Egy férfi életét vesztette abban az autóbalesetben, amely csütörtökön délelőtt történt az M30-as autópálya emődi térségében - adta hírül a rendőrség. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei...
Teljesen lezárták az elkövetkező órákra a 81-es főutat Mór után Győr felé egy súlyos baleset miatt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes elmondta, a balesetben...
Műanyag fegyvert fogott a miniszterelnökre egy férfi az MSZP majálisán a Városligetben. A férfit civil ruhás rendőrök azonnal elvezették. Közben a rendőrség több fiatalkorút is előállított, mert hatástalanított géppisztoly volt náluk, míg egy, a társaságukban lévő felnőttnél gázpisztolyt találtak. Az InfoRádió arról kérdezte Magyar György ügyvédet, milyen büntetésre számíthatnak.
Komoly veszteségekre készül a kormányzó brit Munkáspárt vezetése a csütörtöki angliai és walesi helyhatósági választásokon, amelyek legnagyobb tétje, hogy a brit baloldal vezető ereje meg tudja-e...
Meg kell mutatni, hogy van a baloldalnak olyan ereje, amely képes a szociáldemokrácia képviseletére - mondta Hárs Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt...
A budapesti majálison a szakszervezetek és a kormány is találkozott. Kiss Péter a találkozót követően elmondta, hogy a dolgozók munkajogi biztonsága mellett az is fontos, hogy elegendő szabad munkahely legyen.
Gyurcsány Ferenc és felesége is szalagot kötött az ország májusfájára csütörtökön Budapesten a Hősök terén rendezett uniós majálison. A kormányfő feleségével, Dobrev Klárával délelőtt 11 óra előtt néhány perccel érkezett a Hősök terére, ahol Magyarország EU-s csatlakozásának negyedik évfordulója alkalmából szervezett egész napos programot a Miniszterelnöki Hivatal. A kormányfő és felesége több…
Megtalálták csütörtökön öt francia hegymászó holttestét, akiket szerdán sodort el egy lavina az Alpok olaszországi részén. A csoport 2500 méter magasságban járt, amikor a lezúduló hógörgeteg betemette őket.
Egy amerikai légicsapásban életét vesztette az al-Kaida szomáliai vezetője. Megfigyelők szerint ez volt az eddigi legsikeresebb akció a tavaly óta dúló lázadás megfékezésére. Az utóbbi hónapokban egyre kegyetlenebbé váló harcok a legtöbb szenvedést a szomáliai civil lakosságnak okozzák.
Egyetlen tárgyat, egy töltőtollat visz magával a Kremlből Vlagyimir Putyin leköszönő orosz államfő.A politikus, aki elnöki mandátuma lejárta után miniszterelnökként folytatja pályafutását, akár...
Gyurcsány Ferenc szerint szocialista-szociáldemokrata, aktív, kezdeményező kormányzás kezdődik, amely újra milliók álmát fogja beteljesíteni. A pártelnök-miniszterelnök a tagságtól összefogást és...
A világ egyik leghosszabb hídját avatták fel csütörtökön Kínában. A 36 kilométer hosszú építményt "a leghosszabb tengeri hídként" emlegetik az ázsiai országban. A szerkezet egyik vége Sanghaj közelében van, a másik pedig Ningbo kikötővárosban.
Törökországban kemény összecsapások kísérték a május elsejei ünnepet. Isztambulban gázálarcot viselo rohamrendorök csaptak le több tízezer szakszervezeti aktivistára. Sok ázsiai országban nem csak a dolgozók ünnepe kapcsán, hanem a növekvo élelmiszerárak ellen tiltakozva vonultak az utcára az emberek.
A fogyasztóvédők több mint száz helyen ellenőriztek csütörtökön a fővárosban és az ország nagyobb városaiban lévő majálisokon, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztek - árulta el a...
Gyurcsány Ferenc szerint szocialista-szociáldemokrata, aktív, kezdeményező kormányzás kezdődik, amely újra milliók álmát fogja beteljesíteni. A pártelnök-miniszterelnök a tagságtól összefogást és saját maguk megszervezését kérte a városligeti majálison.
A Chelsea lesz a Manchester United ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, miután a londoni kékek hosszabbítás után 3-2-re legyőzték a Liverpoolt. A Chelsea 4-3-as összesítéssel került a május 21-i moszkvai fináléba.
Nem csak az MSZP számára nagy kihívás a kisebbségi kormányzás, de az ellenzéki pártok számára is, mert nekik most azt kell megmutatniuk, hogy konkrét ügyek mentén képesek az ország érdekében...
Különvonat indul Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra május 9-én. Az Erdély szívén áthaladó, mintegy ötszáz zarándokot szállító magyar címeres mozdony vontatta szerelvényt Hargita megyébe érkezve, a gyergyószárhegyi állomáson Tánczos Barna szállításügyi államtitkár fogadja.
A fogyasztóvédők több mint száz helyen ellenőriztek csütörtökön a fővárosban és az ország nagyobb városaiban lévő majálisokon, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztek - mondta Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója csütörtökön, a városligeti majálison tartott sajtótájékoztatón.
Három fiatalkorút is előállított a rendőrség csütörtökön az MSZP-majálison, még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megérkezése előtt, mert hatástalanított AK géppisztoly volt náluk, a táraságukban lévő felnőttnél pedig egy gázpisztoly - erősítette meg az MTI információit Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön találkozott a budapesti majálison az együtt ünneplő négy szakszervezeti konföderáció vezetőivel; a tárgyalás nem volt nyilvános. A találkozót követően...
A háború utáni Németország nyolc kancellárja közül Angela Merkel a harmadik, aki az aacheni Károly-díjban részesült - emlékeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) hasábjain Georg Paul Hefty, a tekintélyes konzervatív napilap magyar származású politikai szemleírója.
Téved az, aki azt gondolja, hogy bármilyen eszközzel engem, vagy a magyar baloldalt meg lehet félemlíteni - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTI-nek arra, hogy a szocialista városligeti majálison a tömegből műanyag játékfegyvert fogtak rá.
Ismét tüntetések zajlottak csütörtökön Kínában a Carrefour francia áruházlánc üzletei előtt - jelentette az Új Kína, a kínai állami hírügynökség. Az Új Kína beszámolója szerint a demonstrációk résztvevői a kínai zászlót lengetve Tibet függetlensége és a Carrefour elleni jelszavakat kiáltoztak a vállalat üzletei előtt Csangsában (Changsha), Fucsouban (Fuzhou) és Senjangban (Shenyang). Több helyen a…
Egyetlen tárgyat, egy töltőtollat visz magával a Kremlből Vlagyimir Putyin leköszönő orosz államfő. A politikus, aki elnöki mandátuma lejárta után miniszterelnökként folytatja pályafutását, akár már május 8-án, utódja, Dmitrij Medvegyev beiktatása utáni napon elfoglalhatja az új posztját - olvasható az Argumenti i Fakti című orosz lap online kiadásában.
A magyarországi szálláskapacitások negyede található a Balaton térségében, ahol tavaly 1,2 millió látogató 4,5 millió vendégéjszakát töltött, a vendégforgalom növekedése pedig meghaladta az országos átlagot - hangzott el Keszthelyen, ahol a szezon hagyományos nyitánya alkalmából megkoszorúzták a tavat.
Márciusban az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben bővültek a személyi kiadások, miközben a személyi jövedelmek a becsültnél valamivel szerényebben nőttek.
A kisemberek, az alkalmazottak boldogulását szolgáló, a munkahelyteremtést középpontba állító új gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon - hangoztatta a Fidesz munkás- és alkalmazotti...
A föld alá rejtik Prága központjában az észak-déli autópálya megfelelő szakaszát, s közben felújítják a történelmi cseh Nemzeti Múzeumot is. A híres-nevezetes Vencel tér felső részének és környékének ...
A hat nagy szakszervezeti szövetségből idén is csak négy ünnepelt együtt a Városligetben. Az MSZOSZ elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy tisztességes munkával nem lehet megteremteni a létminimumhoz szükséges keresetet, az Autonómok elnöke pedig azt üzente a LIGA elnökének, hogy igenis, van miért ünnepelni.
Meg kell mutatni, hogy van a baloldalnak olyan ereje, amely képes a szociáldemokrácia képviseletére - mondta Hárs Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) tagja a szociáldemokraták majálisán csütörtökön Budapesten.
Románia évtizedek múlva éri csak el az Európai Unió általános fejlettségi szintjét, áll a Moody's Investors Service Londonban kiadott éves értékelésében. A londoni elemzői és hitelminősítői közösségben Magyarország euróövezeti csatlakozására 2014-et tartják a legkorábbi lehetséges időpontnak. A magyar adóskockázati besorolás - elsőrendű "A2" - négy fokozattal jobb Romániáénál a Moody's listáján.
Nem csak az MSZP számára nagy kihívás a kisebbségi kormányzás, de az ellenzéki pártok számára is, mert nekik most azt kell megmutatniuk, hogy konkrét ügyek mentén képesek az ország érdekében gondolkodni - mondta Mandur László csütörtökön Salgótarjánban az MSZP városi majálisán.
Három fiatalkorút is előállított a rendőrség csütörtökön az MSZP-majálison, még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megérkezése előtt, mert hatástalanított AK géppisztoly volt náluk, a táraságukban lévő felnőttnél pedig egy gázpisztoly - erősítette meg az MTI információit Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Kényszermunkára fogott gyermekek után kutatnak a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban, miután egy kínai napilap beszámolója szerint több száz fiatalkorú munkást dolgoztatnak a helyi üzemekben 70 forintos órabérért.
"Ajtótól ajtóig" vissza kell szerezni a részben elveszett, részben "tartózkodó vágyakozássá" vált bizalmat - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a...
Nem zárja ki Kapolyi László, hogy a háta mögött kötött alkut Keller László a magándetektívekkel Orbán Viktor és köre megfigyeléséről. Kiss Péter kancelláriaminiszter péntekre, azaz a határidőre zárja le a titkos adatgyűjtés kormányzati vizsgálatát.
A vérfertőző osztrák apa gyermekeinek fizikai állapota az orvosok szerint kielégítő, a pincébe kényszerítettek is kezdik már megszokni a természetes fényt. A családtagok most ismerkednek egymással, mivel a gyerekek közül hármat a "nagyszülők" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem tudtak a házuk alatt, a tömlöcben sínylődő testvéreikről.
Bibliakiállítás nyílt csütörtökön Veszprémben, a várban lévő Gizella Királyné Múzeumban; a több száz éve készült bibliák és a Szentírással kapcsolatos kegytárgyak kiállítását, amelyet a Biblia éve alkalmából rendeztek meg, Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek nyitotta meg.
A csehek többsége, pontosan 72 százaléka szerint a könyörtelen, szánalmat nem ismerő emberek futják be a legfényesebb karriert - derült ki a Median közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Auschwitzra nekünk, túlélőknek, az utókornak nincs szava, nem találhatunk rá szavakat; a megrendülés, a döbbenet, a rémület üressé tesz minden kijelentést - mondta az egykori auschwitzi koncentrációs táborban csütörtökön, a nemzetközi holokauszt emléknapon tartott megemlékezésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Felére csökkent Barack Obama hátránya a szuperdelegátusok között két hónap alatt Hillary Clintonnal szemben az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben. Hétről hétre többen jelentik...
A vérfertőző osztrák apa gyermekeinek fizikai állapota az orvosok szerint kielégítő, a pincébe kényszerítettek is kezdik már megszokni a természetes fényt. A családtagok most ismerkednek egymással, mivel a gyerekek közül hármat a "nagyszülők" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem tudtak a házuk alatt, a tömlöcben sínylődő testvéreikről.
Szűcs Erika leendő szociális és munkaügyi miniszter arra törekszik, hogy a dolgozni szándékozó munkanélküliek újra álláshoz juthassanak. Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta: a miskolci munkanélküliek jó része szeretne dolgozni, ám nem talál munkahelyet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint pénteken keleten várható több felhő, és főként ott valószínű elszórtan zápor, néhol zivatar. A nyugati, északnyugati szél többfelé...