Új lélegzet-visszatartási világrekodot állított fel David Blaine amerikai mutatványos, aki 17 percet és 4 másodpercet töltött víz alatt anélkül, hogy levegőt vett volna.
Kihallgatása után elengedték a rendőrök azt a férfit, aki kora délután egy játékfegyvert fogott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre a városligeti majálison. Garázdaság szabálysértése miatt indul ellene eljárás.
Az Egyesült Államok csütörtökön felszólította Fehéroroszországot, hogy zárja be washingtoni nagykövetségét és New York-i konzulátusát. A washingtoni külügyminisztérium egyúttal úgy döntött, hogy...
A vártnál kevesebben keresték fel a szezon első napján a fővárosi strandokat - adta hírül a Budapest Gyógyfürdői Zrt. Ennek oka az lehet, hogy idén május 1-jével és egy négynapos pihenőidőszakkal...
A tűzoltók mentettek ki egy kútba esett férfit Budapesten csütörtök délután - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A 40 év körüli férfi a XVIII. kerületi Körmöcbánya utcában eddig...
Egy 33 éves férfi műanyag pisztolyt fogott az éppen beszédét tartó Gyurcsány Ferencre az MSZP városligeti majálisán. A kormányfő civil ruhába öltözött testőrségéből öten ugrottak a piros ruhás férfira, aki tette miatt néhány órát a kerületi kapitányságon töltött. Ellene garázdaság miatt indul eljárás.
Az elődöntőben búcsúzott a Bayern München a labdarúgó UEFA Kupában. A hazájában minden sorozatban első bajor együttes hatalmas meglepetésre 4-0-ra kikapott a Zenittől Szentpétervárott, és a párharcot 5:1-es összesítéssel elveszítette.
Az önkormányzati tárca államtitkári posztjáról történt lemondását követően szegedi feladataira, valamint az MSZP 2010-es választásokra való felkészítésére koncentrál Ujhelyi István. Erről a...
A túlsúlyos, vagy elhízott középkorúaknál alacsonyabb egy fontos agyi jelzőanyag szintje, mely az agy egészséges működéséhez szükséges, mint átlagos testalkatú társaiknál - állítják amerikai kutatók.
Már nem a bevándorlás, hanem a kiugró népességszaporulat táplálja az Egyesült Államokban a hispán lakosság arányának növekedését - írta a csütörtöki The Wall Street Journal a népességszámlálási hivatal friss adatai alapján.
Csaknem 50 év után először látható komoly életműkiállítás Aba-Novák Vilmos munkásságából. A debreceni tárlaton a festmények és grafikák mellett archív filmfelvétel is várja az érdeklődőket.
Szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok zavarták meg csütörtökön több német városban a május elsejei rendezvényeket. A hatóságok közlése szerint Hamburgban, Nürnbergben és a rajna-pfalzi Neustadtban összetűzésekre is sor került a szélsőjobboldali randalírozók, illetve a baloldali ellentüntetők között. Többeket őrizetbe is vettek. Hamburgban és Nürnbergben már kora délelőtt gyülekeztek a…
Öten sérültek meg csütörtökön Szarvas külterületén, amikor egy Szentes felől Szarvasra tartó személygépkocsi, eddig ismeretlen okból, egy bal kanyarban keresztbe fordult az úttesten, majd egy fának...
Igencsak elképedt nomádok érkeztek elsőként a kazah sztyeppén a Szojuz TMA-11 űrhajó rendhagyó módon földet ért űrkabinjához és segítettek a három fős személyzeten.
Az Iránba tartó, az ország első atomerőművének építéséhez szükséges orosz alkatrészek elhagyhatták Azerbajdzsán területét. Az egymilliárd dolláros erőmű várhatóan idén megkezdheti működését.
Az Egyesült Államok mégsem záratja be a fehérorosz nagykövetséget Washingtonban és a konzulátust New Yorkban, a külügyminisztérium állítólag az utolsó pillanatban megmásította döntését.
Hónapokig élt egy lakásban egy idős asszony és egy kutya tetemével néhány amerikai. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért nem jelentették a nő halálát.
Németországban a minimálbér bevezetését követelték a legtöbb május elsejei nagygyűlésen. A szónokok követelték a német szélsőjobboldali pártok betiltását is. Az ország nagyvárosaiban rendezett megmozdulásokon mintegy félmillióan vettek részt.
Mintegy 140 ezer ember látogatott el csütörtökön a fővárosban, a Hősök terén rendezett uniós majálisra, amely fél kilenc után nem sokkal tűzijátékkal zárult - adta hírül a Miniszterelnöki Hivatal....
Két öngyilkos merénylő testére erősített pokolgéppel megölt harmincegy embert, megsebesített 65 másikat csütörtökön Bagdadtól északra. Az iraki hadsereg egyik tisztviselőjének tájékoztatása szerint a Balad Ruz településen történt merényletben a második támadó akkor hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet, amikor az emberek az első robbanásban megsebesültek segítségére siettek.
Elképesztő rekordot állított fel egy David Blaine Oprah Winfrey tévéshow-jában: az amerikai illuzionista több mint 17 percig tartotta vissza lélegzetét, miközben egy vízzel teli tartályban lebegett.
Emléktáblát avattak május 1-jén Tildy Zoltánnak, a Magyar Köztársaság volt elnökének Budapesten a Pollack Mihály téren. Az emléktáblát annak az épületnek a falán leplezték le, ahol Tildy Zoltán...
A háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly azt mondja: beteg, s nem élné túl, ha kiadnák, hogy magyar katonai törvényszék ítélkezzen ügyében - írta internetes oldalán csütörtökön a The Australian című...
Két öngyilkos merénylő testére erősített pokolgéppel megölt harmincegy embert, megsebesített 65 másikat csütörtökön Bagdadtól északra, egy kereskedelmi negyedben. Az iraki hadsereg egyik tisztviselőjének tájékoztatása szerint a Dijála tartományban lévő Balad Ruz településen történt merényletben a második támadó akkor hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet, amikor az emberek az első…
Rendbontással zárult a csütörtök esti futballmérkőzés az Üllői úton, miután a Ferencváros hazai pályán 2-1-re kikapott a Kecskeméttől a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.
A szerkesztőség „tiszta szobájában” van egy nagyméretű fali képe, amelyet a magyar millenniumi évfordulóra készített. Címe: A Hadak útján. A festmény egy huszáros roham, a lendület, a magával ragadó sodrás, a célratörés, a legyőzhetetlenség képi megfogalmazása.
Gyurcsány Ferenc és felesége is szalagot kötött az ország májusfájára csütörtökön Budapesten a Hősök terén rendezett uniós majálison. Az érkező kormányfőt és Dobrev Klárát több tucat érdeklődő...
Vannak olyan zöldségek, amelyek kiválóan alkalmasak arra is, hogy megtöltve kerüljenek a tányérra. Mivel általában nem igényelnek túl sok előkészültet, és könnyen arathatunk sikereket velük, a konyhában kevésbé jártasak is nagy kedvvel próbálkoznak elkészítésükkel. S akárcsak a tölteni valóknak, a töltelékeknek is csak a fantáziánk szab határt.
A tisztességes bérért való küzdelem ma ugyanúgy aktuális, mint száz éve az első május elsejéken - hangsúlyozták szakszervezeti vezetők a budapesti városligeti majálison. A konföderációk vezetői...
Felelősséggel tartozunk azért, hogy, aki dolgozni akar, annak munkát tudjunk biztosítani - erről Szili Katalin beszélt csütörtökön a Pest megyei Törtelen, az ottani kulturális központ avatásán. A...