Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn. Az...
A svéd kórházak és sürgősségi intézmények alig tudták teljesíteni hétfőn feladatukat, miután 4400 egészségügyi dolgozó nem állt munkába, hogy így támogassa az ápolónők sztrájkját. Összesen hétezren nem dolgoztak a svéd egészségügyben hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 300,41 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 22.882,68 ponton zárt hétfőn. Az OTP részvények ára 3,17 százalékkal 7.170 forintra nőtt, a Mol 0,80...
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint nem kell feloszlatni egy demonstrációt amiatt, mert az egy spontán tüntetés. A tárca azt követően adott ki közleményt az ügyben, hogy a Magyar Távirati Iroda az után érdeklődött: jogszerűek-e a villámgyülekezések. Az utóbbi időben ugyanis egyre több flashmob alakult. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet ügyvivője szerint legálissá…
A boldogító nem - kilépett az SZDSZ a koalícióból. Fejcserés kormányátalakítás, Gyurcsány-közeli miniszterek. A Péntek 8 vendége Tellér Gyula, szociológus. hírTV
Jelentős haladást sikerült elérni a leendő palesztin állam határainak kérdésében az izraeli kormányfő és a palesztin elnök hétfői jeruzsálemi találkozóján - mondta egy magas rangú izraeli...
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn.
Vasárnap még túrázókkal volt tele, hétfőn azonban már a víz volt az úr a Szigetközben. Szlovák és a magyar szakemberek ugyanis mesterséges árvizet produkálnak a Dunakiliti és Ásványráró közötti szakaszon, így a teljes mellékágrendszert elárasztják.
Egy idős, beteg asszonyt keresnek a rendőrök Szolnokon; felkutatása érdekében egy mentőkutyás egységet és egy helikoptert is bevetettek - közölte a rendőrség hétfőn. A 75 éves nő vasárnap a...
A héten biztosan nem sztrájkolnak a BKV munkavállalói - közölte a sztrájkbizottság egyik szóvivője a délelőtti tárgyalások után. Nemes Gábor hangsúlyozta: a további lépésekről annak függvényében döntenek, hogy milyen eredménnyel zárulnak az egyezetések.
Elszenvedte első parlamenti vereségét a kormány, az ellenzéki képviselők és az MDF sem szavazta meg a napirendtől való eltérést az Országgyűlésben, így a ház nem tudott vitázni és szavazni sem a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítására.
Meghalt egy motoros, miután eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy kisteherautóval a Szabadkikötő úton a főváros XXI. kerületében hétfőn; a baleset miatt csak a Gubacsi hídon,...
Vasárnap autóbalesetben meghalt Trethon Judit, a magyar tudományos-fantasztikus irodalom elismert képviselője. A népszerű újságíró, szerkesztő évtizedek óta ismert alakja volt a magyar sci-fi közösségnek - olvasható az intergalaktika.hu internetes oldalon.
Áprilisban romlott a kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexe - közölte az Ecostat. A kutatóintézet jelentése szerint a mutató 91,2 százalékon állt, szemben a márciusi 97,8 százalékkal.
Az online lapok képgalériáiban szereplő fotókon jelenít meg lenyíló szöveges hirdetéseket a Ctnetwork újítása. Az első tapasztalatok szerint az internetezők nem utasítják el az új reklámformát.
Az SZDSZ nem támogatja a köztársasági elnök jelöltje, Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - közölte a párt hétfőn. Mint írták, a Szabad Demokraták Szövetsége elismeri...
Az SZDSZ nem támogatja a köztársasági elnök jelöltje, Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára - közölte a párt. Mint írták, a Szabad Demokraták Szövetsége elismeri Baka András szakmai kvalitásait és az Emberi Jogok Európai Bíróságánál végzett munkáját, ugyanakkor a jelölt eddigi bírói tevékenysége nem Magyarországhoz kötődik, és bírói szakvizsgával sem rendelkezik.
Rendben lezajlottak hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák; középszinten a feladatok között volt Berzsenyi Dániel és Vas István egy-egy versének összehasonlítása, Petelei István novellája, míg emelt szinten József Attila egyik költeményének elemzése. Hiller István az érettségizőkhöz intézett üzenetében azt írta: a kétszintű érettségi rendszere sikeresnek bizonyult, mert…
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség májusban kiírandó pályázatai 19,484 milliárd forintnyi európai uniós támogatást biztosítanak az oktatási, szociális és gazdasági szféra fejlesztésére. A pályázatok k...
Az ex-Fed-elnök, Alan Greenspan ma azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik, mintha az USA már recesszióban lenne, ám egyelőre még veszélytelen a helyzet. Sokkal inkább mondhatnánk, hogy minden beállt egy bizonyos szintre, azaz a jelenlegi fázisban igencsak magas infláció mellett stagnált a gazdasági növekedés. In-GFX
Megnyitotta budapesti irodáját a Media Contacts, a Havas Digital globális interaktív hálózata. A magyar vállalat munkáját Szeder Péter irányítja, aki a Universal McCann digitális divízió-vezetői posztjáról érkezett.
Nem támogatja a SZDSZ-frakció Baka András megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A liberálisok arra hivatkoznak, hogy Sólyom László jelöltje az elmúlt 18 évet nem töltötte itthon, szerintük más jobban el tudná látni ezt a feladatot, de saját jelöltjüket nem nevezték meg.
Hamarosan esedékes a tavalyi év adóbevallásának elkészítése. Ma már minden eddiginél több technológia segít minket a beadási határidő betartásában, de mint ahogy a modern internetes világ minden területén, itt sem árt az óvatosság.
Tom Cruise filmsztár ezúttal nem ugrált Oprah Winfrey showműsorában, hanem "nyugodtan és összeszedetten" válaszolt a híres amerikai tévésztár legkényesebb kérdéseire is. A műsorvezető két...
Az EU-s Sentix-befektetői bizalom májusban 4,1 pontról 3,5 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 3,9 pontos előrejelzéstől. A német autóeladások száma áprilisban az előző év áprilisához képest 20%-kal 318.000-re emelkedett. A túlságosan eladott helyzet miatt tipikus erősödés kezdődött az EUR/USD-nél, és 1,5497-re emelkedett az árfolyam, majd megállt a fontos 1,55-ös érték előtt, és elvesztette…
Az EU-s Sentix-befektetői bizalom májusban 4,1 pontról 3,5 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 3,9 pontos előrejelzéstől. A német autóeladások száma áprilisban az előző év áprilisához képest 20%-kal 318.000-re emelkedett. A túlságosan eladott helyzet miatt tipikus erősödés kezdődött az EUR/USD-nél, és 1,5497-re emelkedett az árfolyam, majd megállt a fontos 1,55-ös érték előtt, és elvesztette…
Napirend előtt nem beszélt Gyurcsány az új kisebbségi kormány terveiről, csak Navracsics Tibornak és Dávid Ibolyának válaszolt. A Fidesz frakcióvezetője a hitelességet, a kiszámíthatóságot és a stabilitást kérte számon, míg a miniszterelnök az elmúlt hat évet szociális áttörésként mutatta be.
A burmai média szerint már négyezerhez közelít a hétvégi ciklon halálos áldozatainak száma. Híradások szerint 3000-en eltűntek. A természeti csapás nyomán több településsel is megszakadt a kapcsolat. A katonai junta közben fékezi a nemzetközi segélyakciót azzal, hogy korlátozza a külföldiek tevékenységét.
XVI. Benedek pápa úgynevezett ad limina látogatáson fogadta hétfőn az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspökeit. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Pápai Lajos győri és...
Újabb "most vagy soha" előválasztási fordulókban méri össze erejét kedden Hillary Clinton és Barack Obama szenátor az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó harcban, miközben John...
Három újszülött holttestére bukkantak a Bonn közeli Wenden egyik családi házában, a fagyasztóban, az anyát gyilkosság gyanújával letartóztatták. A vizsgálat első megállapításai azt látszanak...
Összesen több mint 36 millió forint bírságot vetett ki a rendőrség szerte az országban azon az április végi három napos közlekedésrendészeti razzián, melynek fő célja a gyorshajtók kiszűrése volt - jelenti a HavariaPress.
Grúzia felmondta az Oroszországgal kötött légvédelmi együttműködési megállapodását - jelentette be hétfőn a tbiliszi védelmi tárca. Grúzia olyan időszakban határozta el magát e lépésre, amikor...
Több mint tízezer halálos áldozata van a trópusi ciklonnak, amely végigsöpört Burmában - jelentette be a Nyan Wid mianmari külügyminiszter az állami televízióban hétfőn. A halottak száma még nem végleges.
Több száz nápolyi lakos tiltakozott dühösen a hétfőre virradó éjszakán egy újabb ottani szemétlerakó megnyitása ellen. A tüntetők torlaszokat építettek azokon az utakon, amelyek a Chiaianóban,...
Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani. A közlekedési társaság szerint a hirdetésre azért volt szükség, hogy így közvetlenül tájékoztathassák az utasokat a határozatlan idejű sztrájkról.
Az Európai Bizottság diplomatikus nyilatkozatát értjük, megértjük és természetesen nem kommentáljuk, a Mol Magyar Gáz- és Olajipari Nyrt. eddig is mindenben teljesítette a testület kéréseit -...
A Munkaerőpiaci Alapról tájékozódott hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és Munkaügyi bizottsága. Indokolt lenne az új munkahelyek létrehozásához nyújtott támogatás feltételeinek módosítása. Például a döntést helyi szinten kellene meghozni. Az ötnél kevesebb dolgozó foglalkoztatását vállaló cégek számára is lehetővé kellene tenni az igénylését.
Az ENSZ és az Európai Unió egyes szakértői szerint emberiség elleni bűntény a bioüzemanyagok előállítása, ami növeli az üvegházhatatást, és globális élelmiszerválságot okoz. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők azonban nem értenek egyet abban, hogy valóban ez az oka a termények, főképp pedig a rizs drasztikus drágulásának.
A finanszírozás és a donorhiány miatt harmadával kevesebb veseátültetést végeznek tavalyhoz képest a pécsi sebészeti klinika transzplantációs osztályán. Országosan mindössze 300 beavatkozást fizet az egészségbiztosítási pénztár, ennél azonban sokkal többre lenne szükség. Csak Pécsen 90-en várnak új vesére.