Hazánk lehangoló statisztikákat mutat, ha a hátrányos helyzetűek, így a kismamák, a pályakezdők, az idősek, vagy az alacsony végzettségűek foglalkoztatási adatait nézzük. A Start programok rajtuk segítenek, a szaktárca szerint még több tízmilliárd forint vár arra, hogy valaki igényelje őket.
Obamamánia söpör végig Amerikán. Egy öreg tévés szerint még Kennedyék kampánya alatt sem volt akkora cirkusz, mint amekkorát a 2008-as demokrata elnökjelölté gerjeszt. Denverben és New Yorkban még kiállítás is nyílt róla, amelynek plakátjai a remény és Obama kapcsolatát feszegetik, számunkra az ötvenes évek szocreál stílusát idéző módon.
Meghalt egy 62 éves balfi férfi, akit elütött egy személyautó kedden Sopronban - tájékozatta a rendőrség az MTI-t. A szerencsétlenül járt ember lelépett a járdáról, vélhetően nem vette észre a...
Csak munkáért adna segélyt egy komáromi falu. Kömlődön januártól ötezer forintonként egy napot közérdekű munkával kell tölteni a szociális segélyt kérő munkaképes embereknek. Azért csak januártól, mert abban bíznak, hogy addig kedvezően változik a jogszabályi háttér.
Megállapodás jött létre az almacsatában, az ipari almáért 9 eurócentet fizet majd a magyarországi almatermesztőknek az Agrana feldolgozó cég, amely a magyar piac 60 százalékát uralja - tájékoztatta...
10-15 milliárd forintot fordítana Székely Tamás az új egészségügyi programokra. A koncepció vitáján a szakma képviselői súlyos hiányosságnak nevezték, hogy a szaktárca a kidolgozott anyagban nem foglalkozik a szakember- és pénzhiánnyal, valamint a hálapénz visszaszorításával. A program végleges tervezetét szeptember közepén tárgyalja meg a kormány, és várhatóan októberben nyújtja be az…
Pókember-álarcot öltve állított be kedden reggel az észak-olaszországi Mariano Comense település postahivatalába egy rabló: társával együtt - aki nem viselt maszkot - mintegy ezer euró (237 ezer...
Kigyulladt és nyolcvan hektáron égett kedden délután a bakonyi lőtéren, Várpalota térségében, a száraz gaz, fű és bozótos, a tűzoltóknak ugyanakkor sikerült megmenteniük egy nagy értékű, fiatal...
Ideológiai háborúba torkollott egy áruház új parkolója feletti vita Zágrábban. A bevásárlóközpont ugyanis speciális parkolóhelyeket alakított ki női motorosok részére, ahova könnyebb beállni. A férfiak nem értik, miért részesülnek a nők különleges elbánásban, a nők viszont úgy értelmezik a dolgot, hogy a menedzsment szerint nem tudnak vezetni.
Október elsejétől Dél-Afrikában is kapható lesz a Dreher sör - jelentette be kedden a világ második legnagyobb söripari vállalkozásának, a dél-afrikai SABMillernek ügyvezető igazgatója, Tony van Kralingen. A Dreher Sörgyárak Zrt.-t is birtokló SABMiller a Dreher Premium Lager sörét fogja licenc alapján a Dél-Afrikai Köztársaságban gyártani és forgalmazni. A cég honlapján közzétett kommüniké…
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter négy észak-afrikai arab országba, közük Líbiába látogat szeptember 4-től - jelentették be kedden Washingtonban. Rice az első amerikai külügyminiszter, aki...
Az orosz államfő szerint Moszkva nem tekinti többé grúz elnöknek Miheil Szaakasvilit. "Csődbe vitte tetteivel hazáját" - mondta Dmitrij Medvegyev kedden a grúz államfőről az olasz RAI...
Az AAA Autó bejelentése alapján szeptember 1-től Russel Cort lett a cég magyarországi vezetője. Russel Cort Markó Zoltánt váltja, ki két és fél év után hagyja el a vállalatot - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. a 2/3 tulajdoni hányad szerint az EXTERNET Nyrt. Igazgatóságának elnöke, Pórffy András, 1/3 tulajdoni hányad szerint pedig az EXTERNET Nyrt. igazgatósági tagja, Sebők István irányítása alatt álló KRAFT INVEST Vagyonkezelő Kft. az alábbiakat teszi közzé. (ProfitLine.hu)
Levetetné a hagyományos medveszőr kucsmát a Buckingham-palota őreivel a PETA nemzetközi állatvédő szervezet, amelynek képviselői kedden találkoznak a brit védelmi minisztérium illetékeseivel, hogy megvitassák a kérdést.
Hatósági ellenőrzést indít a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a MÁV Cargo Zrt.-nél - tájékoztatott a hatóság keddi közleményében. Azt vizsgálják, hogy a társaság a vasútvállalati működési engedélyezési feltételeket teljesíti-e.
Ezt üzeni a tagállamoknak az EP jelentése, amelyet szeptember 2-án fogadtak el a képviselők. Jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt. Az Európai Parlament uniós stratégiát akar.
A számítógépes játékokat sokáig ellenségnek tartották szülők és szakértők, mert hosszú órákra a monitor vagy a televízió elé ragasztották a gyerekeket. Akadnak azonban játékok, amelyeket a fotelban tespedve már nem lehet végigcsinálni.
Újra Londonban látható a Rolling Stones 1970-ben megalkotott lógójának eredetije, miután egy angol múzeum 92500 dollárt adott érte egy amerikai árverésen. Az alkotó csaknem negyven évvel ezelőtt 250 fontot "kasszírozott" munkájáért.
Megszületett a megállapodás a léalma felvásárlási áráról, a gazdák 9 eurocentet kapnak majd a gyümölcs kilójáért az Agrana feldolgozó cégtől, amely a magyar piac 60 százalékát uralja. Gráf József agrárminiszter kedden egyeztetett a felvásárlókkal és az almatermelőkkel is. Jakab István, a Magosz elnöke a tárgyalás után elmondta: a megállapodást csütörtökön írják alá, de szerdán már egyeztetnek a…
Az Európai Parlament (EP) különböző szakbizottságaiban felmerült az a gondolat, hogy a grúziai konfliktus miatt fagyasszák be az uniós szomszédságpolitika keretében Oroszországnak szánt összegek...
Összeütközött egy motoros egy teherautóval kedden este Pilisszántó és Pilisszentkereszt között; a motoros a balesetben feltehetően súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Pest Megyei...
Sziget vagy csupán egy szikla az a 14 hektáros földdarab, amely a Duna-deltától 37 kilométerre keletre fekszik a Fekete-tengeren? Ukrajna és Románia tulajdonképpen már az előbbi függetlenné válása óta ezen vitatkozik: nem mindegy ugyanis, hogy melyik ország termelheti ki a környékbeli kontinentális talapzat alatt feltételezett olajtartalékokat. A két ország végül a hágai Nemzetközi Bírósághoz…
Gyurcsány Ferenc szerint azután lehet tárgyalni személyi kérdésekről, ha már van megállapodás a programról, és akkor ezeket az MSZP kongresszusa elé kell vinni és támogatást kérni hozzá. A...
Az INA olajipari csoport főbb horvát intézményi befektetői és kisrészvényesei kedden elégedetlenségüket hangoztatták a Mol, részvényenként 2800 kunás ajánlatával kapcsolatban. Az AZ Mirovinski...
Moszkva – Grúz területek és kikötők elfoglalását követően – az olaj és földgáz csapon tartva a kezét az EU-val az erő pozíciójából tárgyal. Az Egyesült Államok több szakértő szerint Irán megtámadását készíti elő. India egyes területein szabályos vallásháború dúl. Puskapor szag terjeng Európában és Ázsiában. Erről írnak a szeptember 2-i lapok Európa szerte.
Megfizethető, és az eddigi modellekhez képest erősebb elektromos autó gyártását tervezi a Detroit Electric 2009 végétől a malajziai Proton céggel együttműködésben. A Detroit Electric...
Sajnálkozását fejezte ki kedden Moszkva amiatt, hogy az Európai Tanács rendkívüli ülésén az új orosz-uniós partnerségi szerződésről folyó tárgyalások felfüggesztése mellett döntött, ugyanakkor...
Még ebben a hónapban a kormány elé kerülhet Magyarország katonai stratégiája - mondta Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy Grúzia is téma lehet a budapesti NATO-csúcson. A...
Örök hűséget esküdött egykori modell szerelmének James Gandolfini, a Maffiózók című nagy sikerű tévésorozat sztárja. A menyegzőt a menyasszony, Deborah Lin szülővárosában, Honoluluban tartották...
A hátrányos helyzetű és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő Start plusz és Start extra kártyák segítségével 10.600 ember vállalt munkát a programok...
A kormány egymilliárd forinttal, összességében 2,6 milliárd forintra emelte a Nemzeti Energiatakarékossági Program idei pályázati keretét - ismertetett egy augusztusi kormánydöntés nyomán életbe...
Gyurcsány Ferenc javaslata alapja lehet az adótörvényeknek és a költségvetésnek - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettes kedden az MTI-nek. A politikus szerint a kormány többséget szerez majd...
Megfigyelés céljából inkubátorba helyezték az atlantai állatkertben született pandabébit. Az újszülött óriáspandát azért választották el anyjától és helyezték inkubátorba, hogy a gondozók...
Majdnem száz százalékig azonosak a Szerbiából nemrég megkapott DNS-minták az 1998-ban történt Fenyő-gyilkosság helyszínén rögzített anyagmaradványokkal - írta kedden a Stop.hu. A Nemzeti Nyomozó...
Az MSZP elnökeként tárgyalást ajánlott az SZDSZ-nek és egy kérdésre válaszolva nem zárta ki a kormányfői posztról történő esetleges lemondását sem Gyurcsány Ferenc cserébe a megegyezésért és egy ésszerű kompromisszumért adó- illetve költségvetési kérdésekben. A volt koalíciós partner pénteken ad választ, Horn Gábor ügyvivő szerint hajlandóak egyeztetni, bár sok értelmét nem látja. Pedig a Szonda…
Szükségállapotot hirdettek ki a thaiföldi fővárosban, Bangkokban azt követően, hogy súlyos összecsapásokra került sor a kormány, illetve az ellenzék hívei között. Egy tüntető belehalt sérüléseibe, további negyven pedig megsebesült. Az ellenzék hívei egy hete foglalták el a kormány épületét, őket rendőrök és katonák veszik körül. A hadsereg tagjait kivezényelték kaszárnyáikból közölte Anupong…
Tíz-tizenötmilliárd forintot remél az egészségügyi miniszter az általa elindítani kívánt új programokra - Székely Tamás ezzel reagált azokra a bírálatokra, amelyek a társadalmi vitában koncepcióját érték. A biztonság és partnerség címszavakkal meghirdetett elképzelések a szakmában ennek ellenére zömében támogatásra leltek, bár az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezésére vonatkozó részletes…
Egymáshoz igazították azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az utcai zavargások és a rendbontások nyomán dolgoztak ki az utóbbi hónapokban. Így nincs ütközés az igazságügyi tárca napokban ismertetett javaslatai, illetve a témában tavasszal kezdett ötpárti tárgyalások között. Ez utóbbiakon immár csak a kétharmados döntést igénylő elképzelések szerepelnek - mondta lapunknak a szocialista Bárándy…
Több strand is nyitva lesz a hétvégén a fővárosban, a kánikula ideje alatt. A Dagály Gyógyfürdő nyári medencéi egész szeptemberben nyitva lesznek, októbertől pedig a Csillaghegyi Strandfürdővel együtt, fedett, fűtött medencével működnek tovább.
Miután senki nem tudta, miért esik össze és kékül el néha Natalie, egy orvos megállapította, hogy magas a vérnyomás a tüdejében. A betegséget általában szív- és tüdőátültetéssel kezelik, neki azonban Viagrát írtak föl. De vajon hogyan használ a gyógyszer egy tüdőbetegnek?