A miniszterelnök elköltözött. Gyurcsány Ferenc internetes naplóját a csődbe ment Amőba Alapítvány honlapjáról az új szocialista közösségi portálra menekítették. Szerinte azért fontos, hogy naplója tovább működjön, mert „felelősséggel tartozik azoknak, akiket már megszelídített".
Az "Út a munkához" kormányzati program Miniszterelnöki megbízottja: Török Zsolt és Kovács János az MSZP munkástagozatának alelnöke azt kezdeményezi, hogy a hiányszakmákat elsajátító tanulóknak biztosítson a Kormány ösztöndíjat.
Komoly problémákat vet fel az emelt szintű érettségi vizsga magyarból, mert a szóbeli tételek között kevésbé ismert szerzők és művek is szerepelnek - mondta az InfoRádióban Sík Eszter tanár. Ő személy szerint azt javasolja diákjainak, hogy inkább történelemből vizsgázzanak emelt szinten.
Erdélyben megérett az idő változásra, akárcsak Magyarországon - jelentette ki Székelyudvarhelyen Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a Magyar Polgári Párt (MPP) országos...
Erdélyben megérett az idő változásra, akárcsak Magyarországon - jelentette ki Székelyudvarhelyen Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a Magyar Polgári Párt (MPP) országos kampányindító rendezvényén.
Lezuhant egy repülőgép pénteken Szudán déli részén, a huszonnégy halálos áldozat között van a félig autonóm dél-szudáni regionális kormány védelmi minisztere, Dominic Dim is - közölték illetékesek.
Az országos tűzoltónap központi pénteki ünnepségén Siófokon Ujhelyi István önkormányzati és területfejlesztési államtitkár elismeréseket és jutalmakat adott át Szent Flórián napja alkalmából. A rendezvényen a hivatásos, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóságok, a polgári védelem, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint Magyar Tűzoltószövetség képviselői vettek részt.
Egy 72 kilogrammos óriás harcsa is horogra került a fehérvárcsurgói tározótónál zajló, 72 órás harcsafogó versenyen - közölte a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke.
A cigánybűnözés ellen tüntettek csütörtök este a Tolna megyei Faddon. A faluban két roma család háborúzik egymással, közben a községben élőket is terrorizálják. Gyújtogatnak, Molotov-koktélokkal fenyegetőznek, ásókkal, kardokkal és vasvillákkal támadnak a helyiekre.
A rendkívül egészséges paradicsom az egyik legkedveltebb zöldségnövény világszerte. Növekedését segíti a tengervíz, de a tudomány még keveset tud arról, hogy milyen hatással van a növény tápanyag-összetételére.
Nyugodtan kezdődött, mégis erőszakba torkollott a május elsejei demonstráció Berlinben. Kreuzbergben, a város török és más kisebbségek által lakott negyedében a rendőrség vezetőjét kővel dobálták meg a randalírozók.
Lezuhant egy repülőgép pénteken Szudán déli részén, a huszonnégy halálos áldozat között van a félig autonóm dél-szudáni regionális kormány védelmi minisztere, Dominic Dim is - közölték illetékesek....
Négyen sérültek meg, köztük egy ember súlyosan, amikor felborult és több műtárgyat is letarolt egy Skoda a 7-es főúton. A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon vizsgálatot indítottak a baleset körülményeinek pontos tisztázására.
A zimbabwei választási bizottság vezetője hivatalosan is megerősítette pénteken, hogy az ellenzék jelöltje, Morgan Tsvangirai nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját, de második fordulóra lesz...
Figyelmeztető lövéssel oszlattak fel a rendőrök egy mintegy száz fős, botokkal felfegyverkezett tömeget péntekre virradó éjszaka a Heves megyei Erken - közölte a rendőrség.
Irán hivatalosan tiltakozott az ENSZ-nél az amerikai elnöki posztra pályázó Hillary Clinton szenátor azon kijelentése miatt, hogy Amerikának "teljesen el kellene törölni" Iránt, ha az...
Legkorábban októberben készülhet el a szentesi légimentő bázis. Az egészségügyi tárca ugyanis a korábban ígért 70 milliónál 10 millió forinttal kevesebb pénzről írt alá szerződést az Országos Mentőszolgálattal.
Krúdy Gyula novelláit olvassa fel Ákos, akinek előadásában nemrég jelent meg a kétlemezes hangoskönyv. A műveket az énekes-zeneszerző saját szerzeményű zongoradarabjai választják el egymástól.
Feltehetően hegesztés okozta azt a tüzet, amely a kőbányai textilraktár épületében mintegy háromezer négyzetméteren keletkezett péntek délben; az úgynevezett 5-ös fokozatú mentési munkálatok során délután három órára sikerült a tűz nagy részét megfékezni - mondta Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok az MTI-nek.
Figyelmeztető lövéssel oszlattak fel a rendőrök egy mintegy száz fős, botokkal felfegyverkezett tömeget péntekre virradó éjszaka a Heves megyei Erken - közölte a rendőrség. A tömeg két család egy...
Amerikai fiataloknál az utóbbi időben nagy számban történik valami szerencsétlenség az oltást követő időszakban; az okok ott keresendők, hogy nem csak kisgyerekek, hanem tinik is kapnak manapság védőoltásokat
Összesen százharminc tűzoltó vett részt annak a hatalmas tűznek az oltásában, amely egy textilgyári épületben keletkezett pénteken déli tizenkét óra körül Kőbányán.
A Ferencváros egyik játékosán kívül a zöld-fehérek kabalaállatát, a Zöld Sast is kiállította Kassai Viktor csütörtökön. A sast megszemélyesítő férfi egy vitatott szituáció után odaszólt a játékvezetőnek, aki jelezte, hogy a második játékrészben nem látná szívesen a pálya mellett a sportszerűtlenül viselkedő kabalaállatot.
A török Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben rálőtt II. János Pál pápára lengyel állampolgárságért folyamodott a hatóságokhoz, hogy a volt katolikus egyházfő szülőhazájában telepedhessen le, ha majd...
Agyonlőtték pénteken Nápoly közelében azt a maffiózót, aki alkut kötött a hatóságokkal korábban, és vallomása segítségével a rendőrök bűnözőket tartóztattak le. Umberto Bidognettit két fegyveres támadta meg és 12 golyót lőttek a testébe, egyiket a fejébe. A 69 éves férfi azonnal meghalt.
Az első vizsgálatok szerint hegesztés okozta a tüzet a kőbányai textilraktárban. Európában elsőként Gödöllőn állították fel a Világbéke-gongot. Pekingbe küldte két megbízottját a dalai láma. A nap hírei 2008. május 2-án, pénteken.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei a magyar emberek pártján állnak, akik párbeszédre és nem pártbeszédre kíváncsiak - jelentette ki Aradon Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető...
Elismerte a brit kormányfő, hogy pártját nagy csapás érte a csütörtöki angliai és walesi helyhatósági választásokon. Az előzetes eredmények szerint a Munkáspárt mindössze 24 százalékot szerzett szemben a Konzervatív Párt 44 százalékával. Gordon Brown azt mondta, tanulni kell az eredményből.
Váratlanul nagy számban ájultak le az amerikai fiatalok a védőoltások után - hívták fel az orvosok figyelmét a veszélyre a szövetségi egészségügyi szakértők.
Alig több mint egy hónapja zajlik Magyarország legnagyobb pszichológiai kutatása, de máris több mint tizenegy ezren (11105) töltöttek ki pszichológiai teszteket a www.psychogalaxy.hu internetes honlapon.