2020. január 21. kedd

jan. 21
11:42
Juhász Roland: régóta érlelődött az elhatározás (Infostart)
A MOL Fehérvár FC csapatkapitánya megerősítette korábbi szándékát, hogy az idény végén befejezi labdarúgó pályafutását.
jan. 21
11:54
Beintettek az angol akadémiai rendszernek, és nekik lett igazuk (She)
A futballvilág egyik legérdekesebb klubja az angol másodosztályban (Championship) szereplő Brentford. A patinás egylet innovatív vezetői folyton új utakat keresnek – második csapatuk egy, a szigetországban egyedülállónak mondható kísérlet terepe.
jan. 21
11:56
Újpest: a tornászok is felköszöntötték Keleti Ágnest (She)
Hétfőn Őze Tibor klubigazgató vezetésével az Újpest tornaszakosztálya is ünnepélyesen felköszöntötte a január 9-én 99. születésnapját betöltő olimpiai bajnok tornászlegendánkat, Keleti Ágnest. Ági nénit közel százötven gyermek fogadta (a legfiatalabb három, a legidősebb tizennyolc esztendős volt), együtt fogyasztották el a világlegidősebb élő olimp
jan. 21
12:06
Spartan-kupa: ismét megrendezték az ózdi gálát (She)
Ha egy gálát már hatodik alkalommal rendeznek meg, az azt jelenti, hogy az első öt jól sikerült. Nincs ez másként az immár hagyományosnak nevezhető küzdősportfesztivállal, a Spartan-kupával, amelynek a szokások szerint Ózd adott otthont.
jan. 21
12:12
Babos Tímea meccsét elnapolták (Infostart)
Babos Tímea első fordulós mérkőzését keddről szerdára halasztották a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 21
12:12
Átigazolás: Brazíliába szerződött a Kisvárdától térdprobléma miatt távozó védő (She)
A Kisvárdával szerződést bontó Anderson Pico hazatért és a brazil Gremio Esportivo Juventushoz írt alá.
jan. 21
12:12
Nem súlyos Szoboszlai csípősérülése (Azenpenzem)
.
jan. 21
12:18
Ilyet még nem látott Nagy László sem (Infostart)
Nagy László nem akármilyen kézilabda-pályafutáson van túl, most azonban úgy érzi, ilyet 20 év alatt ő sem élt meg, mint ami a mostani fiatal csapattal történik az Európa-bajnokságon.
jan. 21
12:18
La Liga: a Barcelona Wernerrel pótolná Suárezt – sajtóhír (She)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata szeretné szerződtetni Timo Wernert az RB Leipzigtől, hogy vele pótolja Luis Suárezt.
jan. 21
12:30
Tenisz: a Főnixben biztosan nem rendeznek Wta-versenyt (She)
Hétfőn megírtuk: a WTA honlapja szerint februárban Budapest helyett Debrecenben rendezhetik meg a magyarországi WTA-tenisztornát február 17. és 23. között. A városban a Főnix Csarnok lehetett volna az a létesítmény, amely megfelel a szigorú előírásoknak, ám kedden a létesítményt üzemeltető Debreceni Sportcentrum Kft.-től megtudtuk, a cégnek nincs m
jan. 21
12:36
Női kézilabda: az Ehf-kupában edződnek a Dvsc fiataljai (She)
Az első három meccsen sokat szerepeltek, időnként főszerepet is játszottak a debreceni utánpótláskorú kézilabdázók a női EHF-kupában. Eddigi teljesítményükről és a nem mindennapi lehetőségről a DVSC-Schaeffler vezetőedzőjével, Köstner Vilmossal beszélgettünk.
jan. 21
12:38
Női kosárlabda: a következő idényben visszatérne Gereben Lívia (She)
Gyógyultnak érzi magát és a következő idényben visszatérne a pályára Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdázója, akinél tavaly májusban leukémiát diagnosztizáltak.
jan. 21
12:48
Most már Stockholmba vágynak (Azenpenzem)
A magyar férfikézilabda-válogatottnak az álom beteljesüléséhez ma este le kell győzni a társházigazda Svédországot a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
jan. 21
12:51
Korhatár nélkül (mint a moziban) – A 19 éves Haaland és a 39 esztendős Joaquin elkápráztatja a szurkolókat (Behaviour)
„Nem győzök bámulni egy norvég tinédzsert meg egy spanyol öregfiút.”
jan. 21
12:57
A csodálatos hétvége után külföldön ragadt a magyar sportolónő (Ripost)
Szilágyi Liliána a hétvégén 19 századdal győzte le Hosszú Katinkát 200 pillangón az Úszó Bajnokok Sorozata pekingi állomásán.
jan. 21
13:00
Férfi kézi Eb: eksztázisban a magyar kommentátor (She)
A magyar férfi kézilabda-válogatott szinte az egész országot lázba hozta a reméltnél is jobb Európa-bajnoki szereplésével, s nincs ez máshogy az újságírók, kommentátorok esetében sem. A kontinenstornát közvetítő Sport TV kedden nyilvánosságra hozta az egyetlen góllal megnyert Szlovénia–Magyarország mérkőzés utolsó pillanatait, ám ezen a felvételen
jan. 21
13:00
Nadal győzött Melbourne-ben, olasz tinédzserrel játszik holnap Fucsovics (Azenpenzem)
A világelső Rafael Nadal magabiztos győzelemmel jutott be a második fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 21
13:06
Férfi kézi Eb: Jöhet bárki, nem félünk senkitől – Balogh Zsolt (She)
A Szlovénia elleni győzelemmel az olimpiai kvalifikációs torna elérhető közelségbe került a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely Balogh Zsolt szerint nem fél senkitől.
jan. 21
13:08
Atlétika: 20 évesen elhunyt a tavalyi bajnokság ezüstérmese (She)
Tragikus körülmények között elhunyt Varga Péter, a tavalyi szabadtéri országos bajnokság távolugrásának ezüstérmese – adta hírül kedden a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos honlapja.
jan. 21
13:12
Női vízi Eb: „Kellően feltüzelve kezdjük meg a kieséses szakaszt” (She)
A magyar női válogatott kellően feltüzelve szeretné megkezdeni szereplését a hazai rendezésű vízilabda Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában.
jan. 21
13:24
Chema Rodriguez elárulta, mi a magyar válogatott erőssége (Infostart)
Chema Rodríguez másodedző szerint a szakmai stáb tagjai próbálnak új impulzusokat adni az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott tagjainak.
jan. 21
13:24
Jégkorong: a Fehérvár kedden felmentette a vezetőedzőjét (She)
A Fehérvár AV19 SC vezetősége a keddi nappal felmentette a munkavégzés alól Hannu Järvenpää vezetőedzőt. A szakmai munka irányítását az eddigi másodedző, Antti Karhula veszi át – derül ki a jégkorongklub hivatalos honlapjának keddi híradásából.
jan. 21
13:42
Női kézi: három győri játékos került be az év álomcsapatába (She)
A handball-planet.com kézilabdára szakosodott portál szokásos, éves álomcsapatában ezúttal három Győri Audi ETO-játékos szerepel. A szavazatok alapján Stine Oftedal, Kari Brattset és Eduarda Amorim került be a legjobbak közé.
jan. 21
13:57
Két futópados világcsúcsot is megdöntött Csécsei Zoltán (Behaviour)
Az ultrafutó 12 óra alatt 155,32, egy nap alatt pedig 286,80 kilométert teljesített.
jan. 21
14:06
Elhunyt a fiatal válogatott sportoló (Infostart)
Meghalt a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott atlétája, Varga Péter.
jan. 21
14:06
Légiósok: Remélem, nem kell sokat várni az első gólra – Eppel (She)
A nyolcszoros válogatott labdarúgó, Eppel Márton félidőnyi lehetőséget kapott Bernd Storcktól, a Cercle Bruges vezetőedzőjétől a szerződtetése utáni első bajnoki mérkőzésen.
jan. 21
14:06
Sarapova kiesett Melbourne-ben (Azenpenzem)
Nem jutott túl az első fordulón Marija Sarapova a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 21
14:08
A franciák a legjobbak a gyengék között (Azenpenzem)
Ma este hétkor Franciaországgal csap össze a magyar női vízilabda-válogatott a Duna Arénában, az Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
jan. 21
14:12
Sorozatban ötödször elődöntős a férfi kézilabda Eb-n a spanyol válogatott (Azenpenzem)
.
jan. 21
14:42
Nb Ii: az Mtk végleg megszerezte az élvonalból jött középpályást (She)
Az NB II-es MTK Budapest érvényesítve opciós jogát és végleg megvásárolta Cseke Benjámin játékjogát a Paksi FC-től – adta hírül a fővárosi klub hivatalos honlapja.
jan. 21
14:42
Az Uefa szerint a felcsúti foci egy gazdasági csoda (444.hu)
A legnagyobb pénztermelő fociklubok közé került a Puskás Akadémia az európai szövetség éves kiadványában. Kár, hogy rosszul számoltak.
jan. 21
14:48
Légiósok: Nikolics a Premier League-ben?! – „Dolgozunk rajta!” (She)
Angol sajtóértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Crystal Palace is érdeklődik a jelenleg szabadon igazolható magyar válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja iránt. A csatár menedzsere, Filipovics Vladan annyit megerősített a Nemzeti Sport Online érdeklődésére, hogy van érdeklődés európai topligákból és dolgoznak rajta, hogy eljussanak sze
jan. 21
15:06
Légiósok: Nikolics a Premier League-ben?! – „Dolgozunk rajta!” (She)
Angol sajtóértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Crystal Palace is érdeklődik a jelenleg szabadon igazolható magyar válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja iránt. A csatár menedzsere, Filipovics Vladan annyit megerősített a Nemzeti Sport Online megkeresésére, hogy van érdeklődés európai topligákból, és dolgoznak rajta, hogy eljussanak sz
jan. 21
15:24
Férfi kézi Eb: Gulyás István a kapitány, ő a főnök – Chema Rodríguez (She)
Chema Rodríguez másodedző szerint a szakmai stáb tagjai próbálnak új impulzusokat adni az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott tagjainak.
jan. 21
15:24
Sorsdöntő meccset játszik ma este a magyar kézilabda-válogatott, de egy esetleges vereség után is megmaradna az esély az olimpiára (888.hu)
Az már csak hab a tortán, hogy az Eb-elődöntőbe jutás is elérhető közelségbe került.
jan. 21
15:24
Juhász Roland az idény végén visszavonul (Azenpenzem)
Juhász Roland, a Mol Fehérvár Fc csapatkapitánya megerősítette korábbi szándékát, hogy az idény végén befejezi labdarúgó pályafutását.
jan. 21
15:26
Aus. Open: Medvegyev és Zverev nyert, Tsonga feladta (She)
Sikerrel vette az 1. fordulót az Australian Openen Danyiil Medvegyev, a férfitorna negyedik kiemelt versenyzője. Az orosz játékos a világranglistán 50. helyen álló amerikai Frances Tiafoe fölé kerekedett négy szettben.
jan. 21
15:28
Kép: különleges mezben lép pályára a Nantes Sala emlékére (She)
A francia élvonalbeli FC Nantes Emiliano Salára emlékezik a hétvégi meccsen: a szerencsétlenül járt támadó emlékére az argentin válogatottéra hajazó mezben lépnek pályára a játékosok.
jan. 21
15:48
Mignolet megijedt, Kompany rendre intette a rajongókat (She)
Vasárnap Anderlecht–FC Bruges mérkőzést rendeztek a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A találkozó 2–1-es vendégsikerrel ért véget, ám nem egy szép beadás vagy gól, hanem elsősorban egy sportszerűtlen cselekedet kapcsán beszélnek sokat a meccsről.
jan. 21
15:54
Asztalitenisz: a kínaiak helyett ezúttal a japánok jönnek Budapestre (She)
A férfiaknál 191, a nőknél pedig 135 játékos nevezett a BOK Csarnokban február 18. és 23. között sorra kerülő asztalitenisz World Tour-versenyre.
jan. 21
16:00
Női vízi Eb: a spanyolok várhatnak a mieinkre az elődöntőben (She)
Elsőként a holland válogatott jutott be a legjobb négy közé a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján: a címvédő kedden a negyeddöntőben 22–2-re nyert Szlovákia ellen.
jan. 21
16:06
La Liga: az Osasuna egykori menedzsere elismerte a vesztegetést (She)
Ángel Vizcay, a La Ligában szereplő Osasuna korábbi klubmenedzsere elismerte, hogy 2013-ban és 2014-ben több mérkőzést is pénzzel befolyásoltak annak érdekében, hogy a pamplonaiak ne essenek ki az első osztályból – számolt be róla a spanyol Marca.
jan. 21
16:06
Óriási botrány, saját rajongóit szidta a sztár (Ripost)
Hatalmas balhé tört ki a belga labdarúgó-bajnokság rangadóján.
jan. 21
16:08
Szörnyű tragédia, fiatalon hunyt el a magyar válogatott sportoló (Ripost)
A Nyíregyháza Sportcentrum atlétája 21 éves korában hunyt el.
jan. 21
16:18
brutális felvétel, az út közepén verték a korábbi Nba-sztárt (She)
Nem is olyan rég, 2019 nyarán végigsöpört a nemzeti sportsajtóban a hír: Delonte West nagy bajban van. A karrierje során többek közt a Boston Celticsben, a Cleveland Cavaliersben és a Dallas Mavericksben is megforduló irányító a visszavonulás után mentális betegsége és drogproblémája miatt elképesztő gödörbe került, és a hírek szerint az utcára ker
jan. 21
16:24
Máthé megismételné a tavalyi formáját a svédek ellen (Azenpenzem)
Máthé Dominik tavaly robbant be a nemzetközi mezőnybe, a 33-30-es svéd győzelemmel végződő vb-csoportmeccsen viselte először a címeres mezt, s a megilletődöttség legkisebb jele nélkül kézilabdázva hat gólt szerzett.
jan. 21
16:30
Női kézilabda: távozott Rosztovból a vb-győztes irányító (She)
Az orosz Rosztov-Don női kézilabdacsapata hivatalos honlapján adta hírül, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott brazil irányítójával, Ana Paula Rodriguessel.
jan. 21
16:32
Női kézi: továbbra is biztosított a Dunaújvárosi Nb I-es szereplése (She)
Továbbra is biztosított a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) szereplése a női NB I-ben és a dunaújvárosi kézilabda utánpótlás akadémia működése – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a város humán ügyekért felelős alpolgármestere.
jan. 21
16:36
Női kézi: továbbra is biztosított a Dunaújváros Nb I-es szereplése (She)
Továbbra is biztosítva van a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) szereplése a női NB I-ben és a dunaújvárosi kézilabda utánpótlás-akadémia működése – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a város humán ügyekért felelős alpolgármestere.
jan. 21
16:38
Bayern: a Real védőjével erősítenek a bajorok – sajtóhír (She)
Német sajtóhírek szerint a Bayern München labdarúgócsapata hamarosan szerződteti Álvaro Odriozolát a Real Madridtól.

Keresés