Az olimpiai nyitógálán a Kínában élő 56 etnikumot képviselő gyermek mindegyike az ország többségét alkotó han közösségből származott - írta a Wall Street Journal kínai kiadása egy kínai illetékesre hivatkozva.
Ötödik lett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván és Kulcsár Krisztián összetételű magyar férfi párbajtőr-válogatott a pekingi olimpián, miután a helyosztón fölényesen, 40-25-re nyert Venezuela ellen.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke még mindig bízik abban, hogy legalább öt aranyérmet nyernek a magyar sportolók a pekingi olimpián. A sportvezető prognózisa szerint egy vívó, egy öttusa, egy csapatjáték és két kajak-kenu aranyérmet szerezhetnek a magyar olimpikonok Pekingben.
A magyar párbajtőrvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint megváltozott a sport világa. A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző az InfoRádiónak adott interjúban kiemelte: jelentős változásokra lenne szükség a magyar sportéletben ahhoz, hogy ne szakadjon le az ország még inkább a riválisoktól. A párbajtőrözők egy éremmel és két pontszerző hellyel zárták a pekingi olimpiát: egyéniben…
Kifogott Michael Phelps 12 ezer kalóriás napi étrendje egy vállalkozó kedvű brit újságírón, aki kíváncsi volt arra, miként képes legyűrni ezt az irdatlan mennyiségű táplálékot az amerikai úszózseni. Egy brit táplálkozáskutató viszont az étrend összetétele miatt aggódik.
Michael Phelps őstehetség, bár kétségtelen, hogy a doppingellenőröket is elgondolkodtatják az övéhez hasonló teljesítmények - mondta el a Magyar Antidopping Csoport vezetője az InfoRádióban. Tiszeker Ágnes hangsúlyozta: egyik sportágat sem tartja menthetetlenül doppingfertőzöttnek.
Úgy tűnik, az időjárás a pekingi olimpia ellen fordul: az eső és a viharok miatt már több sportrendezvényt kellett elhalasztani, és a meteorológusok a játékok hátralévő idejére sem jósolnak sokkal jobb időt.
Jó lenne már magyar győzelmet ünnepelni az olimpián - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a pekingi magyar nagykövetségen rendezett fogadáson.
A bronzéremért mérkőzhet a magyar női tőrválogatott a pekingi olimpián, miután az elődöntőben egy drámai meccsen 35-33-ra kikapott az Egyesült Államoktól.
Az amerikai Michael Phelps megnyerte a 100 méteres pillangóúszást is a pekingi olimpián, így már a hetedik aranyérmét szerezte az ötkarikás játékokon. Ezzel beállította honfitársának, Mark Spitznek 1972-es, müncheni hételsőséges rekordját.
Szombaton kezdődik az angol labdarúgó-bajnokság 2008-2009-es szezonja. A fogadóirodák nyereményszorzói alapján a nyitó Arsenal-West Bromwich mérkőzés házigazdája ezúttal is az éremesélyesek közé tartozik, ahogy a Liverpool, a Chelsea és a címvédő Manchester United is.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vártnál nehezebben 13-12-re nyert Ausztrália ellen a csoportmeccsek negyedik fordulójában a pekingi olimpián. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese vezeti csoportját, és hétfőn Kanada ellen játszik.
A negyedik helyen végzett a Knapek Edina, Mohamed Aida, Ujlaky Virginie, Varga Gabriella összeállítású magyar női tőrcsapat a pekingi olimpián, ugyanis a bronzmeccsen 32-23-ra kikapott az olaszoktól.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-5-ös vezetést követően elhitte, hogy legyőzi Ausztráliát, ezért lett a végére szoros a meccs - mondta az InfoRádiónak a bajnok Vasas együttesének vezetőedzője a magyar nemzeti csapat 13-12-es sikeréről. Földi László beszélt arról is, hogy maximális koncentrációval akár Szerbia, akár Montenegró legyőzhető az elődöntőben.
A jamaicai Usain Bolt nyerte a férfi 100 méteres síkfutást a pekingi olimpián. A sprinter új rekorddal, 9.69 másodperccel győzött. Bolt saját 9.72-es csúcsát javította meg.
Negyedik lett a magyar női tőrvívó csapat a pekingi olimpián. Ismét ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Külügyminisztérium az amerikai vízummentességi programról. Jelentősen növelné a pilóták repülési óraszámát a Honvédelmi Minisztérium. A nap hírei 2008. augusztus 16-án, szombaton.
A Liverpool 1-0-ra győzött a Sunderland otthonában az angol labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában. A három pontot érő gólt Fernando Torres szerezte a 83. percben.
Összesen 37 számban osztanak érmeket a pekingi olimpia 9. versenynapján. Atlétikában Pars Krisztián a kalapácsvetés kora délutáni döntőjében érdekelt, a magyar sportoló a selejtezőből a legjobb eredménnyel került a fináléba.
Az Egyesült Államok válogatottja 3:29.34 perccel világcsúcsot úszott a férfi 4x100-as vegyesváltóban az olimpián. Michael Phelps ezzel megszerezte nyolcadik aranyérmét a pekingi ötkarikás játékokon.
A magyar férfi kardválogatott hetedik helyen végzett a pekingi olimpián. A tavaly világbajnok csapat - melyben a vesztes negyeddöntő után Nemcsik Zsolt helyére Lontay Balázs állt be - a helyosztón 45-25-re győzte le az egyiptomiakat.
A nyolcaddöntőben vereséget szenvedett Sastin Marianna a vigaszágon sem folytathatja szereplését a pekingi olimpia a női birkózóinak 63 kilogrammos kategóriájában.
Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez Ujlaky Virginie-nel, az olimpián szerepelt női tőrválogatott tagjával szemben Füleky András, a Magyar Vívó Szövetség ügyvezető igazgatója.
Sidi Péter 1163 körös teljesítménnyel a 25. lett a kisöbű sportpuskások 50 méteres összetett számának 49 fős alapversenyében a pekingi olimpián, így - csakúgy, mint pénteken, fekvőben - lemaradt a nyolcas döntőről, amelyhez legalább 1170-et kellett volna lőnie.
Legkevesebb három ember vesztette életét egy bányaomlás következtében vasárnap a nyugat-szibériai Kemerovo területen - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A magyar vívócsapat a párbajtőröző Mincza-Nébald Ildikó harmadik helye révén egyetlen éremmel zárta a pekingi olimpiát; 1908 óta ezt megelőzően csak kétszer fordult elő, hogy a magyarok győzelem nélkül maradtak, de mindkét alkalommal több dobogós helyezést gyűjtöttek.
Nincs magyar sportirányítás, ugyanis akik tizenkét éve ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá, a politika pedig egy utazási iroda szintjére fokozta le a Magyar Olimpiai Bizottságot - állítja Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a vívók volt szövetségi kapitánya.
Csalódottan távoznak hétfőn Pekingből a magyar sportlövő-válogatott tagjai és vezetői, hiszen Sidi Péter légpuskában elért hatodik helyén kívül nem termett számukra babér az olimpián.
A teniszezőknél az orosz Jelena Gyementyijeva nyerte az aranyérmet női egyesben, miután a döntőben három játszmában győzött honfitársa, Dinara Szafina ellen a pekingi olimpián.
Talmácsi Gábor negyedik lett a 125 köbcentiméteresek versenyében gyorsaságimotoros-világbajnokság csehországi futamán. A győzelmet Stefan Bradl szerezte meg.
A magyar női vízilabda-válogatott a hollandokkal játszik a döntőbe jutásért kedden a pekingi olimpián. A holland együttes az olaszok ellen jutott a négy közé, miután a hosszabbítást követően büntetőkkel 5-3-ra győzött.