Tovább javulhat a Rába vízminősége, miután megkezdték a feldbachi bőrgyárakban az új szűrőrendszer kiépítésének munkálatait - közölte Woki Zoltán, a PRONAS szentgotthárdi környezetvédő civil...
Elaltatták a wellingtoni állatkertben Nippyt, a gibbonmatuzsálemet. Az állat 60 évet élt. Ez a majomfajta a vadonban általában 40 esztendőt ér meg. Nippy még 1949-ben egyévesen érkezett Új-Zélandra...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának szervezésében, a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt részeként szeptember elsején tartották a félév első, egészséggel kapcsolatos előadását az MTA pécsi székházában.
Észak-Korea hozzálátott ahhoz, hogy helyreállítsa a Jongbjon atomerőművet, megsértve ezzel azokat a feltételeket, amelyet az Egyesült Államok szabott a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséhez -...
A második negyedév során az EU15 GDP bővülése 0.2 százalékkal, az EU27 GDP bővülése pedig 0.1 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest az első becslések alapján. (ProfitLine.hu)
Több millió forintot zsákmányolt egy idős nőtől az az ismeretlen, aki a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, hogy így férkőzzön az asszony bizalmába Császártöltésen.
Gyengült a forint szerdán a bankközi piacon, fél 11-kor 239,14/48 forintot ért egy euró, szemben a kedd délután és még kedd reggel is jellemző 237,80/90 forintos értékkel. A kereskedők elmondása szerint az árfolyam alakulása kizárólag külső hatások következménye.
Csalódást okoztak az EU-s adatok. A 2. negyedévi GDP-t ugyan a revízió szerint a vártnak megfelelően -0,2%-on hagyták, éves szinten azonban csupán 1,4%-os emelkedés mutatkozik az előzetes +1,5% helyett. A kiskereskedelmi forgalmak júliusban ráadásul havi szinten -0,4%-os értéket hoztak, (előrejelzés: +0,1%, előző: -0,6%). Éves szinten 2,8%-os csökkenés mutatkozik. (előrejelzés: -2,1%, előző:…
Az euróövezetben a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedhez viszonyítva, miután az első negyedévben a növekedés 0,7 százalékosra gyorsult a tavalyi utolsó negyedévi 0,4 sz...
A gyomrában 84 grammnyi, becsomagolt kokainnal akart bejutni Magyarországra a napokban egy nigériai férfi. A drogfutár repülővel érkezett és Ferihegyen, a zöld folyosón jelentkezett belépésre. A vámosoknak gyanús lett a férfi, ezért testüreg vizsgálatot és más orvosi vizsgálatokat rendeltek el. A férfi ebbe beleegyezett, ekkor leltek rá a másfél millió forint értékű kábítószerre.
Az orosz-üzbég gázvezeték-építési megállapodás nem érinti a Nabucco építését és forrásait, mivel a tervekben nem szerepel üzbég gáz betáplálása az Európáig nyúló vezetékbe - mondta Bayer Mihály Nabucc...
Rendkívüli állapotot léptetett életbe a thaiföldi kormány az ország fővárosában kedden, néhány órával azután, hogy a városban összecsaptak egymással kormánypárti és ellenzéki tüntetők. Balogh András, Magyarország bangkoki nagykövete szerint külföldieket eddig nem ért atrocitás.
A háztartások nagy része egy bevásárlás alkalmával átlagosan 1799 forintot költ, ami négy százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a bankkártyás fizetések száma pedig jelentősen növekedett az előző évekhez képest - derül ki a Gfk Hungária tanulmányából.
Az idősebb férfiak gyermekeinél magasabb az úgynevezett bipoláris zavarok kockázata - derült ki egy nagyszabású svéd kutatásból. A bipoláris betegséget (mániás depresszió), amely a teljes népesség...
Az SZDSZ magával Gyurcsány Ferenccel szemben próbálja felépíteni új identitását, Fodor Gábor úgy akar bevonulni a történelembe, mint akinek sikerült megbuktatnia Magyarország Tisza István óta talán legnépszerűtlenebb miniszterelnökét - írta szerdai vezércikkében az erdélyi Krónika.
A NATO-nak jobban fel kell készülnie a balti köztársaságok megvédésére arra az esetre, ha azokat katonai támadás érné - mondta szerdán Londonban idézett nyilatkozatában az Egyesült Államok új NATO-nagykövete.
Tovább emelkedett az ISK/NOK árfolyama, és csúcsot ért el 0,0667-nél. Az izlandi külkereskedelmi mérleg deficitje augusztusban 17,5 milliárdról 3,4 milliárdra csökkent. Az elkövetkező napokban feloldódhat a háromszög-formáció, mely áprilisban alakult ki, és melynek felső széle 0,0670-nél, alsó széle pedig 0,0641-nél fut. A felső oldal felé való kitörés esetén 0,0682-ig, 0,0698-ig majd 0,0710-ig…
Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium gazdaságért felelős államtitkára kölcsönös gazdasági megállapodást írt alá Csen Vej-kennel, Csilin tartomány kormányzó-helyettesével....
Merényletet kíséreltek meg elkövetni a pakisztáni miniszterelnök ellen szerdán. Juszuf Raza Gilani kocsiját több lövés érte - közölte a kormányfő szóvivője.
Az idén az új lakások ára várhatóan az inflációnak megfelelő (7 százalék körüli) mértékben nő, 10 éven belül mind az új, mind a használt lakások ára megduplázódik Magyarországon - mondta Valkó...
Csökkent az illegális migráció az ország schengeni csatlakozása óta - tájékoztatott Kovács Gyula, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője.
Magyarországon 2007-ben 6 százalékkal kevesebb, 7.400 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2005-höz képest - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezetője. Az...
Miközben a rendőrségnek nem jut annyi költségvetési támogatás, hogy a NATO-tagállamok külügyminiszterei budapesti csúcstalálkozójának biztosítását önerőből lássa el, a sokak által az MSZP magánrendőrségének nevezett In-Kal Security 280 millió forintnyi közpénzhez jutott - értesült a Magyar Hírlap.
Kedd estétől letölthető a Google által kifejlesztett új böngészőszoftver, a Google Chrome. A cég magyarországi képviselője azt mondta: az új böngésző előnye, hogy gyorsabb és biztonságosabb.
Magyarországon 2007-ben 6 százalékkal kevesebb, 7.400 gazdasági szervezet végzett mezőgazdasági tevékenységet 2005-höz képest - mondta Laczka Éva, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezető...
Tizenhárom illegális bevándorló holttestére bukkantak szerdán egy bárkában a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken - közölték a helyi hatóságok. A tájékoztatás szerint a vízi járműben 46 másik...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti, Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Hajdu János nem fogadta el a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szerződéshosszabbítási ajánlatát. A szakember nem tervez pihenőt: az MKSZ szakmai igazgatói posztját fogja betölteni.
Mundruczó Kornél Delta című filmjét is műsorra tűzik a csütörtökön kezdődő torontói filmfesztiválon; a seregszemlén két magyar részvételű koprodukció is látható lesz még: Iannis Smaragdis El Greco című alkotása és Csupó Gábor legújabb fantasyje, A holdhercegnő (The Secret of Moonacre).
Merényletet kíséreltek meg szerdán Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő ellen Iszlámábád közelében, de a miniszterelnök sértetlenül átvészelte azt. A támadók automata fegyverekből egy dombról...
Az illegális kábítószer-fogyasztás hozzávetőleg 14,7 milliárd eurós kárt okozott Ausztria gazdaságának 2002-ben, az össztársadalmi veszteség az idén már 26,1 milliárdra nőhet
Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) kisebbségi csomagját a jelenlegi közvetlen tulajdonos, a Magyar Villamos Művek Zrt. értékesítheti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt...
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul csapata keddi edzésén a labdarúgó első osztályban szereplő Diósgyőr egyik játékosa.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország fél éve Gyurcsány Ferenc személyes agóniájának árát fizeti, Navracsics Tibor ezért lemondásra szólította fel a miniszterelnököt szerdai...
Visszavették a cannes-i bronzot a TBWA\Paris ügynökségtől, miután kiderült, hogy a print kategóriában díjazott, az Amnesty Europe-nak készített munka Cannes előtt nem is jelent meg újságban. Ez nem az első eset idén: egy produkciós cég a maga szakállára forgatott reklámfilmmel, az ügyfél tudta nélkül nyert.
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között. A vasutas szakszervezet az eddigi sztrájkköveteléseken túl még azt kéri, hogy ne legyen létszámleépítés a társaságnál. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés.