Franck Ribéry nem játszhat a francia labdarúgó-válogatott utolsó két mérkőzésén a 2010-es vb európai selejtezőinek 7. csoportjában. A Bayern München játékosának a bal térde sérült meg, így ki kell hagynia a Feröer elleni szombati, illetve a szerdai Ausztria elleni találkozót. Az első mérkőzésre Guingamp-ban, a másodikra a párizsi Saint-Denis Stadionban kerül sor.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Erwin Koeman a svájci Sion védőjét, Vanczák Vilmost is meghívta a Portugália és Dánia ellen készülő magyar együttes keretébe.
Múlt hét szombaton, Milwaukee-ban került sor egy ökölvívó szempontból nem kimondottan ínyenceknek való találkozóra, Eric Esch és Harry Funmaker között. A párosításból Esch neve lehet ismerős, aki „Butterbean” becenév alatt tett szert némi hírnévre, amelyet nem páratlan boksztudása vagy kiemelkedő eredményei alapoztak meg, hanem sokkal inkább testsúlya, amely általában – 182 centiméteres…
Almási Zoltán sötéttel döntetlent játszott az azeri Eltaj Safarlival a Pakson zajló Marx György sakk emlékverseny hétfői, tizedik, utolsó fordulójában és ezzel megnyerte a versenyt.
Az egyiptomi U20-as labdarúgó-világbajnokságon az első nyolcaddöntőjében Olaszország változatos meccsen 3–1-re legyőzte a spanyolokat, így velük játszhatunk, ha holnap túljutunk a cseheken.
Az Antalyában zajló vívó-világbajnokságon a női párbajtőrözők egyéni küzdelmében az orosz Ljubov Sutova nyakába került az aranyérem, miután a döntőben 9-8-ra legyőzte kanadai ellenfelét, Sherraine Schalmot.
Az olasz csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a legjobb nyolc között, amennyiben Egervári Sándor együttese kedden legyőzi Csehországot a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságának nyolcaddöntőjében.
Hat fordulóval a vége előtt kizárták a lett labdarúgó-bajnokságból a negyedik helyen álló Dinaburgot, mivel a csapat edzője és sportigazgatója fogadásokat kötött a saját mérkőzéseikre.
Thomas Enevoldsen is csatlakozott a szombaton a svédek, négy nappal később pedig a magyarok ellen vb-selejtezőt vívó dán labdarúgó-válogatott keretéhez.
Bár a Palermót erősítő Simon Kjaer következetesen tagadja azokat az értesüléseket, hogy elhagyná a szicíliai csapatot, a tuttomercatoweb szerint a nagy Liverpool-szurkoló hírében álló dán védő nem utasítaná vissza a Manchester United ajánlatát, ha hívná őt a jelenlegi angol bajnoki címvédő.
Németh András nyerte Bécsben rendezett Austrian Classic főversenyét, és sikeréért 49 600 eurót tehetett zsebre. Az online világban "probirs" néven ismert Németh 119 fős mezőnyben lett a legjobb, a döntő asztalnál egyébként további három magyar játékos is helyet foglalt.
A BATE Boriszov hazai pályán könnyed, 4–0-s győzelmet aratott a Naftan Novopolock ellen, ezzel 2006, 2007 és 2008 után sorozatban negyedszer megnyerte a fehérorosz labdarúgó-bajnokságot.
A spanyolokat legyőző olaszok után Dél-Korea jutott be másodikként az Egyiptomban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe, miután a legjobb 16 között 3–0-ra megverte Paraguayt.
A futsal NB I 4. fordulójában a pont nélkül álló FTC-Goldball a százszázalékos Colorspectrum Aramist fogadta, és meglepetésre döntetlent ért el ellene.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a Manchester City 1-1-es döntetlent ért el az Aston Villa vendégeként. A hazaiak találatát a korábbi City-klasszis, Richard Dunne szerezte.
Az AEK Athén az U20-as vb-n szereplő Németh Krisztián nélkül 1–0-s vereséget szenvedett a Xanthi Skoda otthonában a görög labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában.