2016. január 10. vasárnap

jan. 10
15:06
Lenullázta a törököket az orosz válogatott a vízilabda Eb-n (Infostart)
Az orosz női válogatott 29-0-ra legyőzte a török csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság nyitófordulójában, vasárnap.
jan. 10
15:06
Barca: „Messi egy csoda, akit Isten küldött közénk” (She)
Arda Turan szombaton már a második mérkőzését játszotta az FC Barcelonában, és a török középpályás a La Ligában is győzelemmel debütált a katalán sztárcsapat mezében.
jan. 10
15:08
Gyász: elhunyt a Formula–1 első női versenyzője (She)
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Maria Teresa de Filippis, a Formula–1 első női versenyzője.
jan. 10
15:10
Videó: nem is lehetett volna a pályán, de majdnem gólt szerzett (She)
Az angol labdarúgó FA-kupa harmadik fordulójában rendezett Eastleigh–Bolton Wanderers mérkőzés nemcsak az ötödosztályú csapat bravúrjáról marad emlékezetes – 1–1-es döntetlennel ért véget a meccs –, hanem egy pályára szaladó szurkolóról. Az idősebb drukker a legrosszabb pillanatban, az Eastleigh egyik kontratámadása közben szaladt be, a felvételek szerint azzal a céllal, hogy gólt szerezzen. Így…
jan. 10
15:24
Hertha: Nem zavarnak a mai fiatalok szokásai – Dárdai (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha vezetőedzője, Dárdai Pál értékelte a Bayern Münchentől érkezett tizenkilenc éves Sinan Kurtot.
jan. 10
15:26
Vízi Eb: Hollandia–Magyarország élőben az NSO-n! (She)
Megkezdődik a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság. A női versenyben a magyar válogatott a csoport nagy esélyese, Hollandia ellen száll vízbe. Ha sikerül nyerni, akkor nagy lépést tehetünk a legjobb négy közé kerülés felé. Kövesse figyelemmel élő, percről percre frissülő szöveges közvetítésünket, és szóljon hozzá, kommentálja is az eseményeket!
jan. 10
15:28
FA-kupa: újabb élvonalbeli csapat búcsúzott a sorozattól (She)
A Premier League-ben a kiesés elől menekülő Swansea City 3–2-re kikapott a negyedosztályú Oxford City otthonában, és már a 3. fordulóban búcsúzott az FA-kupától.
jan. 10
15:33
Otthon kapott ki a listavezető Inter (Metropol)
A Sassuolo Berardi 95. percben szerzett tizenegyesgóljval győzött az éllovas Inter vendégeként az olasz bajnokságban.
jan. 10
16:00
Felkészülés: Huszti szabadrúgásgólja, sima Eintracht-siker (She)
A német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata Abu-Dzabiban 5–1-es győzelmet aratott a szaúdi al-Ahli elleni felkészülési mérkőzésen. A frankfurtiak második gólját Huszti Szabolcs szerezte.
jan. 10
16:02
Tenisz: továbbra is Stan Wawrinka ül Csennai trónján (She)
Sorozatban harmadszor, az elmúlt öt évben negyedszer nyerte meg Stan Wawrinka a csennai ATP-tornát. Az idei fináléban a 19 éves horvát Borna Coricot győzte le.
jan. 10
16:18
Így fogadják az úszók Kiss László döntését (Infostart)
Több versenyző és szakember is örömének adott hangot, miután vasárnap Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya jelezte, hogy csütörtöki bejelentésével ellentétben folytatja szakvezetői munkáját.
jan. 10
16:18
Haladás: Fehér nem utazik, Martínez sem bevethető (She)
Hétfőtől a horvátországi Pulában edzőtáborozik a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata, amely sérülések miatt kicsit megfogyatkozott kerettel utazik.
jan. 10
16:20
A társak szerint is Hárai Balázs volt 2015 legjobb vízilabdázója (Infostart)
A sportági szövetség döntésével megegyezően a válogatott játékosok is Hárai Balázst tartják a 2015-ös év legjobb magyar férfi vízilabdázójának.
jan. 10
16:36
Vízilabda Eb - Vereséggel kezdett a magyar válogatott (Infostart)
Sima vereséggel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, amelynek vasárnapi nyitányán négy góllal maradt alul a vb- és Eb-ezüstérmes hollandokkal szemben.
jan. 10
16:36
Ligue 1: előzött, már a negyedik helyen a Nice (She)
A Nice 1–1-es döntetlent harcolt ki a Lille vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) vasárnapi játéknapján, és feljött a tabella negyedik helyére. Öt döntetlen után újra győzött a Nantes: a „kanárik” 2–1-re megverték a Saint-Étienne-t a két patinás klub kora délutáni mérkőzésén.
jan. 10
16:38
Vízi Eb: nagyon simán kikapott a női válogatott Hollandiától (She)
A magyar válogatott gyenge játékkal csak a súlyos vereséget tudta elkerülni Hollandia ellen a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság nyitó meccsén. A női versenyben a csoport nagy esélyese, Hollandia már nyolccal is vezetett a harmadik negyedben, a vége négygólos vereség lett.
jan. 10
16:40
Alpesi sí: Kristoffersen nyerte a vasárnapi szlalomot (She)
A szakági pontversenyt vezető norvég Henrik Kristoffersen nyerte meg a férfi alpesi sízők vasárnapi műlesikló világkupa-viadalát a svájci Adelbodenben.
jan. 10
17:12
FA-kupa: a Chelsea tinédzsere első lövéséből betalált (She)
A Chelsea 2–0-ra legyőzte a Scunthorpe Unitedot az FA-kupa 3. fordulójában. Az első gólt a Guus Hiddink irányítása alatt megtáltosodó Diego Costa, a másodikat pedig a 19 éves Ruben Loftus-Cheek szerezte.
jan. 10
17:14
Gyorskorcsolya Eb: Nagy Konrád összetettben a 16. lett (She)
Nagy Konrád vasárnap a 13. időt érte el 1500 méteren, így összetettben a 16. helyen zárt a gyorskorcsolyaázók minszki összetett Európa-bajnokságán.
jan. 10
17:16
Serie A: gólzuhataggal lett a Napolié a téli bajnoki cím (She)
A Napoli idegenben 5–1-re legyőzte az újonc Frosinonét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójának vasárnapi játéknapján, és a tabella élére ugrott – így az övé a „téli bajnoki cím”. Érdekesség, hogy mind a hat vasárnap délutáni mérkőzés vendégsikerrel zárult.
jan. 10
17:21
Magyar vereség a vízilabda eb-n (Metropol)
Sima vereséggel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
jan. 10
17:23
A Napoli az őszi bajnok Olaszországban (Metropol)
A Napoli sima, 5-1-es győzelmet aratott az újonc Frosinone vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
jan. 10
17:30
Vízi Eb: „Egyelőre minden hiányzott”; „Jól akartunk kezdeni” (She)
Nem sikerült a kezdés a magyar női vízilabda-válogatottnak a belgrádi Eb-n, hiszen 14–10-re kikapott Hollandiától. Takács Orsolya szerint egyelőre minden hiányzott védekezésben a mieink játékából.
jan. 10
17:32
Mol Liga: a listavezető DVTK a ráadásban nyert Fehérváron (She)
A DVTK Jegesmedvék címvédő és éllovas csapata hosszabbítás után győzött Székesfehérváron a jégkorong Mol Liga vasárnapi játéknapján.
jan. 10
17:48
Serie A - A Napoli nyerte az őszi szezont (Infostart)
A Napoli sima, 5-1-es győzelmet aratott az újonc Frosinone vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, ezzel az élre ugrott, és megnyerte a Serie A most záruló őszi szezonját.
jan. 10
17:48
Videó: ha ezt Lewandowski éles meccsen is megcsinálja… (She)
A Bayern München edzésén Robert Lewandowski egészen pazar mozdulattal váltott gólra egy beadást. Ha ezt tétmeccsen is bemutatja…
jan. 10
17:50
Elhunyt az első női Forma-1-es pilóta (Infostart)
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az első női Forma-1-es pilóta, az olasz Maria Teresa de Filippis.
jan. 10
17:50
Női kézi EHF-kupa: újvárosi siker a Siófok ellen (She)
A Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapata hazai pályán 24–19-es győzelmet aratott a Siófoki KC ellen az EHF-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
jan. 10
17:52
Asztalitenisz: nehéz elődöntő után sima finálét nyertek Pótáék (She)
Sorozatban harmadszor Póta Georgina csapata, a TTC Berlin Eastside nyerte meg a női asztaliteniszezők kupaküzdelmeit Németországban.
jan. 10
18:06
Kapitányi értékelés a nők pólóveresége után (Infostart)
A női válogatott szövetségi kapitánya szerint túl lehet lépni az első mérkőzésen elszenvedett vereségen, nagyon nincs is más választás - írja a waterpolo.hu.
jan. 10
18:06
Sílövészet: a hibátlan célzás sem volt elég M. Fourcade ellen (She)
Martin Fourcade nyerte meg a férfi sílövők tömegrajtos világkupaversenyét Ruhpoldingban. Az összetett vk négyszeres címvédője nem lőtt hibátlanul, ám remek futóteljesítménnyel így is jobbnak bizonyult a mind a 20 célt eltaláló Ondrej Moravecnél. A nőknél Laura Dahlmeier átvette a vezetést a szakági vk-ban.
jan. 10
18:08
La Liga: a brazil csatár elintézte Gary Neville Valenciáját (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 19. fordulójában a Real Sociedad hazai pályán 2–0-ra felülmúlta a Valenciát, amely nyolc meccs óta nyeretlen az első osztályban, vagyis Gary Neville irányításával sem győzött még. A baszk csapat góljait a hajrában a brazil Jonathas szerezte, aki ebben a szezonban ezt megelőzően egyszer volt eredményes.
jan. 10
18:24
Asztalitenisz - Ismét Póta Georgina csapata nyerte a kupát Németországban (Infostart)
Sorozatban harmadszor Póta Georgina csapata, a TTC Berlin Eastside nyerte a női asztaliteniszezők kupaküzdelmeit Németországban.
jan. 10
18:24
PL: rekordösszeget fizetett az újonc a 22 éves csatárért (She)
A Premier League-ben újonc Bournemouth klubrekordot jelentő kilencmillió fontért megvásárolta a Wolverhamptontól Benik Afobe csatárt.
jan. 10
18:42
Videó: villant Dzsudzsák balja, gól a Török Kupában (She)
Dzsudzsák Balázs gólt szerzett a Bursasporban a Boluspor ellen a labdarúgó Török Kupa csoportmeccsén.
jan. 10
18:44
Africa Race: ünnep a Rózsaszín-tónál (She)
Szóltak a dobok, lobogtak a zászlók – a Rózsaszín-tó partja teljes pompájában ragyogott. Az Africa Race befutója ünnepélyes alkalom, s ennek megfelelő volt a fogadtatás is. A mezőny hatezer kilométeres sivatagi túra után érkezett meg a Dakartól nem messze lévő, legendás tó partjára, s ünneplésre nem csupán a győzteseknek volt okuk, hanem mindenkinek, aki eljutott a célig.
jan. 10
19:00
Női kézi BL: a Midtjylland nyert, nagyon szoros a Győr csoportja (She)
A dán Midtjylland hazai pályán 25–21-re legyőzte a svéd Sävehofot a női kézilabda Bajnokok Ligája 2. számú középdöntős csoportjában, ezzel maradt az ötödik helyen, de a hátránya csak két pont a listavezető Buducsnoszt Podgorica mögött, amely jobb gólkülönbségével előzi meg a Győri Audi ETO KC-t.
jan. 10
19:02
Vízi Eb: „Serdülős hibákat követtünk el a hollandok ellen” (She)
Tóth Ildikó, a magyar vízilabda-válogatott játékosa értékelt a hollandoktól elszenvedett 14–10-es vereség után.
jan. 10
19:04
FA-kupa: Kane 11-ese mentette meg a Spurst a Leicester ellen (She)
A Tottenham Harry Kane hajrában szerzett tizenegyesgóljával kiharcolta a Leicester City elleni FA-kupa-párharc megismétlését.
jan. 10
19:18
Férfi kézi: hetest hibáztunk a végén, ikszeltünk a szerbekkel (She)
A lengyelországi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a Zentán elszenvedett 24–22-es vereséget követően Kecskeméten 25–25-ös döntetlent játszott Szerbiával.
jan. 10
19:36
Eurorögbi: a Quins elvette az angol éllovas ártatlanságát (She)
Az angol élvonalbeli rögbibajnokság (Aviva Premiership) 9. fordulójában a listavezető Saracens nyolc győzelem után elszenvedte első vereségét. A címvédő a Harlequins elleni rangadót bukta el hat ponttal idegenben. A vendégek a második félidő közepéig jól tartották magukat, ám a hajrában összejött 11 ponttal – két büntető, majd a vége előtt egy perccel egy cél – fordítottak a házigazdák.
jan. 10
19:54
Férfi kézilabda Eb - Vasárnap döntetlen a szerbekkel a felmérőn (Infostart)
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a szombati, zentai kétgólos vereség után vasárnap, Kecskeméten 25-25-ös döntetlent játszott a szerb csapattal felkészülési mérkőzésen.
jan. 10
19:54
Atlétika: ilyen is van, legyőzték Mo Farah-t! (She)
Az amerikai Garrett Heath legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Mo Farah-t a hagyományos edinburgh-i mezeifutó-versenyen (Great Edinburgh X Country), amelyet ezen a hétvégén rendeztek meg.
jan. 10
19:56
Africa Race: „Forrt a vérem” – éles küzdelem a Kamazokkal (She)
Szalay Balázs és Bunkoczi László érdekes küzdelmet vívott az Africa Race 11. szakaszán Akzsuzst és Saint Louis között. Az NSO Tv riportja.
jan. 10
20:12
Női röplabda NB I: a Vasas szettet sem adott a Gödöllőnek (She)
A Vasas idegenben, a Békéscsaba és a Nyíregyháza pedig hazai pályán győzött szettveszteség nélkül a női röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
jan. 10
20:14
Férfi röplabda NB I: három meccs, három vendégsiker (She)
A Pénzügyõr a Sümeg, a Kecskemét pedig a Szolnok vendégeként nyert ötszettes mérkőzésen a férfi röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
jan. 10
20:16
EBEL: ijedelem a végén, de fehérvári siker a Dornbirn ellen (She)
A Fehérvár AV19 férfi jégkorongcsapata az EBEL alapszakaszában hazai pályán 4–3-ra győzött az osztrák Dornbirn ellen.
jan. 10
20:30
Női kézilabda EHF Kupa - Dunaújvárosi előny a magyar párharcban (Infostart)
A Dunaújváros öt góllal legyőzte vasárnap a vendég Siófokot a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén, így kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
jan. 10
20:30
La Liga: a Bayern volt csatára mentett pontot a Málagának (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 19. fordulójában az Eibar hazai pályán 2–1-re megverte az Espanyolt, ezzel sorozatban a harmadik győzelmét aratta az első osztályban, amivel beállította a klubrekordot. A házigazdák első gólját Inui Takasi jegyezte, aki a La Liga történetének negyedik japán gólszerzője.
jan. 10
20:32
Férfi kézi: Ízelítőt kaptunk az Európa-bajnokságból – Iváncsik (She)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 25–25-ös döntetlen játszott Szerbiával Kecskeméten felkészülési mérkőzésen. Iváncsik Gergő és Faluvégi Rudolf értékelt.

Keresés