A Debrecen labdarúgócsapata a keddi, Fiorentina elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőzően egyszer sem találkozott olasz riválissal a nemzetközi kupasorozatokban.
Az Újpest FC és az MTK Budapest labdarúgócsapata közösen tiltakozik a zártkapus büntetések ellen, s arra kéri a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), hogy vizsgálja felül a fegyelmi szabályzatot, egyúttal szüntesse meg ennek a büntetésnek az alkalmazását.
Jenson Button azzal nyerte meg a világbajnoki címet, hogy legnagyobb riválisai nem tudták ledolgozni hátrányukat vele szemben - mondta az InfoRádiónak az A5.hu portál Formula-1-es rovatának vezetője. Farkas Péter szerint az angol pilóta sikeréhez kiegyensúlyozott teljesítmény is kellett.
Varga József, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának válogatott középpályása szerint döntő jelentőségű lesz, hogy a Fiorentina elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen melyik gárda szerzi majd meg az első gólt.
Gulácsi Péter szerint a nyitómeccsen Hondurastól elszenvedett 3-0-ás vereség után nem a "felpaprikázott" állapotnak köszönhető az egyiptomi junior labdarúgó-világbajnokságon végül bronzérmes magyar válogatott feltámadása, hanem egyszerűen mindenkiben a lelkiismeret dolgozott.
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Chelsea benyújtotta fellebbezését a nemzetközi szövetség (FIFA) szeptemberi döntése ellen, amellyel a szervezet a következő két átigazolási időszakból kizárta a klubot.
Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Greminger János, a második világháború utáni időszak legjobb magyar kosárlabdázója, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert válogatott, valamint a Bp. Honvéd sokszoros bajnokcsapatának vezéregyénisége.