2008. május 6. kedd

máj. 6
7:49
Kikanalazták magukat a börtönből (Gondola)
Kikanalazta magát vagy 30 rab egy börtönből Guineában, méghozzá leveseskanalakkal. Az esős időjárás megpuhította a börtön vályogfalát, 36 elítélt pedig buzgón nekilátott lyukat kanalazni. Sikerült...
máj. 6
8:03
Már legalább 15 ezerre teszik a mianmari ciklon halottainak számát (Gondola)
Már legalább 15 ezerre tette a mianmari ciklon halálos áldozatainak számát kedden az ország külügyminisztere, és ismét hozzátette, hogy az adat tovább nőhet, mert a hatóságoknak sikerült...
máj. 6
8:03
Tűz volt a X. kerületben (Blikk)
máj. 6
8:04
Negyedéves munkanélküliségre ítél a közmunka (HR Portál)
A közmunkaprogram szabályainak változtatását sürgeti egy, a Népszavának nyilatkozó munkaerő-piaci szakértő, aki szerint az új szociális miniszter ebben partner lesz.
máj. 6
8:05
A dalai láma küldötte szerint őszinte volt a kínaiakkal a tárgyalás (Gondola)
A dalai láma egyik személyes küldötte kedden úgy vélte, hogy őszinte légkörű volt az a találkozó, amely során társával felvette a kapcsolatot a kínai központi kormányzat illetékeseivel a tibeti...
máj. 6
8:05
Szonda: mélyponton Kóka és az SZDSZ megítélése (HírTV)
Alig változott a politikusok megítélése az elmúlt egy hónapban a Szonda Ipsos felmérése szerint, kivéve Kóka Jánosét: a szabad demokraták elnöke április nagy vesztese, miután mutatója 5 százalékpontot esett.
máj. 6
8:05
Miért bukott meg Lamperth? (Alternatív Energia)
Lamperth Mónika leváltásának hátterében a Népszabadság információi szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.
máj. 6
8:06
Dr. Rolek Ferenc, a Budapest Bank HR vezetője (HR Portál)
Dr. Rolek Ferenc, a Budapest Bank (GE Money Bank) HR vezetője 1998 óta koordinálja a pénzintézet személyügyi feladatait. Ezen túl 2006 óta a GE Consumer Finance dél-nyugat európai HR vezetője.
máj. 6
8:06
Az inkubátorok befolyásolják a csecsemők szívverését (Infostart)
Az inkubátorok által kibocsátott elektromágneses mező befolyásolhatja a babák szívverését - állítják tudósok, akik a szerkezet áttervezését javasolják.
máj. 6
8:06
"Bizalomgerjesztő" volt a tibetiek tárgyalása Kínával (Infostart)
Borzalmas bűncselekményekkel vádolta meg a kínai hivatalos média a dalai lámát, annak ellenére, hogy Peking tárgyalásokat kezdett a száműzetésben élő tibeti szellemi vezető képviselőivel. Az olimpia előtt néhány hónappal komoly nyomás nehezedik Kínára a tibeti kérdés miatt, így vasárnap szigorú titoktartás közepette találkoztak kínai illetékesek a tibeti emigráns kormány küldötteivel.
máj. 6
8:06
Nőiesedő közlekedési lámpák (Gondola)
Nőiesebbek lesznek a közlekedési lámpák Svédországban: a hagyományos férfialak helyett szoknyás, retikülös nő körvonala is jelezni fogja majd a gyalogátkelőhelyeken a szabad utat. Az egyes...
máj. 6
8:07
18 milliárdra perel egy céget Beckhamné (Blikk)
"Sorra tönkrementek azok a cégek, amelyek Victoriával kötöttek szerződést"
máj. 6
8:20
Elfordultak Kókától a szocialista szavazók (Privátbankár)
Mélyponton van a szabad demokrata vezetők megítélése a Szonda Ipsos szerint - változatlanul Sólyom László a legnépszerűbb politikus
máj. 6
8:20
A koalíciós szakítás után is csökkent Kóka népszerűsége (Infostart)
A Szonda Ipsos áprilisi felmérése szerint Sólyom László köztársasági elnök után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a legnépszerűbb politikus. Az államfő és az ellenzéki párt vezetőjének népszerűségi indexe egy ponttal csökkent. Sólyom László 52 ponttal vezeti a rangsort.
máj. 6
8:20
Szélszorgalmazó francia orvos (Gondola)
Arra buzdítja honfitársait egy francia orvos, hogy engedjenek nagyobb szabadságot szelüknek és egyéb gázaiknak egészségük védelmében. Frédéric Saldmann arra figyelmeztet, hogy a rákbetegség...
máj. 6
8:20
A BKV vezetése nyíltan támadja a szakszervezeteket (HírTV)
A legolvasottabb ingyenes budapesti lapban féloldalas hirdetés jelent meg, amelyben a közlekedési vállalat a szakszervezetek hozzáállását bírálja. Az érdekvédőkről azt állítják, hogy egyetlen alkalommal sem akartak megegyezni az elégséges szolgáltatásról, és visszautasították a BKV vezetésének ajánlatait.
máj. 6
8:21
Az új minisztert sem hatották meg a VDSZSZ követelései (HR Portál)
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn. Az egyeztetést május 14-én folytatják.
máj. 6
8:22
Nőtt az átlagbér Ukrajnában (HR Portál)
Márciusban 4,2 százalékkal nőtt a februárihoz képest az átlagbérszint Ukrajnában.
máj. 6
8:22
Megbírságolt patikák (Privátbankár)
Több mint négyszáz patikát bírságolt meg az egészségbiztosító a jogviszony-ellenőrzés elmulasztása miatt - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a gyógyszerészek sérelmezik, hogy míg a háziorvosokat ju...
máj. 6
8:22
Május első keddje az asztma világnapja (Gondola)
Minden évben május első keddjén tartják az asztma világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak kezelésére, és arra, a megfelelő gyógyszeres terápiával is élhetnek e...
máj. 6
8:22
A bűnözőkön spórolnának az amerikaiak (Privátbankár)
Enyhíteni kényszerül szigorú büntetés-végrehajtási politikáján több amerikai szövetségi állam - a költségvetési gondok miatt korábban engednek el a börtönökből bűnözőket
máj. 6
8:24
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az USD/CHF kedden reggel gyengülést mutatott, és visszaesett 1,0526-ról 30 pippel 1,0496-ra, áttörve ezzel az 1,05-ös támogatást. A következő támogatás 1,0463-nál van. Felfelé korlátozott a piac 1,0575-nél. Az USD/JPY árfolyama ma reggel 42 pipes sávban mozgott, 104,57 és 104,99 között. Átlépték a 104,61-es támogatást. Támogatás legközelebb 104,61-nél, míg ellenállás 105,46-nál található. Az…
máj. 6
8:24
Helyes futballszurkolásra oktatják egy ukrán város iskolásait (Gondola)
Futballszurkolói ismeretek oktatását kezdik el az idén a kelet-ukrajnai Luganszk valamennyi iskolájában. A kezdeményezést abból a megfontolásból indították újra, hogy a részben Ukrajnában...
máj. 6
8:26
Svájci fogyasztói árak +2,3%- előrejelzés: +2,4% (HírTV)
Áprilisban a várt 2,4% helyett 2,3%-kal emelkedtek a svájci fogyasztói árak. Az adatok hatására emelkedett az USD/CHF árfolyama. in-GFX
máj. 6
8:37
Adóbevallás: olcsó húsnak híg a leve (Privátbankár)
Óvatosnak kell lennünk, amikor személyes adózási információinkat nyilvános helyen, például fénymásoló-üzletben vagy irodában nyomtatjuk, esetleg faxoljuk
máj. 6
8:37
Megbuktak a TV2 sztárműsorai (Blikk)
Liptai, Jakupcsek és a Bagi–Nacsa duó produkciója is eltűnik a képernyőről
máj. 6
8:37
Nőtt a kutyák és a macskák várható élettartama (Gondola)
Az elmúlt 30 év alatt a kutyák és a macskák élete 4 évvel hosszabbodott, elsősorban a javuló egészségi körülményeknek, mindenekelőtt az étrendnek, a tápoknak köszönhetően, amelyekben...
máj. 6
8:37
Kigyulladt egy kamion (Blikk)
máj. 6
8:37
A sportot és a turisztikát is felügyelete alá vonná Gyenesei (HírTV)
A leendő önkormányzati miniszter a sport és a turisztika felügyeletét is tárcájához vonná - írja egy napilap. Gyenesei István két hét múlva veszi át az egykori Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium irányítását, amelynek fejlesztési része egy másik tárcához kerül.
máj. 6
8:37
Szonda Ipsos: népszerűtlen az SZDSZ (Alternatív Energia)
Mélyponton van a szabad demokraták megítélése a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég április 17-e és 24-e közötti adatfelvétele szerint. A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László köztársasági elnök vezeti, és Horváth Ágnes (SZDSZ) távozó egészségügyi miniszter zárja, aki tovább vesztett népszerűségéből.
máj. 6
8:38
Lamperth a munkateszten bukott meg? (HR Portál)
Lamperth Mónika leváltásának hátterében a Népszabadság információi szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.
máj. 6
8:39
Az Öné elég gyors? (Piac és Profit)
A Deloitte Central Europe idén is elindított az 50 leggyorsabban növekvő technológiai cégre vonatkozó éves versenyét, amelynek célja Közép-Európa 50 legdinamikusabban fejlődő technológiai vállalkozásának elismerése.
máj. 6
8:39
Tovább nyomulhat az euró (Privátbankár)
Kedden reggel drágult az euró a dollárhoz képest, amihez piaci vélemények szerint részben a kőolaj áremelkedése járult hozzá. A szakértők azzal számolnak, hogy kedden tovább erősödik az euró, miután a...
máj. 6
8:39
Szonda Ipsos: mélyponton a szabad demokraták megítélése (Gondola)
Mélyponton van a szabad demokraták megítélése a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég április 17-e és 24-e közötti adatfelvétele szerint. A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László...
máj. 6
8:39
Véres ökölcsata a Fradi-öltözőben (Blikk)
Az FTC kirúgta a szurkolókkal verekedő Ndjodót
máj. 6
8:39
A matematika írásbelivel folytatódik az érettségi (HírTV)
A matematika írásbeli vizsgákkal folytatódik az érettségi időszak. Ebből a tárgyból is, akár magyar nyelv és irodalomból, a diákok alig négy százaléka választotta az emelt szintű vizsgát.
máj. 6
8:40
Megdöbbentően keveset tudnak a szülők a csecsemőkről (Infostart)
Az amerikai szülők csaknem harmada megdöbbentően keveset tud a kisbabák normális fejlődéséről, ezért nem is képesek velük a koruknak és szükségleteiknek megfelelően foglalkozni - jelentették ki amerikai tudósok.
máj. 6
8:41
Olajár: 1 cent itt, 2 cent ott (Privátbankár)
Kedden reggel minimális nyereségen állt a kőolaj ára, miután hétfőn rekord szinten zárt a dollár gyengülése, az iráni és nigériai szállítások biztonságával kapcsolatos aggodalmak, valamint amiatt, hog...
máj. 6
8:41
Nyolc éve rabságban tartják a fiamat! (Blikk)
Az eltűnt Till Tamás édesanyja szerint fia fogságban sínylődik
máj. 6
8:58
Szonda Ipsos: mélyponton az SZDSZ (Blikk)
máj. 6
8:59
Tíz nulla volt a hamis csekken (Infostart)
Egy texasi férfi 360 milliárd dollárra szóló csekket próbált beváltani - sikertelenül.
máj. 6
8:59
Ellenezte Gyurcsány elképzeléseit – menesztették (HírTV)
Nem értett egyet szociális segélyezési terveivel, ezért menesztette Lamperth Mónikát a szociális és munkaügyi tárca éléről Gyurcsány Ferenc - értesült az egyik kormányközeli napilap.
máj. 6
9:19
Polanski szexmániás (Blikk)
Perverz játékokat űz a magánéletében és a filmben is az Oscar-díjas rendező
máj. 6
9:19
Lopáson kapta későbbi gyilkosát az átvágott torkú diáklány? (Infostart)
Azzal vádolta Meredith Kercher lakótársát, Amanda Knoxot, hogy az pénzt lopott tőle. A brit diáklányt néhány órával később átvágott torokkal találták meg, a rendőrség többek között Knoxot gyanúsítja a gyilkossággal.
máj. 6
9:19
Fodor: A kisebbségi kormányzás a gúzsba kötöttséget jelenti (Infostart)
A szabad demokraták ügyvivője szerint egy új alapokra helyezett, új szereplőkkel létrejövő MSZP-SZDSZ koalícióra lenne szükség. Fodor Gábor az InfoRádiónak azt mondta: az ország érdeke, hogy cselekvőképes kormány működjön, személyi kérdésekről azonban egyelőre még korai beszélni.
máj. 6
9:19
EUR/USD Lehetségesek a további nyereségek (HírTV)
Az EUR/USD ma 1,55-nél nyitott, majd napi csúcsot ért el 1,5535-nél. 10.00-kor teszik közzé a módosított áprilisi EU-s szolgáltatási indexet (előrejelzés: változatlan 51,8 pont) és a kombinált módosított beszerzési-, és szolgáltatási indexet (előrejelzés: változatlan 51,9 pont). Ellenállások 1,5555-nél és 1,5600-nál, míg támogatások 1,5501-nél és 1,5427-nél találhatók. A gyertyatartó-formációra…
máj. 6
9:19
Legalább 15 ezer halottja van a mianmari ciklonnak (Blikk)
máj. 6
9:21
Nyitó kommentár (HírTV)
10.00-kor teszik közzé a módosított áprilisi EU-s szolgáltatási indexet (előrejelzés: változatlan 51,8 pont) és a kombinált módosított beszerzési-, és szolgáltatási indexet (előrejelzés: változatlan 51,9 pont). 10.30-kor jelenik meg az áprilisi brit szolgáltatási index (előrejelzés: 51,7 pont, előző: 52,1 pont). 11.00-kor következnek a márciusi EU-s termelői árak (előrejelzés: +5,6%, előző:…
máj. 6
9:21
Hol terem a virágföld? (Édenkert)
A kertészek három alapeleme, a víz, a fény és a föld közül a föld az, amelyet a legnehezebb befolyásolni. Az édenkert.hu Matécsa Zoltánt, az egyik legnagyobb virágföldgyártót - és az Édenkertész rovat támogatóját - kérdezte a földgyártás titkairól.
máj. 6
9:21
CZK/JPY A cél a 6,58-as érték (HírTV)
09.00-kor teszik közzé a márciusi cseh kereskedelmi mérleget, ahol 15,0 milliárdos értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi 14,3 milliárd után. A CZK/JPY-t 6,50-en jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 6,55-nékl van. Középtávon sor kerülhet a 6,58-as érték tesztjére, ahol a legutóbbi mozgási csúcs áll. A MACD hamarosan vételi jelet adhat ki. Ha kedvezően alakul a kereskedelmi mérleg, további…

Keresés