2008. szeptember 9. kedd

szept. 9
11:17
Százezrek maradhatnak nyugdíj nélkül! (Gondola)
Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel a járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem lesznek képesek megszerezni –...
szept. 9
11:17
Debreceni Hús: elbocsátások és változások (HR Portál)
Elbocsátásokat tervez legnagyobb, debreceni üzemében a Debreceni Hús cégcsoport. A vezetés szerint azért kell elküldeni 124 dolgozót, mert a havi veszteség 105 millió forint. A tervek szerint a csoport székhelye Szolnok lesz, írja a Népszabadság.
szept. 9
11:19
Gál J. diploma nélkül oktat diplomásokat (Gondola)
Diploma nélkül diplomásokat taníthat a Demos Alapítvány politikai iskolájában a volt kormányszóvivő, Gál J. Zoltán - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint már a most kezdődő tanévtől tanár lesz...
szept. 9
11:19
Hibás adóbevallás miatt zárolták a fizetését (HR Portál)
Miközben szigorúbb adóeljárások elé nézhetünk a jövőben, az adóhivatal munkatársai olyan "bakit" követtek el, hogy tévedésből zárolták egy személy fizetését - írja a Népszabadság. A túlkapás nem tipikus, de jelzés arra, hogy a hatóságnál is bőven akad hibalehetőség.
szept. 9
11:21
Továbbra sem tér magához a brit gazdaság (ProfitLine)
A brit ipari termelés július folyamán az vártnál nagyobb mértékben esett, míg a feldolgozóipari termelés az előrejelzettnek megfelelő mértékben csökkent. (ProfitLine.hu)
szept. 9
11:21
Ennél mélyebbre nem süllyedhet Dobó Kata! (Gondola)
A kis, Ráday utcai színház, a Pinceszínház kifejezetten szereti, ha extrém helyeken játszhatja előadásait. Íme a legújabb rendhagyó bemutató! Nyáron Pogány Juditot küldték a szegedi Csillag...
szept. 9
11:23
Kaya Ibrahim Gyurcsány barátja (Gondola)
Véletlenek márpedig vannak. Máskülönben Juszt László bizonyára nem most találta volna meg Kaya Ibrahimot.
szept. 9
11:33
Ne aggódjon: megvan a panelfelújítások fedezete (Privátbankár)
Megvan a fedezet a panelfelújítások folytatására, az idei költségvetésben 10 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, további 1,5 milliárd forint pedig az ökoprogramra és a kémények rekonstrukc...
szept. 9
11:33
Kylie: Leszbikus leszek! (Blikk)
Kylie elképzelhetőnek tartja, hogy leszbikus kapcsolatba kezdjen.
szept. 9
11:33
Sovány gyereket szeretne? Ne egyen keveset a terhesség alatt! (Infostart)
Nagyobb eséllyel lesz elhízott gyermekük azoknak a nőknek, akik a terhességük alatt keveset esznek - figyelmeztetnek brit kutatók, akik kiderítették, hogy a kismamák alacsony kalória bevitele miatt megváltozik a babák zsírsejtjeinek a működése.
szept. 9
11:33
ZAR/JPY Emelkedőben (HírTV)
Kedden délelőtt emelkedett a ZAR/JPY árfolyama és eljutott egészen 13,66-ig. Időközben, egy rövid kiszúrás után, a jegyzés visszatért a márciusban kialakított emelkedő trendbe. Amíg az árfolyam felette marad (13,44) addig további nyereségekre lehet számítani, vélik elemzők. Elképzelhető, hogy az árfolyam teszteli a 14-es szintet is. Amennyiben sikerülne ezt is átlépni, akkor szabad lenne az út…
szept. 9
11:33
Megbüntettek két labdarúgóklubot (Blikk)
szept. 9
11:33
Gyenesei: megvan a fedezet a panelfelújítások folytatására (Gondola)
Megvan a fedezet a panelfelújítások folytatására, az idei költségvetésben 10 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, további 1,5 milliárd forint pedig az ökoprogramra és a kémények...
szept. 9
11:35
Máris kilőtték a 200 év után visszatelepített ragadozót (Infostart)
Épp hogy visszatelepítették az Észak-Írországból kétszáz éve eltűnt vörös kányát, máris találtak egy agyonlőtt példányt. A természetvédők nem értik, mit árthatott az orvvadásznak a madár.
szept. 9
11:35
Doppingeset a paralimpián (HírTV)
Pozitív lett egy pakisztáni erőemelő doppingtesztje a pekingi paralimpián. A 100 kilósok mezőnyébe nevezett Naveed Ahmed Buttól két nappal a nyitóünnepség előtt, szeptember 4-én vettek mintát, amelyben teljesítménynövelő szteroidot találtak.
szept. 9
11:35
Lavrov: az unió szavatolja a békét a Kaukázusban (Gondola)
Az Európai Unióé a felelősség azért, hogy megakadályozza újabb konfliktusok kialakulását a Kaukázusban - közölte kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Hozzátette: azzal, hogy...
szept. 9
11:37
Növekvő minimálbérek Európában - hazánkban nincs változás (HírTV)
Európa-szerte emelkedik a minimálbér összege, Magyarországon azonban úgy tűnik, nem lesz pozitív változás a közeljövőben. A szakértő szerint a jelenlegi helyzetért a feketefoglalkoztatás okolható.
szept. 9
11:37
M. S. mester-ünnepség az Epreskertben (Gondola)
Átadták az idei M. S. mester-díjat. Az európai szellemiségű életműveket díjazó civil kitüntetést Tenk László festőművész vehette át Kőnig Frigyes rektortól. Az intézmény vezetője a díjátadáson elmondta: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az idén nyolcadszor odaítélt elismerést a Képzőművészeti Egyetemen nyújthatják át.
szept. 9
11:39
Mély politikai válságba került az MSZP és az SZDSZ (Gondola)
Gyurcsány Ferenc az "oszd meg és uralkodj" stratégiát alkalmazza az SZDSZ-szel szemben, és ennek a liberális párt nehezen fog tudni ellenállni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus. A Vision Consulting igazgatója szerint olyan politikai válság van, amelyből nem tud mindkét párt jól kijönni.
szept. 9
11:48
Új portfolió a T-csoportnál (Piac és Profit)
A Magyar Telekom három korábbi márkáját (T-Com, T-Online, T-Kábel) felváltja a T-Home termékportfólió.
szept. 9
11:48
Captain Szakértő Tréning - 2008. október 7-8. (HR Portál)
Captain Szakértő Tréning HR szakembereknek, vállalati vezetőknek, és tanácsadóknak, akik szeretnék megismerni a legkorszerűbb kompetencia mérőeszközöket és módszertanokat, melyekkel hatékonyabban dolgozhatnak a személyzeti munka szinte valamennyi területén.
szept. 9
11:48
Amikor a férfival van a probléma - Megoldások a sterilitásra (WebBeteg)
A meddőség kezelése függ a meddőség okától, attól, hogy milyen régen áll fenn ez az állapot, mennyi idősek a partnerek és milyen személyes preferenciáik vannak. A meddőség bizonyos okait nem lehet korrigálni, azonban egy nő még ennek ellenére is teherbe eshet különböző mesterséges megtermékenyítési technikák, vagy más, a fogamzóképességet helyreállító eljárások segítségével.
szept. 9
11:50
Melyek a legveszélyesebb foglalkozások? - Itt a lista (HR Portál)
A halászat, a favágás és a pilóták munkája a legveszélyesebb foglalkozás, de a leendő ácsok, szemetesek, állattartók sem kockáztatnak keveset, amikor munkába indulnak. A szakmabeli sajátságokból kifolyólag több férfi esik szakmájának áldozatul, mint nő - derült ki az amerikai halálozási statisztikákból.
szept. 9
11:50
Hogyan látnak a látássérültek? (WebBeteg)
A látássérültek rehabilitációjának része: a látó emberek részéről kialakított elfogadás, megfelelő segítségnyújtás. Mindenki kapcsolatba kerülhet csökkent látású családtagokkal, ismerősökkel.
szept. 9
11:51
Almunia: el kell kerülni a pangást (Privátbankár)
Az Európai Uniónak sürgősen cselekednie kell, hogy elkerülje a tartós gazdasági visszaesést és hogy a gazdaságok visszatérjen a növekedési pályára
szept. 9
11:51
Egy pakli kártyával erősít a rendőrség (Infostart)
Képes kártyákkal szerelik fel a sussexi rendőröket, hogy könnyebben tudjanak kommunikálni az angolul nem beszélő bevándorlókkal.
szept. 9
11:51
Egy főzőshow miatt kénytelen távozni a kormányfő (Infostart)
Thaiföldön lemondásra kényszerül egy televíziós főzőshow miatt a miniszterelnök. Az alkotmánybíróság ugyanis úgy döntött, hogy Szamak Szundaravedzs megsértette-e az alkotmányt, amikor kormányfőként egy kereskedelmi televízió műsorának házigazdája volt.
szept. 9
11:51
Élettársára és annak unokájára gyújtotta a házat (Blikk)
szept. 9
11:51
Megtudhatjuk, hogyan keletkezett a világ? (HírTV)
Szerdán kezdődik az emberiség legnagyobb fizikai kísérlete. A svájci-francia határon beindítják a földfelszín alatt 100 méter mélyen húzódó, 27 kilométer hosszú Nagy Hadronütköztetőt.
szept. 9
11:51
Greenpeace-aktivisták tiltakoztak a Rába további szennyezése miatt (Gondola)
Huszonöt osztrák és magyar Greenpeace-aktivista tiltakozott kedd délelőtt a stájerországi wollsdorfi bőrgyárnál a Rába további nagy mértékű, a törvényes rendelkezéseket megszegő szennyezése miatt....
szept. 9
11:53
Energetika: szerb-orosz paktum (Privátbankár)
A belgrádi parlament kedden ratifikálta a szerb-orosz energetikai szerződést, amely az orosz Gazprom társaságnak ellenőrzési jogot biztosít a NIS szerb olajmonopólium felett. Szerbia bekapcsolódik a D...
szept. 9
11:53
Felmentették a Hír Televízió riporterét (+videó) (HírTV)
Másodfokon felmentette a bíróság a Hír Televízió riporterét a lőszerrel való visszaélés vádja alól. Császár Attila a tévészékház ostromakor talált és az élő adásban is bemutatott lőszert a táskájában felejtette, majd néhány hét múlva a parlamenti beléptetésnél megtalálták nála a kormányőrök, emiatt a Fővárosi Főügyészség meggyanúsította. Az elsőfokú ítéletben még szóbeli megrovást kapott, ezt…
szept. 9
11:55
Az IT kiadásokon spórolnak a cégek (Privátbankár)
A gazdasági növekedés lassulása miatt sok amerikai és európai nagyvállalat csökkenti információtechnológiai (it)beruházásait az idén. Az amerikai Forrester Research kutatóintézet felmérése szerint ...
szept. 9
11:55
EUR/USD Emelkedőben? (HírTV)
Kedd reggel óta némiképp sikerült eltávolodni az éjjel beállított 1,4049-es új idei mélypontról. Az eddigi napi csúcs 1,4199-nél állt. Itt 1,42-nél találhatunk egy viszonylag erős ellenállást, amit át kellene lépni, hogy esélyes legyen az 1,43-as érték ostroma, vélik elemzők. (OT/GFX)
szept. 9
12:09
Kína felzabál mindent (Privátbankár)
Kína 2009-re Ázsia legnagyobb fogyasztói piacává válik - jelentette be a kínai kereskedelmi miniszter a délkelet-kínai Fucsien (Fujian) tartományban hét elején kezdődött Hsziameni (Xiamen) Nemzetközi ...
szept. 9
12:09
A leggazdagabbakat is elérte a gazdasági válság (Infostart)
A gazdasági problémák alighanem elérték a vagyonos réteget is, legalábbis erre utal, hogy a felsőbb körökben nemrég még annyira kedvelt és státusszimbólumnak tekintett Bentley luxusautók iránti kereslet drámaian visszaesett. A Volkswagen vezetősége egyelőre mégsem bánja, hogy 10 évvel ezelőtt felvásárolta az addig Nagy-Britanniában gyártott Bentleyt.
szept. 9
12:09
Változtatják az egyházi iskolák finanszírozását (HírTV)
Szeptemberben tárgyalja a kormány az egyházi fenntartású közoktatási intézmények kiegészítő támogatásának kiszámolásáról szóló rendeletet. Az új rendelet szerint a különböző fenntartású közoktatási intézményeknek (önkormányzati, egyházi, állami) eltérő mértékű kiegészítő támogatásra van szükségük, mint ahogy belső szerkezetük sem azonos - hangzott el az Oktatási és Kulturális Minisztériumban…
szept. 9
12:09
Elkeltek a szombathelyi közterületi felületek (Kreatív Online)
Megszületett az eredmény a szombathelyi közterületen levő reklámhelyek használatára kiírt tenderen. A nyertes feladata lesz küzdeni a vadragasztókkal és évi öt buszmegállót építeni is.
szept. 9
12:09
Ratifikálták a szerb-orosz energetikai szerződést (Gondola)
A belgrádi parlament kedden ratifikálta a szerb-orosz energetikai szerződést, amely az orosz Gazprom társaságnak ellenőrzési jogot biztosít a NIS szerb olajmonopólium felett. Szerbia bekapcsolódik...
szept. 9
12:09
Botrány készülődik a Fidesz tájékán? (Alternatív Energia)
Interpellációt nyújt be a jövő héten Veres János pénzügyminiszterhez Szabó Zoltán szocialista képviselő, hogy választ kapjon több kérdésre a Kaya Ibrahim néven elhíresült ügyről. Ezt az MSZP-s politikus jelentette be kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 9
12:09
A kisebbségek hidat képeznek Románia és Magyarország között (Kripto Akadémia)
A nemzeti kisebbségeknek jelentős szerepük van a román-magyar kapcsolatok fejlődésében - ebben egyetértett mindkét ország külügyminisztere kedden Bukarestben.
szept. 9
12:11
Paralimpia: botrány az atlétikapályán (HírTV)
Megismétlik a női 5000 méteres kerekesszékes futam döntőjét annak ellenére, hogy már az eredményhirdetést is megtartották és kiosztották az érmeket – jelentették be kedden a szervezők.
szept. 9
12:11
Kína 2009-re Ázsia legnagyobb fogyasztói piacává válik (Gondola)
Kína 2009-re Ázsia legnagyobb fogyasztói piacává válik - jelentette be a kínai kereskedelmi miniszter a délkelet-kínai Fucsien tartományban hét elején kezdődött Hsziameni Nemzetközi Kereskedelmi és...
szept. 9
12:11
Hazatértek a magyar katonák Koszovóból (Alternatív Energia)
Csaknem háromszáz katona részvételével tartották kedden Tatán a Koszovóban szolgálatot teljesítő Őr- és Biztosító Zászlóalj és a KFOR-század visszafogadó ünnepségét, melyen beszédet mondott a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
szept. 9
12:13
GBP/JPY Tovább csökkenő ingatlanárak (HírTV)
A RICS házárindex augusztusban -81 %-os értéket hozott. Ez annyit jelent, hogy az ingatlanügynökök között 81 %-kal többen várnak csökkenő árakat, mint ahányan emelkedőt. Az előző hónapban még 83 %-on állt a mutató. A GBP/JPY 187,93-as napi mélypontjáról kilőtt 190,72-ig. Pivot alapon a következő ellenállás 194,38-nál, támogatás pedig 187,22-nél található. (OT/GFX)
szept. 9
12:15
Az összevont nyilvántartás és a tapasztalt revizorok (Adózóna)
A transzferár-nyilvántartások készítésének egyik nagy kérdése, hogy mikor, milyen feltételek egyidejű fennállása esetén tehet eleget az adózó nyilvántartási kötelezettségének összevontan. Cikkünk kitér arra is, milyen - a transzferárakhoz kapcsoldó - kockázatokkal, szankciókkal kell számolni.
szept. 9
12:15
Mérges gázok Szentendrén - Zöld övezet (videó) (HírTV)
Mérges gázok SzentendrénMérgező anyagok kerültek a levegőbe Szentendrén. Mennyi idő alatt tisztul ki a levegő és mikor tudjuk meg, miért gyulladt ki a hulladéklerakó?Veszélyes anyag a Hungária körútonVeszélyes anyag ömlött a Hungária körútra egy baleset következtében. A szakemberek a folyadékot homokkal itatták fel. A részletekről a tűzoltóság vegyi felderítő csoportjának m...
szept. 9
12:17
Igazságtalansághoz vezethet a zéró tolerancia (Adózóna)
Miközben a jelenlegi tervek szerint nagyobb büntetések, szigorúbb adóeljárások elé nézhetünk, az adóhivatalnál előfordulhatott, hogy egy adóhiánynak nézett adminisztratív tévedés okán két ingatlant, egy gépkocsit és a fizetést érintő végrehajtási eljárást indítottak - ismerteti a keddi Népszabadság.
szept. 9
12:17
Regionális Tudásbázis Zalaegerszegen (HírTV)
A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) kezdeményezésére a főiskola, valamint a régióban érintett Pécsi Tudományegyetem és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Regionális Tudásközpont megvalósítását célzó együttműködési megállapodást írt alá Zalaegerszegen szeptember 9-én.
szept. 9
12:19
Nem elég a szolgálati idő, elérhetetetlen a nyugdíj (Adózóna)
Komoly kockázata van annak, hogy néhány évtizeden belül tömegessé válik Magyarországon az időskori szegénység, mivel sok százezer ember nem lesz képes megszerezni az időskori járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem – ez áll abban a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentésben, amely a napokban került az Országos Érdekegyeztető…

Keresés