2008. május 2. péntek

máj. 2
7:16
Balázs Péter: Szépen, csöndben belenőttünk az unióba (Infostart)
Négy éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az első magyar uniós biztos szerint elégedettek lehetünk a négyéves teljesítményünkkel, Magyarországot egyenrangú tagként kezelik. Balázs Péter az InfoRádiónak azt mondta: a kormányzati politikának is meg kell szoknia, hogy amiről korábban egyedül dönthetett, azt most meg kell osztania Brüsszellel.
máj. 2
7:31
Tizenhatezer kilométer egyetlen fitying nélkül (Infostart)
Egyetlen pennyt sem költött, mégis sikerült eljutnia Európa 26 fővárosába egy brit férfinak. Kris Mole azért indult útnak, hogy pénzt gyűjtsön a rákkutatás támogatására.
máj. 2
7:32
Tavaly 322 milliárdért turistáskodtunk (Piac és Profit)
A lakosság tavaly 322 milliárd forintot költött turizmusra, ami a háztartások összes nemzeti fogyasztásának 2,5-2,6 százaléka - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából megjelent.
máj. 2
7:49
Nagyobb a szeme, mint egy futball-labda (Infostart)
"Vizuális ragadozó" lehetett hatalmas szemgolyója alapján az a kolosszális tintahal, amelyet az antarktiszi partoknál tavaly fogtak ki. A lefagyasztott óriást a tudósok most kezdték felolvasztani. A tintahal narancs méretű szemlencséjét "fenomenálisnak" nevezte a kutatás vezetője.
máj. 2
8:04
A drágulás miatt spórolósabban vásárolnak az amerikaiak (Infostart)
Máshol és másként vásárol az amerikai fogyasztók jelentős hányada az élelmiszerek drágulása miatt. A tojás és a tej ára például jelentősen emelkedett 2007 márciusa óta, de drágább a kenyér és a marhahús is. Sokan átpártolnak az olcsóbb üzletláncokhoz, tarol az Aldi is. Egy átlagos amerikai háztartásban amúgy az élelmiszerek 14 százaléka veszendőbe megy, ez országosan 43 milliárd dolláros érték.
máj. 2
8:11
Újabb légicsapást mért a kurdok állásaira a török hadsereg (Infostart)
Észak-Irakban légicsapást mért a kurdok állásaira a török hadsereg; katonai források szerint több mint 30 harcigép vett részt a hadműveletben.
máj. 2
8:16
Úttörők, titánok és forradalmárok a Time 100-as listáján (Infostart)
Médiamogulok, vallási vezetők, politikusok, tudósok, művészek és mások is helyet kaptak a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb emberenék nevezett listán. A közelgő olimpia előtt érdekes tény, hogy a dalai láma és a kínai elnök egyaránt a befolyásos személyiségek közé került.
máj. 2
8:21
Súlyos balesetek és jelentős torlódások az M3-ason (Infostart)
Május elsején két ember halt meg a közutakon, 26 pedig megsérült - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Péntek kora reggel két kamion szenvedett balesetet az M3-as autópályán jelentős forgalmi fennakadásokat okozva.
máj. 2
8:24
Hétfőn kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák (Gondola)
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel hétfőn megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, a mostani matúraszezonban várhatóan 125.546 diák ad majd számot tudásáról. A tételek biztonsága érdekében az...
máj. 2
8:29
A török légierő támadást indított a PKK észak-iraki táborai ellen (Gondola)
A török légierő gépei csütörtök éjszaka támadást indítottak a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki táborai ellen. A csapásmérésekben számos harci repülőgép vesz részt. A légi hadművelet nem...
máj. 2
8:30
Magyarországon nem terjedt el a védjegy (Piac és Profit)
Az emberi tevékenységek környezetterhelése nem újdonság. Számos kezdeményezés és felelős vállalati működés hívja fel rá a figyelmet, és mutat példát arra, hogyan hagyhatnánk kevesebb káros - és visszafordíthatatlan - következményt a követező nemzedékekre.
máj. 2
8:34
Tory előretörés látszik az angol és walesi helyhatósági választások után (Gondola)
Az ellenzéki konzervatívok jelentős térnyerését mutatják a csütörtöki angliai és walesi helyhatósági választások péntek hajnali, első szavazatszámlálási eredményei, de a fő figyelem arra irányul,...
máj. 2
8:34
Albérlet szexért (Blikk)
máj. 2
8:38
Kiss Péter: Megújulás is következhet a kisebbségi kormányzásból (Infostart)
A kisebbségi kormányzás olyan program megalkotását eredményezheti, amelyik a mindennapok biztonságáról szól - mondta az InfoRádiónak Kiss Péter kancellária miniszter az MSZP május elsejei, Városligeti rendezvényén. A koalíciós szakadás ellenére a szocialisták a program végrehajtásában elsősorban az SZDSZ támogatására számítanak.
máj. 2
8:38
Korrupciós ügyben hallgatják ki az izraeli kormányfőt (Infostart)
A rendőrség pénteken kihallgatja otthonában Ehud Olmert izraeli kormányfőt egy korrupciós ügyben.
máj. 2
8:40
Hongkongban megkezdődött az olimpiai fáklyastaféta (Infostart)
Hongkongban megkezdődött az olimpiai láng váltófutása. A Kínához tartozó egykori brit koronagyarmaton rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vonul végig a láng.
máj. 2
8:40
Kamionok ütköztek az M3-ason (Blikk)
máj. 2
8:40
Rice: aggasztó az abháziai orosz csapaterősítés (Gondola)
Az Egyesült Államokat nagyon aggasztja az a moszkvai döntés, hogy növelik az orosz csapatok létszámát a szakadár grúziai Abháziában - jelentette ki Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter...
máj. 2
8:40
Csak azért, mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatják fel (Alternatív Energia)
Csak azért, mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatják fel - áll az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) közleményében. Az elmúlt időszakban elszaporodott úgynevezett flashmobokkal, vagyis villámgyülekezésekkel összefüggésben az MTI azt kérdezte a tárcától, hogy mennyire jogszerűek ezek a spontán demonstrációk, illetve a hatóságoknak van-e és ha igen, milyen lehetőségük fellépni…
máj. 2
8:42
Shakespeare diákszlengben (Gondola)
Mai diákszlengbe írta át Martin Baum brit író Shakespeare 15 művét. A bizarr, akár szentségtörésnek is felfogható ötletnek többek között a Macbeth, a Rómeó és Júlia és a Sok hűhó semmiért esett...
máj. 2
8:42
Jövő héten kezdődik az érettségi (Alternatív Energia)
A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel hétfőn megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák, a mostani matúraszezonban várhatóan 125.546 diák ad majd számot tudásáról. A tételek biztonsága érdekében az ellenőrzési folyamatba egy pluszlépést épített be a szaktárca.
máj. 2
8:48
Zentai betegségre hivatkozva kerülné el a magyarországi eljárást (Infostart)
A háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly azt mondja: beteg, s nem élné túl, ha kiadnák, hogy magyar katonai törvényszék ítélkezzen ügyében - írta internetes oldalán csütörtökön a The Australian című lap.
máj. 2
8:51
A McDonald's biodízellel hajtaná kamionjait, ha módosulna a szabály (Gondola)
A McDonald's saját használt sütőolajával fedezné az éttermei kiszolgálását végző kamionok teljes üzemanyag-ellátását, amennyiben jogszabályi változtatásokkal erre lehetőség nyílna - mondta Bárczi...
máj. 2
8:51
300 ezer a gyorshajtás (Blikk)
máj. 2
8:57
Kamionok ütköztek az M3-as autópályán (Gondola)
Május elsején két ember halt meg a közutakon, 26 pedig megsérült - mondta Dobson Tibor, hozzátéve, péntek kora reggel két kamion szenvedett balesetet az M3-as autópályán jelentős forgalmi...
máj. 2
8:58
Plusz tíz évet jelenthet a gazdagság (Privátbankár)
A statisztikai adatok szerint a növekvő társadalmi-gazdasági különbségek következtében az életkilátások közötti szakadék tovább mélyült. Ez már az újszülöttek túlélési esélyeiben érvényesül, de valamennyi korcsoportban is egyértelműen kimutatható. A szegény területeken élő férfiak tíz évvel korábban halnak meg, mint a jómódú hölgyek.
máj. 2
8:59
Több ezren használták ki a földtörvényben lévő kiskaput - lapszemle (Infostart)
Több ezer csereszerződést kötöttek az utóbbi években fogorvosok és ügyvédek, illetve más befektetők, amivel komoly termőföldbirtokokhoz jutottak. A földtörvényben lévő kiskapu bezárását a szakmai szövetségek évek óta kérik a kormánytól - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
máj. 2
9:02
Elkészült az új agrártámogatási rendszerről a javaslat (Gondola)
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium már jövőre be kívánja vezetni az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert (SPS), az erről szóló törvényjavaslat már olvasható a tárca...
máj. 2
9:03
Budai Arborétum - 5 perc park videó (Édenkert)
A kertészeti egyetemre járó diákok élete nem akármilyen, már ha csak a műemlékszerű egyetemi épületeket körülvevő hat és fél hektárnyi botanikai mennyországot nézzük. Mi lecsekkoltuk, nézd meg Te is a videót!
máj. 2
9:04
Rekord méretű májusfa Bonyhádon (Infostart)
Magyarország legmagasabb májusfáját állították fel Bonyhádon a csütörtöki majálison. A 130 éves, 32 méter magas fenyőfa Bajorországból származik.
máj. 2
9:07
Pocakot eresztett Robbie Williams (Blikk)
A nők egykori bálványa borzasztóan meghízott az utóbbi időben
máj. 2
9:07
Kezdődhet a zalai elkerülő utak építése júliusban (Gondola)
A kivitelezőt május végéig kiválasztják, így júliusban megkezdődhet első városi elkerülő út építése Zalában, amelyet a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) finanszíroz - közölte a Nemzeti...
máj. 2
9:13
8,6 millió forint bírság és szoftver-legalizáció (Gondola)
Egy nagy magyarországi iparvállalat és egy országos élelmiszer kereskedelmi lánc összesen 8,6 millió forint kártérítést fizetett a Business Software Alliance-nak (BSA), továbbá több millió forint...
máj. 2
9:18
A mágus megdöntötte a lélegzet-visszatartási rekordot (Infostart)
Több mint 17 percet töltött víz alatt anélkül, hogy levegőt vett volna a rekorder mágus. Oprah Winfrey nagy nézettségű showműsorában került sor a merülésre, miután a jelölt tiszta oxigént lélegzett be, hogy feltöltse vérét oxigénnel.
máj. 2
9:18
A lakosság tavaly 322 milliárd forintot költött turizmusra (Gondola)
A lakosság tavaly 322 milliárd forintot költött turizmusra, ami a háztartások összes nemzeti fogyasztásának 2,5-2,6 százaléka - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tanulmányából. Tavaly a...
máj. 2
9:23
Uri Geller sírba viszi Jimmy titkát (Blikk)
Halála előtt neki öntötte ki a lelkét a Király
máj. 2
9:24
Mugabe elfogadja a zimbabwei elnökválasztás eredményét (Gondola)
Robert Mugabe zimbabwei elnök kész elfogadni a március végén rendezett elnökválasztás második fordulójának eredményét - jelentette ki csütörtök este Cheikh Tidiane Gadio szenegáli külügyminiszter....
máj. 2
9:29
Vieira az Interben fejezné be pályafutását (Gondola)
Jelenlegi csapatánál, az Internazionalénál szándékozik befejezni labdarúgó-pályafutását Patrick Vieira. A 31 éves világ- és Európa-bajnok középpályás a La Gazzetta dello Sportnak úgy nyilatkozott,...
máj. 2
9:32
Hetven forintos órabérért dolgozó gyermekek Kínában (Infostart)
Kényszermunkára fogott gyermekek után kutatnak a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban, miután egy kínai napilap beszámolója szerint több száz fiatalkorú munkást dolgoztatnak a helyi üzemekben 70 forintos órabérért.
máj. 2
9:34
Kiszel kikezdett Szebenivel (Blikk)
BUDAPEST – Teljesen kiborította rámenősségével Szebeni Istvánt (31) a bugyigyűjteményeiről elhíresült Kiszel Tünde.
máj. 2
9:35
IRM: csak azért, mert spontán, nem oszlatják fel a demonstrációkat (Gondola)
Csak azért, mert egy demonstráció spontán, még nem oszlatják fel. Az elmúlt időszakban elszaporodott úgynevezett flashmobokkal, vagyis villámgyülekezésekkel összefüggésben az MTI azt kérdezte az...
máj. 2
9:39
17 perc a víz alatt (Blikk)
LOS ANGELES – David Blaine (35) megdöntötte David Merlini tavaly ősszel felállított, egy levegővel végrehajtott merülési rekordját.
máj. 2
9:40
Hongkongban megkezdődött az olimpiai fáklyastaféta (Gondola)
Megkezdődött az olimpiai fáklyával való váltófutás helyi idő szerint péntek délelőtt Hongkongban. A Kínai Népköztársasághoz tartozó egykori brit koronagyarmat városállamon rendkívüli biztonsági...
máj. 2
9:41
Gyurcsány: kisebbségben aktív és kezdeményező kormányzás kezdődik (Alternatív Energia)
Milliók álmainak beteljesítését ígérte Gyurcsány Ferenc a szocialisták városligeti majálisán. Kijelentette, aktív, kezdeményező szocialista–szociáldemokrata kormányzás kezdődik. Megígérte, a következő két évben növekedni fognak a jövedelmek, a nyugdíjak, kicsit könnyebb lesz minden.
máj. 2
9:42
Az életkor is módosítható kockázati tényező (Gondola)
A szív- és érbetegségek kockázati tényezői közül a legtöbb - például a dohányzás - befolyásolható, sőt kiküszöbölhető, de az életkort nem lehet megváltoztatni. Vezető kutatók most olyan...
máj. 2
9:43
Sör, virsli, géppisztoly (Alternatív Energia)
Elfáradt az ünnep, a munka ünnepe, ma már nincs igazán jelentése, temetik némelyek május 1-jét. Őket hiába keressük az Oktogon millenniumi kéregvasútjának állomásán a tömegben. Több szerelvény is elmegy zsúfolásig emberekkel, mire végre sikerül heringesítve fölgyürkőzni az egyikre. A Hősök terénél jó néhányan nem bírják tovább, inkább sétálnak egy kicsit a Városligetig.
máj. 2
9:46
Halálos baleset Sarkadkeresztúron (Blikk)
máj. 2
9:46
Változatlanul gondot jelent a doktorok hiánya (Alternatív Energia)
Leginkább a harminc és negyven év közötti orvosok szeretnének külföldön dolgozni – derül ki az Egészségügyi Miniszté­rium lapunkhoz eljuttatott adataiból. A külhoni munkavállalás feltétele az úgynevezett jó hírnév igazolás megszerzése, ezt az elmúlt több mint három évben csaknem kétezren igényelték, kétszer annyi férfi, mint nő. Azt nem tudni pontosan, közülük hányan mentek el, azt nem kell…
máj. 2
9:48
Nagy pofont kapott a Munkáspárt, de "nincs válság" (Infostart)
A Munkáspárt az elmúlt negyven év legrosszabb eredményét érte el a csütörtöki angliai és walesi helyhatósági választásokon.
máj. 2
9:50
Putyin Jelcin tollával ékeskedik (Infostart)
Csupán egy töltőtollat visz magával a Kremlből Vlagyimir Putyin leköszönő orosz államfő. A nevezetes írószerszámot Oroszország első elnöke, Borisz Jelcin ajándékozta utódjának.

Keresés