Összesen 17,7 millió forintot ajánlottak a licitálók a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) - ismertebb nevén a Lipót - ingóságaiért a szeptember 5-ig tartó internetes árverésen - mondta a Kárpáti Zsuzsa kedden.
Nem látja értelmét az MSZP rendkívüli kongresszusa összehívásának Szabó Zoltán. A szocialista képviselő ezt egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón mondta újságírói kérdésre. Az MSZP-s politikus...
Sinkovits Imre születésének 80. évfordulója alkalmából szeptember 23-án kedden, 18 órai kezdettel emléktábla-avatás lesz az V. Petőfi tér 3. számú háznál. Egy órával később, 19 órakor pedig...
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy kezdeményezi a kincstári vagyon kezeléséért felelős szervnél az Esztergomi Királyi Vár vagyonkezelői jogának, lehetőség szerint tulajdonjogának megszerzését. Ehhez kapcsolódóan átfogó rekonstrukciós koncepcióterv elkészítését, ennek finanszírozását is magára vállalja az önkormányzat.
A hazai kiskereskedelem helyzetéről a GfK Hungária által készített első féléves jelentés rámutat, hogy az idei első félévben relatív csökkent a piac az előző év azonos időszakához képest. Legdinamikusabban a szupermarketek növelték piaci részarányukat, míg a többi nagy modern kereskedelmi csatorna forgalma az FMCG-piac inflációs növekedési üteménél kisebb mértékben nőtt, így relatíve nem tudták…
A külföldi hírügynökségek tudósításaiban a trend- és a tendenciakutatás összegzése elszakad egymástól: a magyarországi eseményeket tekintve a trend pesszimista, nincs pozitív kimenetel; a tendenciamérleg viszont fordulatos, kétségekkel teli, de nyitott kimenetelű.
Az ombudsman szerint ha a bank elutasít egy hitelkérelmet, törölnie kell a nyilvántartásából az igénylő ügyfél adatait; azok csak akkor adhatóak tovább, ha ehhez a kérelmező hozzájárult - tartalmazza ...
Eddig ismeretlen okból benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát és autóját egy 61 éves zákányi férfi - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Német játékvezetői hármas dirigálja a magyar válogatott Svédország elleni idegenbeli mérkőzését szerdán. A Solnában, a Rasunda-stadionban 20. 15-kor kezdődő találkozót Florian Meyer vezeti, a két asszisztens pedig Carsten Kadach és Sönke Glindemann lesz.
Jövő hétfőn Budapesten ünnepi üléssel kezdi meg tevékenységét az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) - jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője. Ez az első olyan uniós...
Jogsértőnek minősítette a Hír Televízió két oknyomozó riportját az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - áll a testület keddi sajtóközleményében. Mindkét ügyben megállapítják: a tényfeltáró újságírásban alkalmazott módszerek nem sérthetik az alkotmányos követelményeket.
Tizennégy új díszpolgára lehet idén Budapestnek, ha a javaslatokat kedden elbíráló eseti bizottság álláspontját osztja majd a hó végén a Fővárosi Közgyűlés is - tudta meg az MTI a testület...
Az esküdtek kiválasztásával megkezdődött O.J. Simpson újabb pere Las Vegasban; a fekete bőrű egykori amerikaifutball-sztárt fegyveres rablással, emberrablással és egyéb erőszakos bűncselekményekkel...
Egy-két napon belül lezárulhatnak a tárgyalások az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodásról Magyarország és az Egyesült Államok között
Tervek szerint 240-ről 260 forintra emelnék a taxik hatósági tarifájának maximális összegét. Erről tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet, majd várhatóan szeptember végén a Fővárosi Közgyűlés is. A tarifa maximális összegét legutóbb nyolc éve emelték.
Greenpeace aktivisták demonstráltak kedden a wollsdorfi bőrgyár bejáratánál, akciójukkal arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy miközben a Boxmark gyárai Feldbachban és Jennersdorfban komoly lépéseket tettek technológiájuk korszerűsítésére, a wollsdorfi üzem továbbra is jelentősen szennyezi a Rábát.
Az ombudsman szerint ha a bank elutasít egy hitelkérelmet, törölnie kell a nyilvántartásából az igénylő ügyfél adatait; azok csak akkor adhatóak tovább, ha ehhez a kérelmező hozzájárult -...
Elérhetővé és eredeti formájában olvashatóvá teszi a Google internetes kereső a régi napilapok összes példányát, kezdve a legrégebbi észak-amerikai újsággal egészen napjainkig - jelentette be a cég ke...
Nemzetközi kutatóprogramot indítana a parlagfű visszaszorítására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Ennek első lépése lehet az a Nemzetközi Parlagfű Konferencia, amelyet első alkalommal rendeznek meg szeptember 10-13 között Magyarországon. A rendezvényen 11 ország kutatói vizsgálják majd az allergén gyomnövény elterjedését, valamint visszaszorításának elméleti és gyakorlati lehetőségeit.
George Bush amerikai elnök kedden bejelentette: az Egyesült Államok jövő februárig nyolcezer fővel csökkenti Irakban állomásozó csapatai létszámát. Bush a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen...
Kassa lesz Európa kulturális fővárosa 2013-ban - döntött az illetékes nemzetközi testület kedden Pozsonyban. Erről Zuzana Lehotská, a kassai projektcsapat sajtókapcsolatokért felelős munkatársa tájékoztatott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,81 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20.000,14 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,28 százalékkal 15.750 forintra csökkent, az OTP...
Egy szakszerűtlenül bekötött bojler miatt halt meg két egyetemista Pécsett még 2006 októberében. A Pécsi Városi Bíróság kedden hirdetett ítéletet az ügyben.
Orbán Viktor a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből. A Fidesz elnöke erről pártja keddi elnökségi ülése után beszélt - írta az Index....
A Gazdasági Versenyhivatal közleményben szögezi le: élelmiszereknek vagy étrendkiegészítőknek csak kivételes esetben tulajdonítható gyógyhatás. A GVH összességében százmilliós nagyságrendű bírsággal sújtott több gyártót, amelyek megítélése szerint úgy tulajdonítottak gyógyhatást termékeiknek, hogy állításaikat nem tudták minden kétséget kizáróan, tudományos bizonyítékokkal alátámasztani.
A Szarvasi Városi Bíróságon zárt ajtók mögött tárgyalják A. Sz. J. helyi pedagógus ügyét. A férfit tanítványai megrontásával vádolják. Szőke Tiborné bíró a vádlott és a sértettek ügyvédeinek...
Egy sportos nőnap, amikor mindenki kedvére mozoghat, hiszen közel 60 mozgásforma próbálható ki ingyen. A gumiasztal-ugrálástól a jógázáson át egészen a nordic walkingig.
A főváros az M0-ás újabb szakaszának és a megyeri híd forgalomba helyezése után nem sokkal, januártól már kitiltaná az átmenő teherforgalmat Budapestről.
Kassa lesz 2013-ban Európa egyik kulturális fővárosa - közölték kedden Brüsszelben. Az Európai Unióban megállapított "menetrend" értelmében 2013-ban Franciaország és Szlovákia adja...
A Magyar Telekom többségi tulajdonában lévő Makedonski Telekom (MakTel) igazgatótanácsi tagjává választotta Fischer Andrást, a Magyar Telekom jelöltjét. A jövő héten kezd.
Halálos közlekedési baleset történt kedden délután a 7-es számú főút Pest megyei szakaszán. Belicza Andrea, a megyei rendőrség szóvivője elmondta: Érd és Tárnok között egy kamion és egy személyautó ütközött össze frontálisan, utóbbi vezetője azonnal meghalt.
Az SZDSZ számára nem alkalmas a szerdai időpont, ezért nem vesz részt az MDF elnöke által kezdeményezett ellenzéki pártvezetői találkozón - mondta Gulyás József, a liberális párt ügyvivője kedden.
Az Educatio Kht. és az Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely negyedik éve vizsgálja a diplomás álláskeresőknek feladott álláshirdetéseket, ezzel részletesen feltérképezve és reális képet festve a jelenlegi munkaerő-piaci igényekről.
Izraelnek el kell rabolnia az iráni elnököt, hogy a hágai nemzetközi bíróság elé tudják állítani - közölte kedden egy izraeli miniszter. Rafi Eitan, aki 1960-ban az izraeli hírszerzés magas rangú tagjaként részt vett Adolf Eichmann náci háborús bűnös elrablásában jelezte, hogy csak magánvéleményének adott hangot.
Nem stratégának, hanem politikai végrehajtónak tekinti a pénzügyminisztert Gyurcsány Ferenc. Egy internetes portál több kormányzati forrásból is úgy értesült, a miniszterelnök nem támaszkodott Veres János és a Pénzügyminisztérium szakértelmére a fizetett újságcikkben ismertetett középtávú adócsomagjának összeállításakor.
A társaságok nyeresége után fizetendő adó mértékének régóta tartó csökkenése a tavalyi évben is folytatódott, a kormányok azonban világszerte egyre inkább az árukra és szolgáltatásokra kivetett úgynevezett fogyasztási adóktól várják a hiányzó költségvetési bevételek pótlását – állapította meg a KPMG üzleti vállalkozásokat érintő adókkal foglalkozó legutóbbi éves felmérése.
Újabb Malina Hedvig-ellenes videó jelent meg a világhálón. A nyitrai diáklány mellett a felvétel a szlovákiai magyar politikusokat is gyalázza, fenyegeti. A Magyar Koalíció Pártja arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyarellenes hangulat szítását egyes politikai szereplők kijelentései is bátoríthatják.
Azonosították a rendőrök azt a középkorú férfit, akit hétfőn délelőtt találtak holtan a Tiszában, a szegedi Bertalan híd közelében. A haláleset körülményeinek felderítése ügyében a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le a további vizsgálatokat, közigazgatási eljárás keretében.
Az SZDSZ számára nem alkalmas a szerdai időpont, ezért nem vesz részt az MDF elnöke által kezdeményezett ellenzéki pártvezetői találkozón - mondta Gulyás József, a liberális párt ügyvivője kedden...
Elvesztegetett idő volna egy új programról tárgyalni, ezért az SZDSZ egy olyan szakértői kormány felállításában látja a kiutat, amely hiteles lehet a választók előtt - jelentette ki John Emese, az SZDSZ országos ügyvivője kedden Egerben sajtótájékoztatón.