A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedd délelőtt elkészítette a férfi és a női Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.
A német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München holland válogatott szélsője, Arjen Robben felépült múlt héten elszenvedett lábsérüléséből, és elkezdheti a teljes értékű edzésmunkát.
Az Edin Dzeko-saga nem ér véget. Legújabb fejleményként a Milannal szinte napi szinten hírbe hozott bosnyák támadó iránt a milánóiak korábbi vezetőedzője, Carlo Ancelotti dirigálta Chelsea érdeklődik – állítja ügynöke, Silvano Martina.
A férfi kézilabda-válogatott, illetve a közelgő ausztriai Európa-bajnokság árnyékában ezúttal már kevesebb hangsúly jutott a női nemzeti együttes kínai vb-szereplésének szakmai értékelésére a keddi, mindkét szakágat érintő sajtótájékoztatón. A sportág honi elnöksége viszont elfogadta Mátéfi Eszternek, a női csapat szövetségi kapitányának vb-értékelését.
Pintér Attila próbajátékon figyelheti meg a 24 éves középpályás, a szabadon igazolható Gjorgji Mojszov játékát – adta hírül a Győr labdarúgócsapatának hivatalos honlapja.
Ünnepélyes keretek között leplezték le kedden délután a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.
A Debrecen, a Nyíregyháza, a házigazda Diósgyőr élvonalbeli labdarúgócsapatai és Borsod-Abaúj-Zemplén megye válogatottja részvételével január 23-án és 24-én a Miskolc Városi Szabadidőközpontban rendezik meg a DVTK100 kispályás teremtornát.
Ünnepélyes keretek között adták át a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz-szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.
A Soproni Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacushoz kedden két új játékos érkezett, Bölcsföldi Viktor az NB III-as együttestől került az első csapathoz, míg Kocsis Gábor legutóbb a Videoton II-t erősítette – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Mint már beszámoltunk róla, Egyiptom együttese jól kezdett a labdarúgó Afrika-kupán, miután a C-csoport nyitó mérkőzésén 3–1-re verte meg Nigériát. A találkozó góljait megtekintheti az alábbi videókon!
Nem talált ballábas játékost a piacon, így egy meglepő húzással szerződtette magát Craig Harrison, a walesi élvonalbeli Airbus UK Broughton menedzsere.
Távozik a bajnok Veszprém férfi kézilabda-csapatától Ivan Pesic. A 20 éves horvát kapust tavaly februárban megszúrták a román Marian Cozma halálával zárult támadásnál, és mivel ki kellett venni az egyik veséjét, Magyarországon egyelőre nem kaphat játékengedélyt. Mocsai Lajos vezetőedző az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy Pesic a jövő embere lehetett volna a klubnál.
Marlies Schild győzelmével ért véget a nők flachaui műlesikló világkupaversenye. A osztrák elsősorban remek második futamának köszönhetően nyert meg a viadalt. Az idei szezonban Schild már második alkalommal nem talált legyőzőre ebben a szakágban.
Philippe Senderos, az Arsenal svájci védője kijelentette a BBC Sportnak: mindenképpen el akarja hagyni a londoni csapatot még a téli átigazolási időszakban.
Az Egyesült Államok megnevezte azt a 18 várost, amely esélyes lehet a rendezésre, amennyiben az ország rendezi a 2018-as vagy a 2022-as labdarúgó világbajnokságot.
Hiába szerzett gólt tizenegyesből, illetve adott gólpasszt Buzsáky Ákos, csapata, a Queens Park Rangers hazai pályán 3–2-re kikapott a Sheffield Unitedtől, így kiesett az angol FA-kupából.
Nem mindennapi kapusmegmozdulásokat hozott az Afrikai Nemzetek Kupájának Benin–Mozambik (2-2) mérkőzése. A mozambiki kapus, Rafael egy nagyon látványos (és önveszélyes) vetődéssel mentett, míg a beniniek két kapott gólja igencsak kapuvédőjük, Djidonou lelkén szárad.
Egybehangzó görög sajtóértesülések szerint bokafájdalmai miatt Németh Krisztián nem vállalhatja a játékot az AEK Athén Iraklisz elleni bajnoki mérkőzésén.
Ciprusi sajtóértesülések szerint az Omonia Nicosia labdarúgócsapata csütörtökig mindenben meg akar egyezni Leandróval, a DVSC-TEVA játékosával – ha ez nem sikerül, a vezetők más balhátvédet keresnek.
Amire december 23-a óta vár a világ, az tegnap valósággá vált: Michael Schumacher megkezdte Jerezben háromnapos tesztprogramját egy GP2-es versenygép volánja mögött. A gyakorlás - amire az FIA engedélyt adott - hivatalos célja, hogy a hétszeres világbajnok részt vállal a GP2-es autó fejlesztésében, ám inkább arról van szó, hogy versenytávot teljesítve végleg kiderüljön, bírja-e a terhelést a…
A Forma-1-et alapjaiban megrengető Renault-botrány kirobbantója, Nelson Piquet Jr. az észak-amerikai autós versenyszéria, a NASCAR-sorozatban folytatja pályafutását.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint a Barcelona középpályása, Xavi volt a 2009-es év legjobb játékmestere. A lista második helyén a spanyol klasszis klubtársa, az argentin Lionel Messi, a harmadikon pedig a brazil Kaká végzett.