Húsz évvel ezelőtt, Lakiteleken jelentette be a Magyar Demokrata Fórum, hogy a jövőben önálló szervezetként működik; erről Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója, jelenleg a Nemzeti Fórum elnöke, fides...
Megerősítette Szilvásy György titokminiszter, hogy az ő Balaton-felvidéki nyaralójának ajtaját gyújtották fel az éjszaka. A szomszédok ugyanakkor egybehangzóan azt állítják: robbanást halottak éjjel 2 órakor, majd erős benzinszagot éreztek.
Fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek Franciaországban XVI. Benedek pápa közelgő látogatására: Párizsban és Lourdes-ban összesen mintegy 6 ezer rendőr lesz szolgálatban szeptember 12. és...
Az Afganisztánban augusztusban tűzharcban elesett tíz francia katona haláláért felelős tálibok valamennyi francia katona megölését helyezték kilátásba, amennyiben azok Afganisztánban maradnak. A...
A ferencvárosi önkormányzat folytatja a városrehabilitáció árnyékában elkezdett kitelepítéseket, így hamarosan újabb öt csepeli lakásba költöztethetnek ferencvárosi, jó eséllyel roma származású bérlőket - értesült a Csepel.info.
Visszatérhetnek, de csak saját felelősségükre - ezt üzente a Gustav hurrikán, majd vihar által megkímélt New Orleans lakosainak a város polgármestere. A lakókat figyelmeztették, hogy egy darabig nem lesz áram és vízellátás, és érvényben marad a kijárási tilalom is.
A MÁV Cargo rendkívüli közgyűlése Völgyi Miklóst, a MÁV Cargo Zrt. kereskedelmi igazgatóját bízta meg a cég vezérigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a MÁV Zrt. szerdán. A MÁV Zrt. vezetése...
Az Oktatási Hivatal elnökének becslései szerint a több mint 11 ezer pótfelvételizőből körülbelül tízezret fel is vettek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Pontos számok még nincsenek, mivel néhány iskola késve továbbította az adatokat a hivatal felé.
A kabinet első olvasatban megtárgyalta a miniszterelnök Megegyezés című írásában múlt héten ismertetett munkaprogramot - mondta a kancelláriaminiszter a szerdai fővárosi kormányszóvivői...
Szeptember 5-én, pénteken a Hot Jazz Band koncertje nyitja meg az 2008/2009-es évadját. A művelődési központ minden hónap első péntekén jazzkoncerttel várja az odalátogatókat.
Nem jogerősen, de szabadlábra helyezte a Miskolc Városi Bírósága azt a kesznyéteni férfit, aki áramot vezetett zöldséges kertjének paradicsomkaróira, hogy így védekezzen a tolvajok ellen. A...
Szép példát mutatott Esztergomban az a civil összefogás, amelynek köszönhetően felújítottak egy régi kápolnát. Az Esztergomi Polgári Körök és Szent Anna-plébániatemplom közössége adományaiból újították fel Esztergomban a Szent Rozáliáról elnevezett kápolnát.
Lehetnek gondok az állami nyilvántartásokkal, kifogásolható a kormányzati tájékoztatás és a kommunikáció, de az állampolgár azért nem teljesen védtelen a politikai propagandával és hazudozással szemben: az állampolgár tud számolni és a mindennapi postájában kapott számlák is hitelesek többnyire.
Sokéves mélypont az átadott lakások számában, hosszú évek óta először csökkenő telekárak az addig legkeresettebb területeken is, óvatosabb külföldi cégek és befektetési céllal vásárlók - jellemzi a hazai lakáspiac 2008-as első félévét Valkó Dávid az Otthon Centrum vezető elemzője. Az európai piacokon szétnézve azonban már-már szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy elsősorban az óvatos hitelezés…
5-10 éven belül az apróbb falvakban nem lesz háziorvos, mert nincs utánpótlás. Emiatt sokan nem jutnak majd hozzá az alapellátáshoz - így látják a jövőt a háziorvosok.
A grúz parlament feloldotta szerdán a hadiállapotot, amelyet az Oroszországgal való fegyveres konfliktus első napjaiban, augusztus 9-én vezettek be. A parlament ugyanakkor rendkívüli állapotot...
A Fidesz szerint a kormány alkalmatlanságának és működésképtelenségének ékes bizonyítéka a TEÁOR számok ügye - mondta Tállai András, a Fidesz szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus felidézte, hogy a TEÁOR (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere) számokkal kapcsolatos szabályozást törvénybe iktatta az Országgyűlés, majd miután látszott, hogy a…
Elemzők szerint továbbra is gyengélkedik a forint. Az Euróövezet gyengélkedése esetén Magyarországot tekintik a legérzékenyebben reagáló országnak a szakemberek. A politikai helyzet is bizonytalannak tűnik. Számos elemző várja 244,00 körüli értékekre az év végéig az EUR/HUF jegyzését. Ehhez azonban át kellene lépni a 239,00-240,00-es ellenállási szintet. (OT/GFX)
Az amerikai szavazóknak 62 nap múlva szinte vakon kell majd dönteniük arról, hogy a republikánus Sarah Palint válasszák-e alelnöknek John McCain elnökjelölt mellett - figyelmeztetett a The...
Fantomképe alapján keresi a rendőrség azt a férfit, aki többször is fizetésre kényszerített egy másik embert amiatt, hogy az illető egy alkalommal alkalmi szexuális kapcsolatba lépett a fenyegető barátnőjével Óbudán.
Németország és Dánia szerdán hivatalosan megállapodott, hogy húsz kilométeres hidat építenek a Balti-tengeren, amely a két országot köti össze. A közúti és vasúti forgalmat bonyolító híd a...
Rejtélyes és titokzatos Sarah Palin, McCain elnökjelölt alelnökjelöltje. Tisztességes, példás családanya, aki szerint az iraki háború megvívása Istentől való feladat.
Orosz sajtóértesülések szerint a pekingi olimpián kalapácsvetésben második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij, valamint mögötte harmadik honfitársa, Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, így kizárásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztián nyakába kerülne az ezüstérem.
Hilary Swank kész rá, hogy kigömbölyödjön. A 34 esztendős filigrán filmcsillag új filmje kedvéért legalább 15 kilót szed magára - nyilatkozta egy sztármagazinnak. Az Oscar-díjas színésznő...
Miután az olasz bajnokság (Serie A) múlt heti nyitófordulójában a Napoli szurkolói randalíroztak Rómában, a szervezők most megtiltották az AC Milan és a Fiorentina fanatikusainak, hogy elkísérjék csapatukat a következő idegenbeli mérkőzésre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 448,91 pontos, 2,17 százalékos csökkenéssel, 20.265,42 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,73 százalékkal 16.270 forintra csökkent, az OTP...
10 hete nem állt ilyen magasan az EUR/PLN árfolyama. A jegyzés egészen 3,3733-ig emelkedett. A kelet-európai devizákat negatívan befolyásolhatja az Euróövezet gazdaságának gyengülése. Éppen ezért kiemelt figyelemmel kíséri a piac Jean-Claude Trichet EKB elnök holnapi beszédét. Amennyiben Trichet kamatpesszimista nyilatkozatot tenne a holnapi nap folyamán, az jelentősen megterhelné a zloty, a lei…
Háromszázra tehető azon ismert, Naprendszeren kívüli bolygóknak a száma, amelyek a Földhöz hasonló jegyekkel bírnak, de egyetlen olyan bolygórendszer sem ismert, mint a mi Naprendszerünk....
Orosz sajtóértesülések szerint kalapácsvetés pekingi ezüstérmese, Vagyim Gyevjatovszkij, valamint a bronzérmes Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen.
A kancelláriaminiszter szerint nincs napirenden az MSZP-n belül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leváltása, ahogyan az sem, hogy ő venné át a kormányfői posztot.
Az lenne jó, ha az egymással éles belpolitikai viszályba keveredett Viktor Juscsenko ukrán elnök és Julija Timosenko miniszterelnök egyaránt elutazna a jövő kedden a franciaországi Evianban tartandó E...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 448,91 pontos, 2,17 százalékos csökkenéssel, 20.265,42 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvén...
Szeptember 10-ig kell a minisztereknek javaslatokat tenniük a kormány középtávú munkaprogramjának részleteire - mondta Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kormányülés után.
A kismamák jó része nem vehet kedvezményes BKV-bérletet. A fővárosi közgyűlés döntése ugyanis kizárja a kedvezményezettek közül a gyermekgondozási díjban részesülő szülőket.
Kalózok fogságába esett szerdán egy kisebb francia jacht a szomáliai partoknál, két francia állampolgárral a fedélzetén - közölte a francia külügyminisztérium. A tárca közleményében határozottan...
Első ízben a 6-14 éves korosztálynak is meghirdette képalkotói pályázatát az ARC Művészeti és Szolgáltató Kft. A felhívásra olyan pályamunkákat várnak a fiataloktól, amelyen azt ábrázolják, hogy számukra mi a legjobb dolog a világon. A pályázók rajzolhatnak, festhetnek, de elkészíthetik digitális technikával is művüket egy A4-es fekvő formátumú rajzlapra. A beküldés határideje szeptember…
Az lenne jó, ha az egymással éles belpolitikai viszályba keveredett Juscsenko ukrán elnök és Timosenko miniszterelnök egyaránt elutazna a jövő kedden a franciaországi Evianban tartandó EU-ukrán...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 1.455 átvizsgált jármű után 20 esetben kezdeményezett szabálysértési eljárást az augusztus 22-23-án végzett országos közúti ellenőrzés során. Az NKH...
Gyengült, de napi szélsőértékénél erősebb lett a forint a budapesti bankközi piacon szerdán. Délután fél ötkor 238,50/60 forintot ért egy euró, ami a forint gyengülését jelenti a kedd délutáni 237,80/...