Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Ferencváros egygólos (2–1) győzelmet aratott Újpesten. Nebojsa Vignjevics szerint újpesti csapata nem érdemelt vereséget, Thomas Doll pedig sportszerűen elismerte, hogy a szerencse is kellett a ferencvárosi sikerhez.
A Berettyóújfalu hazai pályán 6–4-re legyőzte a Veszprémet a futsal NB I felső ági rájátszásának pénteki játéknapján, az egyik fél második győzelméig tartó elődöntő első felvonásán.
Három gól esett a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest–Ferencváros derbin, ennek a zöldek hívei örültek jobban, hiszen 1–1-es első félidőt követően Leonardo 88. perces góljával végül megszerezték a három pontot. A lila-drukkerek számára a 4. percben még minden szép és jó volt – a kedvencek akkor jutottak vezetéshez –, a végén azonban annyira elkeseredtek, hogy a vendégszektor felé induló vehemensebb…
Adorján Krisztián csapata, a Groningen kiváló formában van: a zöld-fehérek idegenben 1–0-ra legyőzték a PEC Zwollét a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 31. fordulójának pénteki mérkőzésén, győzelmi sorozatuk immár három meccset számlál.
Nehezen emésztették meg az újpesti drukkerek – legalábbis a hevesebb vérmérsékletűek –, hogy a lilák a Szusza Ferenc Stadionban 2–1-re elbukták a Ferencváros elleni derbit az NB I 23. fordulójában. A lefújást követően több hazai drukker is megindult a zsilipelt szektorokkal elválasztott ferencvárosi drukkerek felé, ám a rendőrség gyors és hatékony közbelépése, amely könnygáz használatával is…
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság 25. fordulójában a Széchenyi Bank-FTC egygólos győzelmet aratott Debrecenben. A vendégek nyerő emberének a három lövésből három gólt szerző Tyler Martin bizonyult.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában a kiesés elől menekülő Hamburg hazai pályán Hakan Calhanoglu korai és Heiko Westermann találkozó hajrájában szerzett találatával 2–1-re legyőzte a negyedik helyen álló Bayer Leverkusent. A vendégek továbbra is pocsék formában vannak, a legutóbbi 12 tétmérkőzésükből ez már a kilencedik vereségük volt.
Kiütéses, ötgólos győzelmet aratott a ligaújonc Bozen – a Sapa Fehérvár AV 19 negyeddöntőbeli kiseprője – jégkorong EBEL döntőjének első mérkőzésén Salzburgban.
A magyar U20-as férfi kézilabda-válogatott péntek este 34–21-re legyőzte Litvániát a junior Európa-bajnoki selejtező 3. csoportjában a svájci Prattelnben.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 40. fordulójában a listavezető Leicester City hazai pályán 2–1-re legyőzte a Sheffield Wednesdayt. Futács Márkó anyaklubja 19 ponttal vezet a harmadik helyen álló QPR, és hússzal a negyedik Derby County előtt, így akár az eredmények kedvező alakulása esetén már ezen a héten feljuthat az élvonalba – a Championship első két helyezettje…
Andrew Ayew mesterhármasának köszönhetően megszakadt az Olympique Marseille fekete szériája a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1): az OM péntek este hazai pályán 3–1-re legyőzte a sereghajtó Ajacciót.
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is a Szusza Ferenc Stadionban tekintette meg az Újpest-FTC (1–2) NB I-es rangadót. A szakember fegyelmezett riválisok küzdelmét látta, amelyek viszont szögletek után hibáztak, illetve a kapura kevés veszélyt jelentettek.
A Ferencváros idegenben 2–1-re legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Dusan Vasziljevics megszerezte a vezetést a liláknak, ám a Fradi egyenlített Gyömbér Gábor találatával. A 88. percben a vendég kontrázhattak. Nagy János elcsúszott, így Leonardo akadálytalanul törhetett a hazai kapu előteréig, ahol szépen ellőtte a labdát Marko Dmitrovics mellett a hálóba. Íme, a találkozó…
Thomas Doll szerint a futball istene a Fradi oldalán állt az Újpest ellen a péntek esti rangadón. Az FTC vezetőedzője az utolsó gólt szerző Leonardóról elmondta, hogy minőségi, klasszis játékos, aki, ha jól érzi magát a pályán, meccseket dönthet el. Nebojsa Vignjevics szerint az Újpest ma sem győzelmet, sem vereséget nem érdemelt.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 32. fordulójának nyitó mérkőzésén az Osasuna idegenben 2–1-re legyőzte az Almeríát az alsóházi helyosztón, így – legalább is átmenetileg – elmozdult a kieső helyekről. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a házigazdát erősítő Rafita a ráadás perceiben két sárga lapot kapott, így az Almería emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.
Az újpesti Litauszki Róbert szerint a csapat egygólos vezetése után volt két-három lehetőség, amelyekből egyet kihasználva lett volna lehetőségük „kivégezni” a Ferencvárost a péntek esti derbin. Szűcs Mihály szerint az összképet tekintve megérdemelten nyert a Fradi. Vélemények a rangadó után.
A Real Madrid és a CSZKA Moszkva egyaránt győzött pénteken, így csak az utolsó fordulóban dől el, melyikük jut be csoportja első helyén a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjébe.
Kellő biztosítás mellett rendezték meg péntek este az Újpest–FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Bár hazaiak és a vendégek szimpatizánsai olykor közel kerültek egymáshoz, a rendvédelmi szervek időben közbeléptek, így komolyabb balhé nélkül ért véget a rangadó. Az NSO Tv riportja.
2012 novembere óta először szerzett gólt Anders Svensson svéd bajnoki mérkőzésen: a 148 meccsel svéd válogatottsági rekorder középpályás közeli fejessel nyitotta a gólok sorát a Häcken ellen 3–1-re megnyert pénteki bajnokin.
2012 novembere óta először szerzett gólt Anders Svensson svéd bajnoki mérkőzésen: a 148 meccsel svéd válogatottsági rekorder Elfsborg-középpályás közeli fejessel nyitotta a gólok sorát a Häcken ellen 3–1-re megnyert pénteki bajnokin.
Szivós Márton, a magyar férfi vízilabda-válogatott tagja péntek este, csapata bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt kórházba került, megműtötték, állapota stabil - közölte a Szegedi Vízilabda Egylet az MTI-vel szombatra virradó éjszaka.
Szivós Márton, a magyar férfi vízilabda-válogatott tagja péntek este, csapata bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt kórházba került, megműtötték, állapota stabil – közölte a Szegedi Vízilabda Egylet az MTI-vel szombatra virradó éjszaka.
Tizenhét embert állítottak elő az Újpest–Ferencváros meccs után péntek este – közölte a rendőrség.Az előállítottak közül 16 embert garázdaság vétsége, egy embert pirotechnikai eszközzel való visszaélés szabálysértése miatt.
Háromgólos hátrányból fordítva, sorozatban hét gólt szerezve 7–4-re legyőzte a Montreal Canadiens az Ottawa Senatorst az észak-amerikai jégkorongbajnokságban (NHL). A rájátszásba már biztosan bejutott Habs a triplája mellett két gólpasszt is adó Max Pacioretty és a három asszisztot jegyző Thomas Vanek vezetésével idegenben „forgatta meg a kést” a playoffról lemaradó ellenfélben.
Kevin Durant, az Oklahoma City Thunder kosárlabdázója beállította Michael Jordan rekordját az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA), és sorozatban 40. meccsén jutott el legalább 25 pontig, ám ebben ezúttal sok öröme nem volt ebben, hiszen a Houston Rockets James Harden vezetésével legyőzte a Nyugati főcsoport második helyezettjét. Durant 28 pontig jutott, ezzel a következő meccsen átadhatja…
Bizonytalan Wayne Rooney játéka a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján. A Manchester United támadójának a lábujja fáj, ezért kérdéses, hogy pályára léphet-e a Bayern München elleni idegenbeli mérkőzésen.
Ismét összecsap Date Krumm Kimikóval a monterreyi női tenisztornán Babos Tímea. A magyar játékos egyesben épp a 43 éves japántól kapott ki a második fordulóban, és most a páros elődöntőjében is keresztezik egymást útjaik. Az ázsiai játékos – aki azóta egyesben is a négy közé jutott – a cseh Karolina Plisková oldalán 7:6, 6:3-ra legyőzte az amerikai Maria Sanchez, Coco Vandeweghe párost, így az…
Nincs könnyű helyzetben a labdarúgó NB II-ben szereplő Soproni VSE-GYSEV szakmai stábja, a tavasszal még nyeretlen csapat szombaton a Vasast fogadja, és elképzelhető, hogy a szakmai igazgatónak, Supka Attilának tíz játékosát is nélkülöznie kell ilyen-olyan okok miatt – számolt be róla a klub honlapja.
Bejutott az elődöntőbe az elmúlt két évben a trófeát elhódító cseh válogatott a teniszezők Davis-kupájában. A korábban az egyesmeccsét megnyerő Radek Stepánek és Lukás Rosol a párosmérkőzést is hozta – három szettben –, így a hátralévő két egyesfellépésnek már nincs gyakorlati tétje. A csehek a folytatásban a német–francia párharc győztesével találkoznak, az első nap után a németek meglepetésre…
Ha hétvége, akkor bajnoki víkend az öreg kontinens labdarúgópályáin. A Bundesligában a 29., az olasz és a spanyol első osztályban egyaránt a 32. kört, Angliában pedig a 33. fordulót rendezik meg. A szombati játéknapon pályára lép a Bayern, a Dortmund, a Barcelona, a Real és az Atlético Madrid, valamint a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United is.
Veréb István parádés hajrát bemutatva bronzérmes lett a vantaai birkózó Európa-bajnokságon a szabadfogásúak 86 kilogrammos mezőnyében. A tavalyi budapesti világbajnokságon szintén harmadik helyen végző Veréb a Nemzeti Sport helyszínről tudósító újságírójának elmondta, hiába volt hátra két másodperc a mérkőzésből, tudta, hogyan nyerhet.
A vantaai Európa-bajnokságra tőle szokatlan fizimiskával, nagy szakállal megérkező Kiss Balázs (98 kilogramm) addig hajtotta Ardo Arusaart, amíg az észtet kétszer meg nem intették, így a magyar világbajnok 1:0-ás győzelemmel jutott a legjobb 16 közé.
Öt mérkőzéssel folytatódik ma az NB I 23. fordulójának programja: az első mérkőzésen a Budapest Honvéd a Diósgyőrrel játszik, a Lombard Pápa a PMFC-t, a Paks az MTK-t, a KTE a Videotont fogadja, míg a napot a Debreceni VSC és a Győri ETO rangadója zárja a cívisvárosban.
A kiesés elől menekülő Hamburg 2–1-re nyert hazai pályán a Bayer Leverkusen ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A hamburgiak már a 4. percben vezetést szereztek, ám az 58. percben kapusuk, René Adler nagy hibájának köszönhetően egyenlítettek a vendégek. Hogy a kapusból ne legyen bűnbak, arról a német válogatott védő, Heiko Westermann…
A március elején könyöksérülést szenvedő Módos Péter helyett 59 kilogrammban induló Knipli Csongor és a generációváltás jegyében nehézsúlyba Deák-Bárdos Mihály helyett benevezett Lám Bálint is kikapott a vantaai birkózó Európa-bajnokság első fordulójában.
Hiába érte be az Oklahoma City Thunder játékosa, Kevin Durant Michael Jordant – sorozatban 40. meccsén szerzett legalább 25 pontot – a Houston Rockets ellen dobott 28 pontjával az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, az este egyik legemlékezetesebb jelenetét mégis a Portland Trail Blazers–Phoenix Suns (93–109) mérkőzésen láthatták a nézők. A…