Érkezése óta először játszotta végig a 90 percet David Beckham a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatában, s bár a meccs során három gólpasszt is adott, a kaliforniai gárda végül 5-4-re kikapott a New York Red Bulls otthonában.
A Sevilla labdarúgócsapata hódította el a Spanyol Szuperkupát. Az andalúz gárda hazai 1-0-ás sikere után a fővárosi visszavágón 5-3-ra győzött a Real Madrid ellen.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 47 éves korában elhunyt Tóth László, a Győr NB I-es férfi kézilabda-csapatának szakvezetője, a juniorválogatott szövetségi edzője.
A negyedik helyen végzett Besenyei Péter a Red Bull Air Race gyorsasági akadályrepülő-verseny budapesti futamán, miután a harmadik helyért rendezett összecsapáson két tizedmásodperccel kikapott a brit Paul Bonhomme-tól.
Rafa Benítez nem kertel! A Liverpool menedzsere szerint a bíró ellopta a győzelmet a Vörösöktől a vasárnapi, Chelsea elleni rangadón (1-1). A rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Rob Stylest a játékvezetői bizottság is megbünteti, a bíró pihenőre kényszerül.
A jó edzőnek állítólag egy kicsit szadistának is kell lenni, én viszont nem vagyok az - érzékeltette az InfoRádiónak adott interjújában Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója azt a helyzetet, amikor a lányát, Gyarmati Andreát edzette. Az idén 80 éves Székely Évát augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Sólyom László államfő.
Bernd Schuster egyelőre bírja a támadásokat. Csapata öt gólt kapott hazai pályán, nyolc napon belül kikapott mind a három, élvonalbeli csapat ellen vívott mérkőzésén, s a 30 millió euróért vett védője hibát hibára halmoz. A német edző szerint előre kell nézni.
Hétfő reggel találkozott a Budapestre készülő olasz labdarúgó-válogatott Milánóban, majd este hat órakor edzett a Giuseppe Meazza Stadionban. Nem sérült meg senki, Roberto Donadoni szövetségi kapitány hozhatja az összes kiválasztottját.
Miután Marco Materazzi - egy hétfőn az olasz televízióban adásba került műsorban - elárulta, mit is mondott valójában Zinedine Zidane-nak, Franciaországban nagy a felháborodás.
Berlin - A nők halványabb szereplése után igazi felüdülést jelentett a magyar szurkolóknak a férfiak parádéja a berlini öttusa-világbajnokságon. Az Európa-bajnok Horváth Viktor győzött, az újonc Németh Róbert bronzérmes lett, akárcsak a férficsapat
Nem laza játszadozást, hanem kőkemény és persze eredményes focit akar bemutatni ma (20.50 óra, RTL Klub) a magyarok elleni barátságos mérkőzésen Olaszország csapata.
Budapest - A magyar válogatott világbajnokok elleni felkészülését egy pszichológus is segíti. A gödi edzőtáborban hétfő délután dr. Nagy Sándor tartott negyvenöt perces tréninget a keret tagjainak.
Békéscsaba - Klubvezetőként tért vissza anyaegyesületéhez Varga Adrienn (27). Az 1997-es szentpétervári Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmet nyert tornásznő lett a Békéscsabai Torna Club új sportigazgatója.
Alig kétezer szurkoló volt kíváncsi az olasz labdarúgó-válogatott budapesti nyilvános edzésére. A világbajnoki címvédő szerdán este 8 óra 50 perctől a magyar csapattal játszik a Puskás Ferenc Stadionban.
Talmácsi Gábor menedzsere szerint csak egy kis szerencse kellene ahhoz, hogy a magyar versenyző megnyerje a 125 köbcentisek küzdelmeit a gyorsasági motoros világbajnokságban. Stefano Favaro hozzátette: Talmácsi és spanyol csapattársa között nem baráti a viszony, de ez a motorsportban normális.
Rossz hír a Honvéd-szurkolóknak: Rafael van der Vaart beismerte a vereségét. A holland középpályás így szinte biztosan játszik majd a kispestiek elleni, jövő heti UEFA-kupa-visszavágón.
A Milan mégis csak szerződtetett egy brazil válogatottat a nyáron - igaz nem Ronaldinhót, s még csak nem is Júlio Baptistát. A Puma, azaz Émerson visszatér Olaszországba, az AS Roma és a Juventus egykori játékosa a Milan mezét viseli majd.
Szerda este a világbajnok lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban: Olaszország labdarúgó-válogatottja hét esztendő után ismét Budapesten játszik. Mindössze a negyedik alkalom a mostani, hogy az aktuális világbajnok a magyar fővárosban lép pályára.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzte le a világbajnok Olaszországot a Puskás Ferenc Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. Várhidi Péter csapata a második félidő elején hátrányba került, de alig negyed óra alatt fordítani tudott. A magyar válogatott olyan bravúrra volt képes, amilyenre 107 éves történetében még sohasem: legyőzte az aktuális világbajnokot. Várhidi Péter válogatottja 42…
Budapest - Alessandro Del Piero (32) Talmácsi Gábort (26) köszöntötte az olaszok edzésén. A világbajnok labdarúgó-válogatott sztárja amikor lefelé ballagott a tréningről, észrevette, hogy a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcenis kategóriájában második helyen álló Talma is ott áll a játéktér mellett a Puskás Ferenc stadionban. Del Piero odalépett hozzá, és üdvözölte.
Budapest - Nem akármilyen vendég látogatott a lapzárta után véget ért magyar-olasz barátságos labdarúgó-mérkőzésre a Puskás Ferenc stadionba. A világhírű Fabio Capello (61), a Real Madriddal májusban bajnoki címet szerző, majd nem sokkal később elbocsátott edző az olasz állami tévé, a RAI szakkommentátora volt. A szigoráról ismert tréner a mérkőzés előtt válaszolt a Blikk kérdéseire
Róma - Bombasiker volt 1984-ben Olaszországban Lino Banfi (70) filmje, s ahogy ez a nagy mozikkal lenni szokott, elkészítik a Futballedző című vígjáték második részét is. Banfi az egyik legnépszerűbb olasz színész, ám, hogy százszázalékos legyen a garancia az újabb kasszasikerre, a világbajnok Luca Tonit (30) is leszerződtették.
Hosszas huzavona után a Real Madrid megszerezte Arjen Robbent, a Chelsea holland válogatott labdarúgóját, mindeközben túladott Cicinhón, a gárda brazil jobbhátvédjén.