítéssel egybekötött kiállításán, amelyhez reprezentatív katalógus is készült.
dec. 20
6:47
Megy a juhász - tizenhatszor (Spa Trend Online)
Ha egy magyar rockzenekar, vagy énekes külföldön - nagyritkán - sikert arat, tele lesz vele a sajtó. Ha egy magyar tudósra figyel a világ, ennek már alig van idehaza visszhangja. Számtalan olyan tudósunk akad, akit nemzetközi közfigyelem kísér, miközben semmit sem hallottunk róluk idehaza.
dec. 20
6:49
Művészeti ábécé (Spa Trend Online)
Mint az égbolt a címe annak a karcsú, keménytáblás olvasókönyvnek, melyben az ábécé betűit egy-egy műalkotás magyarázza. Például Dürer Orrszarvúja áll az O betűnél, az É betűre Chagall Kék falujának ragyogó égboltja emlékezteti a kicsiket, az L betűnél Delacroix Villámlástól megrettent lova szerepel, s így tovább.
dec. 20
6:57
Megújul a MOM és környéke (Spa Trend Online)
A Hegyvidéki Önkormányzat a meglévő sport és szabadidő negyed funkcióbővítő fejlesztése keretében 2011-re létrehozza a MOM-Gesztenyéskert kulturális, sport és szabadidő negyedet a kulturális központ, a Gesztenyéskert és a Sirály utca rekonstrukciójával.
dec. 20
7:12
Plácido Domingo a Bánk bánt vezényli Los Angelesben (Infostart)
Plácido Domingo vezényletével mutatják be 2011-ben Erkel Ferenc: Bánk bán című művét a Los Angeles-i Operaházban. A magyar nyelvű, nemzetközi szereplőgárdát felvonultató előadást várhatóan két alkalommal tűzik műsorra.
dec. 20
13:33
Koncertekkel és utcai rendezvényekkel zárul az EKF program Pécsett (Spa Trend Online)
Három napon át koncertekkel, táncos programokkal, utcai rendezvényekkel várják az érdeklődőket Pécsett: december 29-e és 31-e között a Kossuth tér és Irgalmasok utcája ad majd otthont az Európa Kulturális Fővárosa program záróeseményének- tájékoztatták a szervezők a Független Hírügynökséget.
dec. 20
16:15
Elindult az Amerikai Népszava új website-ja (Spa Trend Online)
2010. december 20-án délután, azonos napon és csaknem egy időben a médiatörvény budapesti megszavazásával, megkezdte működését az amerikai joghatóság alá tartozó, szabad és független, az egész világ magyarságához szóló Amerikai Népszava website, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című újság online kiadása.
dec. 20
19:12
Hetvenéves lenne a polgárpukkasztás nagymestere (Infostart)
Minden idők egyik legnagyobb polgárpukkasztó rockzenésze, a rendkívül tehetséges Frank Zappa december 21-én lenne hetvenéves. Alig 53 évet élt, de ezalatt hatvannál több lemezt készített, és minden létező műfajban kipróbálta magát a rocktól a dzsesszen át a komolyzenéig.

2010. december 21. kedd

dec. 21
6:39
Hajnali csillag peremén (Spa Trend Online)
Macikkal várják az aprónépet, első-sorban a háromesztendőseket a Budapest Bábszínházba.
dec. 21
6:57
Török díj a Bibliotheque Pascal-nak (Spa Trend Online)
Magyar sikerrel zárult a hétvégén a 16. alkalommal megrendezett ankarai filmfesztivál.
dec. 21
6:59
A nagy nevettetők (Spa Trend Online)
Kalmár Tibor A nagy nevettetők - Sztorik a pesti éjszakából című új a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent kötetében a humor hazai klasszikusainak anekdotáit gyűjtötte össze.
dec. 21
7:01
Gryllus Dorkát Osztrák Filmdíjra jelölték (Spa Trend Online)
Közzétette az Osztrák Filmakadémia az újonnan alapított Osztrák Filmdíjak jelöltjeit.
dec. 21
7:03
Városi otthonok kulisszái (Spa Trend Online)
Budapesti otthonok a címe Csecsődi Mária lakberendező könyvének, amely több, mint félszáz fővárosi lakásba enged bepillantást Darabos György optikáján keresztül. Az Alexandra által kiadott kötet rövid leírásai, jól komponált fotói segítségével képet alkothatunk, milyen miliőben él a magyar elit: művészek, építészek, üzletemberek.
dec. 21
7:05
Kalandozás a világ nagy múzeumaiban (Spa Trend Online)
A világ múzeumai címmel indított sorozatot nemrégiben a Grafo Kiadó. Elsőként a szentpétervári Ermitázs, illetve a firenzei Uffizi páratlan gyűjteményének titkaiba mélyedhet el az olvasó.
dec. 21
16:15
A szakértőt már megtalálták (Spa Trend Online)
Placido Domingo és Káel Csaba tűnik a két legbiztosabb pontnak a hétvégén beharangozott los angelesi Bánk bán-projekt kapcsán: a karmester és a tanácsadó együttműködése a Bánk bán operafilm kapcsán már felmerült - akkor Káel volt a rendező - de az énekes akkor nem vállalta a címszerepet. A történet másik szereplője a Megakoncert, amely régóta együttműködik Domingoval.

Keresés