Mint arról korábban beszámoltunk, Svédország Románia legyőzésével kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. A péntek este azonban nem csak az örömről szólt, mivel rasszista inzultusok érték a svédek támadóját, Alexander Isakot Bukarestben. Az UEFA jelezte, vizsgálatot indít az ügyben.
A magyar női csapat biztosította helyét a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság B-divíziójának elődöntőjében, miután a csütörtöki játéknapon 13:10-re legyőzte Lengyelországot.
A kontinens meghatározó labdarúgó-válogatottjai sikeresen zárták a selejtezőket, ezúttal úgy tűnik, a legjobb húsz csapat jutott tovább a csoportküzdelmekből.
Vogel Soma még csak 22 éves, de már több aranyérmet akasztottak a nyakába, mint amennyiről néhány rutinosabb vízilabdázó csak álmodhat. De vajon ez elég ahhoz, hogy az FTC-Telekom Waterpolo BL-címvédő pólócsapatának benjáminjaként ne ő vigye a labdákat?
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtöki tájékoztatójából kiderül, pontosan mely kérdések dőlnek el a pénteki, 12 órakor kezdődő sorsoláson. Úgy tűnik, a magyar válogatott tényleg az A- vagy a C-ágra kerül, nem lesz módosítás.
Mint beszámoltunk róla, Belgium Eden Hazard vezérletével 4–1-re nyert Oroszországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat 9. fordulójában. A mérkőzés után egy különleges mezcsere miatt Dedryck Boyata került a reflektorfénybe.
Egyre népszerűbb a Gareth Bale kapcsán elhíresült „Ebben a sorrendben” jelige. Többek között a spanyol élvonalbeli Real Betis és Valencia is lecsapott a magas labdára, sőt az AS napilap főszerkesztője is reagált.
A győri lakótelep San Siro Pub nevű kiskocsmája sportolók, sportbarátok kedvelt törzshelye. A falakon emlékezetes pillanatok fotói, neves játékosok, sportolók mezei. Minden belépő egy-egy jó szóval, barátságos hátba veregetéssel üdvözli beszélgetőtársamat, a július óta 60 éves kézilabda-legendát, Iváncsik Mihályt, aki két fiával együtt több mint öt
Az Európa-bajnoki csoportselejtezőket követően összesítettük a válogatott játékosainak lapunk tudósítói által adott osztályzatait. Március óta a nyolc mérkőzésen 25 labdarúgó lépett pályára, összesített rangsorunkra azonban csak az a 12 futballista kerülhetett fel, aki a csoportmérkőzések legalább felén, vagyis négy találkozón értékelhető telj
Kizárólag a női válogatott világbajnoki szereplésére kívánnak koncentrálni a következő napokban a Román Kézilabda-szövetség (FRH) vezetői, a doppingügybe keveredett Corona Brasov-val pedig a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség vizsgálatának lezárása után foglalkoznak.
Győrben gyógyul Kalmár Zsolt, akinek a magyar válogatott pénteki, Uruguay elleni felkészülési mérkőzésén eltört a bokája. A DAC 24 esztendős labdarúgója legalább három hónapig nem játszhat.
Tarpa, a Sándor István Sportakadémia az a köldökzsinór, amely az embertelen körülmények között vegetáló kárpátaljai futballszerető ifjúságot Európához, a világhoz köti, talán az sem túlzás, hogy életben tartja.
A dél-amerikai bemutatókörútja második állomása után megható üzenetet kapott a legendás argentin labdarúgótól, Diego Maradonától a 20-szoros Grand Slam-torna-győztes svájci teniszező, Roger Federer.
Budapest három díszpolgára, Miklósa Erika, Kemény Dénes és Merkely Béla közös nyilatkozatban álltak ki a budapesti atlétikai vb megrendezése és a dél-pesti terület rehabilitációja mellett:
A spanyol sportsajtó Gareth Bale azonnali távozását sürgeti a Real Madridból, miután a walesi labdarúgó a Magyarország elleni, győztes hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést követően tiszteletlenül viselkedett a spanyol klubbal szemben.
Miha Zvizej, az Esbjerg szlovén kézilabdázója a Twitter-oldalán osztott meg egy videót arról, hogy a szlovén válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a jelenleg a horvát PPD Zagreb edzőjeként dolgozó Veszelin Vujovics milyen stílusban beszél a játékosaival egy időkérés alatt.
A spanyol sportsajtó Gareth Bale azonnali távozását sürgeti a Real Madridból, miután a walesi labdarúgó a Magyarország elleni, győztes hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést követően tiszteletlenül viselkedett a spanyol klubbal szemben.
Spanyol és walesi sajtóhírek szerint visszacsábítaná korábbi csapatához, a Tottenhamhez Gareth Bale-t, a Real Madrid támadóját a londoni gárda új menedzsere, José Mourinho.
Számos amerikai sportpályafutásra rásütjük, hogy valódi hollywoodi történet, az Oakland Raiders NFL-játékosáé, Erik Harrisé viszont nem az. Ilyesmit a legelvetemültebb forgatókönyvírók sem tudnának kitalálni.
A Dunaszerdahelyen futballozó középpályásnak a Puskás Aréna múlt pénteki avatóján, a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzésen tört el a bokája.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach a hivatalos honlapján tudatta, hogy meghosszabbította László Bénes szerződését.
Miklósa Erika operaénekes, Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és Merkely Béla professzor levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek, amelyben arra kérik, hogy támogassa a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezést.
Új szintre emelte a Red Bull F1-es csapata a kerékcserét. Az osztrák istálló szerelői zéró gravitációban hajtották végre az amúgy 1.82 másodperc alatt is elvégezhető műveletet, amellyel a múlt hétvégén rekordot döntöttek Brazíliában.
Nincs szüksége új játékosokra, és Tottenham-edzőként sem tagadja meg a Chelsea-hez fűződő kötelékeit – többek között erről beszélt José Mourinho, az első, immáron Spurs-menedzserként megtartott sajtótájékoztatóján. A portugál tréner, aki tavaly december óta várt arra, hogy újra kispadot kapjon, kijelentette, egy év alatt sok mindenen gondolkodott,
A Falco a kulcsemberei nélkül sem okozott csalódást az olasz Brindisi otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában, igaz, valós győzelmi esélye nem volt.
Ötvennégyre nőtt a magyar kvóták száma a jövő évi tokiói olimpiára azzal, hogy szerdán kiderült, Magyarország egy kerékpárost indíthat a férfiak mezőnyversenyében.
A szerb válogatott a franciák elleni páros mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjutott a tenisz Davis-kupa madridi döntőjének csoportköréből, és a német csapat is biztosította negyeddöntős helyét.
A hétvégén immár a hatodik alkalommal rajtol az elektronikus motorral hajtott formulaautók számára kiírt bajnokság, a Formula E. A sorozat hatodik idénye előtt összeszedtünk néhány hasznos információt az előttünk álló hónapokról.
Blaskó Mihály a napokban Athénból Spártáig futott, majd vissza. Az összesen 490 kilométeres távot első magyarként teljesítette, s miután hazaért – és azonnal munkába is állt –, a csupasport.hu arra kérte, összegezze a különleges élményt.
Először szólalt meg Kenderesi Tamás, akit a kvangdzsui világbajnokság utolsó estéjén egy helyi szórakozóhelyen elkövetett mozdulat miatt a dél-koreai hatóságok szexuális zaklatással vádolták meg – az olimpiai bronzérmes úszó a TV2 Tények Plusz című műsorának nyilatkozott.