"A vasárnapi döntetlen miatti szomorúságunkat csak fokozza, hogy Wayne Roney lábának megröntgenezése után kiderült: hajszáltörés keletkezett. Egyelőre nem tudom megmondani, mikor térhet vissza" - mondta Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere.
A holland Wesley Sneijder 27 millió euróért a Real Madrid labdarúgócsapatához szerződött. A 23 éves, 35-szörös válogatott csatár 2012-ig szóló megállapodást írt alá a királyi gárdával.
Titkos megállapodást kötött az európai futball két óriásklubjának elnöke, Silvio Berlusconi, az AC Milan és Joan Laporta, a Barcelona első embere - számolt be a Marca spanyol sportnapilap.
A tavalyi Tour de France-on aratott győzelméért harcoló, doppingbotrányba keveredett amerikai Floyd Landis második lett egy coloradói hegyikerékpáros versenyen.
Tavaly párosban és négyesben összesen hat aranyérmet szerzett együtt Kovács Katalin és Janics Natasa a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A hétvégén zárult duisburgi világbajnokságon külön-külön összesen három egyéni aranyérmet nyertek. Az InfoRádiónak nyilatkozva Kovács Katalin azt mondta: élvezte a versenyzést, míg Janics Natasa arról beszélt: bízik abban, hogy a jövőben ismét összeülhet a…
Nijmegen - Már az első meccsen belopta magát a szurkolók szívébe a válogatott Hrepka Ádám (20). A holland Nijmegen futballcsapatának új csatára a harmadosztályú Cuijk ellen 4-0-ra megnyert találkozón a második félidőben állt be, de rögtön két góllal tette le a névjegyét.
Manchester - Duplán rossz napja volt a szombati Wayne Rooneynak (21). A Manchester United angol válogatott csatára eltörte a lábát a Reading elleni bajnoki mérkőzésen, ráadásul még a meccset sem sikerült megnyernie a címvédőnek. A Vörös Ördögök csak 0-0-t értek el a Reading ellen.
Nürnberg - Hajnal Tamás (26) azt mondja, legfeljebb az álmaiban lehetett volna szebb a német élvonalbeli futballbajnokság rajtja, mint amilyenre sikerült. A válogatott labdarúgó vasárnap este játszotta első bajnoki mérkőzését a feljutó Karlsruhe csapatában. Hajnalék 2-0-ra nyertek a kupagyőztes Nürnberg otthonában, és mindkét gólt a magyar középpályás szerezte.
Egyre jobban aggódnak az Arsenal labdarúgóklubja menedzserének egészségéért barátai, mert úgy látják: a szakember túl sokat dolgozik. Arsene Wenger alighanem két héten belül aláírja új, 14 millió fontos szerződését az angol élvonal egyik sztárcsapatánál.
A papírvékonyságú talppal rendelkező futballcipő okozhatta Wayne Rooney súlyos sérülését - véli egy volt angol válogatott labdarúgó. Ian Wright szerint a vékony lábbeli kevés védelmet nyújt a viselőjének.
Az elmúlt tizenegy esztendő mindegyikében szerepelt holland futballista a Barcelona keretében. Giovanni van Bronckhorst távozása után ez az éra véget ért. Most a Real Madrid a holland futballisták legkedvesebb célállomása: Ruud van Nistelrooy mellé a királyi klubba szerződött Royston Drenthe és Wesley Sneijder is. Bernd Schuster azt mondta: "Most már csak Arjen Robbenre lenne szükségem!" Még egy…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Tököli Attilát, a paksiak támadóját, akit a Honvéd elleni mérkőzésen állított ki a játékvezető.
Miskolc - Megérkeztek a DVTK-hoz az eredetileg az FTC-nek szánt afrikai légiósok. A három új focistával együtt már nyolc külföldi van a Diósgyőrben, a csapatban viszont egyszerre csak öten szerepelhetnek. A légiósoknak tehát csipkedniük kell magukat, hogy tagjai lehessenek az öt, unión kívüli játékosból álló kontingensnek.
Budapest - Talmácsi Gábor (26) már nagyon várja a hét végi versenyt. A gyorsaságimotoros-vébé 125 köbcentis kategóriájának éllovasa ma útnak indul Brnóba, a vasárnapi Cseh Nagydíj helyszínére. Még négy napja van a versenyig, de ő szeretne minél jobban felkészülni, így a szokottnál hamarabb foglalja el helyét lakóbuszával a cseh pályán.
Budapest - Még javában tart a duisburgi kajak-kenu világbajnokság magyar hőseinek ünneplése, de sokakat máris az foglalkoztat, hogy a jövő évi olimpián újra együtt versenyez-e a Kovács Katalin (31) és Janics Natasa (25) alkotta aranypáros, amely az elmúlt években sikert sikerre halmozott, ám idén nem indult együtt. Angyal Zoltán (54) szövetségi kapitány korainak tartja a kérdés felvetését.
Budapest - Hét és fél év után tért vissza Mátyus János (32) a Ferencvároshoz. A labdarúgó 2000 januárjában igazolt Cottbusba, s azóta több csapatot is megjárt, mégis lámpalázasan készült első NB II-es mérkőzésére a BKV Előre ellen.
A korosztályos válogatott labdarúgó aláírta szerződését a kilencszeres Bajnokcsapatok Európa-kupája-, illetve Bajnokok Ligája-győztes spanyol csapatnál.
Egy kisebb világbajnoksággal is felér a földkerekség leghíresebb klubjainak ifitornája. Malajziában a résztvevő 16 gárda között olyan neves alakulatok lépnek pályára, mint a Flamengo, a Boca Juniors, a Barcelona, az Arsenal, a Manchester United, a Bayern München, s nem utolsósorban az Inter, a Juventus és az AC Milan 19 éveseinek csapata.
Gulácsi Péter, az MTK kapusa a Liverpool labdarúgócsapatához szerződött. A korosztályos válogatott kapus a nyáron a Sándor Károly Akadémia és a Liverpool között fennálló partneri viszonynak köszönhetően már tíz napra kiutazhatott az angol sztárklubhoz, amely most döntött a kölcsönvételéről.
Németh Krisztián és Simon András után újabb magyar labdarúgót igazolt az FC Liverpool: Gulácsi Péter 1 plusz 2 évre szóló profi szerződést kötött az Anfield Roadon.
Elődöntőbe jutott a magyar férfi vízilabda-válogatott a bangkoki Universiadén. A csapat szerdán 11-6-ra nyert Japán ellen és a döntőbe jutásért az olaszokkal találkozik.
Az InfoRádió értesülése szerint két napig fontolgatta lemondását Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Világliga-sorozat berlini döntőjében elszenvedett vereség után. A szakvezető az InfoRádió megkeresésére elmondta, hogy a számára fontos emberekkel történt beszélgetések után végül a folytatás mellett határozott.
Azt állítja Héctor Faubel, a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis géposztályában jelenleg az összesített pontverseny második helyén álló spanyol a legnagyobb példányszámú madridi sportnapilapban, a Marcában, hogy közte és Talmácsi Gábor között dől majd el a világbajnoki cím. Másnak nincs esélye.
A lemondását fontolgatta Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címet védő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Világliga-sorozat berlini döntőjében elszenvedett 9-6-os vereség után. A szakvezető először az InfoRádiónak beszélt az elmúlt napok vívódásairól.
Konkrét példák említése nélkül bírálta a Sunderland menedzsere azokat a labdarúgókat, akiknek életét feleségük vagy barátnőjük irányítja, klubválasztásuknál pedig döntő szempont, hogy az adott városban mennyi luxusüzlet van.
Minden rivális klub reményeit felülmúlta a Manchester United labdarúgócsapatának bajnoki rajtja. Sir Alex Ferguson vezetőedző együttese az első két meccsén két pontot gyűjtött, így csak a veretlenségnek örülhet. Mert a Chelsea-vel szemben máris négy pont Giggsék hátránya.
A keddi négy mérkőzés után szerdán 12 találkozót játszottak a Bajnokok Ligája utolsó idei selejtezőkörében. A legnagyobb meglepetést a prágai Slavia az Ajax elleni győzelme jelentette. A Liverpool, a Rosenborg, a Dinamo Kijev, az Arsenal és a cseh gárda idegenben is nyerni tudott.
Milánó - Filkor Attila (19) újabb nagy mérkőzésen van túl. Az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának válogatott játékosa kedd este a három sztárklub: a tavalyi kizárása után az élvonalba visszajutó Juventus, a bajnoki címvédő Inter és a Bajnokok Ligája-győztes Milan számára minden évben hagyományosan megrendezett TIM-kupán léphetett pályára.