Szolnoki győzelem a legutóbbi két bajnok csatájában: az Olaj hazai pályán 77–72-re legyőzte a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I középszakaszának szombati játéknapján, a 7. forduló nyitó mérkőzésén.
A DVTK 2–1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője szerint csapata egyetlen gondja, hogy nem tud gólt szerezni, míg a diósgyőri Tomiszlav Szivics szerint hamarosan szép játék is párosul az eredményesség mellé.
Az idény első két időmérő edzése esős volt, így mindkét alkalommal be tudott férkőzni az egyik Red Bull a két Mercedes közé. Bahreinben viszont nem esik, ezért joggal reménykedhetnek a német csapatnál abban, hogy a tavalyi Brit Nagydíj óta először sikerül kisajátítani az első rajtsort. Vagy mégis megakadályozza ezt valaki? Kövesse velünk a Bahreini Nagydíj villanyfényes időmérőjét!
Juan Mata góljával a Manchestert United megszerezte a vezetést a Newcastle otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában. A spanyol játékos szabadrúgásból nagyszerűen csavart a bal felső sarokba a 39. percben.
A magyar női labdarúgó-válogatott világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen hazai pályán 4–0-ra kikapott az esélyesebb, s továbbra is hibátlan finnektől, így négy találkozót követően két győzelemmel és két vereséggel a 7. számú selejtezőcsoport negyedik helyén áll.
A Manchester City a papírformát érvényesítve simán, 4-1-re legyőzte a Southampton együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati nyitónérkőzésén.
Elszenvedte első vereségét a Bayern München a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2013–2014-es kiírásában: a címvédő bajorok az Augsburg otthonában kaptak ki 1–0-ra a 29. forduló szombati játéknapján. A Bayern két nagy sorozata is megszakadt: a bajor csapat 53 meccs után kapott ki a bajnokságban, és 65 találkozó után először maradt szerzett gól nélkül a német élvonalban. Szalai…
Teljesen felépülhet Szivós Márton világbajnok vízilabdázó Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója szerint. A vlv-nek részletes interjút adott a történtekről Merkely Béla professzor, aki éjszaka maga döntött a beavatkozásról.
Világbajnok vízilabdázónk, Szivós Márton megnyugtatta az érte aggódókat, és köszönetet mondott azoknak, akiknek meggyőzték őt arról, hogy menjen kórházba. Amint arról korábban már beszámoltunk: a szegediek pólósa a péntek esti, Vasas vendégeként a fővárosban 10–9-re megnyert bajnokit követően kezdődő infarktus miatt kórházba került, ahol megműtötték.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában szombaton a kiesés elől menekülő MTK Vass Patrik találatával és Torghelle Sándor duplájával 3–1-re legyőzte az MVM-Paksot idegenben.
Másfél év után elszenvedte első vereségét a Bayern München a német labdarúgó-bajnokságban, a címvédő együttes Augsburgban maradt alul a 29. forduló szombati játéknapján.
A Primera División 32. fordulójában a hazai pályán játszó Atlético Madrid tartalékos játékkal is nyerni tudott a Villarreal ellen 1–0-ra. A találkozó egyetlen gólját Raúl García szerezte az első félidőben.
A címvédő Manchester United rendkívül magabiztos, 4-0-ás győzelmet aratott a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati játéknapján.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Manchester United Juan Mata vezérletével 4–0-s győzelmet aratott a Newcastle otthonában. Gera Zoltán a 77. percben lépett pályára a West Bromban, amely 1–0-ra nyert a Norwich pályáján, s ezzel pontszámban beérte ellenfelét a tabellán. Gerát azonban hat perccel beállása után le kellett cserélni sérülés miatt.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Lombard Pápa a Pécsi MFC-t fogadta. A hazaiak Nagy Tamás góljával a 29. percben szereztek vezetést. Bár a vendégek próbálkoztak az egyenlítéssel, ezúttal hiányzott belőlük a megfelelő átütőerő, így az eredmény nem változott.
A labdarúgó NB II 22. fordulójában a feljutásért küzdő Siófok hazai környezetben képtelen volt legyőzni a Kozármislenyt, így további lépéshátrányba került a Dunaújvárossal szemben. A Vasas Sopronban játszott szintén 0–0-s döntetlent, pedig több, mint egy félidőn keresztül emberelőnyben volt. A ZTE és a Tatabánya ugyancsak ikszelt egymással.
KTE-Phoenix Mecano–Videoton találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A Primera División 32. fordulójában a tabella utolsó helyén álló Betis az FC Barcelona vendége lesz. A sevillaiak sorozatban öt vereségnél tartanak a katalánokkal szemben, akiknek ráadásul most létfontosságú lenne a győzelem a bajnoki címért folytatott harc miatt. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
A Roger Federer, Stanislas Wawrinka páros négy játszmában kikapott a kazah Alekszandr Nedovjeszov, Andrej Golubjov duótól a teniszezők Davis-kupájában a Világcsoport negyeddöntőjének szombati játéknapján, amelynek következtében a svájciak 2:1-es hátrányba kerültek a három nyert meccsig tartó párharcban. Így vasárnap mindkét korábbi Grand Slam-győztes játékosnak le kell győznie ellenfelét…
Mint arról már beszámoltunk, elszenvedte első vereségét a Bayern München a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2013–2014-es kiírásában: a címvédő bajorok az Augsburg otthonában kaptak ki 1–0-ra a 29. forduló szombati játéknapján. Íme, a mindent eldöntő gól!
A labdarúgó NB II 22. fordulójában a listavezető Nyíregyháza 1–1-es döntetlent játszott Cegléden, így megszakadt hosszú győzelmi sorozata. A Kisvárda hazai pályán legyőzte a Szigetszentmiklóst, míg a Békéscsaba magabiztos sikert ért el Balmazújvárosban.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a második Borussia Dortmund a BL-selejtezős helyre pályázó Wolfsburgot fogadja. Kövesse a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának szombati játéknapjának záró mérkőzésén a Chelsea a Stoke Cityt látja vendégül. José Mourinho együttese nincs jó formában: a hét közepén kikapott a PSG elleni BL-negyeddöntőben, ami legutóbbi négy mérkőzésen a harmadik veresége volt. A Stoke ezzel szemben menetel: az Arsenal legyőzése óta veretlen, az elmúlt öt fordulóban 13 pontot…
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 23. fordulójában a Diósgyőr 2–1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában. Íme, a találkozó összefoglalója!
Sebastian Vettel az idén másodszor esett ki az időmérő edzés második szakaszában, s csak csapattársa, a kvalifikációt a 3. helyen záró Daniel Ricciardo büntetésének köszönheti, hogy a 10. helyről rajtolhat. Vannak gondok az autójával, de a 3. szabadedzésen történt megcsúszása is sokat számít.
Szavazóink magasan a ferencvárosiak brazil légiósát, Leonardót látták a pénteki Újpest–FTC (1–2) derbi legjobb játékosának. A lendületes, kreatív, szabályos eszközökkel idehaza jóformán tarthatatlan Leonardo ezúttal is állandó munkát adott az újpesti védelemnek, majd a 88. percben az ő remek szólója után értékesített ziccer döntötte el a három pont sorsát.
A második helyen álló ZF-Eger nehezen, egy góllal győzött a középmezőnyhöz tartozó BVSC otthonában a férfi vízilabda ob I 25. fordulójának szombati játéknapján.
Fernando Alonso Ferrarijának ereje az egyenesekben körről körre csökkent a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, s ennek nagy szerepe volt abban, hogy a spanyol csak a 10. helyet szerezte meg – bár Daniel Ricciardo büntetése miatt a 9. helyről rajtol.
Mint arról már beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Manchester United Juan Mata vezérletével 4–0-s győzelmet aratott a Newcastle otthonában. Íme, a találkozó összefoglalója!
A Paris Saint-Germain hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Reims legénységét a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójának szombati játéknapján, amivel újabb lépést tett a bajnoki cím elhódítása felé.
Lám Bálint ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Torghelle Sándor remeklésével az MTK 3–1-re győzött idegenben a Paks ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Torghelle két góllal vette ki részét a sikerből, különösen a második találata lett szép. Íme, a találkozó összefoglalója!
A Keleti első Létavértes Kertész Tamás duplájának köszönhetően 3–1-re győzött Jászapátiban, míg a Középcsoport listavezetője, a kisebb hullámvölgyből kiláboló Soroksár Lisztes Krisztián két góljára alapozva 6–0-ra kiütötte a Bölcskét a labdarúgó NB III 22. fordulójának szombati játéknapján. A Nyugati csoportban első, vasárnap pályára lépő Csákvár üldözői közül a Győri ETO II, a BKV Előre és a…